ÓSZÖVETSÉGI IGE: „Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok. Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki.

A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt. Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok, fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz? Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt.

Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, kiáltott neki az ÚR angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.

Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az ÚR gondoskodik. Ma ezt mondják: Az ÚR hegyén a gondviselés.”1 Móz 22, 1-14

 

ÚJSZÖVETSÉGI IGE: „Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.” Mt 18, 1-6

A tűz tovább lángol. Ha kialszik is a tűz, ha eltapostad a lángot, ha fellocsoltad a helyét, a tűz mégis tovább lángol a képzeletben, a lélekben, és az álomban. Gyermekként azt tanultam az „okos” felnőttektől, hogy aki a tűzzel játszik, az búcsút mondhat a száraz éjszakáknak… Mert álmunkban is oltjuk a tüzet, és félünk…    És van olyan tűz is, amit, ha fölgerjesztünk, akkor bizony tovább lángol, mint ameddig az emberi szív dobog. Tovább lángol a tűz, mint ameddig az emberi szív dobog. Ilyen a félelem tüze, a harag tüze, a bosszúvágy tüze, de ilyen a szenvedély és a szerelem tüze is. Lángjai a tűznek lángjai, az Úrnak lángjai – olvassuk az Énekek Énekében (Én 8, 6). Felébredünk a túlsó oldalon és a tűz lángol. Jézus is gyakran idézte Ézsaiás prófétát, aki szerint az életükben hűtlen holtak tüze el nem aluszik (Ézs 66, 24). Ezért annyira nem mindegy, hogy a szívünkben milyen tűz lángol, mert elvisszük magunkkal a tüzet…

Ábrahám és Izsák történetén keresztül szólított meg Isten az elmúlt napokban. Nézzünk rá erre a nehéz ószövetségi történetre az újszövetség felől. Nézzünk rá erre a történetre a felolvasott újszövetségi ige felől. Máté evangélistánál azt olvastuk, hogy Jézus oltalmába veszi azokat a védtelen, kiszolgáltatott, drága gyermeki lelkeket, és azt mondja a nagyoknak, a felnőtteknek, hogy aki e gyermekek közül csak egyet is megbotránkoztat, annak sokkal jobb, ha malomkövet kötnek a nyakába és a tengerbe vetik. Azt mondja Jézus, hogy csak egyet is meg ne botránkoztassatok. A lelkét össze ne törjétek! A gyermek gondolatait, érzéseit csapdába ne ejtsétek egy szóval, egy cselekedettel, amit lehet, hogy utána megbántok, de a gyermek lelkét meggyógyítani már nem tudjátok. A megbotránkoztatás ezt jelenti: csapdába ejteni, ahogy az állatot a felvonulási útján csapdába ejtik, és lehet, hogy hosszas vergődés után kiszabadul, de ott marad a fél lába, és vagy elvérzik, vagy így éli le az életét. És elveszíti az élethez való bátorságát, mert bárhol ott lehet egy csapda… Nem tudom ismeritek-e ezt az életérzést, hogy az életben bárhol ott lehet egy csapda?

Akkor most nézzük ezt a régi történetet. Isten próbára teszi Ábrahámot, méghozzá Ábrahámnak a hitét. De nehéz dolgunk is van, amikor ezt a történetet gyermekeknek kell elmondani.  És ebben a pillanatban segítségül hívom az itt jelenlévő hitoktatók és egyházi iskolai pedagógusok imádságát, hogy jól tudjam elmondani. Mert nagyon sok múlhat rajta… Isten próbára teszi Ábrahám hitét, és nyugodtan hozzá lehet mondani, hogy Isten próbára teszi az Izsák hitét, és lehet folytatni, hogy Ábrahám próbára teszi az Izsák hitét, és még tovább folytatni, hogy egy szülő próbára teszi a gyermeke hitét, vagy tegyük azonnal hozzá, hogy egy apa próbára teszi a fia hitét, mert egy anya ilyet soha nem tenne…

Izsák történetét, most az egyszer ne az Isten, ne a hivatalos egyházi álláspont felől, még csak nem is Ábrahám felől nézzük, hogy szegény apának mit kellett átélnie, hanem nézzük Izsák felől, hogy Izsáknak mit kellett átélnie?

Képzeld bele magad Izsák bőrébe! Gondold el, hogy te vagy Izsák. Kezdd érezni Izsák érzéseit!

Korán reggel fölkeltik ezt a gyermeket, és elindul egy kis csapat fölszerelkezve Mórijja földjére. Előzőleg fát hasogatnak, kévébe kötik, anyjuk több napi élelmet is csomagol, mert hosszú kirándulás ígérkezik. És Izsák joggal lehet büszke arra, hogy mint nagyfiút, már őt is magával viszi az apja, és most valami igazán felnőttes dologba vonja be. Aztán három napig mennek a fölnyergelt szamárral, meg a két szolgával és Izsák bátran lépked apja nyomdokaiban, és mit sem sejt, vagy ki tudja…

Az a véleményem, hisz én is voltam gyermek, hogy Izsák inkább érzi, mint sem, hogy mi készül. Érzi, hogy ezt az egészet valami nagy bizonytalanság lengi körül. S ha külső jelekből mit sem sejt, mert még a gyilkos kés is rejtve van, akkor édesapja remegő lelkéből az éteren át, csak úgy áramlik hozzá a zaklatottság magas frekvenciája. És a gyermeki lélek olyan, mint a szivacs, olyan, mint az adó-vevő. És így mennek három napon keresztül, de Izsák nem kérdez, csak képzeleg.

