Köszöntés: „Annak, aki megőrizhet titeket, és dicsősége elé állíthat ujjongó örömmel: az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom – öröktől fogva mindörökké!” (Júdás 1,24-25)

Imádkozzunk! Mindenható és mindenütt jelen való Istenünk, örökké ragyogó Világosság! Izgalmas fáradozás, lázas adventi készülődés után megérkeztünk ide, a Te házadba. Hálát adunk, hogy mindvégig mellettünk voltál – óvtál, gyógyítottál, mindenhez erőt és bölcsességet adtál. S most, mikor kezdetét veszi e fenséges ünnep, vágyunk érintésedre; és szeretnénk, hogy jöjj haza majd velünk a mi házunkba, a mi lelkünkbe, egész életünkbe. Magasztalunk, hogy az ünnepek legszebb perceiben feltárul előttünk a mindenség titka; eloszlanak félelmeink, eltűnnek a kétségeink, repeső öröm tölt el, amint ég és föld összeér. Köszönjük, hogy érezhetjük egymás szívét-lelkét, s közben eggyé lehetünk Veled, átélhetjük a Te örök országod mindent felülmúló harmóniáját. Dicsérünk, hogy megérkeztünk ehhez a magasztos pillanathoz, amelyben újra odafordítasz minket létünk legnagyobb ajándékához: hogy elvégezted az ember és a világ helyreállítását – meghökkentő és érthetetlen módon, testünket magadra öltve. Hálát adunk, hogy emberré született Fiadban, Jézus Krisztusban sokkal tisztábban láthatjuk arcodat, saját magunkat, és mindent. Segíts használnunk megváltásod ajándékát: felbecsülhetetlen lehetőségeinket, amelyek a fejlődésünket és a boldogságunkat szolgálják! Isteni fényed járjon át! Ámen.

Alapige: Lukács és Máté ev. 2. r. válogatott versek: „Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. …Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe… A csillag, amelyet láttak napkeleten, előttük ment mindaddig, amíg meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt.  Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincses ládáikat, és ajándékokat adtak neki.”

Kedves Ünneplő Gyülekezet, Szeretett Testvéreim!

Sikerül-e vajon az idén otthonunkban meghitt örömünnepet teremteni – megfejteni és átélni a lélekben lüktető karácsony titkát? Mi hozza egyáltalán igazi karácsonyi hangulatba szeretteinket? És hogyan lenne mennyei élmény az ünnep nekünk? Szeretetünk és tehetségünk legjavát hetek óta belefektetve, nagy gonddal varázsolunk illatokat, színeket, fényeket és ízeket. Külső-belső tisztaságra és harmóniára akarunk jutni, hogy méltó ajándékok lehessünk egymás számára. A legszebbet, s legjobbat kívánjuk adni magunkból azokak, akik a szeretetünkre vannak bízva, akikkel közös boldogságra hívattunk. Talán mindenkinek külön-külön keressük a kedvét; egyenként szeretnénk megtalálni és bármi áron megadni a legmegfelelőbb ajándékot, amivel a legnagyobb örömöt okozhatjuk. Igyekszünk a helyszínt, a környezetet is meséssé tenni, és számtalan földi jóval elhalmozni a többieket. S ha mindent tökéletesen előkészítettünk is, legtöbbször megmarad egy apró kis félelem. Biztosan igazi béke és felhőtlen boldogság lesz a karácsonyi találkozás mindenki számára? Vagy megtörheti valami a varázst, kiüresítheti, elrontja az ünnepet – s az egész kényszeredett színjátékká lesz, vagy fájdalmas kudarccá… Mitől vagy kitől függ az ünnep sikere? Nem a gazdasszonytól. Mindenkitől! Attól, hogy lesz-e belőle közös öröm, közös boldogság!

