img_0107„Jákób pedig elindult Beérsebából, és Hárán felé tartott. Elért egy helyre, és ott töltötte az éjszakát, mert a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. És álmot látott: Egy lépcső állt a földön, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le. Odafönt pedig az ÚR állt, és ezt mondta: Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és általad nyer áldást, meg utódod által a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.
Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az ÚR van ezen a helyen, és én nem tudtam! Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmetes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. Reggel fölkelt Jákób, fogta azt a követ, amely a feje alja volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére. Azután elnevezte azt a helyet Bételnek – azelőtt Lúz volt annak a városnak a neve. És ilyen fogadalmat tett Jákób: Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és épségben visszatérek apám házába, akkor az ÚR lesz az én Istenem. Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.” 1Móz 28,10-22

Kétféle lélekkel tudunk érezni, gondolkodni, szólni és cselekedni. Ez akkor lett előttem nagyon-nagyon világos, amikor sokadszorra újra elolvastam Jákób álmának történetét. És nem csupán az álmot, mert nem is az a legizgalmasabb benne, hanem a felébredés. Jákób a felébredt ember, legyen ma előttünk példa.

Jákób az üldözött ember álmában az Istennel találkozik. Annyi minden feszíti szét a lelkét ennek a menekülő embernek. Számára még az édesanyja méhében áldást készített az Isten, de ezt az áldást még nem tudja átélni. Még zaklatott a lelke. Ézsau bátyjától kicsalta az elsőszülöttségi jogot, becsapta idős és vak édesapját, aki halni készült, és most menekül bátyja haragja elől, és fut a saját lelkiismerete elől.  Most ellenség az egész világ. És az áldás ott lebeg valahol a feje felett, de leszállásra nincsen készen, mert maga Jákób nincsen készen. Az áldás mégis ott lebeg, és a magasból vezeti, miként a csillag vezette valamikor a napkeleti bölcseket…

Nekünk is annyi áldás van elkészítve, és mi még nem vagyunk, nagyon nem vagyunk készen. Az áldás nem kap engedélyt a leszállásra, mert annyi vihar van még bennünk.

Jákób ezen az éjszakán kétszer ébred fel. Egyszer és először akkor, amikor véget ér a magasztos álom, és Jákób felriadva azt mondja: Bizonyára az ÚR van ezen a helyen, és én nem tudtam! Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmetes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja.

Amikor hajnalra virradva másodszor ébred, akkor a követ, ami kispárnája és vánkosa volt, felállítja és emlékoszloppá teszi. Az első ébredésben a félelem hangja szól, a másodikban a hála szava. Megrémültem az Úrtól –, ez az első élmény, de jó, hogy itt van az Isten – ez a második.

Kétféle lélekkel tudunk érezni, gondolkodni, szólni és cselekedni, és mind a kettő mi vagyunk.

Nekem ez a néhány szó ünneplőbe öltöztette a szívemet. Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. Ezért kapták meg mindazok, akik tegnap velünk együtt ünnepeltek, ezt az igét a templom képével együtt. Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. A hely, ahová beléptünk Isten háza és – most szeretnék a mondat második felének hangsúlyt adni: a menny kapuja.

A templom a menny kapuja. És mennyire másképpen hangzik ez a mondat, ha a félelem mondatja velünk, és mennyire más, amikor a hála. Erről szeretnék bizonyságot tenni, hogy ebben a kérdésben milyen felismeréseim lettek. Hátha valakinek segít egyet továbblépni onnan, ahol most az életben tart. Mielőtt azonban bármit is mondanék, a templomunkról illik szólnom újra. Őseink, amikor az első követ felállították, – nem is 500 éve, mint tudjuk, hanem még régebben – ki tudja milyen szándék vezette őket, hogy miért pont ezen a helyen. Így mondjuk, hogy szakrális hely, szent hely lehet ez a Kossuth tér, ki tudja mióta. Valakit ezen a helyen megrémített, vagy megsegített az Isten – nem tudjuk. Akik a szószék melletti bejáraton, a Cintermen át jöttek be a templomba, eljöttek az ősi sarok mellett, a templom DK-i sarka mellett, ami még festetlenül áll, mert a templom többi részétől el kell különülnie. Az is megfigyelhető, hogy az alján elfut az a gyönyörű középkori lábazat, ami kívül is megvan a legrégebbi részeken, hiszen ez valamikor külső fal volt, ősi sarok. A cinterem csak a 19. században épült a templomhajóhoz. Valamikor nagyon régen, mondjuk fél évezreddel ezelőtt az ősi saroknál kezdődött a szentély, amit a hajóval a diadalív kötött össze. Amikor a cinterem felől a templomba belépünk, és különösen is, amikor az Úrasztalához jövünk, akkor a régi szentélybe lépünk be. Gondoljunk majd erre, hogy az Úrasztalához jövet az Isten jelenlétébe lépünk be.

