Köszöntés: Így szól az Úr: „Szeretetet kívánok, és nem áldozatot!” (Hóseás 6,6)

Keresztelés: Máté 28, 18-20: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelve őket az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevébe, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden napon – a világ végezetéig!” Ámen.

Kedves Szülők, Keresztszülők, Családtagok!
A Példabeszédek tanácsa így hangzik: „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. (22,6)” Mit mondana erről nekünk ez a gyönyörű kis emberke, milyen a neki megfelelő nevelés?
„Gyermeknek neveztek, s kimondhatatlanul örültök nekem, legyetek üdvözölve, ti régebben földre érkezettek! Jövök a lélekvilágból, Isten öleléséből. Szeretnék itt szabadon fejlődni, úgy, hogy közben boldog és elégedett lehessek. Szeretném sorban kibontakoztatni magamban azt a sok-sok képességet, tehetséget, amelyeknek csíráit Isten elültette bennem. Rengeteg mindent szeretnék átélni ezen a földön – sok csodálatos dolgot megtapasztalni. A fájdalmakkal, veszteséggel, gondokkal méltó módon akarok megküzdeni, hasznukat és értelmüket megtalálni, megbizonyosodni, hogy minden a javamra van! Szeretnék szeretni, a jóért harcolni és győzni. Vágyom arra, hogy tartozzam valahová, biztonságos fészekre, mely derűs nyugalommal ölel körül, de nem fojtogat, nem birtokol, s nem várja tőlem, ami nem vagyok. Vágyam, hogy megértő szívek szeressenek, akik mindig úgy fogadnak el, amilyen éppen vagyok, lényem legőszintébb teljességében. Családtagokra van szükségem, akik különleges ajándéknak tartanak. Olyan vendégnek, aki külsőre hasonlít rájuk, mégis teljesen más: egyedi, összehasonlíthatatlan és végtelenül értékes; aki saját útját keresheti, titokzatos ösvényekre is vetődhet, és küldetésére maga találhat rá. Otthonomhoz úgy kívánok kötődni, ahogyan éppen szükségem van rá: erős gyökerek tartsanak, amíg magamat megtartani nem bírom, ám közben erős szárnyakat növeszthessek és bátran tovaröpülhessek, ha itt az ideje. Szeretném szárnyaimat próbálgatni számtalan úton, melyeken óvó-segítő kezek kísérnek, s ha elzuhannék: elkapnak, nem kritizálnak, parancsolnak, vagy tiltanak. Én nem szeretnék ketrecben sínylődni, értelmetlenül szenvedni, fölösleges terheket cipelni. Nem akarok félelemből cselekedni, másoknak kényszeresen megfelelni, sem követeléseket kiszolgálni. Azért szeretnék adni, jót tenni, jónak lenni, mert ez boldoggá tesz engem… Szüleim, jó tett helyébe jót várjatok! Ha igazán fontos vagyok nektek, szívvel-lélekkel figyeltek rám és szerettek: én ugyanezt teszem! Tőletek mindent a lehető legpontosabban megtanulok: jóságotok, tudatosságotok, harmóniátok tükre leszek, érettségem s viselkedésem mindenben titeket követ. Szeretnék veletek együtt megoldást keresni mindenre, megosztva véleményt, vágyakat, érzéseket, közösen választva a legjobb utat. Ha hisztek abban, hogy egyre bölcsebb és ügyesebb leszek, én is bízom majd fejlődésetekben, s én is megbocsátva, dicsérve biztatlak titeket… Egymás mellé vagyunk rendelve, egymásra vagyunk utalva, hogy egymás fejlődését és boldogságát elősegítsük. Gyermekként azt kérem tőletek, kik nálam előrébb jártok: a folytonos változásban mindig a közös legjobbat kereső úton úgy gyertek velem életem első szakaszán, hogy példátok s a nekem adott élmények által tanítsatok meg úszni az élet-óceánban! Hogy vad viharban se csapjanak össze fejem fölött a hullámok; hogy végig fönnmaradjak, mert tudom, ki vagyok, s mibe kapaszkodhatok; s hogy bátran induljak ismeretlen szigetek felfedezésére, mert képessé tettetek, hogy tudjak minden körülmények között a jó mellett dönteni! Szüleim, hiszem, hogy így lesz!” Ámen

