ÓSZÖVETSÉGI IGE: „Ezután azt mondta Káin a testvérének, Ábelnek: Menjünk ki a mezőre! Amikor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelre, és meggyilkolta.

Akkor az Úr megkérdezte Káintól: Hol van Ábel, a testvéred? Káin ezt felelte: Nem tudom! Hát őrzője vagyok én a testvéremnek? De az Úr így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére hozzám kiált a földből! Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred vérét, amelyet kiontottál! Ha a földet műveled, többé ne adja neked termő erejét! Bujdosó és kóborló légy a földön! Ekkor Káin azt mondta az Úrnak: Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám. Íme, elűztél ma erről a termékeny vidékről, és el kell rejtőznöm színed elől. Bujdosó és kóborló lettem a földön, és meggyilkolhat bárki, aki rám talál. De az Úr azt felelte neki: Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Káint, hétszeresen kell bűnhődnie. Ezért jelet tett az Úr Káinra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál. Ezután elment Káin az Úr színe elől, és letelepedett Nód földjén, Édentől keletre. És Káin a feleségével hált, aki teherbe esett, és megszülte Énókot. Majd várost épített Káin, és fiáról Énóknak nevezte el. Énóknak született Írád, Írád nemzette Mehújáélt, Mehújáél nemzette Metúsáélt, és Metúsáél nemzette Lámeket.

Lámek két asszonyt vett feleségül: az egyiknek Ádá volt a neve, a másiknak Cillá. Ádá szülte Jábált. Ő lett a sátorlakók és pásztorok ősatyja. Testvérének Júbál volt a neve. Ő lett minden citerás és fuvolás ősatyja. Cillá is szült: Túbalkaint, mindenféle réz- és vasszerszám kovácsmesterét, továbbá Túbalkain húgát, Naamát. Egyszer ezt mondta Lámek a feleségeinek: Ádá és Cillá, hallgassatok szavamra! Lámek asszonyai, figyeljetek mondásomra! Embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt. Ha hétszeres a bosszú Káinért, hetvenhétszeres az Lámekért. Ádám újból a feleségével hált. Az fiút szült, és Sétnek nevezte el, mert azt mondta: Adott nekem Isten másik utódot Ábel helyett, akit meggyilkolt Káin. Sétnek is született fia, akit Énósnak nevezett el. Akkor kezdték segítségül hívni az Úr nevét.” I. Móz 4, 8-26

ÚJSZÖVETSÉGI IGE: Jézus mondja: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” Jn 14, 27

A böjti időszak éppen azt a belső folyamatot hivatott előkészíteni, amelynek az eredményeként elnyerhetjük Jézus békességét. Nem úgy adom, ahogy a világ adja – mondja Jézus. Azt, hogy miképpen kínálja a világ és a korszellem, de tulajdonképpen az emberiséggel egyidős lelkület a békességet, nagyon jól tudjuk. A világ békessége, vagy a világ szerinti békesség azt jelenti, hogy legyőztem minden ellenségemet. Végre béke van körülöttem. Aki mellettem felütötte a fejét, annak én leütöttem a fejét.  Nyílt vagy rejtett erőszakkal, testi fölénnyel vagy lelki terrorral, de meggyőztem a másként gondolkodókat, hogy mindenki úgy gondolja, ahogy én. Mindenki azt mondja, amit hallani akarok. A számomra kellemetlen emberek kikerültek a látóteremből. Elköltöztek örök, vagy nem örök, de más vadászmezőkre, teljesen mindegy, végre béke van, fellélegezhetek. Ez a világ békéje, a vihar utáni, vagy vihar előtti csend nyugalma, és egy kicsit azért jöttem zavarba, mert eszembe jutott, hogy tulajdonképpen még a Bibliában is azt olvassuk, hogy egy népnek akkor volt békéje, amikor kiűzte országából ellenségeit, vagy kardélre hányta őket gyermektől az aggastyánig kivétel nélkül.

