Alapige: „Ekkor megérkeztek anyja és testvérei; kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt. Sok ember ült körülötte, és azok szóltak neki: Íme, anyád és a testvéreid odakint keresnek téged! De ő így válaszolt nekik: Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? És végignézve a körülötte ülőkön, így szólt: Íme, az én anyám és az én testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem és az én anyám.” Márk 3, 31-35

Azt mondják a világon a legnehezebb szerep anyának lenni. Én ezt a kérdést sajnos csak kívülről tudom megítélni, ennek a helyzetnek csak a másik oldalát látom, hogy milyen gyermeknek, illetve fiúnak lenni. És akik azt mondják, hogy a legnehezebb anyának lenni, azért mondják, mert úgy gondolják, hogy az anyaság legnehezebb része az elengedés. Nehéz elengedni a gyermeket, aki az édesanya testében nőtt és testéből született, akit 9 hónapig a szíve alatt hordott, akit vérrel és azután tejjel táplált. Nehéz elengedni a gyermeket, aki eleinte olyan öntudatlanul ragaszkodik és kapaszkodik, és szinte vakon bízik az édesanyjában, és akivel teljes egységben éli meg önmagát. Vannak olyan helyzetek, esetek és balesetek, álmok és rémálmok, amikor csak egy édesanya tudja megvigasztalni a gyermekét, aki ösztönösen az anya nevét kiáltja, és soha nem az apáét. Aztán elindul a gyermek egyre önállóbb felfedező utakra, és folyton visszatér az anya ölébe, és töltődik újra és újra az anyai szeretetből, és a kapott szeretet-energia mintha egyre hosszabb utakra lenne elegendő. Mintha a gyermeket a saját belső energiaforrása is kezdené újratölteni.  Ezek az élmények is nehezítik az elengedést. Akinek a mindene voltam, már nélkülem is boldogul – gondolhatják és érezhetik az édesanyák. Nélkülözhető vagyok, sőt pótolható is, amikor jönnek a barátok és egyszercsak megérkezik a szerelem…

Az elengedés mindkét oldalról nehéz, de a szülőnek van mégis nehezebb dolga. Hiszen a gyermek úgy engedi el a szülő kezét, ahogy a megsárgult levél vagy az érett gyümölcs ősszel lehullik a fáról. Az anyák nehezítik meg a gyermekeik útját, ha nem engedik felnőni őket, ha letörik kezdeményezőkészségüket, ha leverik minden lázadásukat.

Az elengedés egy kicsit a megbocsátáshoz is hasonlít, mert az is elengedés. Akiknek kicsi az önbecsülésük, azok sokkal nehezebben tudnak megbocsátani, mert szívesen tartják fenn azt az állapotot, hogy mindenről a másik tehet. Akik az életük értelmét gyermekükbe helyezik, azok nehezebben engedik el a gyermeküket, mert akkor az életük értelmét kell elengedniük.

Az a helyzet az elengedéssel, hogy nem a gyermeket kell elengedni, hanem az anya-szerepet. És ezt csak egyféle módon lehetséges, ha az ember egy másfajta viszonyulást keres. Úgy lehetne röviden és egyszerűen megfogalmazni, hogy anyából testvérré válni, és szülőből társsá válni.

Erre a szükségszerű folyamatra nagyon jó példát mutat Jézus a mai evangéliumi történetben. Így közeledjünk ehhez az igéhez. Jézus még a küldetése elején tart, és az ő szerető szívű édesanyja azt látja, hogy fia egyre több időt tölt a családi házon kívül, és egyre több időt szentel a munkájának és egyre szenvedélyesebben tanít, és lángol, és aggódik érte az anyai szív. Nehogy bajba kerüljön, nehogy mások érdekeinek megsértése által veszélybe sodorja önmagát. Az egyik alkalommal valóságos családi expedíció indul, hogy hazavigye a túlzásokba eső, és egyre inkább a saját útját járó Jézust. Akkor is olyan sokan veszik körül a tanító Jézust, hogy képtelenség a közelébe férkőzni, így csak üzenni tudnak neki. Íme, anyád és a testvéreid odakint keresnek téged!

Ekkor Jézus a hallgatóságra tekint, és azt mondja: Íme, az én anyám és az én testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem és az én anyám. Az üzenet csak látszólag a hallgatóságnak, de legfőképpen Máriának, az édesanyának szól. Jézus már nem gyermeként tekint önmagára. Egy kicsivel hamarabb nő fel, mint az édesanyja. Jézus a testvériséget az anya-gyermek kapcsolat fölé emeli, és így az édesanyjának is segít, hogy anyából testvérré váljon. Aki az Isten akaratát cselekszi – mondja Jézus, és ez a lelkileg felnőtté válásnak egy igazi jellemzője. A gyermektől azt várják, hogy a felnőtt akaratát hajtsa végre, hogy szót fogadjon. Aki Isten akaratát cselekszi, az az ember képes önálló és jó döntéseket hozni, és azok szerint cselekedni.

Mégiscsak nehéz dolga van az édesanyáknak. Ma az ő életükért, áldozatvállalásukért adunk hálát és átgondoljuk, hogy életük legnehezebb sorsfeladatát kell végrehajtani, amikor megszülnek egy gyermeket a földnek, hogy néhány év elteltével odaadják az égnek. Mert Istené a gyermek, és pár évre szinte csak kölcsönkapják az édesanyák, hogy hozzásegítsék az elinduláshoz. Az anyai szerep, és úgy általában a szülői szerep, mintha abban állna, hogy amíg megtanulnak repülni a gyermekeink, addig a gyalogúton mellettük járjunk.

Az elengedés a legnehezebb feladat, de jó tudni, hogy nem a szeretetlenség jegyében történik. Nem úgy van, hogy aki szeret az nem enged el, hanem aki szeret az elenged. Az elengedés nem hátat fordítás, hanem azt jelenti, hogy megszűnik az anyai vonzás, és társként nézek a gyermekre, aki felnőtt, nem gyermekem többé, hanem fiam és lányom. Minőségi különbség van a fiam és lányom, és a gyermekem viszonyulás között.

Egy bölcs édesanya tudja, hogy mikor kell az anyai vonzást önmagában kikapcsolni, nehogy zsarolássá váljon. Mária utolsó kísérletére, hogy maga mellé mágnesként visszahúzza fiát, Jézus bölcsen válaszolt. Nekem felnőtt testvéreim vannak, egy tágasabb közösség, ahová szabad beülni, akik közé szabad betársulni, hogy együtt cselekedjük Isten akaratát.

Isten áldja meg a szorongó szívű édesanyákat az elengedő szeretet bátorságával, hogy meg tudják tenni a legfontosabbat gyermekeik lelki egészsége érdekében. Ámen.