Pál írja: „Krisztusban tehát egészen nyíltan megparancsolhatnám neked azt, ami kötelességed volna, a szeretet miatt azonban inkább csak kérlek, mert ilyen vagyok én, az öreg Pál, most még fogoly is Krisztusért. Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onészimoszért, aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos. Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet, pedig magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért szenvedett fogságomban. Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen. Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred. Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem! Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel! Én, Pál, saját kezemmel írom ezt: Megadom neked! Azt nem akarom mondani, hogy önmagaddal is tartozol nekem. Bizony, testvérem, bárcsak hasznodat vehetném az Úrban! Nyugtasd meg az én szívemet Krisztusban!”

Engedelmességedben bízva írok neked, mert tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok. Egyúttal készíts szállást is nekem, mert remélem, hogy imádságotokért ajándékul kaptok engem. Köszönt téged Epafrász, fogolytársam Krisztus Jézusban, Márk, Arisztarkhosz, Démász és Lukács, az én munkatársaim. Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel! Filemon 8-25

Kedves Testvéreim! Szeretett Ünneplő Gyülekezet! Az év utolsó istentiszteletére gyűltünk össze. Egy rövid levelet hoztam fel a szószékre, a Biblia legrövidebb levelét.

Valamikor, nagyon régen Filemon kapta ezt a levelet lelki atyjától, Pál apostoltól. A levél a következő élethelyzetben született. Filemonnak volt egy Onézimosz nevű rabszolgája, aki valamilyen kárt okozott urának, és a felelősségre vonástól félve gazdájától megszökött. A szökött rabszolga az isteni véletlen folytán kapcsolatba került Pállal, aki éppen fogságban volt, és a fogoly apostol bizonyságtétele nyomán Onézimosz, a rabszolga megtért, és Krisztusban új emberré lett. Pálnak munkatársává lett a misszióban. De egy idő után Pál úgy gondolta, hogy mégis csak az a dolgok rendje, ha Onézimoszt, a felszabadított rabszolgát visszaküldi egykori urához, Filemonhoz. De már nem, mint rabszolgát, hanem mint a Krisztusban testvért, kérve, hogy Filemon is bánjék vele testvérként, és ha Onézimosz valami kárt okozott Filemonnak, azt Pál készen van megtéríteni. Semmi akadálya ne legyen a megbocsátásnak és a testvérré fogadásnak. Ez a gondolat fenséges és egyedülálló. Ilyen csak a Jézus tanítványától telik. Semmi akadálya ne legyen a megbocsátásnak és testvérré fogadásnak. És az indoklás is figyelemre, sőt csodálatra méltó. Onézimosz, a szökött rabszolga azért szakadt el urától egy időre, hogy nem az úr a szolgát, hanem az ember az embert örökre visszanyerje.

Ez a rövid páli levél az év utolsó napján mindazokhoz szól, akik a múló időben elvesztettek valamit, vagy valakit. Mielőtt a címzettek, az érintettek körét leszűkítenénk azokra, akiket az elmúló évben súlyos veszteség ért, hadd mondjam el, hogy 2016-al mindannyian veszítünk egy évet. És nem csak az időből veszítünk, hanem sokan érzik, hogy az egészségből is, és az erőből is ezzel az elmúló évvel jelentősen elveszett valami, ami visszahozhatatlan. De még ennél is nagyobb baj, hogy időnként emberi kapcsolatoknak, barátságoknak, testvéri kapcsolatoknak is a vesztesei vagyunk. Ezek a legsúlyosabb veszteségeink, mert az ember a kapcsolatai elvesztésével önmagából is veszít. Emberi kapcsolataink elvesztésére nézve talán nehéz érteni a páli igét, amely szerint az elszakadás célja nem kevesebb, mint örökre megnyerni egymást. Pedig ennek a páli értelmezésnek óriási jelentősége van éppen emberi kapcsolataink vonatkozásában.

Ugyanis szükségszerű és törvényszerű, hogy urak a szolgáikat, és szolgák az uraikat elveszítsék, mert ez a fajta viszonyulás, az alá- fölérendeltség teljes mértékben hiányzik Isten gondolatából. És ezzel együtt az is szükségszerű, hogy megdőljenek a hősmítoszok, a túlfényezett legendás történetek régi emberekről, vagy mai celebekről akiket legfeljebb csak imádni lehet, de követni nem. Követhető, krisztusi lelkületű példaképek kellenek, akiknek nyilvánvalók az erősségeik és a gyengeségeik. Olyan emberek kellenek, akik nem másokon, hanem a saját lelkükön, érzéseiken, fantáziájukon, és vágyaikon uralkodnak, és akik uralnak minden nehézséget, amit az élet hozhat, és ha maguk nem győzhetnek is, de ami rajtuk áll, azt mind megteszik, és így az Isten segítségével minden lehetséges nekik.

