halaszat„Amikor egyszer a sokaság hozzá tódult, és hallgatta az Isten igéjét, ő a Genezáret-tó partján állt. Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. Ekkor beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot. Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!” Simon így felelt: „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.” S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és azokat, akik vele voltak és segítettek; de ugyanígy Jakabot és Jánost, a Zebedeus fiait is, akik társai voltak Simonnak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.” Luk 5, 1-11: 

Simon Péter bizonyára – mielőtt Jézussal találkozott – egy vallásos halász volt. Minden este úgy indulhatott el a munkába, hogy elmondott egy fohászt az ég és a föld Istenének, a hullámok, és a szelek urának, hogy legyen szerencsés a halászat. Minden reggel, amikor a halászbárka partot ért, megköszönhette a gondviselő Istennek, a megtartott életet. Hálát adhatott a halfogásért is, a sokért is, meg a kevésért is. Az Istenbe vetett hitét azonban keményen próbára tette, ha egy-egy reggelre virradva semmit nem fogott. Egyre gyakrabban történt meg vele az ilyesmi.  Ha Péternek volt lelke, és a lelkének volt igazságérzete, akkor jogosan gondolkodhatott így: nem szeret engem az Isten! Ha szeretne, akkor adna. Mivel nem ad, hát nem is szeret, és azért nem szeret, mert én nem vagyok szeretetre méltó. Péter még nem ismerhette a gályarabok énekét, a 394. dicséretet: „Azt bünteti, kit szeret…” Mert akkor talán ő is azt mondta volna, hogy ha így szeret, hogy büntet, akkor inkább ne szeressen. Nem szeret az Isten, mert nem vagyok szeretetre méltó. Péter talán születésétől fogva be volt oltva azzal az ószövetséges „szérummal”, hogy bűnös vagyok, a bűneim elválasztanak az Istentől, de talán megkegyelmez, talán irgalmaz nekem. Ha majd elég jót teszek, ha megtartom a törvényt, akkor talán megkegyelmez. Most, hogy egyre sikertelenebb az élet, hogy rendre, minden reggel üres a háló, azt látom, hogy nincs irgalom, nincs kegyelem. Nem is érdemlem meg a kegyelmet. Az is lehet, hogy ez a kesergés, hogy Péter milyen szerencsétlen és szerethetetlen ember, egyre gyakrabban a parti kocsmában folytatódott…

Ekkor lép be a történetbe Jézus. És ekkor történik meg az a különös és csodálatos halfogás, hogy a hálók szakadoznak a halak mennyisége miatt. Nem sokkal azelőtt még a Péter hite, és vallásos meggyőződése szakadozott így, most meg a hálók nem bírják el a terhelést, de azonnal kiderül, hogy már Péter sem bírja tovább. Mivel rendíthetetlen hittel elhitte magáról, hogy őt már nem lehet szeretni, ezért a Jézus szeretete őt fájdalommal és félelemmel töltötte el. Mi lehetett az oka ennek a félelemmel kevert fájdalomnak? Talán az, hogy megérintett valami fenséges érzés, valami mélyről jövő vágy beteljesülni látszik, de úgysem lehet az enyém? El fogom veszíteni, és az nagyon-nagyon fog fájni! Olyan, mintha már megtörtént volna velem, hogy elveszítettem, és nem hagy nyugtot a fájó emlékezet… Félek, hogy megint csalódni fogok…

Lehet, hogy ez az érzés mondatja Simon Péterrel: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!”  Ha kiderül rólam, hogy bűnös vagyok, akkor úgysem fogsz engem szeretni, pedig most gazdagon megajándékoztál a szeretetedből. Menj el tőlem, hogy ne fájjon megint! Menj el tőlem, hogy ne veszítsek megint. Bűnös ember vagyok, akit már szerettek, de akit ez a szeretet nem tudott megváltoztatni. Én nem tudok ehhez a szeretethez méltó módon élni, én nem tudok ehhez a szeretethez felnőni, én el foglak Téged árulni. Én el fogom árulni a szeretetet, és az mindkettőnknek nagyon fog fájni.

Ebben a mondatban – menj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok – mintha benne lenne az, ami néhány év múlva valóban bekövetkezik, hogy Péter elárulja Jézust. Péter úgy eltaszítaná most magától a szeretetet, mert előre fél attól, hogy nem fogja tudni megbecsülni.  Az egészben az a megdöbbentő, hogy ezt Jézus is tudja, és mégis szeret

Annyira szeret Jézus, hogy azt mondja: ne félj, ezentúl emberhalász leszel. Sokáig nem értettem ezt a választ, lehet, hogy még ma sem értem. De amit megértettem belőle, azt elmondom. Jézusnak eszébe sem jut azt bizonygatni Péter előtt, hogy mennyire szereti őt. Jézusnak eszébe sem jut Pétert az Isten szeretetéről meggyőzni. Annak az embernek bizonygatni, hogy szeret az Isten, aki már annyit csalódott másokban, meg önmagában, meg az Istenben is, ez teljesen fölösleges volna.

Ehelyett Jézus küldetést ad. Te viszed el másokhoz az Isten szeretetét! Rajtad keresztül fog áradni az Isten szeretete. Mert egy bűnös ember is tud jót tenni. Egy bűnös ember is értékes. Egy bűnös ember is meg tud vigasztalni másokat.

Arról sem olvasunk, hogy Jézus elkezdené felmenteni Pétert, hogy ugyan Péter, te nem is vagy bűnös. Te nem is vagy olyan elveszett ember, mint amilyennek gondolod magad. Mert a bűnösség érzéséből nem szabadít fel a szó, hanem egyedül csak az, ha az ember önmaga szemében is elkezd értékes lenni. Mindenki annyit ér, amennyit a maga szemében ér. Nem az számít, hogy mit gondolnak mások, hanem az számít, hogy te mit gondolsz, amikor tükörbe nézel. Ezért Jézus Simon Pétert a szeretet cselekvésére buzdítja fel, és ezzel együtt a munkatársává fogadja. Lehet, hogy Péter nem érti, mi történik most körülötte, de valamit megérez abból a csodából, ami most van kibontakozóban.

Őt az Istentől annyi minden elválasztja. Félelem, csalódás, keserűség, fájdalom, harag –annyi negatív érzés, amit Péter így foglal össze, hogy bűnös vagyok. De az Isten mégis vállalja őt. Jézus mégis vállalja őt és munkatársává teszi. Péter még nem tud mit kezdeni a Jézus szeretetével, de Jézus tud mit kezdeni Péterrel. Nem tudok az Istennel mit kezdeni, de Ő tudja, hogy mit akar velem. Ezzel el lehet ma indulni onnan, ahol vagyunk, mert Ő már elindult.

A világot nem a tökéletesek fogják megmenteni, mert olyanok nincsenek. A világot a bűnösök fogják megmenteni, mert amikor egymás felé a szeretet legkisebb lépését is megteszik, akkor az Isten valódi arcát tették láthatóvá. S ahol az Isten valódi arca meglátszik, ott az ember is a helyére kerül.

 

Mátészalka, 2016. 09. 25. Kossuth tér