Sokan vágyakoznak vissza letűnt karácsonyok, régi idők hangulatához. A múlt közös élményeire való édes-bús emlékezés – miről is szól? Mi volt azokban olyan szívfacsaróan, felejthetetlenül szép, amit ma – a legtöbb külsőséget biztosítva is – oly nehéz újrateremteni? Nagyobb biztonságérzet? Sokkal nyugodtabb körülmények és emberek? Kiszámíthatóság – határok közé szorított, de egyértelmű lehetőségek? Nagyobb odafigyelés egymásra? Igen is, nem is… Bármi volt más – jobb vagy rosszabb – egykor; EGYÜTT MEGÉLNI mindent: talán ez olyan égető hiányunk ma! Együtt megélni és nem csupán egymás mellett túlélni! Ha valakinek réges-rég nem is volt minden szép, de néha az élete része lehetett az igazi együtt-lét, az ezt mindig hiányolni fogja, mindig újra átélni vágyik! Mert tudjuk, hogy ha az ember a mennyországba már bepillantott, folyton visszavágyik oda, s csak kínszenvedések árán éri be kevesebbel…  A háború borzalmaiban, majd az újjáépítés kesergésében – de együtt. Mezítlábas, gyenge gyermekként markot szedve, zsákokat cipelve – de együtt! Méltatlan parancsokat teljesítve, álmokról lemondva – de együtt. Védtelenül és üldözötten, bábuként mozgatva, mások kényét-kedvét kiszolgálva – de együtt! Harcmezőn, földeken, gyárakban, konyhában, kék-piros nyakkendősként jelvényeket gyűjtve az iskolában – de együtt. Megmosolyogni való katonás ünnepségek statisztájaként együtt; cserkészcsapatok, szövetségek, brigádok tagjaként együtt… A legtöbb közösség nem az volt a múltban, aminek láttatni akarták, s nem feltétlenül azért jött létre, hogy a tagjai boldogságát, legjavát szolgálja. Mégis, akik benne voltunk, a hozzánk közelállókkal igazi együtt-létnek éltük meg.

Közösen alkotni, építeni – főként értelmeset és hasznosat – gyönyörűséges. De a legegyszerűbb hétköznapi cselekvés során, s még a zavaros célokért folytatott küzdelemben is jól érezhetjük magukat, ha kellemes közösségi élményt nyújt. S a legtragikusabb, legmegalázóbb helyzet is felemelő és szép tud lenni, ha vannak, akikkel együtt küzdhetjük végig. Akikkel együtt időnként könnyek közt épp csak átvészeljük a szenvedést, máskor közösen kemény harcot vívunk; akikkel hol együtt építünk, hol csupán nevetünk – örülünk az életnek, s egymásnak. Az igazi társ, a jó társaság időtlen vágya az embernek, nem számít sem a kor, sem a körülmények. Semmi sem jobb vagy rosszabb ma, mint régen – ahonnan esetleg szebb társas-élményeket hozunk – csak más. Talán rendkívül felerősödött mára a vágy a leplezetlenség, hitelesség és igazság után, s ez mindent átrendez. Ma minden más, és mindent másképp kell jól csinálni, mint régen. De ma is, mint minden korban, képesek vagyunk egymásra és boldogságra találni!

Manapság sokaknak már az is hatalmas öröm, ha fizikailag együtt a család, boldogok, hogy ismét gondoskodhatnak hozzátartozóikról, kereshetik újra a kedvüket, kitehetik értük a lelküket. Ám, a lelkek találkozása nélkül minden csak egymás mellett zajlik, de nem együtt. A néhány kötelező mosolyon, s csevegésen túl egymás közelében, de mégis külön-külön szórakozás, pihenés, vagy önfeláldozó serénykedés – valójában egy légtérbe zárt sok kis külön világ, akik kapcsolódni alig képesek. Pedig egymástól elhatárolódva, saját, külön-bejáratú örömökbe burkolózva nincs boldogság. Ez inkább társas magány, mely bár kényelmes, de legtöbbször unalmas és feszült. Nincs olyan ember, aki ne vágyna egész lényét mindenestől megosztani a másikkal, minden lehetséges módon kapcsolódni – szellemileg, érzelmileg, lelkileg, fizikailag… Csak valahogy, mintha ügyetlenül keresnénk egymáshoz az utat! És annyira félünk a kudarcoktól, a visszautasítástól és a csalódástól, hogy el sem merünk kezdeni hidat építeni egymás felé! Meg sem kockáztatjuk, hogy áttörjük előbb a magunk, aztán meg a másik ember elefántcsont-tornyának a falát; s megtanuljunk – ha eleinte botladozva is – egészen összekapcsolódni! Aki nem kockáztat, nem is lesz boldog sohasem; hiszen ez nem hullik az ölébe készen senkinek sem. Csak a folyamatosan „karbantartott” és folyamatosan fejlesztett kapcsolat igazi kapcsolat! Csak a közösen kiküzdött boldogság boldogság, amin együtt, szüntelenül dolgozni kell, kölcsönösen cselekedve, minden jót állandóan viszonozva – egymást úgy szeretve, úgy értékelve, s úgy kezelve, mint magunkat! A legnagyszerűbb Jézusi útmutatás ez a társas boldogsághoz – karácsonykor, és amíg csak földi szívünk dobog – úgy szeretni egymást, mint magunkat! „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”

