„Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Lélek pedig bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az Igazság. Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: a Lélek, a víz, a vér, és ez a három egy. Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb, mert Isten bizonyságtétele az, amellyel Fiáról tesz bizonyságot. És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról. Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.” I. Ján 5, 6-12

„Nikodémus ezt kérdezte tőle: Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe, és megszülethet ismét? Jézus így felelt: Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.  Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az.” Ján 3, 4-6

Amikor János apostol levelét olvastam, és hozzá Jézusnak a Nikodémussal való beszélgetését felidéztem, akkor akarva-akaratlanul ez a közmondás jutott eszembe, hogy a vér nem válik vízzé. A legnehezebb vállalkozás egy közmondásnak a nyomába eredni, hogy vajon honnan származik, és mi lehet az igazi értelme. Mire mondják a különböző nyelvek és kultúrák, hogy a vér nem válik vízzé? És egyáltalán mondhat-e nekünk Isten valamit ezen az ősi igazságon keresztül éppen advent idején, hogy a vér nem válik vízzé?

Először arról gondolkodjunk el együtt, hogy mit mond Jézus Nikodémusnak az élet teljességéről, az Isten országába való bemenetelről. Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be Isten országába. Aztán a következő mondatával szinte az előzőt magyarázza, hogy ami testtől született, test az, ami pedig Lélektől született, lélek az.

Testtől születni annyi, mint víztől születni. Milyen érdekes, és Jézus szavaival tökéletesen egybecsengő üzenet az, hogy az ember vízben kezdi el földi életét. Az anyaméhben kilenc hónapon keresztül (magzat)víz veszi körül. A vér nem válik vízzé igazsága már ezen a ponton meggyengül, mert a magzatvíz az anya véréből képződik, tehát már az emberré formáltatásunk legelején a vér válik vízzé…

Víztől születni annyit jelent, hogy a lélek belép az anyagi világba, és ott is egy elég sűrű közegben, a vízben kezdi el fejlődését. Erről az anyaméhben eltöltött időszakról beszél a 139. zsoltár írója, amikor azt írja: „Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmetes vagy és csodálatos; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid…” (13-16. vers)

És a gondolatot tovább fűzve a víztől való születés azt is jelenti, hogy nem a keresztség vize az életünk első bemerítkezése, hiszen a magzatvíz éppen a külvilág káros hatásai elleni védelemként szolgál. A víztől születés tehát valószínűleg nem a keresztelkedést jelenti Jézus gondolatában, hanem a természeti ember születését. Ez is egy nagy titok, és egy mindenek felett álló nagy csoda, hogyan születik sejt a sejtből, ahogy a zsoltáros is beszél az alaktalan test formálódásáról. De legalább ilyen nagy csoda, hogy mit is jelent Lélektől születni, ami pedig az anyaméhen kívüli fejlődésünk története. A víztől való születés el van rejtve az emberi szem elől, mert az anyaméh elrejtettségében történik, a Lélektől való születés pedig a szemünk láttára kellene, hogy megtörténjen, és mégis: el van rejtve a szem és az értelem elől. Legfeljebb csak az eredménye látszik, hogy az ember más lesz. A Lélektől született ember más lesz, mint aki előtte volt. Valójában ezzel érünk el az örök nagy kérdéshez, hogy lehet-e más az ember? Megváltozhat-e az ember, és ha igen, akkor hogyan?

Ha az ősi igazság, hogy a vér nem válik vízzé, a fülünkbe cseng, és hangját sok fájó tapasztalat erősíti fel, akkor a válaszunk az, hogy az ember nem változtatható meg. A változása sem igazi változás. Olykor még a megtérése sem igazi változás. Isten elől, és a saját lelkiismerete elől, és a gyötrő bűntudat elől ma már nem a sötétségbe, nem az árnyékba menekül, hanem a fénybe. A hallgatásból a vallomásba és a bizonyságtételbe; az istentelen életformából a vallásos cselekedetekbe, de belül nem változik, mert önző, és hatalom-, és dicsőségvágyó-, és pénzsóvár, és sunyi és alattomos marad, és titokban azt reméli, hogy majd az Isten… jól odapörköl a világnak, de legalább az ő ellenségeinek.

