Köszöntés: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)

Imádkozzunk! Istenünk, te mindenen túli Fény, és mindent összerendező Erő! Áldásaidat megköszönni az emberi szó oly kevés, mégis fogadd mérhetetlen hálánkat minden szépért, jóért, és hasznosért. Köszönjük a gyönyörű ünnepet, amely az idő fájó múlásába öleli titkon az időtlent, s felidézi a lélek múlhatatlan, leküzdhetetlen vágyát: szeretni. Meglátni és szeretni benned, Istenünk, az Atyát, egymásban a testté lett Fiút, magunkban Szentlelkedet. Istennek Fia! Egykor egy zsidó családba eljöttél, térbe s időbe zárt testbe öltöztél, és egy egész világba lelket öntöttél. Eljössz ma is minden családba, földi valósággá válsz minden kapcsolatban, ahol két ember között szeretet születik. Szalmás bölcsődnél csodáltak s megajándékoztak téged bölcsek és egyszerű emberek. Ma te ajándékozod nekünk a legdrágább kincset: a boldog életet; s mi – bölcsebbek, vagy egyszerűbb emberek – mind csodálunk téged, és segítségedet kérjük, hogy képesek legyünk magunkhoz ölelni, használni, s megtartani ajándékodat. Csillag vagy nekünk, életed példája évezredek óta ragyog előttünk, szabadító szerelmed kiragad a mélyből, és szárnyalni hív. Áldd meg vágyainkat, a döntéseinket, s minden lépésünket, hogy Veled járjunk és boldogabban éljünk! Ámen

 Alapige: János evangéliuma 1. r. és János 1. levele 4. r. válogatott versei: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. A kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg. Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. Az Isten: szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el a világba, hogy éljünk őáltala.  Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet. Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.”

Kedves Testvéreim! Szerető családra vágyunk mindannyian. Boldog fészekre, amely megnyugtat, táplál, véd, energiákkal tölt fel; földöntúli szeretettel ölel körül, és egyre magasabbra emel. Aki ilyen otthonban nevelkedett, felnőttként ösztönösen ilyet teremt maga köré. Akinek nem volt része egykor ilyen gyönyörű élményekben, az saját családot alapítva, lázasan keresi a helyes utat, mely könnyen követhető, itt és most megélhető. Kutat könyvekben, interneten, filmekben, s a való életben. A boldog családi élet jó példája azonban kevés; s még azok is, amelyek látszólag jól működnek, mélyebben megismerve, csalódást okozhatnak. A boldog élet titkának keresése előbb-utóbb Isten és az egyház közelébe sodor.

Milyen a biblikus családmodell? A Bibliában két különböző vallást találunk, az Ószövetségben az ókori, időszámításunk előtti zsidó vallást, az Újszövetségben a keresztyénséget. Utóbbi az előbbiben gyökerezik, ezért is kaphatnak helyet egy szent könyvben. Azonban a két vallás Istenről, emberről, sőt világról alkotott képe egészen eltér. Így merőben más a családfelfogásuk is. A zsidó családmodell tipikusan apajogú társadalmi berendezkedést tükröz, ahol az anyagiakról csak a férfi gondoskodhat, egyedül ő rendelkezik döntési joggal, és teljhatalommal bír a neki alávetett alacsonyabb rendű családtagok – a feleségek, gyermekek és szolgák – felett. Minden és mindenki az apától függ, köteles szó nélkül az ő parancsait teljesíteni, akár szélsőséges viselkedését is elviselni. A többnejűség természetes. Egy családfőnek annyi felesége és szolgája van, amennyit meg tud vásárolni, és annyi gyermeke, amennyit el bír tartani. A feleségek a teendőikben elkövetett legkisebb hibákért is elbocsáthatók. A szolgák szintén lecserélhető csavarok a gépezetben. A bűnök büntetését eltúlozzák, a bosszú vezérli őket. Ha valaki a betegségéből nem gyógyul meg, kiűzik a városon kívülre. Ott élnek a számkivetettek, a társadalom perifériájára szorultak. A gyógyíthatatlan betegek, elbocsátottak, az özvegyek, árvák, és jövevények – akiknek elhanyagolásán és sanyargatásán nem volt képes változtatni a próféták sokszor felemelt szava. Az igazságtalanságok, a kegyetlenség fékezhetetlenül elharapódznak, a helyzet megváltásért kiált. És Isten közbelép: személyesen tesz rendet a földi káoszban – Fiában Ő maga jön el, hogy e saját vétkeitől vérző világot megszabadítsa. Megvált minket embertelen önmagunktól, sebekből született bűneink következményeitől; s megismertet az isteni önvalónkkal – földöntúli képességeinkkel és földi életünk értelmével.

