ÚJSZÖVETSÉGI IGE: „Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. Ruhája olyan tündöklő fehér lett, amilyet a földön ruhafestő nem tud fehéríteni. És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lenni; hadd készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Nem tudta ugyanis, hogy mit beszél, mert nagy félelem fogta el őket. De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok! És amint körül néztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.” Mk 9, 2-8

ÓSZÖVETSÉGI IGE:

Élt Úc földjén egy Jób nevű ember. Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. Hét fia és három leánya született. Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz igás ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél.

Fiai lakomát szoktak tartani, mindegyik a maga házában és a maga napján. Ilyenkor üzentek három nővérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek-igyanak. Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.

Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. A Sátán így felelt az Úrnak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még téged! Az Úr ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az Úr elől. Egyszer, amikor Jób fiai és leányai elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak, hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhák odakint szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. De a sábaiak rájuk rontottak, és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Tűz csapott le Istentől az égből, amely megégette és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Még beszélt, amikor ismét érkezett valaki, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Fiaid és leányaid elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak. De hirtelen erős szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve! Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen. Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az ÚR előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt az Úr előtt. Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkre tegyem. A Sátán azonban így válaszolt az Úrnak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira meg a húsára, majd káromol még téged! Az Úr ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életét kíméld meg! A Sátán eltávozott az Úr színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült. A felesége ezt mondta neki: Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg! De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem mondott Jób olyat, amivel vétkezett volna.” Jób 1, 1-2, 10.

Jób könyvét csak nagyon óvatosan szabad kézbe venni, mert a tartalma rendkívül törékeny. Éppen olyan törékeny és sérülékeny, mint az emberi lélek. Jób, mint Kelet legtekintélyesebb embere maga a tökéletes ember. Hét fiával, három lányával, sok jószágával, megszámlálhatatlan szolgájával, rendíthetetlen hitével, a gazdagságánál is nagyobb alázatával úgy magasodik a Biblia szereplői fölé, hogy szinte a közelébe sem mehetünk. Az elbeszélés szerint a Sátán sugallatára Isten próbára teszi Jób hitét. Józan ésszel alig fölfogható veszteségek sora következik Jób családjára. A jószágokat elrabolják, a szolgákat kardélre hányják, az együtt örvendező gyermekekre pedig szélvihar borítja rá a házat. Jóbnak senkije sem marad az asszonyán és a hírvivő szolgáin kívül. Ez az első ördögi kör.

A második körben pedig Jób a testi egészségét is elveszíti, ha ugyan egészséges maradt volna ennyi veszteség után. Kelet legtekintélyesebb embere hamuban ülve, cserépdarabokkal vakargatja fekélyes testét, és számunkra elképzelhetetlen módon hűséges marad Istenéhez. Nyomorúságában fölkeresik barátai és a maguk gyarló emberi gondolataival vigasztalni igyekszenek bajba jutott társukat. De bármit is mondanak, egyikük sem lát le az emberi lét olyan mélységeibe, mint a szenvedő Jób, aki továbbra is kérlelhetetlen makacssággal féli az Istent. A végén maga Isten küldi el a barátokat Jób betegágya mellől, és fordítja jóra szolgája sorsát. Kétszeresen adja vissza Jóbnak mindazt a gazdagságot, amije elveszett. Születik ismét hét fia és három lánya. Az egész országban nincsenek olyan szép lányok, mint a Jób lányai. Kelet legtekintélyesebb embere nem a régi dicsfényét kapja vissza, hanem annál nagyobbat. A negyedik nemzedékig látja meg leszármazottjait. Száznegyven évesen hal meg, az élettel betelve. Erről szól az Ószövetség egyik legtörékenyebb könyvének története.