Lélektől születni, más embernek lenni – vajon lehet-e? 

Gondolatban érdekes játékot kezdtem el. Az Újszövetségben van négy evangélium, és azokban ott vannak Jézus szavai. És ott van a többi újszövetségi könyv, és a páli levelek. Jézus szavait Jézus mondta, a többi irat üzeneteit Jézus gondolatai és az ószövetségi gondolatok felváltva ihlették. Vannak szavak, amiket nem mond ki Jézus. De mások kimondják. Ilyen az is, hogy a születés víz, Lélek és vér által van. János apostol teszi hozzá ezt az új elemet, a vért, és azt írja, hogy Jézus eljövetele víz és vér által történik. Ezt Jézus soha nem mondja magáról, de itt jön a lényeg, hogy nem mondja, hanem megéli.  Méghozzá olyan módon éli meg, hogy kereszthalálában feláldozza az életét. Ennek az életáldozatnak a többletét fogalmazza meg János apostol a vér általi születésben, és ezért írja, hogy hárman tesznek bizonyságot: a víz, a vér és a Lélek.

A víz az ember természetét jelképezi, a Lélek az isteni természetet, de hogy miképpen részesülhet az ember isteni természetben, arra csak egyféle válasz lehetséges: a vér által. Jézus vére termékenyíti meg a földet, hogy áldott legyen. Jézus vére kölcsönöz erőt a keresztség vizének, és az úrvacsora borának, hogy hathatós legyen. De ettől még a vér nem válik vízzé, és a vér nem válik borrá. A víz víz marad, és a bor bor marad. A tárgyak, az eszközök nem változnak át. És ebből jön a legfontosabb következtetés, hogy csak az ember változhat át, de ő is csak akkor, ha küzd és ellenáll egészen a vérig.

A Biblia sokféle harcról beszél, különösen az Ószövetség, de az egyetlen értelmes küzdelem, amelyben számunkra csak Jézus a példa, mindig kétirányú. Egyfelől küzdeni és harcolni a bűn ellen, ahogy Jézus is harcolt keresztre feszítése előtt. Atyám, ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd! Ebben a gyötrelmes küzdelemben az evangélista szerint Jézus vért verejtékezett, tehát a vérig állt ellen. Másfelől kiállni a jóért egészen az önfeláldozásig elmenően. Ez is a vérről szól. Így születik meg az ember a vér által, így születhet meg a krisztusi ember, az Isten gondolata szerinti ember.

Szükséges nektek újonnan születnetek – mondta Jézus Nikodémusnak. Ha szükséges, akkor lehetséges is. Vízből és víz által születtünk, hordozzuk az ember földre hullott, és földhöz ragadt természetét. A Lélek a segítségünkre siet, hogy ebből a földhöz ragadt állapotból, korlátozott gondolkodásból, sokszínű, álságos viselkedésből fölemelne bennünket. De nem tud, mert a vér nem válik vízzé. Megtérünk és továbbra is a magunk útját járjuk.

De jó, hogy megszületik Jézus, földre száll az Isten, és nem csak mondja, hanem meg is mutatja, hogy a vérig elmenő harcból, az Isten szívéből erőt merítő emberi vérből születik meg Isten embere, aki a végén bemehet Isten országába. Ezt a Jézust várjuk, hogy közeledtével bennünk is megszülessen az Ő lelkülete és indulata.

A vér nem válik vízzé, vagyis ahol valóban meg kell tagadni az embernek önmagát, ott nem elég egy kis vizes verejték. Csak a vérig menő áldozatnak, a teljes odaszánásnak van élet-illata. Ez a nehéz, de szép evangélium bízatott rám advent negyedik vasárnapján. Ámen.

 

Mátészalka, Kossuth tér 2016.12.18.