Lekció: „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.
Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.
Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.”  Apcsel 2, 36-47.

Alapige: Jézus mondja: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Mt 14, 27

Az első húsvét óta, Jézus feltámadása óta van igazi létjogosultsága e két szónak: Ne féljetek! Mert korábban, ha elhangzott, ha az ószövetség történeteiben elhangzott, akkor az embernek voltak és lehettek kétségei. Bíztathatta ugyan Ábrahám a megrémült fiát Izsákot, amikor Mórija hegyére mentek, hogy majd Isten mindent megold, de az ószövetségisteni megoldásai” olykor elég félelmetesek voltak.

Ha történetesen én a kánaáni népek egyik gyermekének születek, akiktől Izrael törzsei olyan különös kegyetlenséggel elfoglalták a hazát, akkor biztathatott volna engem a gyermekkoromban mindenhatónak hitt anyám és apám, hogy ne félj, a zsidók úgyis kardélre hánytak volna egész családommal együtt istenük nevében…

Ne félj az özönvíztől, mondhatta volna testvérbátyám, ha én nem Noé családjába születek, akkor elvisz az ár menthetetlenül, mert a kiválasztottakon kívül mások számára nem volt kímélet.

Ne féljetek! Semmitől és senkitől ne féljetek! Az emberi méltóság egyik alaplappillére a félelem nélküli élet, mert, ha félelemből tesz valaki bármit is, vagy félelemből nem tesz meg bármit, akkor az nem egy szabad döntés eredménye, hanem kényszer, a félelem kényszere. Az hely pedig, vagy az a pont, ahol az embernek egészen szabadnak kellene érzeni magát, az az Isten jelenléte. Ne félj, mert itt vagyok veled! Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Mondta a vízen járó Jézus a tenger hullámai között megrémült tanítványainak (Mt14, 27). Ez volna az az isteni szó, ami az ember lelkének nyugalmat ad(hat) az élet viharai között. Bármekkorára nőnek is sorsunk és életünk fenyegető árnyai, nekünk elég volna csak meghallani, vagy megtanulni és magunkban felidézni a hangot: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!

De hogyan is nyugodhatott volna meg Izsák, amikor apja kezében kés volt, és bárány meg sehol…  Izsák bennünk él. Izsák a testvérünk, mi több: Izsák mi vagyunk.

Ám Jézus feltámadása óta, mivel nevéről elnevezett keresztyén emberek vagyunk, hiszen a keresztyén szó Krisztusból és nem a keresztből ered, nincs okunk félni.

Lélekben ott jártam a Jézus keresztjénél, és az én nagypéntekemre, az istengyilkosságra egy kis húsvéti fény ragyogott, és ettől más megvilágításban láttam a keresztet. És erről a más megvilágításról, erről a felismerésről szólni kell. Ugyanis aki fénysugarat kap Istentől és nem adja tovább, az elveszíti a fényt. És nem veszíthetem el, mert a fény az ÉLET, ezért hát továbbadom.

A kereszten az ószövetség istene halt meg. A kereszten az ószövetség istene halt meg. A zsidók mindig is úgy gondolták, hogy azt tesznek Istennel, amit csak akarnak. Ha bajban vannak, akkor segítségül hívják. Ebben kérlelhetetlenül precízek és példaadók. Mennyi gyönyörűséges zsoltárének maradt ránk a bajban lévő ember költői magaslatokon járó imádságaiból. Ha azonban elmúlik a veszedelem, akkor szívesen bosszút állnak az őket ért sérelmekért, ám ha erre nincs módjuk, akkor bíznak Isten igazságos ítéletében: „Bár megölnéd Istenem a bűnöst…” – olvassuk az egyik – egyébként nagyon szép – zsoltárban (139!), és az az érzésünk, mintha ez a sor úgy eltévedt volna. Érdemes otthon elolvasni a 139. zsoltárt. Ettől valahogy jobban alszanak egyesek, ha Isten megöli az ellenséget. De ha kell, akkor a zsidók megelőzik az Istent, és döntenek elhamarkodottan és általában rosszul, ha kell kikerülik és döntenek nélküle, ha kell, akkor mögé bújnak, és a nevében követnek el aljasságokat. Mindegyikre nagyon sok példát találunk az ószövetségben.