Jézus anyai ágon zsidónak született, ám népe korhoz kötött, embertelen hagyományait nem örökíti tovább; annak helyébe Atyja örökérvényű isteni örökségét állítja. Egy gyökeresen új civilizációt honosít meg – amelyet Isten már a teremtéskor nekünk szánt, de az emberiség sohasem valósította meg. Jézus isteni öröksége az Ő gyakorlati életbölcsessége. Aki eszerint él, az válik igazi Krisztus-követővé, vagyis keresztyénné. Jézus időtlen bölcsességének a gyakorlati életben való megélése kezdettől fogva problémát okozott az embernek; hiszen szüntelenül változik a világ, folyamatosan fejlődünk magunk is, s a múlhatatlant a múló lét korlátai közé szorítani igen bonyodalmas. De éppen ezért jött Jézus, hogy a legapróbb, hétköznapi mozdulatainkra lebontva, megmutassa, hogyan lehet összeegyeztetni a kettőt. Hogyan lehet testté az Ige az életvitelünkben, evilági valósággá a földöntúli érték – hogy minként szentelheti meg az anyagot, az emberit az isteni.

A Krisztusi életbölcsességet gyakorló családmodell részleteiben változhat koronként, kultúránként, lényege viszont örökérvényű. Az Újszövetségből, főként Pál apostol tanításaiból kiderül, hogy az I. században igyekeztek ugyan a gyakorlatba átültetni a keresztyén életbölcsességet, ennek ellenére az ott megfestett ideális család-kép sokkal több zsidó vonást tükröz, mint keresztyént. (Ráadásul az erősen zsidó gyökerű Pálnak nem volt családja, így közvetlen tapasztalatokkal nem rendelkezett.) Jézus tanításain túl rendkívül fontos tanulmányoznunk a Bibliában leírt magatartását, viszonyulásait, mert azokból szűrhetők le a kapcsolatokra vonatkozó alapelvei, s az, ahogyan látja és értelmezi a világot és az embert. Így rátalálva az örökérvényű igazságokra – a krisztusi „állandókra”, és figyelembe véve a földi „változókat” – alkothatjuk meg a mai korban megélhető, krisztusi családmodellt.

A lélekvilágból a családba csöppenünk. Életünk értelme a fejlődés és a boldogság. Társak nélkül egyik sem megy. Közösségre lettünk teremtve, abban élve fejlődik az egyéniségünk, szemléletünk, magatartásunk; és csak kapcsolatok révén bontakozhat ki a boldogságunk. Akkor teljes az életünk, ha fejlődünk és ezzel másokat is fejlesztünk; boldogok vagyunk, és egyben másokat is boldoggá teszünk. A család a legfőbb lélek- és élet-építő műhely, ha jól működik: „földi paradicsomot” teremt. Úgy biztosítja az összes tagja számára a fejlődést, hogy aközben ők minden körülmények között boldogok lehessenek (a növekedésnek nem kell feltétlenül fájnia). A krisztusi családban mindenki szabad arra, hogy biztonságban próbálgassa szárnyait: lehessen önálló, de bármikor kérhessen segítséget is. Mindenki kölcsönhatásban van egymással: egyenrangú, egészséges függőségben csiszolják egymást. A szülőt éppúgy formálja a gyermek, mint a gyermeket a szülő – megannyi képességet felszínre hoz és kifejleszt benne, és elképesztő változásokra ösztönöz.