Mit is jelent ezek után az, hogy Isten háza a menny kapuja? Ha rossz érzések, kétségbeesés, félelem, harag, vagy bármi más mondatja ezt velem, akkor ez számomra azt jelenti, hogy ez egy olyan hely, ahol bár az áldás nagyon közel van, de mégis el lehet veszni. A menny kapujában is el lehet veszni. Ha a sebeim és sérelmeim, és beteljesületlen vágyaim felől nézem a világot, akkor ez a hely: félelmetes. Mert akkor az Istent is félelmetesnek, de legalábbis igazságtalannak látom. A zaklatott Jákóbot, aki éjjel követ tett a feje alá, s talán emiatt az agyi vérellátás is akadozott, álmában meglátogatta az Isten. És ebbe a látogatásba beleremegett a bűnös ember. Mégis szeret? Mégis utánam küldi angyalait? Mégis szól hozzám? Hát lehet engem szeretni? Félelmetes ez a hely, a menny kapuja, ahonnan kívül maradok, mert nekem nincs jó válaszom a szeretetre. Kívül maradok, mert nincs jó válaszom a szeretetre! Azt írja Pál az egyik levelében, hogy voltak, akik belebetegedtek az Úrvacsorába (1 Kor 11, 27-30). Nagyon izgalmas kérdés! Belebetegedni a szent jegyek vételébe? Talán mert nincs jó válaszom a szeretetre? Mert az isteni szeretet ilyen kézzelfogható megnyilvánulása, mint a kenyér és a bor, a Szentlélek-erők ilyen mértékű kiáradása közben a szívem mozdulatlan marad, és a szakadék mélyül Isten és közöttem. Az Úrvacsora nem játék! Ez már a reformációnak is egy nagy felismerése volt. Van-e jó válaszod a borban és kenyérben felkínált szeretetre?  Az egyetlen lehetséges jó válasz a feltétel nélküli szeretet megnyilvánulása embertársaim felé.

Végül mit jelent Isten háza, mint a menny kapuja akkor, ha a szívem hálával van tele? Azt jelenti, hogy belépek a kapun át, belépek az ajtón át, aki Jézus, az Isten jelenlétébe. Vagyis közösségben vagyok veletek. Vállalom a közösséget veletek. Isten jelenlétében lenni Jézus óta nagyon világosan és fájdalmasan egyszerűen ezt jelenti: közösségben lenni egymással. Az egyház és a vallás évezredek óta azért alkotta meg a dogmatika szövevényes rendszerét, mert félt ettől az egyszerű úttól: egymással közösségben lenni. Évezredek óta járjuk a dogmák kacskaringós útját, nehogy odataláljunk egymáshoz, mert akkor szeretni kell, és szeretni fáj… Gondolj most azokra, akik nem szeretnek, és akiket nem szeretsz, és akiket köszönésre sem méltatsz, és öleld át őket egy imával, és menj velük együtt imában az Úr elé, és csak azután lépj a megterített asztalhoz.  Mert Isten jelenlétébe lépni Jézus óta ezt jelenti: egymással közösségben lenni, az ellenséget is megszeretni, és egymást mindenben támogatni.

Azt kívánom, és azért imádkozom, hogy hadd legyen Istennek külsőképpen már megújult háza mindannyiunk számára egyenként a menny kapuja, amin csak addig lehet átlépni, amíg e földön élünk. Templomba jövetelünk mindig ehhez segítsen minket közelebb! Ámen.

Mátészalka, Kossuth tér 2016. 10. 16.