• Ökumenikus Világimanapi rendezvényünket a város történelmi egyházaival közösen tartottuk március 3-án, pénteken délután 5 órakor a baptista imaházban.
  • A Mátészalkai Református Énekkar ma délután 5-től tart próbát az újtelepi közösségi házban.
  • Hétfőn délután fél 5-től pedagógus bibliaórát tartunk a Kálvin iskolában, amelyre szeretettel hívjuk az intézmény dolgozóit.
  • Szerda délután 5-től lesz a gyülekezeti bibliaóra.
  • Felnőtt konfirmációi felkészítést tartunk szerdánként este 6-tól a gyülekezeti teremben.
  • Csütörtök délelőtt 10-re Életadó Körre hívjuk a kismamákat és kisgyermekes anyukákat a gyülekezeti terembe.
  • Péntek délután fél 3-tól a kátéórára várjuk a konfirmandusokat.
  • Vasárnap reggeli imaközösségünk 9.25-től kezdődik az Agapé irodában.
  • A gyermek- és felnőtt istentisztelettel egy időben tartjuk a Templom-ovit a gyülekezeti terem játszóházában.
  • A suliváró foglalkozások harmadik alkalma március 11-én, szombaton délelőtt 9 órától lesz a Kálvin iskolában, amelyre szeretettel hívjuk az iskolánk iránt érdeklődő gyermekeket és szüleiket. Beszéljünk másoknak is erről a lehetőségről.
  • Mához egy hétre, az Évfolyamok Vasárnapja program keretében a Kálvin iskola 3. évfolyama lesz gyülekezetünk vendége.
  • Gyülekezetünk a március 13-án induló közfoglalkoztatási program keretében egy fő szakképzett épületkarbantartót, és 2 fő szociális segítőt Az állások felől érdeklődni a lelkészeknél lehet.
  • A Kálvin iskola 2017. évi, gyermekek rajzaival illusztrált asztali naptára az iratterjesztésben és a gyülekezet gazdasági irodájában 1.000 Ft-ért megvásárolható.
  • Megjelent dr. Szűcs József nyugalmazott lelkipásztor könyve Hol vannak már a mestergerendák? címmel. A könyv az iratterjesztésben 1.200 Ft-ért megvásárolható.
  • Az adóbevallások időszaka van, ezért kérünk mindenkit, hogy lehetősége szerint támogassa adója 1-1%-ával a „Kálvin János Református Általános Iskoláért” Alapítványt, illetve a Magyarországi Református Egyházat! Az Alapítvány adószáma: 18145168-1-15, az egyház technikai száma:0066. A bevalláshoz szükséges nyomtatványt a kiadott hirdetések hátoldalán is megtaláljuk.
  • Gyülekezetünk tagjai számára egyéni-, pár- és család-lelkigondozás folyamatosan igénybe vehető előzetes telefonos egyeztetéssel.
  • Megtalál minket a Facebookon is, keresse a Mátészalka Kossuth téri Református Egyházközség közösségi oldalát!

Az elmúlt héten eltemettük:

  • Eölyüs Endréné Veres Etelkát 83 évesen a Zöldfa útról.
  • Kemecsei Ferencné Aradi Máriát 85 évesen a Kisfaludi utcából.
  • Papp Lászlóné Deme Ilonát 75 évesen a Munkácsi utcából.
  • Varjú Jenőné Tóth Irént 82 évesen a Hajdú utcából.

Elhunyt:

  • Kósa Miklósné Dienes Katalin 82 évesen a Rákóczi útról. Temetése csütörtökön 2 órakor lesz. Isten adjon a gyászolóknak Szentlelke és a mi szeretetünk által vigasztalást.

Böjtfő vasárnapján az Úr szent asztalát megterítettük, és úrvacsorai közösségre hívjuk testvéreinket.