Elvileg, ha magunkat jól szeretjük, remekül megy az is, hogy a másikat jól szeressük – egyszerűen mindent ugyanúgy kell tennünk vele, mint magunkkal! A kiindulópont az, ahogyan saját magunkat szeretjük. Helyesen szeretni csak azt tudjuk, akit jól ismerünk és becsülünk. Akinek az értékeit nem ismerjük fel és nem ismerjük el, azt szeretni sem tudjuk! Fontos tehát magas szinten ismerni magunkat: magunk fölé emelkedve, Isten szemszögéből nézni az értékeinket, a küldetésünket, egész életünket. Így találhatunk rá „isteni önvalónkra”, az Isten-arcunkra – mindarra, ami bennünk jó. S miután ezt becsüljük és erősítjük magunkban, nyitottá válunk másokat is így tekinteni és szeretni. Az ő Isten-arcukat is képesek leszünk felfedezni, értékelni, és támogatni – s mindent ennek fényében tenni!

A barlang-istálló újszülött Jézusa a neki örvendező emberek ajándékozó öleléséből hamar kiszakadt. Idő előtt felnőtt, s rendkívül összesűrítve élte át az emberi lét ezerszínű teljességét – szépségeit és borzalmát – egészen földi küldetése utolsó percéig: kereszthaláláig. Ha csak születésére összpontosítanánk, a földre szállt Isten a mi örök „kis Jézuskánk” maradna, akire legfeljebb karácsonykor emlékezünk. Ha viszont csak a halálát emlegetnénk, örök bűntudattól gyötörten folyton a bocsánatáért esedeznénk, mindig csak a rosszra figyelve, ezzel keserűen marcangolva magunkat és másokat. A jászolbölcső tehetetlen csecsemő-Jézusa még nem ad, a keresztfa halott Jézusa pedig már nem ad „aktív”, gyakorlati példát arra, hogyan éljük igaz emberként a mindennapjainkat ezen a földön. Akik leragadnak a kisded-Jézusnál a barlang-istállóban, Jóistenke-hitükben Istent lekicsinyítve, az Ő gyámoltalan, kicsinyhitű gyermekeként élik le az életüket, mindent mástól várva. Akiknek a szeme a kereszt halott Jézusán maradt, rideg szívükben halott Istennel, halott reménnyel, örökké a kárhozattól rettegnek; örülni, s örömöt szerezni aligha képesek. Amilyen az Istenem, olyanok a tetteim! Kevesen akarják azt látni, ami gyakorlati szempontból a leglényegesebb, hogy HOGYAN ÉLT a felnőtt Jézus! Jól megfigyelni, s ellesni azt: hogyan szemlélte a világot, hogyan szeretett, segített, épített kapcsolatokat, milyen emberségre tanított! Csak az Ő rendkívüli születését, életét és halálát együtt látva tárul fel előttünk, mit is adott benne nekünk Isten.

Az első karácsonykor Isten nekünk adta saját magát – sejtjeinkig, s lelkünk legmélyéig hatolva. Aztán a Jézus ÉLETÉVEL példát adott arra, hogyan ölthet testet Ő maga bennünk – hogyan élhet, bontakozhat ki, s működhet az Isten az emberben! Ha a Jézus életével Isten nem példát akart volna mutatni erre nekünk, akkor Jézus nem vesződött volna annyit az emberekkel, nem vállalt volna annyi küzdelmet velük, s nem vándorolt volna éveken át vidékről-vidékre, hogy minél többeket tanítson! Mindez fölösleges időpazarlás lett volna, ha küldetése arra korlátozódik, hogy megváltó halálával a bűneinkért megfizessen! Jézus tehát céllal élt közöttünk olyan látványosan, és bizony céllal maradt fenn évezredeken át a földi tetteiről szóló dokumentáció. Követésre hívó, felnőtt élete bemutatta a kiteljesedett, isteni-önmagára talált, igaz emberséget!  A HALÁLÁVAL pedig tiszta lapot adott Jézus! Élete: életpélda, halála: tiszta lap – ez az evangélium lényege!

A jászolbölcsőt és a keresztet nem az köti össze, hogy mindkettőt ugyanabból a fából faragták, hanem a Jézus élete. Életének kezdete és vége azonban megerősített, egybehangzó üzenet az újjászületés lehetőségéről. A földre született csecsemő törékeny élete: tiszta lap, magától értetődő új kezdet, megnyitott lehetőségek sokasága. Jézus megváltó kereszthalála épp ilyen tiszta lapot ad: egészen új kezdetet, megnyitott lehetőségek sokaságát. Nem az vagy, ami a múltban történt veled, hanem amivé válni szeretnél! Lehetsz isteni önmagad! Újjászületett ember, aki engedi magában megszületni, „materializálódni” az Istent; hagyja felnövekedni, akarja kibontakoztatni isteni lényét.