De miért is tartom Jób könyvét az egyik legtörékenyebb könyvnek? Nem is kell leejteni, elég csak hozzáérni, tartalma máris szétfeszíti a józan ész határait. És még csak nem is azért, hogy egy ember ennyi mindent kibírt, hanem mert Jób könyvének istene ennyi mindent megenged magának! Amikor korábban elborzadtam azon, hogy Izrael népének ki kellett irtani ellenségeit, gyermektől az aggastyánig egyetlen ártatlan lelket sem kímélve, akkor ehhez képest Jób könyvének borzalmai felülmúlnak minden eddigit. Tartós szívfájdalommal született ez a prédikáció egy lázas útkeresés és belső lelki felszabadulás reményében…

Akinek van füle hallja meg, miért fogalmazok így, hogy Jób könyvének istene, nehogy a Jézusban megismert, szerető mennyei Atyámat megsértsem, és az istenkáromlás vétkébe essem.  Hogyan lehetséges tehát, hogy Jób könyvének istene az általa hozott erkölcsi törvényeken, legfőképpen a ne ölj parancsán önmagát kívül helyezve, a Sátán kezére adja saját szolgájának gyermekeit? Itt nem Izrael népe ellenségeiről van szó, bár a gyilkosság ott sem megengedett, hanem egy családon belüli sorozatgyilkosságról. Jób könyvének istenét akár védelmünk alá is vehetnénk, hiszen nem ő követte el e szörnyű bűnöket, hanem a Sátán. Ő csak megengedte, mi több: a Sátán kezére adta… Még további enyhítő körülmény is lehetne, hogy nem a Sátán volt, hanem a szélvihar. A Sátán a természet erőit használta fel a pusztításra, de az vitathatatlan, hogy közvetlen összefüggés van a kiszámíthatatlan természeti erők és Jób könyve istenének megengedő akarata között. Mindenét a kezedbe adom – mondta a Sátánnak Jób könyvének istene.

Ismét, mint korábbi „rázós” történeteknél tettük, képzeljük bele magunkat Jób helyzetébe.  És most az édesapákhoz fordulok. Apaként elképzelhetőnek tartod, hogy miután minden anyagi értékedet elvesztetted, és csak a gyermekeid maradtak meg, egy következő hír, hogy gyermekeid is mind meghaltak, nem törné össze maradék hitedet? El tudnád mondani alázatos lélekkel, hogy az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve? Nézz bele a gyermeked szemébe és mondd azt, hogy gyermekem, ha Isten az életed árán tenné próbára hitemet, én akkor sem mondanék egy rossz szót az Istenre! Én nem tudnám ezt mondani a gyermekemnek. Ha ez volna az igaz zsidó lelkület, hogy ha elvette, hát elvette, áldott legyen az Úr neve, akkor én nem volnék jó zsidónak, de hátha még jó volnék Jézusról nevezett keresztyénnek…

Amíg egy veszteség nem személyes, addig az ember nem gondolkodik. Ha azonban egy veszteség már személyes, és az érintett még akkor sem gondolkodik, akkor pedig nem ember. Jób nem ember, hanem személye egy végső tanulság. De erről majd később szólok.

Az egyik hittanórán a gályarab lelkészekről tanultunk, akiket Mária Terézia kegyetlen uralkodása alatt protestáns hitükért életfogytiglani gályára ítéltek, és naponta kegyetlenül megkínoztak, és kenyéren és vízen tartottak és áttérésre kényszerítettek, és azt mondta erre egy hetedikes fiú: úgy kellett nekik! És azt kérdeztem tőle, hogy ha a te édesapádat vitték volna el, akkor is így gondolkodnál? Vagy ha az osztálytársad szemébe kellene nézned, akinek az édesapját vitték volna el a gályarabságra, akkor is ezt mondanád, hogy úgy kellett neki? Az óra végén bocsánatot kért, hogy nem gondolta át amit mondott.

Ismétlem, ha emberek vagyunk, akkor emberi mivoltunkból fakad, hogy legalább az érintettség gondolkodásra késztessen minket. Márpedig Jób könyvében valamennyien „érintettek” vagyunk, és most ismét felül szabad emelkedni az évezredek óta tudatosan megbénított dogmatikus gondolkodáson, amely szerint AZ ÚR MINDENT MEGTEHET!  Az Úr mindent megtehet?