Imádkozzunk!
Istenünk! Köszönjük, hogy Te magad vagy az út, az igazság, és az élet – a tökéletes Harmónia! Hálát adunk ezért a kisfiúért. Adj erőt szüleinek és szeretteinek, hogy biztonságot, bölcsességet és szabadságot nyújtsanak neki; hogy megtalálhassa az utat önmagához, embertársaihoz, és Hozzád, Istenünk. Áldd meg ezt a gyermeket és mindenkit, aki szereti és segíti őt abban, hogy fülével meghallja nevének csengését, a szeretet és gyöngédség szavait, és Istenének üdvözítő igéit; hogy szemével meglássa szülei biztató mosolyát, a világ szépségét, és a boldogságot. Add, hogy keze tudjon simogatni, alkotni, és imára kulcsolódni; hogy szája megtanuljon szavakat formálni, meggyőződését kimondani, az élet csodáit megénekelni. Őrizd és vezesd, hogy megtanuljon az utcák veszélyében járni, a lépcsők magasságát legyőzni, az életben helyt állni, s az örök élet felé útra kelni! Ámen.

Áldás: Így szól az Úr: „Gyönyörködj az Úrban s megadja neked szíved kéréseit!” (Zsoltárok 37,4)


Szószéki köszöntés: „Légy hű mindhalálig és néked adom az életnek koronáját!” (Jelenések 2,11)

Lekció: 2 Királyok 13. válogatott versei:
„Jóásnak, Júda királyának huszonharmadik évében lett Izráel királya Jóáház. Azt tette, amit rossznak lát az ÚR. De amikor Jóáház megengesztelte az Urat, az meghallgatta őt, mert látta, hogy mennyire nyomorgatja őket Arám királya. Az ÚR szabadítót adott Izráelnek, úgyhogy kikerültek Arám hatalma alól, és Izráel fiai otthonaikban lakhattak, ahogyan azelőtt. Megkegyelmezett nekik az ÚR, megkönyörült rajtuk, és feléjük fordult az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségért. Nem akarta őket elpusztítani, és nem vetette el őket maga elől.”

Imádkozzunk!
Szabadító Istenünk! Bármilyen kicsinyesnek, emberarcúnak képzeltek Téged ókori néped fiai, Te mégis gondoskodtál arról, hogy igédből megsejthessük tiszta lényedet. Csodálatos felfedezni az ószövetség fátyla mögött is evangéliumodat: hogy küldöd szabadításodat, nem akarsz elpusztítani minket, hanem örökké hűséges vagy szövetségedhez, amit velünk, emberekkel kötöttél. Hálát adunk a Jézusban küldött világosságért, a tiszta igazságokért, a boldogságot hozó, járható utakért. Magasztalunk minden helyzetért, amikor tanácsod szerint tudtunk helytállni – amikor szemeddel láttunk, követtük példádat, és jóra használtuk a feltáruló lehetőségeket. Bocsásd meg, ha még kötöznek minket földi bálványok: hatalmaskodó emberek, vagy káros szenvedélyek.  Bocsásd meg, ha még rabul ejtenek ártó értelmezések, elképzelések. S bocsásd meg, hogy olykor megfeledkezünk helyreigazításodról. Vedd rá lelkünket, hogy ne a gyöngeségeket hangoztassuk és pótmegoldásokat keressünk, hanem éljünk nagylelkű ajándékaiddal! Nyilalljon belénk szabadításod! Ámen.

