Lectio: „Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin. A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja! Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki, és így szóltak: Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat! Felirat is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA. A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba! Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban. Tizenkét órától három óráig sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt.” Lukács 23,32-46

Imádság: Dicsőséges Megváltónk, Isten egyszülött Fia, Jézus Krisztus. Szeretnénk most őszintén megalázni magunkat előtted és hódolni neked. Magasztalunk a keresztért. Magasztalunk, mert nem azért jöttél, hogy neked szolgáljanak, hanem te szolgáltál és adtad a te életedet váltságul sokakért. Köszönjük, hogy egyetlen egy áldozatoddal örökre tökéletesekké tetted a megszentelteket. Köszönjük, hogy amikor elhangzott a kereszten utolsó szavad, akkor valóban elvégeztetett tökéletesen mindaz, ami lehetővé tette, hogy visszataláljunk Istenhez, hogy ne félelemmel közeledjünk hozzá, hanem megismerjük benne mennyei Atyánk szeretetét. Köszönjük, hogy az a kegyelem, ami kiáradt nagypénteken a Golgotán, az elég nekünk is. Áldunk téged ezért, és köszönjük, hogy a keresztről való beszéd, ami ma is némelyeknek bolondság, másoknak botránkozás, azoknak, akik hiszünk benned, Istennek ereje és Istennek hatalma. Kérünk, hogy te magad beszélj velünk most a te keresztednek a titkáról. És az az erő, ami ma is árad a te keresztedből, ragadjon magával minket, ragadjon ki minden mélységből, szüntessen meg minden távolságot, ha messze sodródtunk tőled, legyen számunkra vigasztalás, erősítés, útmutatás, szabadítás. Áldunk téged, aki Szabadító vagy ma is. Végezd a te szabadító munkádat mindannyiunk életében. Ámen.

Textus: „Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Lukács 23,34a

Nagypéntekre Emlékező Gyülekezet, Szeretett Testvéreim!

Ha valaki végig olvassa Jézus Krisztus elfogatását, a Nagytanács, Pilátus, illetve Heródes előtt lezajlott kihallgatását, mindezekben való megaláztatását, feltűnik neki, hogy Jézus hallgat. Ahogyan Ézsaiás megprófétálta: “Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki.” (Ézs.53.7)

Ritkán szólt, és akkor sem kereste védelmét, nem háborgott az őt ért igazságtalanság miatt, nem fogadott bosszút, nem jajveszékelt a halállal szemben. Némaságában méltóságot hordozott. Megfeszítése után, a kereszten már semmit sem mond vádlóinak, illetve az őt gúnyoló tömegnek. Egyedül a megtérő latorhoz, illetve anyjához szól, mennyei Atyján kívül. Jézus a kereszten imádkozik. Kivégzés alatt, haldoklás közben – imádkozik. Az ő Atyjához szól, aki nem vette el tőle ezt a poharat, bár háromszor kérte. Ahhoz fordul, aki kiszolgáltatta őt, egyszülött Fiát, ellenségeinek. Beszél, őszintén és bizalommal, azzal, akinek akarata teljesedik be rajta. “Atyám” – szólítja meg őt a gyermeki bizalom hangján. Nem liturgia ez, nem szokás, nem előre megírt imádság. A szenvedő Fiú szívéből fakadó közlés a szerető Atya szívéhez. Azzal, hogy imádságba kezd, elismeri az Atya hatalmát, fennhatóságát, megközelíthetőségét, figyelmét és törődését. Lehetne Jézus néma, összeszorított ajkú, bezárt szívű ember. Végig csinálhatná azt, ami felőle megíratott úgy, hogy nem beszél az Atyával. Mondhatná, hogy végig csinálom, amit kívánsz, de azt ne várd, hogy közben bizalommal legyek irántad… De nem így történt. Az, aki engedelmes Fiúként önként vette át az Atya akaratát, engedelmesen és bizalommal cselekszi azt meg. Ezért képes még itt is, még most is imádkozni. Ezért képes hinni és bízni halálában is.

