• Megtartotta évkezdő gyűlését az egyházközség Presbitériuma. Elfogadásra kerültek a gyülekezeti és intézményi zárszámadások, valamint költségvetések, illetve a 2017. évi missziói munkaterv. Az egyházfenntartói járulék összegét felnőtt és önálló jövedelemmel rendelkező egyháztagonként 5000.-Ft-ban állapította meg a Presbitérium. A presbiteri határozat február 10-től érvényes, így akik erre az évre az elmúlt évi összeget fizették be, azoknak nem kell pótlólag rendezniük. Arról is döntött a Presbitérium, hogy halálesetkor több évi fizetéselmaradás esetén, a korábbi 5 év helyett 4 évet kell visszamenőleg fizetni.
  • A Mátészalkai Református Énekkar ma délután 5-től tart próbát az újtelepi imaházban.
  • Hétfőn délután 5 órától Nőszövetségi gyűlést tartunk, amelynek témája a város felekezeteivel közösen megrendezendő ökumenikus világimanap.
  • Szerda délután 5-től lesz a gyülekezeti bibliaóra.
  • Felnőtt konfirmációi felkészítést tartunk szerdánként este 6-tól a gyülekezeti teremben.
  • Csütörtök délelőtt 10-re Életadó Körre hívjuk a kismamákat és kisgyermekes anyukákat a gyülekezeti terembe.
  • Péntek délután fél 3-tól lesz a kátéóra.
  • Vasárnap reggeli imaközösségünk25-től kezdődik az Agapé irodában.
  • A gyermek- és felnőtt istentisztelettel egy időben tartjuk a Templom-ovit a gyülekezeti terem játszóházában.
  • A suliváró foglalkozások első alkalma február 25-én, szombaton 9 órától lesz a Kálvin iskolában, amelyre szeretettel hívjuk az iskolánk iránt érdeklődő gyermekeket és szüleiket. Beszéljünk másoknak is erről a lehetőségről.
  • A Kálvin iskola 2017. évi, gyermekek rajzaival illusztrált asztali naptára az iratterjesztésben és a gyülekezet gazdasági irodájában 1.000 Ft-ért megvásárolható.
  • Megjelent dr. Szűcs József nyugalmazott lelkipásztor könyve Hol vannak már a mestergerendák? címmel. A könyv az iratterjesztésben 1.200 Ft-ért megvásárolható.
  • Gyülekezetünk tagjai számára egyéni-, pár- és család-lelkigondozás folyamatosan igénybe vehető előzetes telefonos egyeztetéssel.
  • Megtalál minket a Facebookon is, keresse a Mátészalka Kossuth téri Református Egyházközség közösségi oldalát!

Az elmúlt héten eltemettük:

  • özv. Kóczián Imréné Fekete Évát 82 évesen a Kossuth utcából. Isten adjon a gyászolóknak Szentlelke és a mi szeretetünk által vigasztalást. 

Évfolyamok vasárnapján szeretettel köszöntjük gyülekezetünkben a Kálvin János Református Általános Iskola 4. évfolyamának tanulóit, osztályfőnökeiket Batizi Pócsi Györgyné, Bartháné Pethő Mónika, Patakiné Nagy Mariann és Czomba Zoltánné pedagógusokat, a kedves családtagokat és az intézmény dolgozóit. Fogadjuk szeretettel a gyermekek szolgálatát.