Az Isten, akivel mindent meg lehet tenni, a keresztfán végzi. Más bűne nincs, csak annyi, hogy ilyeneket mond magáról: én és az Atya egy vagyunk, Atyám házában sok hajlék van, Én vagyok az ajtó, a mennyből leszálló kenyér, az én országom nem ebből a világól való… és lehetne hosszan sorolni.

A húsvéti fényben a keresztfának most ezt a titkát értettem meg, hogy Jézus elsősorban ezektől és ezekért az emberekért hal meg, akik az Isten nevében mindent, de tényleg mindent megengedtek maguknak. És másodsorban: Jézus azokért az emberekért hal meg, akik pedig elhitték a zsidóknak, hogy hatalom-, és bosszúvágyuk mögött tényleg a világot teremtő Isten áll. Azokért hal meg Jézus, akik bedőltek a zsidó propagandának, hogy Isten valaha is arra biztatta volna egyik teremtményét, hogy nevében ölje meg a másikat. Azokért hal meg Jézus, akik elhitték, hogy a haragjában felbőszült és fékevesztett Isten az özönvízben képes volt vízbe fojtani az akkori világot. Azokért hal meg Jézus, akiknek a lelke a szent tudatlanságban meghasadt, és sok-sok mindmáig fel nem oldott ellentmondást benyelt, és lelküknek valódi kérdései elől vagy a bigottságba, vagy az ateizmusba menekültek. Azokért hal meg Jézus, akik az élettől már annyi pofont és sebet kaptak, hogy titokban azt remélik, egyszer jól jöhet még az ószövetség véres istene, mert elveri a port azokon, akiken nekem nem sikerült…

Vagyis: mindannyiunkért meghalt Jézus, hogy többé senkiben semmi kétség ne legyen, hanem higgye el mindenki, aki el akarja hinni: Isten nemhogy elvenné az életet az embertől, – csak egytől is –, hanem a sajátját is odaadja. A szeretet mindenhatóságáról, az egyedüli jó megoldásról tanító Jézus, hogy tanításai hitelüket ne veszítsék, azokat halálával pecsételi meg. A kereszt arról szól, hogy ez a Jézus halálosan komolyan gondolta, hogy egyedül a szeretet lehet az ember és az Isten eszköze a világ megjobbítására!

Akik úgy gondolják, hiszik és hirdetik, hogy Isten mutatta meg szuverén hatalmát a mindenétől megfosztott és a porig megalázott Jób életében, azok számára Jézus nyilvánvalóvá teszi, hogy a szeretet végső győzelme érdekében inkább lemond hatalmáról az, akinek adatik minden hatalom mennyen és földön, és haláltusájában gyilkosaiért imádkozik. Jézus magával viszi a keresztre az összes Istenről alkotott képet és tévképzetet, és fanatizmust és álhitet, és így végzi a kereszten az ószövetség istene.

Csak ezért mondhatja ki szívbéli bátorsággal Péter apostol a mai újszövetségi igében, az első pünkösdkor, hogy szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! Egyértelmű, hogy a nyakas és makacs zsidó népre gondolt. Azokra gondolt, akiknek már nincsen semmijük. Rettenetes istenük, a seregek urának szörnyű képzete a kereszten végleg megfeszíttetett, és a húsvét hirdeti a szeretet diadalát. Az Isten vére folyt az emberért, és méghozzá azért, hogy ez soha többé ne lehessen fordítva, mert bizony úgy volt hajdanán, hogy az ember vére folyt az Isten által és az Istenért.

Bárcsak ne lett volna hiábavaló ez a jézusi önkéntes áldozat. De sajnos, Jézus óta, a megváltás korszakában, a keresztyénség korszakában is folyt az ember vére Isten nevében és az Istenért, ám erről csak az ember tehet, aki nem hisz a szeretet végső győzelmében.

Hinni Jézusban azt jelenti, hogy hinni a szeretet mindenre elégséges erejében, és a szeretet végső győzelmében. Ez az igazi megtérés, a gondolkodásmód jézus szerinti megváltoztatása. Ez nem egy érzés, hanem egy elhatározás, hogy Jézus fölötte áll mindennek, fölötte áll a hitemnek, a vallásomnak, még a Bibliámnak is, mert a betű megöl, de a Lélek megelevenít (2Kor 3,6) és akinek van füle, hallja meg mit mond a Lélek a gyülekezetnek! Ámen.

Mátészalka, 2017. április 23.

Becsei Miklós lelkipásztor