„A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.” – mondja igénk. Akik igazán szeretik egymást, soha nem félnek egymástól; hogy vajon mit gondol, mit szól majd, vagy mit fog tenni a másik. Mert a teljes szeretet kiűzi azt a legfőbb félelmünket is, hogy „mi lesz, ha nem leszek elég jó?” Ha feltételek nélkül elfogadnak minket – függetlenül a tetteinktől, mulasztásainktól, s a pillanatnyi állapotunktól; az mérhetetlen biztonságot nyújt ahhoz, hogy változni merjünk: kipróbáljunk és begyakoroljunk új viselkedéseket, tevékenységeket, megoldásokat. Tehetjük ezt bátran, hiszen nem ér minket becsmérlés, vagy megtorlás akkor, ha valami elsőre nem sikerül jól. Vagyis a boldogság fortélyait lehet a feltétlen szeretet biztonságos közegében kutatni, próbálgatni és megtanulni. Mert nincs megfelelési kényszer; nincs parancs, tiltás, és kritika! Az igazi keresztyén kapcsolatban szabad lehetőségek vannak, és teljes őszinteség. Van bocsánat, nem fogy el az új esély és folyamatosan záporozik a dicséret! Isten szüntelenül jót kereső szemével nézve, mindig lehet olyat találni mindenben és mindenkiben, ami szép és jó, hasznos és értékes, s így megdicsérhető!

Amíg valaki nem érzi, hogy elfogadják, úgy ahogy van; nem érzi, hogy kifogyhatatlan és összetörhetetlen szeretet övezi – addig nem mer változtatni semmin, mert fél a kudarctól. Fél, hogy új utakra lépve ügyetlen lesz, akár még ront is az eredeti helyzetén. Ám minden csak türelmes tanulás kérdése – nincs ember, akiben ne lennének meg az emberséges élethez szükséges képességek; és fejlődőképesek vagyunk mindhalálig! Semmi sem megy egyből. Kisgyermekként százszor elbukunk, többször meg is sebesülünk, mire stabilan és méltóságteljesen járni tudunk. Ugyanígy a krisztusi életmód tanulása közben is sokszor elesünk, gyakran ügyetlenkedünk. Megsérülünk, és olykor másokat is megsebzünk, mire egyensúlyukat megtaláljuk, és krisztusi emberhez méltó módon tudunk élni. Ám nem az számít, hogy út közben valaki hányszor bukott el, hanem az, hogy az úton meddig jutott el!

A Jézusi életbölcsességet gyakorló családban tisztelet övezi mindenki érzéseit, véleményét, vágyait; mindenkit egyforma, folyamatos figyelem és elismerés biztat az előrehaladásra. Nem mindegy, hogy mivel és kivel foglalkozunk munkaidőn túl. Azokkal érdemes foglalkoznunk, akiknek igazán ránk van szüksége. Családi köteléken belüli törvényszerűség, hogy akivel úgy törődünk, hogy azzal őt is boldoggá tesszük, az fog törődni velünk! Jó tett helyébe jót várj, Kedves Felnőtt! A bőven mért jóságod viszonzásra lel: akit tiszta szívből, önmagáért tisztelsz, az tisztelni fog téged; akit elhalmozol figyelemmel és dicsérettel, az odafigyel majd rád és nagyra becsül téged. Akit biztatsz, segítesz – lehetetlent nem ismerve; ha szükséges, megbocsátva – az ugyanígy tesz veled: szilárd támaszod lesz! Amennyire igyekszel megismerni, megérteni a rád bízottakat, és úgy bánni velük, ahogyan nekik a legjobb – annyira fognak majd fontosnak tartani téged és a javadat keresni.

A mai ideális családban senkit nem kényszerítenek olyan megfelelésre, amely a saját egyénisége és küldetése megtalálását lehetetlenné teszi. Voltak idők, amikor hatalmaskodó szülők saját képükre akarták formálni a gyermekeiket, a maguk életútját vagy a be nem teljesült álmaikat erőltették rájuk – döntöttek helyettük a hivatásukról és az életformájukról, nem ritkán a párjukról is. Krisztus szerint Istennek egy-egy különleges gondolata vagyunk mindannyian, olyan adottságokkal megteremtve, amelyek pontosan megfelelnek a földi küldetésünknek. (Aki kevésnek érzi magát valahol, az nem a helyén van!) A belénk rejtett egyedi Isten-arcot csak saját magunk találhatjuk meg. Jézus arra hív: légy szabadon isteni önmagad, és tedd lehetővé ugyanezt másoknak is – főleg azoknak, akik a legközelebb állnak hozzád! Vigyázni egymásra nem egyenlő azzal, hogy ketrecbe zárjuk a másikat; hanem hogy a másiknak szüksége szerint teret engedünk, s vonzó szeretetünkkel mindig visszavárjuk. A kötelesség kényszere és a totális kontroll bizalmatlanságról árulkodik és megöli a szeretetet.  A jó család tud befogadni és elengedni; s – ha tagjai fizikailag távol vannak is – életre szóló barátságot jelent.