Először is Jézus az ellenségeiért imádkozik. Ha Jézus imádságát tekintjük, még nagyobb kérdésekkel találjuk magunkat szemben, mint hogy hogyan képes ő egyáltalán imádkozni. Jézus nem magáért imádkozik, még csak nem is tanítványaiért, vagy azon kevesekért, akik valóban gyásszal vannak a kivégzőhelyen. Azokért jár közben, akik szemben állnak vele, az ellenségeiért. A tömeg gúnyolódik, mocskolódik és közben jól szórakozik. Egy kivégzés mindig eseményszámba ment, ez a mostani is. “Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről… másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott Krisztusa…” – mondják röhögve. Ezekért imádkozik Jézus. Ahhoz imádkozik, akinek küldöttét megölik. Az imádkozik, akit megölnek, azokért, akik ezt véghez viszik. Erre nem lehet mást mondani, minthogy abszurd, képtelenség, érthetetlen és értelmetlen. De nagyon tévedünk akkor, ha ezt a képtelenséget elintézzük azzal, hogy ő Jézus, az Isten Fia. Még nagyobbat tévedünk, ha természetesnek vesszük, ha elvárjuk Jézustól mindezt, ha azt mondjuk, hogy persze, könnyű neki.

Tévedünk, ha a képtelenség élét eltompítjuk azzal, hogy isteni természetére tekintünk. Mert amint Jézus emberként vért verejtékezve fogadta el az Atya kezéből a halálos döntést, ugyanúgy emberi természete teljes valójával volt jelen a kereszten. Hogy ez mennyire így van, azt bizonyítja az, hogy ami itt történik, az nem más, mint amire Jézus bennünket is tanított: “Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket, hogy legyetek a ti mennyei atyátoknak a fiai” (Mt. 5.44-45). Amit tanított, azt éli itt meg. Ez a Mennyei Atya jelleme, akinek akkor vagyunk mi is fiai, ha úgy cselekszünk, amint ő is cselekedett. És ha valaki közülünk – saját kudarca, mulasztása beismerése helyett – még mindig azt magyarázná, hogy erre csak Jézus képes, tekintsen csak rá Jézus első követőire, akik közül István diakónus – amikor megkövezték – így imádkozott: “Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt” (Apcsel.7,60). Ugyanaz munkál benne, mint Jézusban: a szeretet. Miközben ő a gyilkos gyűlölet tárgya, aközben isteni szeretettel szeret. Péter apostol ugyanezt írja levelében az üldözött keresztyéneknek: “Ne fizessetek gonoszért gonosszal, gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.” (1Péter 3,9) Ez nem fanatizmus, ez nem “extrakeresztyénség”, hanem az evangélium és a keresztyén élet középpontja. Éppen abban látszik Krisztuskövetésünk erőtlensége, hogy elkezdünk tiltakozni: ez lehetetlen, ezt nem is várhatja el, erre nem vagyok képes. De mondogathatjuk-e ezt annak, aki imádkozott értünk, és aki példát hagyott ránk? Lehetünk-e az övéi úgy, hogy ami a tanításának és az életének a szíve, azt elintézzük azzal, hogy nem ránk tartozik.

Hogyan értsük Jézus imádságát? “Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” – nehéz értelmeznünk Jézus Krisztus szavait. Tudniillik először arra gondolhatnánk, hogy Jézus azt mondja: Atyám, mivel nem tudják, mit tesznek, nem is baj, amit tesznek, ne tekints erre. Mintha nem is vétkeznének. Mintha nem lenne súlya a tettüknek. Azonban erről szó sincs, Jézus imádsága nem felmentés a bűn ténye alól. Sokkal inkább elmélyíti a bűn tényét, semmint jelentéktelenné tenné azt. Bocsáss meg nekik, mert bocsánatra van szükségük, kegyelemre, hiszen olyan vakok, hogy azt sem tudják, azt sem fogják fel, hogy vétkeznek. A vallási vezetők azt gondolják, hogy isteni gondviselés szerűen ők mentik meg a népet, Isten népét, egy istenkáromlótól. A felheccelt tömeg és katonák megrészegednek a vértől, a zsákmánytól, a látványtól. Eszük ágában sincs azt gondolni, hogy ebben bármi bűn van – a kivégzés mindig is a nép cirkusza volt. Hogy gúnyolják, köpdösik, gyalázzák – része a játéknak, a szórakozásnak. Nem tudják, hogy mit tesznek; tudják, hogy kivégzésen vannak, de nem tudják, hogy bűn, amiben részt vesznek. Az Isten Fiát irtják ki maguk közül. Éppúgy történik ez, mint ma is. Az ember tudja, hogy mit csinál, de nem tudja, hogy az bűn. Beteljesedik Jézus szava: nem tudják, mit cselekszenek. Tudják, de nem látják. Máshol ezt így mondja Isten Igéje: “Ezeknek gondolkozását e világ Istene megvakította, mert hitetlenek…” (2Kor.4,4). Éppen ezért Jézus nem úgy imádkozik, hogy “Atyám, nézd el nekik”, hanem úgy, hogy “bocsásd meg nekik”. Megmutatja, hogy az egyetlen egy dolog, amit a bűnnel tenni lehet: hogy valaki megbocsátja azt. Mindegy, hogy tudod, vagy nem, az elkövetett bűn megmarad, nem lehet semmissé tenni, elfelejteni. Része lett a világnak és az életünknek. Isten előtt van, mert minden bűn végeredményben ellene való lázadás. Bárcsak Isten felnyitná a mi szemeinket arra, hogy meglássuk, mi az, amit nem jól teszünk. Amiben másoknak olyan fájdalmakat és kárt okozunk, amit el sem tudunk képzelni. Vagy amivel kapcsolatban azzal nyugtatjuk magunkat, hogy senkinek nem ártunk vele – de Isten szent felségét mégis megsértjük és bemocskoljuk. Nem én, nem te, nem a közvélemény, hanem egyedül Isten a mérce. Egyedül őt illeti a jog, hogy valamiről kimondja, bűn vagy nem. De, amit ő annak nevez, mi ne nevezzük másnak, legyen az a mi életünkben, vagy a máséban, mindegy.