Jézus hitelesen megélte tanítása lényegét, gyakorlatban bemutatta, hogyan érdemes egymásért élni – hogyan lehet úgy szeretni egymást, mint magunkat; azt tenni egymással, amit szeretnénk, hogy az emberek velünk tegyenek. Minden korban voltak viszont mártírok, akik Jézusnak nem az életpéldáját, hanem a halálát tartották követendőnek. Pedig nem kérte, hogy valaki is utánozni próbálja az Ő világot helyreállító halálát – hiszen azzal egyszer s mindenkorra tiszta lapot adott minden embernek! Nem kérte tőlünk, hogy bárki is másokért feláldozza testét-lelkét, egészségét-örömét, hogy tönkremenjen mások boldoggá tételébe. Jézus nem azt mondta: szeresd felebarátodat, ha belepusztulsz is, szeresd felebarátodat és magadat ne szeresd! Ha Jézus az áldozatvállaló halála követésére biztatott volna, nem tanította volna egyik legfontosabb szabályként: „szeresd felebarátodat, mint magadat!” Önmagunk szeretete nem fér össze a mártírsággal. Aki a másiktól önfeláldozást követel, az ellopja az életét, a boldogságát, emberi méltóságát; és megöli ezzel a másikban lakó Istent! Isten élni akar az emberben és nem meghalni!

A tiszta lapot kapott, újjászületett embert, az újszülött Istent látni a másikban – ez volna csak a karácsonyi meglepetés! Istent észrevenni a másikban – akármilyenné növesztette, tépte-gyűrte eddig az élet! Újszülöttet látni benne, akinek minden lehetséges, aki előtt nyitott ajtók állnak, akire csillogó szemek és ölelő karok várnak, mosolyogva dicsérik minden lépését, okosodását, ügyesedését – fölemelik, ha elesik; ha hibázik, jóvátenni segítik, derűsen megbocsátva. Újszülöttként bánni a másikkal, akiben bíznak feltételek nélkül, hisznek jóságában, rohamos fejlődésében, s akire büszkék, hisz a jót, amivel elhalmozzák, maradéktalanul viszonozza… Így gondolkodva egymásról – mint akik mind tiszta lapot nyert újjászületettek – milyen más együtt lenni. Egymásra nézni, bármit együtt tenni!

Ha a földre született Istent nem a jászolbölcsőben, hanem egymásban keressük, megtaláltuk az utat egymáshoz. Ha elfogadtuk, hogy Jézus halálával mindannyian tiszta lapot kaptunk, s életpéldája nyomán megtanuljuk éppúgy szeretni egymást, mint magunkat; akkor megtaláltuk az utat a közös boldogsághoz, s megnyílt előttünk a karácsony titka! Maradjunk meg ezen az úton, s mindenünk meglesz, hogy e pár csodás napon túl is együtt tudjunk tenni sok-sok szépet és jót, hasznosat és boldogítót! Ámen

Imádkozzunk! Teremtő és újjáteremtő Istenünk, tökéletes Társunk ezen a földön! Magasztaljuk nevedet minden maradandó kincsért, amire méltattál. Mindazért, amik vagyunk, ahová sikerült eljutnunk, s mindazért, amivé még lehetünk. Hálát adunk az igaz társakért, akikkel egykor vagy ma az együtt-lét: őszinte öröm, valódi közös boldogság. Köszönjük a felemelő élményeket, amikor egymásban felfedezhetünk Téged; köszönjük az embereket, akikben Te magad mosolyogsz ránk, ölelsz, biztatsz, vigasztalsz bennünket. S áldott légy, amikor általunk cselekszel! Dicsérünk Jézus Krisztusért, akiben nemcsak Téged ismerhetünk meg, hanem azt is, mire vagyunk képesek emberi testben; s hogy mennyi mindent másképp kell értenünk és tennünk, hogy Veled összekapcsolódva, rátaláljunk a boldogságra!  Csodálattal véssük szívünkbe, hogy Jézus halálával tiszta lapot adtál, életével pedig tökéletes példát mutattál mindannyiunknak, s erős karod megtart, bölcsességed kísér, hogy ennek örök tudatában folytassuk ünnepünket, s mindennapjainkat. Segíts, hogy adhassuk magunkból egymásnak ma este is a legjobbat: Téged! Tégy tanulékony és tevékeny társsá, tiszta örömtől sugárzó, égi ajándékká! Jézusért kérünk! Ámen.

Áldás: „Fölragyog a sötétben világosságod!” – „Íme, az Isten Országa tibennetek van!” (Ézsaiás 58, 10b, Lukács 17,21) Ámen