Textus: Lukács ev. 11. fejezetének 14. kk:
„Egyszer azután Jézus egy néma ördögöt űzött ki, és amikor kiment az ördög, megszólalt a néma. A sokaság pedig elcsodálkozott. Néhányan közülük azonban így szóltak: “Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások pedig kísértették, és mennyei jelt követeltek tőle. Ő azonban ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: “Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és ház házra omlik. Ha a Sátán is meghasonlik önmagával, miképpen maradhat fenn az országa? Ha én Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki azokat? Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. …Aki nem gyűjt velem, tékozol.”

amulatba-ejto-ocean-hatterkep-118

Kedves Testvéreim!
A felolvasott ószövetségi ige a Királyok könyvéből való, amely a zsidó nép honfoglalást követő történetét értékeli; a bölcs Salamon király halála utáni időszakról, a Kr. e. 9. századról tudósít. Az ország kettészakadt. Az északi, izraeli rész egymást követő királyait minősíti a szentíró egyetlen szempontból: milyen volt a király kapcsolata Istennel. Erre vezet vissza minden társadalmi-politikai eseményt. Ha a trónon lévő király „azt tette, amit rossznak lát az ÚR”, akkor ennek egyenes következménye, hogy háborúba keveredett egy szomszédos hatalommal, aki leigázta az országot. Az író logikája szerint aztán azért enyhült az idegen nép elnyomása, mert a király jó útra tért, s ekkor Isten szabadulást küldött. Ha újabb külső veszély érkezett, az ismét a király bűnét bizonyítja. A zsidó történelemben ez az egyszemélyes felelősség korszaka, ahol mindig mindenért kizárólag a király felelős. Mintha Isten egy ember miatt azon nyomban megharagudna népére és ellenséggel nyomorgatná, viszont ha az az egy a bűneit megbánja s imádkozik, Isten azonnal győzelemre vezeti annak háborúját és jólétet ad. Ebben a rendszerben a nép minden jogot és felelősséget, minden kezdeményezést és döntést átad a királynak; isteníti, mindent tőle vár, a közösség tagjai pedig gondolkodás nélkül engedelmeskednek neki. Ha rosszul dönt a király, vele-miatta szenvednek, ha jól dönt: miatta fordul jóra soruk. Kristálytiszta diktatúra ez. Az egyes ember, a nép egyszerű tagja itt jelentéktelen porszem, akit ide-oda fújnak üvöltő szelek…

Volt mit helyreigazítania Jézusnak az uralkodó-felfogás tekintetében, hiszen a zsidó nép ugyanilyen teljhatalmú, egyszemélyes megmentőjét várta benne is – aki jön, minden más hatalmat egyedül eltipor, alattvalóinak semmit nem kell tennie a változásért; Ő mindent elintéz helyettük, nekik csak élvezniük kell győztes királyuk eredményeit. Jézus jön, s végre is hajtja egyedülálló tettét az emberiségért. Ám nem despotaként, akinek alattvalói parancsteljesítő gépek, s kiket akaratuk ellenére lerántanak vagy fölemelnek királyuk tettei. Jézus nem a magasban hatalmát élvező uralkodó, hanem a leereszkedő, társként szerető Isten. Aki olyanná lesz, mint népe legegyszerűbb tagja, s emberségében úgy csillog legnagyszerűbb isteni lénye, hogy odaáll mindenki mellé, s egytől egyig értékesnek, fontosnak tartja őket, véleményüket, érzéseiket, a hitüket! Egyenként kézen fogja, gyógyítja, vezeti mindegyiküket – hogy fejlődjenek, önállóvá váljanak, s megtanuljanak személyesen kapcsolatba lépni Istennel, nem egy közvetítő, elnyomó király szeszélyeinek kiszolgáltatva. Jézus megtanít magasabb szinten gondolkodni, mélyebb összefüggéseket keresni, a valóságot tisztán érzékelni. Megtanít mindenben a jót látni, és a gonosszal helyesen harcolni!