Régen az „illik”, és „kell” parancsok örökítették át a helyesnek vélt értékrendet. A krisztusi család ma azzal közvetíti az evangéliumi nyitottságot és szabadságot, hogy nem kötelez, hanem ajánl megfelelő látásmódot és megoldásokat. „Így kell” helyett azt mondja: „lehet így is”, vagy „így érdemes”! Annak tudatában, hogy a legmélyebben bevésődő ajánlat a személyes példa. Nincs kizárólagos magyarázat, nincs egyetlen igazság, vagy kötelező feladat. Mindenki a maga szemszögéből láthatja a dolgokat, szabadon elmondhatja az átéléseit, véleményét, igényeit, s a családtagok együtt alakítják ki a közös meggyőződést, és az aktuális munkamegosztást is. Mert hosszú távú közös boldogság csak úgy születik, ha mindent megosztunk egymással! Megosztjuk mindenekelőtt lényünk teljességét – önmagunkat egészen; a testi-lelki javakat és terheket, a felelősséget és a munkát. Tudva, hogy csak a mindenkire tekintettel lévő, erőszakmentes szeretet képes igazi rendet teremteni; a közös legjobbat mindig megtalálva lehet tartós harmóniában élni.

A család: „próbaterem”. Minőségi terepgyakorlatot biztosít a nagyobb közösségekben való helytállás, küldetés előkészítésére. Aki otthon egyre sikeresebben tudja a legjobbat adni magából a hozzá közelállóknak, az ebből a sikerből és tapasztalatból merítve, csodásan tud teljesíteni az otthonán túl is. Továbbragyogja a krisztusi életmodellt, amelyet otthon kifejlesztett és begyakorolt. Keresztyénségünket a családi életünk hitelesíti. Ha zűr van otthon, vagy tátongó űr, a legtöbb ember továbbviszi azt a munkahelyére – kevesen tudják rázárni az ajtót az otthoni problémákra. A bajok és hiányok szétszórttá tesznek, a tárgyilagosság csorbát szenved, az elfojtott indulatok vagy meg nem élt érzelmek árvízként törik át a gátat, amely elválasztani hivatott munkát és magánéletet. A karrierben megélt örömök és sikerek átmenetileg feledtethetik az otthoni gondokat, de sosem helyettesíthetik a családi boldogságot. Ha valaki a munkába menekül, hogy ne kelljen a személyes gondjaival szembenéznie – az rövid úton magára marad. Hiszen melyik társ, vagy gyermek tűri élethosszig a feszültségeket, az elhanyagolást, vagy az önző élősködést? Aki némán tűr, belerokkan, s a végén megbánja… Egy Jézusi otthonban a hazatérő, „lemerült” családtagok egymást kölcsönösen feltöltik energiákkal: örülnek egymásnak, gyönyörködnek egymásban, lehetőséget adnak arra, hogy mindenki megossza az élményeit együttérző, megértő szívek között. Ha valamelyik bármiben megingott, a többiek emlékeztetik az erősségeire, támaszává válnak, közösen megkeresik mindenre a lehető legjobb megoldást. A konfliktusokat a Jézus nyomán erőszak nélkül oldják fel, szeretettel; elutasítva az agresszió minden formáját, az ítélkezést, bosszút, és a büntetést is!