Az érintettségünk abból fakad, hogy lelkünk mélyebb rétegeiben isten-képek vannak eltemetve, és bizony hordozzuk magunkban annak az istennek a képét is, aki mindent megtehet, akinek a hatalma éppen a kiszámíthatatlanságában van. Ez pedig azért veszélyes, mert az embert, aki a lelkében hordozza a mindenre képes isten emlékét, azt csak egy hajszál választja el attól, hogy ő maga is mindent megtehet. És ha olyan cselekvésre kényszerülne, aminek a megtételével a saját erkölcsi megítélése szerint nem ért egyet, akkor előveszi, és önmaga elé tartja a magában hordott isten képét, és azt mondja szemrebbenés nélkül: az Ő nevében tettem! A gyermekeit elveszítő, és vesztesége fölött alázattal fejet hajtó Jób nem ember, még asszonya is emberibb nála, mikor urát szitokszóra bátorítja. Különös tekintettel arra, hogy Jób könyvének istene csak sebzett lelkekben létező, de nem a Jézus Krisztus Istene és Atyja, ezért Jób asszonya nem követ el istenkáromlást, amikor férjét a beteges fantázia szüleményének elvetésére akarja rávenni.

Azt mondtam, hogy törékeny ez a történet, és most arra a pontra érkeztünk el, amikor valaminek ismét szakadni kell, és ez ne a lelkünk legyen, hanem vakhitünket vessük a hátunk mögé, és mondjuk azt, hogy talán nem jól értjük az ősi szöveget. Mert az Isten ilyet nem tehet, gyermekek életét nem kívánhatja szülők hitének próbára tétele céljából! Ilyet az Isten nem tehet, hogy majd a végén visszaadja…. Mintha az Isten valami hűbéres nagyúr lenne, aki jobbágya gabonaföldjén hajtóvadászat közben nagy kárt okozva, később nagylelkűen megtéríti a kárt. Szegény Jób! Elvesztek a fiaid és lányaid? Adok helyettük másokat, az előzőnél százszorta szebbeket! Ilyet az Isten nem tehet. Érzékeny lelkünk és a szeretet Istenébe vetett hitünk sérülése helyett törjük meg a felszín burkát, és Jób könyve mélyebb rétegeiben keressük a választ.

Jób könyve a Kr. előtti 6. és 3. évszázad között született. Az ószövetségi könyvek sorában majdnem a szomszédja a Példabeszédek könyvének, amelyben a korszellem és a görög kultúra hatására megjelenik egy olyan gondolat, hogy a világban fellelhető jó és rossz dolgok oka vagy az istenség kettős természetében, vagy két, egymástól függetlenül létező, egy pozitív és egy negatív szellemi erő létezésében van. A Példabeszédek könyvében megjelenik a Bölcsesség, és Salamon király költői szépséggel mondja el (8, 22-31), hogy a Bölcsesség az Isten kedvence, mintegy gyönyörűsége volt naponként. Egészen úgy hat ez, mintha a Bölcsesség a férfi istennek mintegy női kivetülése lenne, és egy jogos igény megfogalmazása arra vonatkozóan, hogy az Istennek is legyenek érzései, és az Isten ne csak számon kérjen, hanem tudjon gyengéd és megértő is lenni teremtményeivel szemben. Mivel az ószövetségi férfiközpontú gondolkodásban szükségszerűen helyet kell kapnia ilyen gondolatoknak, a gondolkodás szabadságvágyát többé már nem lehet megállítani. Lehet, hogy van Istennek egy akár benne lakozó, akár rajta kívül létező női párja, aki lehet az első szerelme, és amely szerelmi háromszögben Izrael népe csak az őt megillető harmadik helyre kerülhet?  Lehet, hogy az Úr szíve meglágyul, és a népével kötött szövetség fellazítására készül, és szárnya alá veszi a népeket mind? Lehet, hogy már nem mi leszünk az egyetlenek, a kiválasztottak?

Lehet, hogy nem csak a reformátusok üdvözülnek? – kérdezte tőlem egy hitben élő néni nem sokkal a halála előtt.

A féltékeny Izrael maga nem vállalja fel, de rávetíti féltékenységét istenére, és urát „féltőn szerető istenné” teszi. Egyébként el tudjuk képzelni, hogy van-e oka az Istennek féltékenynek lenni? Hát nem az Ő kezében van minden szív és minden érzés?