Jézus szemében az ember önmagáért felelős. Nem hivatkozhat az éppen aktuális „uralkodó” viselkedésére, sem a múlt nehézségeire, sem a körülmények szorítására. Az ember szabad arra, hogy jól kezelje, ne csak elszenvedje ezeket; hogy tegyen a boldogságáért. Jézus óta senki sem köteles némán tűrni a rosszat; mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani, változtatni, jobb utat kipróbálni annál, ami eddig nem hozott örömöt és eredményt. Mindenki tanulhat nehéz múltjából, s ki tud törni belőle Isten segítségével, hiszen Ő a legnagyobb hatalom! Szereteténél és jóságánál nem erősebb egyetlen bilincsbe verő emlék sem, egyetlen emberi gonosztett sem, és semmilyen rosszindulat!

Az Újszövetségből olvasott igénk szerint Jézus egy gonosz hatalmaskodót: „egy néma ördögöt űzött ki, és amikor kiment az ördög, megszólalt a néma.” Jézus megmutatta, mi mindent lehet gyökeresen megváltoztatni a jó győzelmével, a hit erejével, Istennel! Ezért van az a sok elképesztő testi-lelki gyógyítási, ébredési történet a Bibliában, hogy lássuk: még a legsötétebb elme is feltámad, öntudatra ébred, ha szeretettel, segítő szándékkal közelednek felé; s még a legnagyobb gaztett áldozata is talpra tud állni, s visszanyeri önbizalmát – ha megragadja a felé nyújtott segítő kezet!

Az ördögűzés előzménye az volt, hogy a farizeusok a Jézus szüntelenül áradó jósága láttán már nem tudtak mit kitalálni, hogy megsemmisítsék, hát kikiáltották az ördögök cimborájának. Ismerős? Az irigység a legelvetemültebb dolgokra képes, hogy az eredményes munkádat akadályozza, s az örömödet megmérgezze! Ha tudsz másoknak jót adni, mindig lesznek irigyek és lusták, akik nem jótettekkel akarnak naggyá lenni, hanem azzal, hogy elveszik tőled, amit tudnak… Ne bánd. Ne haragudj rájuk, mert ezzel csak lovat adnál alájuk, azt hinnék, hatottak rád, hatalmuk van feletted. Talán fel sem tudják mérni tetteik következményeit, nem állnak készen, hogy tükörbe nézzenek. Félnek azzal megküzdeni, ami a lelkükben van, ezért másokkal kezdenek harcot; azokat próbálják visszafogni, akik náluk előrébb tartanak. A jóra képes, derűs, tetterős ember bosszantó mérce számukra; folyton emlékezteti őket, mennyire másfelé kellene menniük. De a változáshoz még nem elég elszántak, azt hiszik, másokat gyengítve az ő gyengeségük kevésbé feltűnő. Tudd: a lelkük mélyén hihetetlenül vonzza őket az a jó, amit benned éreznek, az a szint, amelyre te eljutottál – bármennyire is másképp viselkednek! Jézus szánta az ilyen embereket. Látta bennük is a lehetőségeket és értékeket; s értelmük nyitogatásával, az összefüggések megmutatásával segítette őket, végtelen türelemmel és szenvedélyes szeretettel. Önbecsülésüket pedig már azzal is erősítette, ahogyan feléjük fordult: fontosnak tartotta őket, s megértő volt akkor is, ha valamire még nem voltak nyitottak – így töltötte be valódi hiányaikat, gyógyítgatta sebeiket. Mindig elmondta a továbblépés útját, s a következményeket – akkor is, ha nem feleltek rá, akkor is, ha gonoszsággal fizettek, s akkor is, ha földi élete végén látszólag az egészre ráfizetett… De tudta, töretlenül hirdette, s feltámadásával bebizonyította, hogy a szeretet, a jó végül győz! Minden ember belső ideája ez – legnagyobb hajtóerőként a lelkünk mélyére vésve – hát jegyezzük meg: a jó végül győz! (Ebből él a filmipar!)