Szükség-, és törvényszerű, hogy megromlik a kapcsolat két ember között, akik mindketten a maguk dicsőségét keresik, hiszen minden korona csak egyszemélyes. Ha így nézünk vissza az elmúló évre, és az igének erre a pontos patikamérlegére tesszük életünket és emberi kapcsolatainkat, akkor a legtöbb esetben ezért ment kenyértörésig a dolog ember és ember között, mert mindenki a maga dicsőségét kereste. Azért szükségszerű az ilyen helytelen viszonyulások felbomlása, mert Isten valami jobbat készített el: Egymást emberként találni meg. Ajándékba kapni egymást. És egy keresztyén közösségben nem lehet nagyobb áldás, mint egymást emberként megtalálni.

A gyülekezet akkor igazán Isten népe, ha úgy éljük meg a kapcsolatunkat, hogy ajándékba kaptuk egymást.

Vannak emberek, akiknek arra megy rá az egész életük, hogy mindig az igazit keresik. Férfi az igazi nőt, nő az igazi férfit kutatja. Aztán az évek során rájön, hogy ő sem az igazi, és keres tovább. Vagy lehet, hogy nem keres, de boldogtalan, mert folyton úgy érzi, hogy nem találta meg az igazit. Nincs igazi társ. Olyanról csak a mesékben olvasunk, amikor az aranyhal, vagy a jó tündér teljesíti a három kívánságot.

Egy nap a diák megkérdezte tanárától, hogy mi az a szerelem? A tanár így felelt:

– Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem. A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál – tette hozzá.

A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de, úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le. Telt az idő, és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott, és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük. Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.

– Ez a szerelem! – mondta rögvest tanárnő. Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.

– Akkor mi a házasság? – kérdezte a diák.

– Ahhoz, hogy tudjak válaszolni erre a kérdésedre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem. – felelte. A szabály ugyan az. Nem fordulhatsz vissza sosem. – tette hozzá.

A diák kiment a kukoricásba. Most már nagy tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.

– Ezúttal, hoztál nekem kukoricát – fogadta a tanárnő. Kerestél egyet, ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül – tette hozzá. Ez a házasság!

Igazi helyett az igazat találni meg, ez a boldogság. Igaz az, aki Isten szemében is igaz. Aki őszinte, és egyenes ember, aki él a saját meggyőződése szerint, és ezzel segít megvalósítani az Istentől elrendelt utamat. Aki mellett Isten arca rajzolódhat ki az életemen, aki mellett nem magamat, hanem isteni lényemet valósítom meg. Aki mellett úgy érzem, hogy jónak lenni jó. Aki az Isten szemében igazzá lett, az maga mellé nem az igazit, hanem az igazat keresi. Nem a leigázhatót, mert sokszor úgy gondoljuk: az az igazi. Fogadjon szót! Nem az uralkodót, hogy áldozatok legyünk, mert az az igazi! Az igaz ember (segítő) társ akar lenni. Nem több és nem kevesebb. Talán nem telt el felettem ez az év hiába, mert a végén ilyen felismerésekre jutottam…

Ajándékba kapni egymást a gyülekezetben, és a szeretet ereje által megváltani egymást az élet hiábavaló küzdelmeiből.  Egymást emberként találni meg azt jelenti, hogy nem kell színházat játszani egymás előtt. Ez a tudat gyógyít meg a képmutatásból, az erőltetett kegyességből, a kegyességnek a látszatából. Ahol egymásra emberként rátalálnak, és egymást ajándékba kapják, ott megerőtlenül minden bomlasztó szándék. Ott szép, elérhető, és közös célok tartják össze a közösséget.

Kedves Kossuth téri Reformátusok! Ajándékba kaptuk egymást, és ha voltak, vagy ha lesznek is testi-lelki nehézségeink, állítsuk őket mindig annak a szent, isteni célnak a szolgálatába, hogy minden időleges veszteség, vagy próbatétel útkészítője lehet annak, hogy ebben az életben, ezen a helyen, és ebben a gyülekezetben, mint emberek örökre megnyerjük egymást. Mert aki a másikat, mint embert megnyeri, az megnyeri az Istent, és a sorsát is könnyebben valósítja meg. Egymásra emberként rátalálni egy isten-élménnyel ér fel.

Isten adja és mi tegyünk érte, hogy így legyen! Ámen.

 

Mátészalka, Kossuth tér 2016.12.31.