A fentieken túl van Jézus imádságának egy igen mély, elrejtett értelme is, ami számunkra az örömhír forrása. Amikor azt mondják neki, hogy másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni, igazat mondanak. Azzal ment meg másokat – ott, a kereszten – hogy nem menti meg magát. Ugyanígy Jézus imádságának is kettős értelme bontakozik ki előttünk. Amikor Jézust mindenki elutasítja, megveti, az Atya elfogadja. Az utált, megvetett, eldobott Jézus éppen ebben az elvetettségben lesz az egyetlen, tökéletes, megismételhetetlen bűnért való áldozat. Nem tudja ezt Pilátus, nem tudják a vallásos vezetők, nem tudja a szórakozó tömeg, nem tudják a gyászoló és rettegő tanítványok. De tudja az Atya, és tudja a Fiú. Az Isten titka ez, és ennek lesznek a részesei Jézus ellenségei is. Persze nem menti ez a bűnüket, nem oszlatja el felelősségüket. De megszerzi számukra a bocsánat lehetőségét. Ezért imádkozhat így a Fiú: Bocsáss meg nekikÉs a Mennyei Atya kétségtelenül meg is hallgatta ezt a könyörgést, így történt azután, hogy a nép közül sokan hittel itták később azt a vért, melyet kiontottak – írja Kálvin. Nemcsak Pünkösdkor, nemcsak Jeruzsálemben, hanem itt is, a mai napig is. Mert te, aki velem együtt ott voltál azok között, akik nem tudták, mit cselekszenek, velem együtt ott vagy azok között, akikért imádkozott Isten Fia halálának óráján. Ámen

Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Édesatyánk, mi nem is tudjuk felfogni, micsoda kegyelem, hogy minket bűnös embereket nem ítélni akarsz, hanem kegyelmesen szeretni minden hamisságunk, vétkünk ellenére, azért, mert az Úr Jézust ítélted, mert ő elvégzett mindent értünk és helyettünk. Köszönjük, hogy neked valóban semmi sem volt drága, hogy kiszabadíts minket a sötétség hatalmából és elsegíts az Isten gyermekeinek a szabadságára. Könyörülj rajtunk, hogy mindnyájan megízleljük ezt. Kérünk, nyisd meg a szemünket, szívünket. Világosítsd meg értelmünket, hogy lássuk, értsük, higgyük, ki vagy te, és mit tettél értünk, amikor meghaltál a kereszten. Köszönjük, hogy áll a te kereszted ma is elmúlás és rom felett. Kis és nagy királyok jönnek és mennek, de a te hatalmad megmarad örökkön örökké. Köszönjük, hogy hatalmadat ma is a benned bízók javára használod. Könyörülj rajtunk, hogy merjünk bízni benned. Olyan sokakban és sokszor csalódtunk már. Köszönjük, hogy benned nem fogunk csalódni. Munkáld ki bennünk ezt a hitet, hogy tudjunk mi is őszintén kiáltani hozzád, és utána hitelesen bizonyságot tenni rólad. Köszönjük, hogy elég nekünk is a te kegyelmed. Ámen.

Áldás:

Áldjon meg titeket az Isten,
aki a diadalmat adja a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Annak okáért, atyámfiai, erősen álljatok,
mozdíthatatlanul,
buzgólkodva az Úrnak dolgában mindenkor,
tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban. Ámen
(1Kor. 15,58)