Segíts a gonoszon, s ha látszólag nincs eredmény, ne árts neki; tudd, hogy rosszal nem lehet legyőzni a rosszat! Az ördögök fejedelmének segítségével nem lehet kiűzni az ördögöket! Ha behódolsz a gonosznak, s ő földre tipor: győzött! Ha a gonosz ellen gonoszsággal harcolsz – magával rántott – akkor is győzött! Aki sárba lép, sáros lesz! Csak jóval győzheted le a gonoszt! Ha ez nem hat rá, mert még nem képes befogadni, s te már több jót nem tudsz neki adni úgy, hogy önmagad maradhass – hagyd ott, ne pazarold idődet, erődet – menj azokhoz, akiknek igazán rád van szüksége!

Jézusnak a gyógyító energiája kifogyhatatlan, hiszen Isten. Mi istenképűek vagyunk, de csak emberek. Bölcsességünk és a magunk Isten szemszögéből való megismerése segít kijelölni határainkat, hogy mire vagyunk képesek. Van, akinek nagy a türelme mindenkihez; és személyisége eléggé kiforrott ahhoz, hogy ne omoljon össze egy rendezetlen lelkű ember negatív erőitől. Ő képes nyugodt és pozitív maradni akkor is, ha éppen villámokat szórnak mellette. Erre mutatott példát Jézus. Ide eljutva, ha a másik kardot ránt is, mi nem veszítjük el a fejünket, nem megyünk bele értelmetlen harcba; nem is vesszük a szívünkre, s alázkodunk meg; hanem tárgyilagosan, szeretettel kimondjuk az igazságot: megvédjük magunkat – s aztán ha kell, odébbállunk. Tudva: megtettük a legtöbbet, amit abban a helyzetben lehetett. Jézus óta senkinek nincs joga hatalmat szerezni mások felett! Isten-adta szabadságunk és jogunk magunk eldönteni, mi a jó nekünk – összhangban a többiek boldogságával. Nem uralkodhatsz máson, és senki sem verhet bilincsbe!

Amelyik házastárs birtokolni, kihasználni akarja partnerét: elveszi annak szabadságát, életerejét és boldogságát; végül maga is mindent elveszít! S vétkes az is, aki hagyja, hogy uralják! Egyenrangú társa vágyik mindenki – így vagyunk teremtve. A boldogság titka a kölcsönös elfogadás, kölcsönös megbecsülés és a kölcsönös örömszerzés! A szerelmet is csak ez tudja életben tartani! Amint az egyenrangúság és viszonzás csorbát szenved, a szerelem lángja azonnal alábbhagy. Ha te mindig többet adsz egy kapcsolatban, mint a másik, előbb-utóbb meghal a szerelem szívedben; ha a másik az önbizalmadat, vagy a belé vetett bizalmadat töri össze, alig marad esély feltámasztani a lángot! Aki egy kapcsolatban elfogadja kiszolgáltatottságát, a halál küszöbén keserű kérdéssel szembesül: „Kinek az életét éltem én? Mi is lett volna ehelyett az én Istentől kapott küldetésem?” De akkor már késő, ott már nem érv, hogy mások hibáztak… Szabad életre születettünk és lettünk megváltva, bilincseinkért és lépéseinkért önmagunk felelünk! Ha még nem tettem volna fel, itt az ideje a kérdésnek: „Miért vagyok én ezen a világon?” – Fejlődni és közben fejleszteni; boldognak lenni és közben másokat boldoggá tenni! Ez az elsődleges, általános emberi küldetés. Ezen belül egyedi küldetésére mindenkinek magának kell rátalálnia…