Azt a címet adtam a mai prédikációnak, hogy három nap a pokolban. Izsák három napja a pokolban. Aztán elérnek egy bizonyos helyre, ahonnan már csak ketten folytatják útjukat, Ábrahám és Izsák, méghozzá a következő módon. Mindent kettejüknek kell vinni, ezért Ábrahám felteszi a kévébe kötött fát a fiú hátára. Ebből kiderül, hogy Izsák már nem hátulgombolós kisgyermek, hanem derék nagyfiú lehet, akinek nemsokára értelmes, céltudatos kérdései lesznek apjához. Ábrahám pedig viszi a tüzet és a kést, vagyis egyik kezében egy lángoló fadarab, a másik kezében pedig egy gyilkos fegyver. Mielőtt útnak indulnának a távoli hegycsúcsra, Ábrahám ezt mondja a szolgáknak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok.

Most próbáljuk meg újra érezni az Izsák érzéseit. Apa kezében a kés, meg a tűz, Izsák hátán a kévébe kötött tüzelő, de hol bárány, amit fel fognak áldozni? Itt valami nagyon nincsen rendben. Én félek, és egyre jobban félek. És még hogy imádkozni fogunk, és majd visszatérünk… Hány gyilkos perc és hány óra telhet el, mire Izsák kérdezni mer, hogy: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz?  Itt van a kés(?!) – ezt már meg sem meri említeni ez a drága gyermek.

De nekem úgy a lelkembe vág egy kérdés, és most végre kimondom, hogy milyen Isten az, aki ilyen áron teszi próbára egy apa hitét, hogy közben egy gyermeki lélek darabokra törik?! Ám ha valakit a kérdésem botránkoztat, mert talán sérti Isten szentségét, akkor így kérdezem, milyen szülő az, aki ezt a próbát bevállalja? És lehet, hogy a végén nem emel kezet a fiára, de hogy az Izsák lelkét megöli, az biztos. Nem tudom mennyire nyugszik meg Izsák gyermeki lelke ettől a mondattól, hogy Isten majd gondoskodik, meg hogy csak imádkozni megyünk

Még Ábrahám sem tudja, hogy mi lesz, és ha képes is kinyögni két értelmes mondatot, de vajon apai lelkének remegését Izsák nem érzi? De érzi. És Izsák bízik és fél, és minél jobban akar bízni az apjában, annál jobban fél. És képzeljük csak el, hogy mit él át nem sokkal később megkötözve, és feltéve, mint egy tehetetlen áldozat az oltárra, és az apai kéz a levegőbe emelkedik…

Ebben a pillanatban minden összetörik, ami egy gyermek lelkéből még épen maradt. És nem számít, hogy minden jó, ha a vége jó, mert ez nem igaz. Hiába jó a vége, az emlék, a seb Izsák lelkéből kitörölhetetlen. Azt mondja Jézus, hogy aki egyet megbotránkoztat a kicsinyek közül, jobb annak, ha egy malomkövet kötnek a nyakába.

El kellene gondolkodnunk azon, hogy vajon Ábrahám megbotránkoztatta-e Izsákot? Ábrahám cselekedete megáll-e a jézusi mérlegen? Valami nagyon nincs rendben ezzel a történettel! Ha azt mondom, hogy ez csak egy tanmese, akkor kétségbe vonom Isten igéjének hitelességét. Ha valódi történet, akkor itt a lelkülettel van valami nagyon-nagy baj!

Miért jó a zsidóknak, hogy egy ilyen Isten képét vetítsék az égre immár évezredek óta? Mert féktelen hatalomvágy hajtja őket. És hatalmuk átmentéséhez, Rómával karöltött világuralmi törekvéseikhez egy ördögi ideológiát alkottak. Mitől ördögi az ideológia? Attól, hogy nem lehet belőle kilépni. Minél jobban bízom az egyetlen védelmezőben, annál nagyobb bennem a félelem, hogy rám is lesújthat a keze. A bizalom angyala és a félelem démona egymással versengenek a lelkemért. Annyira félek az Istentől, de mivel nála hatalmasabb nincs, ezért hozzá menekülök. Félelemből igyekszem rendes ember, a modernizált középkori egyház hű alattvalója lenni. Ez egy máig elható ördögi ideológia, amit egyedül csak Jézus mert néven nevezni. Meg is ölték érte.

De elpusztíthatatlan a Jézus igéje, tanítása, velünk élő lelkülete és szeretete, amely lerombolja az ördög munkáit.  A bennünk élő Jézus segít legyőzni a félelmet, hogy mi bátran lépjünk az Atya színe elé, mert soha nem sújt le ránk a keze, hanem szeretettel tanít meg járni és bízni, és hinni, hogy az élet mégis szép lehet. Vannak pillanatok – ez a mostani is ilyen –, amikor úgy örülök, hogy református vagyok, és az Istenre Jézus által szabad lélekkel gondolkodhatok.

Fellélegzés a világnak, hogy ezt az ószövetségi Istent Jézus leváltotta, és azt mondta, hogy nagyon vigyázzatok a gyermekek lelkére! Nincs ennél fontosabb törvény. S ha vettük a bátorságot elmenni Izsákkal Mórijja hegyére, akkor szabadságvágyó lelkünk tovább kérdez, mert bőven van itt még kérdés válasz nélkül. Csak kettőt említek: 1. Honnan merít, miből táplálkozik Ábrahámnak ez a veszélyes hite?  2. Hova jutott, mire vitte felnőtt korában Izsák, aki lelkét még gyermekkorában elvesztette?

Addig is: Jézus Istene és Atyja segítsen nekünk néven nevezni, és legyőzni magunkban minden félelmet. Mert a teljes szeretet kiűzi a félelemet. Ámen.

Mátészalka, 2017. január 29.