• Az elmúlt héten pénteken az Agapé Házi Segítségnyújtó Szolgálat szeretetvendégséggel egybekötött évzáró alkalmát tartotta a gyülekezeti teremben. Köszönjük a Szolgálat minden munkatársának egész éves, lelkiismeretes munkáját!
  • Ma délután 4 órától a Kossuth téri római katolikus templomban a Mátészalkai Zenebarátok Kórusa karácsonyi hangversenyt ad, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket.
  • A Mátészalkai Református Énekkar ma este 5 órától tart próbát az újtelepi közösségi házban. Az énekkar karácsony első napján, a fél 9-kor kezdődő úrvacsorás istentiszteleten szolgál templomunkban.
  • A Mátészalkai Ünnepvárás közös rendezvényére hívja a Város Önkormányzata gyülekezetünk minden tagját a Polgármesteri Hivatal előtti térre ma este 6 órától. Advent harmadik vasárnapján köszöntőt mond Kovács Sándor országgyűlési képviselő, a gyertyát megáldja Heidelsperger István római katolikus plébános, ünnepi műsorral szolgál a Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola.
  • Kedd este 5-től tartjuk a gyülekezeti bibliaórát.
  • Karácsony szent ünnepére készülve ünnep-előkészítő istentiszteleteket tartunk szerdán, csütörtökön és pénteken este 5 órától a gyülekezeti teremben.
  • Csütörtök délelőtt 10-re Életadó Körre hívjuk a kismamákat és kisgyermekes anyukákat a gyülekezeti terem játszóházába.
  • Városi Karácsonyi Ünnepségre hívja gyülekezetünk tagjait Mátészalka Város Önkormányzata a csütörtök délután fél 6-tól kezdődő programokra a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színházba.
  • A téli szünet miatt két hétig nem tartunk kátéórát. A legközelebbi foglalkozás január 5-én, pénteken lesz, de addig is szeretettel várjuk konfirmandusainkat az istentiszteleti alkalmakra.
  • Mához egy hétre, advent 4. vasárnapján a megszokott vasárnapi rend szerint tartjuk istentiszteletünket.
  • A szentesi istentisztelet vasárnap este 5 órakor lesz a templomban, a gyermek-istentiszteleti közösség tagjainak rövid karácsonyi műsorával.
  • Az ünnepi istentiszteletek pontos rendjét a kiadott hirdetések hátoldalán találjuk.
  • A Debreceni Református Hittudományi Egyetem ezen az ünnepen is elküldi hozzánk ünnepi követét Papp Zsófia egyetemi hallgató személyében. Isten áldja meg legátusunk felkészülését és szolgálatait!
  • A Kálvin iskolában 2 hete elkezdődtek az építkezési munkálatok. Isten áldása legyen az építőkön, munkájukat Isten oltalmazó szeretete vegye körül naponként.
  • Vasárnap reggeli imaközösségünk 9.25-től kezdődik az Agapé irodában.
  • A gyermek- és felnőtt istentisztelettel egy időben tartjuk a Templom-ovit a gyülekezeti terem játszóházában a 2-7 év közötti gyermekek számára.
  • Gyülekezetünk tagjai számára egyéni-, pár- és család-lelkigondozás folyamatosan igénybe vehető előzetes telefonos egyeztetéssel.
  • A jövő évi Bibliaolvasó Kalauz és Képes Kálvin Kalendárium megvásárolható a templomi iratterjesztésben és a gazdasági hivatalban.
  • Közeledik az év vége. Kérjük, hogy aki még nem rendezte ez évi egyházfenntartói járulékát, az feltétlenül pótolja, hiszen a téli hónapok a gyülekezet számára is nehezebb fenntartási feladatokat jelentenek. A járulék befizethető a gazdasági hivatalban munkanapokon 8-16 óráig, illetve átutalással, vagy a bejáratoknál található és onnan elvihető sárga csekken.
  • A Reformáció 500 éves jubileuma alkalmából a Mátészalkai Művészetbarát Egyesület kiadásában és a helyi református gyülekezetek, valamint az Önkormányzat támogatásával megjelent A MÁTÉSZALKAI REFORMÁTUS EGYHÁZ TÖRTÉNETE 1953-IG című könyv, amely Papp Arthur és Dr. Kincses Endre írásait egybeszerkesztve mutatja be gyülekezetünk közel négy évszázados történetét a kezdetektől a múlt század közepéig. Izgalmas és tanulságos olvasmány lehet számunkra, és nagyszerű ajándék szeretteinknek a közelgő ünnepek alkalmából. A könyv 2.000.- Ft-ért megvásárolható a gyülekezeti iratterjesztésben, a Kossuth téri gazdasági hivatalban, valamint a Kálvin iskolában.
  • Gyülekezetünk honlapján folyamatosan megtalálhatók az elhangzott vasárnapi prédikációk, templomi hirdetések, valamint a gyülekezeti eseményekről szóló beszámolók. Honlapunk címe: refmateszalka.hu
  • Mivel néhány információ és meghívás csak a templomi hirdetések péntek déli lapzártája után érkezik el a Lelkészi Hivatalba, ezért az írásban kiadott anyag időnként hiányos lehet, de az internetes oldalakon, (honlapon, Facebookon) az elhangzott hirdetések teljes szövege olvasható.

Elhunyt:

  • Szabó Tibor, a Magyar Telekom Mátészalkai Fiókjának ügyvezető igazgatója 69 évesen az Eötvös utcából. Temetése szerdán 1 órakor lesz a görög katolikus egyház szertartása szerint.
  • Kun Jánosné Bártfai Gabriella 82 évesen a Széchenyi utcából. Temetése szerdán fél 3- kor lesz. Isten adjon a gyászolóknak Szentlelke és a mi szeretetünk által igaz vigasztalást.

Mai istentiszteletünkön tesznek fogadalmat az új presbitérium tagjai. Isten áldja meg szolgálatukat!

Az Úr legyen gyülekezetünk és magyar nemzetünk őrző pásztora!