Olyan, mintha Jézus békéje valami egészen más lenne. Nem úgy adom, ahogy a világ adja – mondja Jézus, és még azt is hozzáteszi, hogy ne nyugtalankodjék, vagyis ne féljen a szívetek, és ne is csüggedjen.

Jézus békéjét kívánom nektek és magamnak, és az a jóhírem, hogy ehhez nem kell megölni senkit, nem kell elűzni senkit a pusztába, nem kell elfojtani semmit magunkban, hanem ehhez a békéhez újjá kell születni. Újjászületni, méghozzá olyan jézusi módon, megtéréssel, a gondolkodásmód gyökeres megváltoztatásával. Szeretném, ha megtérnénk, mert az idő megtérést sürget, és a megtérés a dolgok megértésében van. Egyik közelmúltbeli olvasmányomban tette föl valaki a kérdést, hogy vajon egyáltalán él-e még az az ember, akinek nincsenek valódi kérdései? Higgyétek el, hogy nagyon fontos föltenni a valódi kérdéseket, mert minden valódi kérdéssel közelebb kerülünk Jézus békességéhez.

A böjt az elengedés ideje is. Elengedem azt, amit eddig gondoltam, hogy egy régi, talán megbénító gondolat helyére egy új, felszabadító és gyógyító gondolat költözzön a szívembe. Valamit már mondott neked az Isten Káinról és Ábelről? Hidd el, hogy mondhat mást is, mondhat még többet is. Lehet, hogy már te is más vagy, mint tegnap voltál. Megérlelődtél arra, amit Isten mondani akar. Így közeledjünk most újra az ősi szöveghez. Káin bélyege foglalkoztat. Erre kaptam indíttatást, hogy beszéljek róla.

Mi volt Káin bélyege? Az ősi szöveg elbeszélése szerint jelet tett az Úr Káinra, hogy senki meg ne ölje, aki rátalál. Tételezzük fel, hogy a homlokára került a jel, bár ebben az Írás nem erősít meg minket. Amikor Isten ítéletére Káin azt feleli: nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám, abban benne lehet egy komoly bűnbánat is, mert a héber nyelv ugyanazzal a szóval fejezi ki a bűnt és a büntetést, ezért Káin mondata akár így is hangozhat: nagyobb a bűnöm, semhogy elhordozhatnám. Ezért azt is bátran feltételezhetjük, hogy védőjelet kapott a tettét megbánt gyilkos, nehogy vele is az történjen, amit ő tett a testvérével.

Ezért jelet tett az Úr Káinra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál – olvassuk az ősi írást, és máris kérdez, akinek van füle a hallásra. Ugyan kicsoda ölhetné meg Káint, ha rajtuk kívül még senki nem él a földön? De éppen úgy Káinnak, mint az Úrnak komoly kérdése ez, hogy senki, de senki ne bánthassa azt, akinek hordozni kell bűne következményeit. Olyan jó ezt a kérdést úgy szabadon engedni magunkban, hogy ugyan kicsoda jelenthet veszélyt az első és jelen pillanatban egyetlen fiúgyermekre? Vajon nem inkább arról szól ez a kérdés, hogy akinek bűnterhe van, akinek rossz lelkiismerete van, az még az árnyékától is fél? Ez egy lehetséges válasz.

Aztán a másik lehetséges válasz, hogy amikor Káin és Ábel története születik a Kánaánban letelepedő nép fiai körében, akkor már nagyon sokan élnek a földön. És az eredet-történet mindig a jelen szemüvegén át születik. Talán még a zsidók közül is, sokezer év távlatából is megölné valaki Káint, ha rátalálna! Hiszen Jézust is megölték, az ártatlant is megfeszítették. Hát akkor Káint! Hétszeres a bosszú Káinért! Ne haragudjatok, de ez nem az Úr lelkülete, hanem a zsidóké. Ám a zsidók Isten szájába adják, mert ott számukra elfogadhatóbban hangzik (!). Hogy ez mégis mennyire az ember lelkülete és semmi köze nincs a szeretet Istenéhez, azt erősíti meg Káin hetedik utódának, Lámeknek a hivalkodó beszéde: Embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt. Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekért. (rész 23,24)