Beszéljünk meg mindent, tabuk nélkül, lehetőleg azonnal; mert mindegyikünk egy „külön világ”. A legszűkebb családban sem ismerhetjük ki teljesen egymást, hisz mindannyian folyamatosan változunk, minden kihívás újabb dolgokat hoz elő belőlünk. Némelyik megörvendezteti a többieket, más elrettenti. A szerető családtagok tükröt tartanak egymásnak: őszintén jelzik azt is, ha egy-egy reakció bántó, vagy kevésbé célravezető. A család élő rendszer, ezért a változás benne is állandó – hacsak valaki nem akadályozza ezt meg erőszakkal. Az emberkéz alkotta, karambolos autó nem tudja megjavítani magát; az Isten-alkotta, megbetegedő emberi szervezetnek viszont megvan a képessége, hogy visszaállítsa az egészségét. A család is rendelkezik az öngyógyítás képességével: a krízisek után képes visszaállítani a harmóniáját, rendszerint az előzőnél magasabb szinten – a gondok megoldásával épül és fejlődik! A családban felbukkanó „hiba” mindig rendszerhiba, amelyet közösen lehet kijavítani. Például a „problémás” gyerek mindig a család problémájának a tükre; nem őt kell „megjavítani” – mint egy elromlott gépet – kiemelve a családból! Otthon kell közösen helyrehozni, ami nem működött jól, s a gyerek azonnal jobban lesz!

A család fejlődése nem egyenletes, hanem ugrásszerű, időről-időre újabb életszakaszba érkezik – a gyermek „egyik napról a másikra” feláll, elindul, beszélni kezd; aztán elballag innen is, onnan is, majd kirepül… Változnak az igények, a mindenki javát biztosító feltételek. A családi harmónia akkor nem borul fel, ha az állandóság és a fejlődéshez való alkalmazkodás egyensúlyban marad; mert a kialakult szokásainkat sikerül összeegyeztetnünk az idő múlásával járó változásokkal. A családi életben kialakított szabályok akkor hasznosak, ha a közös életet hangolják össze, s képesek vagyunk azokat rugalmasan, emberségesen hozzáigazítani a változó igényekhez – hiszen a rend van értünk, s nem mi a rendért. (Ahol a merev szabályok, rend és tisztaság kínosan fontosak, ott bizony hiányzik az irgalom!)

Miért élünk egyáltalán családban? Azért, mert a létfontosságú igényeinket így tudjuk a legjobban kielégíteni. A család hivatott kialakítani az érzelmi igényességet, és betölteni a vágyakat; a személyes erősségeket felismerni és kibontakoztatni. A család formálja az életszemléletet, az Isten-képet és az ember-képet; megtanít gazdálkodni a térrel, az idővel és az energiával. Itt alapozódik meg a biztonságérzetünk, önbecsülésünk, itt alakul ki az értékrendünk és életmódunk. Innen kapjuk azt a „hozományt”, amire később építhetünk, vagy amit verejtékes munkával – évek hosszú során – átépítenünk szükséges. Jó, ha nem leszámolnunk kell a gyermekkori örökségünkkel a magunk és mások érdekében, hanem támaszkodhatunk rá, mert szüleink példája és a tőlük kapott élmények megtanítottak emberhez méltóan élni. Mi a jó szülő mércéje? A jó anya: lányainak példaképe, fiainak ideálja. A jó apa: fiainak példaképe, lányainak ideálja! A jó szülők felnőtt gyermeküket a saját útjára engedik, önbizalommal felruházva, felkészítve arra, hogy meg tudjon állni a saját lábán e rendkívül gyorsan változó világban, és minden körülmények között megtalálja a boldogságát. S legyen bármi is a hivatása, Isten szívével szeretve építsen egy szebb világot! Ámen

Imádkozzunk a költővel!Úr Jézus, sok vak szemnek most is gyermeknek látszol, mint akit foglyul ejtett a betlehemi jászol. Éltető erőd a világot még át nem járja, mert magadra hagy néped hűs templomokba zárva. S mint a magot, mely alszik a hombárban csírátlan, elraktározunk balgán sok vastag Bibliában. Jászolból, kőből, könyvből lépj ki! Szüless meg bennünk, hadd éljük a karácsonyt, ne csupán ünnepeljünk! Szüless meg bennünk, Tisztaság, szüless meg bennünk, Béke, s tedd kezedet a vad világ lázas ütőerére. Szüless meg bennünk, Szeretet, te legszebb lelki virtus! Teremts bennünk új életet, szüless meg bennünk, Krisztus!” (Bódás János) Ámen

Áldás: Jézus mondja: „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket!” (János 15,12)