Az én felismerésem az, hogy az isteni nagylelkűség, és egyetemes szeretet gondolatának porba tiprása és csírájában való elfojtása érdekében születik meg a Jób története. Egy könyv, ami arról szól, hogy nincs irgalom, nincsenek érzések, nincsenek értékek, még a legszentebb családi kötelékek is feláldozhatók, ha Isten végtelen hatalmának a bizonyításáról van szó. Amikor a könyv vége felé azt mondja Jób, hogy most már látja az Istent, akkor ez annak a be-látásáról szól, hogy Isten mindent megtehet, mert az az örök rend, hogy Isten mindent megtehet (42, 1-5).  És ez nem egy boldog hitvallástétel, hanem egy porig alázott ember keserű vallomása. És ekkor az emberségében végsőkig lealázott Jób a könyv istenétől elnyeri jutalmát. Jób körül helyreáll a tökéletes, sőt a kezdetinél még tökéletesebb rend. És ebben a tökéletes rendben Jób már nem féli, Jób már rettegi az Istent, és közben persze csodálja lányai szépségét…és ennyi marad neki. De Jóbbal férfiasan elbántak. Mert Jóbnak férfi istene van, aki nem ismer gyengédséget, csak megalázottságot, és feltétel nélküli engedelmességet. Nincs más Isten az embernek, és nincs más népe az Istennek! Tessék ezt az örök rendet örök időkre tudomásul venni!

Jób a történet elején az élet minden területén hűséges ember. Hűséges a feleségéhez, gyermekeihez, hű sáfár vagyona felett, és mindenek előtt hűséges Istenéhez. Kinek fáj a Jób hűsége, hogy azt megkérdőjelezze? Istennek biztosan nem. Ha oly emberarcú volna is az Isten, mint amilyennek a zsidók látták, még akkor is féltve őrizte volna ezt a hűséget. Dehogy engedem porrá zúzni, féltve őrzöm és ápolom, mert olyan nagy kincs, ha valaki ennyire tisztel engem.

A hűség csak annak fáj, akinek a szívében nincs meg ez a drága kincs. A szívében álnok ember azt mondja, hogy a másik jóságát és aranyszívét azonnal meg kell kaparni, mert biztos csak futtatott arany. Az ószövetségben Isten folyton perel a népével, mert Hozzá állandóan hűtlenek. Ez az állandó hűtlenség, önmaguknak, létük értelmének a szüntelen keresése teszi céltáblává a hűséges Jóbot, és a történet végére bizonyítást nyer, hogy ilyen szívbéli hűség, önmagáért való szeretet nem is létezik, mert Jób nem is féli már, hanem rettegi az Istent. Ha volt is szerelmes szeretet Jób és alkotója között, akkor szertefoszlott, és nem maradt más, csak a félelem.  És a dolog így van rendjén, Jób ne szeresse, elég, ha rettegi az Istent. A szeretet, a belső hűség a hatalomvágyó ember legnagyobb rémálma, mert aki belül hűséges, akinek szívbéli meggyőződése van a szeretet mindenhatóságáról, és a jó végső győzelméről, azt nem lehet manipulálni és korlátok közé szorítani. Azzal az emberrel csak egyetlen dolgot lehet tenni: nehéztüzérségi támadást intézni az élete ellen, ahogy Jób könyvének istene tette a Sátán seregei által…               

Záró gondolat: Soha nem azzal van a baj, amit tud az ember, hanem azzal, amit nem tud. Még ha oly gyönyörűséges hitvallás születik is a szenvedő Jób szívében, hogy tudom az én megváltóm él (19, 25), az életének akkor is marad egy kimondhatatlanul nagy hiánya, és a szívében ezzel a tátongó ürességgel hal meg. Ezt a hiányt ma kimondtuk, és néven neveztük, és elindultunk a keresésére annak, ami hiányzott. Ami a Jób könyvéből is hiányzott. Jób példaadása lehetett férfiasan tökéletes (az Úr adta, az Úr vette el…), de az élete nem lehetett teljes, mert a legfontosabb különbség a tökéletes és a teljes élet között, hogy a teljes életben van szeretet, a tökéletesnek látszó életben pedig nincsen.

A sokszor tökéletesnek látszó életből egy teljesebb életre segítsen el minket Jézus Krisztusnak Istene és Atyja! Ámen.

Mátészalka, 2017. március 19.