Biztosan kijelenthetjük, hogy az eredet-történet mindig a jelen szemüvegén át születik. Vagyis mindig csak a mából tudunk visszanézni. A népek tengerében élő zsidóság számára elképzelhetetlen eredetmondát szőni anélkül, hogy abba bele ne rajzolják az elképzelhető ellenség képét. Vigyázz, mert hátulról megtámadnak, vigyázz, mert most is figyelnek és leselkednek rád! A népeket kiirtónak, a nemzeteket elüldözőnek üldözési mániája van! Egyáltalán nem csoda. Az önmagával megbékélni nem tudó, saját démonait legyőzni képtelen ember kórképe ez. Ó, mennyire kiabál ez a történet és ez a helyzet a Jézus békessége után!

És hogy mit látnak még a zsidók az akkori jelenük szemüvegén át? A Kánaánban letelepedett héber törzs szomszédságában élt egy vándorló nomád népcsoport, a kéniták, akiket a Biblia Káin utódaiként emleget (4Móz 24,21). Ezekben a tetovált testű, kovácsmesterséghez értő, rézműves kóbor népekben a zsidók ellenséget láttak, és egyes írásmagyarázók szerint tőlük való félelmükben szőtték Káin történetét, akinek biztosan valami nagy bűnt (testvérgyilkosságot) kellett elkövetni, hogy Isten egy tetoválással a pusztába száműzze, és örök nyugtalanságra kárhoztassa.

Káin Nód földjére menekül, és a Nód nem egy személyt jelent, hanem egy állapotot. Mert Nód héberül azt jelenti: nyugtalanság. És mennyire igaz, hogy a nyugtalanság földjén jár az, akinek a lelkét bűn terheli.

Újabb érdekes mozzanat. Nód földjén, Édentől keletre Káin megházasodik. Kit vesz el? A zsidó hagyomány szerint a testvérét. Vagy valaki mást. Nem tudom megfigyeltük-e, de egy igen szapora nemzetségtáblázatba botlottunk itt az emberiség történetének a legelején. Mire Káin hetedik leszármazottjáig, Lámekig érünk, neki már két felesége van. Nehéz elképzelni, hogy mindenki a testvérét veszi el. Nagyon nehéz!

És arra is rájöttem közben, hogy milyen nehéz lehet a kezdetekről írni. Milyen nehéz a világ kezdetének, az emberiség születése bölcsőjének dallamát megkomponálni. Hogy lehetett kezdetben? Biztosan súg az Isten Lelke annak, aki meghallja, mert a lelkében csend és béke van, Jézus békéje. És biztosan nagyon szépeket súghat az Isten lelke annak, akinek egyébként is szépen szól lelkében az ének…Ezért különbözik annyira egymástól az egyes népek eredetmondája. És ezért van mégis annyi hasonlóság közöttük.

De a világ kezdetéről írni mégis nagyon nehéz. Ez a nemes szándék talán ahhoz hasonlítható, mint amikor az ember a háta mögé dob egy kavicsot, aztán hátrafordul, és azt mondja, hogy ott a kezdet, ameddig a kavics elgurult…Nem könnyű történet.

A zsidó nép eredetmondája egy nagyon értékes mondattal zárul. Évának ismét születik egy fia az elveszített Ábel helyett. Ezt a harmadik fiút Sétnek hívják. Sét utódai pedig: elkezdik segítségül hívni az Úr nevét. Úgy hiszem, és talán az eredetmonda szerzői is úgy hitték, hogy az az igazi kezdet, amikor elkezdjük segítségül hívni az Úr nevét. Vagyis amikor elkezdjük őszinte szívvel szeretni és becsülni egymást. Amikor képesek leszünk megkülönböztetni a belső hangokat, és csak arra mondjuk, hogy az Isten hangja, ami a szeretet hangján szól. Ez a legnagyobb böjti felismerés. Isten adja, és tegyünk érte, hogy velünk is így legyen! Ámen.

Mátészalka, 2017. március 5.