Rengetegen vannak ma a felnőtt gyerekeiket magukhoz láncoló szülők. Ők már az elején eldöntötték a gyerekeik helyett, hogy ha majd felnőnek, mi lesz a küldetésük. S még akkor sem hagyják békén őket, mikor gyermekeik a kényszerpályán beteljesítették szüleik álmait. Társpótléknak, vagy karrier-pótléknak használják őket, kortárs barátok és hobbi helyett, a fiatalság- és nélkülözhetetlenség-érzés táplálójaként… akár folytonos bűntudatot ébresztve a gyermekekben; rájuk telepedve, nem hagyva felnőni őket. Az ilyen szülő meggyőződéssel vallja: élete értelme a gyermek. Ez nagyszerű, azonban kevés egy egész életre! A gyermek első húsz évében lehetséges, de azután új életértelmet, örömforrást kell keresni! A jó szülő így engedi el útjára gyermekét: „Nem tartozol nekem semmivel – sem hálával, sem azzal, hogy megoszd velem az életed! Nagyon örülök, ha boldogulsz nélkülem. De amikor igazán szükséged van rám, mindig megtalálsz, mint egy igaz barátot!” Egyetlen másik ember sem lehet az életünk értelme! Akkor már uraljuk, túlterheljük őt. A házastárs sem válhat életünk értelmévé, ahogyan a szüleink sem! Mert ha emberek jelentik az életünk értelmét, túlzott függésbe kerülünk egymástól, s ebbe belepusztulhat bármelyikünk, vagy a kapcsolatunk; s ha végleg el kell engednünk egymást, akkor úgy érezzük, mindent elveszítettünk, összedőlt a világ… Egészséges mértékű kötődés az (és ez minden szenvedélyre igaz!), ha függőségem tárgyát – átmenetileg vagy végleg – el tudom engedni, teljes életet tudok élni nélküle.

Végül Jézus így foglalja össze tanítását: „Aki nem gyűjt velem, tékozol.” Döntsük el, mit gyűjtünk az életben, milyen trófeákat! Mások letört önbizalmát? Mások elvett örömét és szabadságát, kényszer-hajbókolását? Jogtalanul kikényszerített testi-lelki javakat? Esetleg mások sajnálkozását? Vagy parazsat a fejükre? Jézus nem kéreget, s nem vesz el. Mindig csak ad. Mindig csak jót ad! Olyan jót, amire annak a másiknak igazán szüksége van. Vele úgy lehet egyre többet gyűjteni, hogy egyre több jót adsz; s miközben bőkezűen adni mersz, egyre másabb, több leszel! S a világ közelebb kerül céljához, az ősi igazsághoz: a jó győzni fog! Ámen.

Imádkozzunk!
Istenünk, aki mellettünk vagy, s áldó két kezeddel átölelsz! Űzd ki belőlünk a félelem és gyávaság démonait! Tisztíts meg a búskomorság, a reménytelenség, s a gyermeteg tehetetlenség lelkétől; a bizonytalanság és bizalmatlanság lelkületétől! Szabadíts meg a megalázkodás és megalkuvás démonaitól, a gyengeség és a mindent magába fojtó némaság lelkétől! Indíts bátor bizalomra, örömteli reményre; önálló, felelős döntésekre; határozott szavakra és tettekre! Segítsd lépteinket, hogy kiteljesedett emberré érjünk, benned növekedjünk, és másokat építsünk! Köszönjük bocsánatodat és helyreigazításaidat, életünk csodáit és gyógyulásunkat! Dicsérünk, hogy Neked mi mind fontosak vagyunk, s mindegyikünket képesnek tartasz és küldesz arra, hogy életünket felelősen a kezünkbe vegyük, és ahol csak tudunk, jót tegyünk – a mások és egyben a magunk fejlődéséért, a mások és egyben a magunk boldogságáért. Te, aki hiszel bennünk, adj nagyobb hitet, hogy soha ne hagyjuk el magunkat, hanem szilárdan bízzunk abban, hogy Veled e világ sorsát jobbra tudjuk fordítani! Ámen

Áldás: „Éljetek egymással békességben! …Biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket…! Senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt!” (1 Thesszalonika 5,13-15)