Köszöntés: „Kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által. Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által, hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében. Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan!” (2 Thesszalonika 2, 13-15)

Imádkozzunk! Életadó Atyánk! Szeretnénk megpihenni nálad, akár lelkes, jól végzett munkát hagytunk vidám szívvel magunk mögött, akár viharverte lelkünk fájdalmával jöttünk eléd. Szeretnénk megnyugodni karjaidban, szemedbe nézni, hogy tekinteted tükrében tisztábban láthassunk mindent. Szeretnénk magunkat megnyitni előtted; fényed melegítsen fel, oldja fel gátlásainkat, bilincseinket, leplezze le bennünk mindazt, ami ártó és rendezetlen. Békére vágyunk, örömteli kiteljesedésre, hasznos és értelmes életre. Segíts rátalálni az útra, amelyen akaratodba simulva mehetünk tovább! Ámen

Alapige: 1Mózes 19. rész válogatott versei: „Két angyal estére Sodomába érkezett. Amint meglátta őket Lót, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult.Ezt mondta: Térjetek be, uraim, szolgátok házába, töltsétek itt az éjszakát! De ők azt felelték: Nem, hanem itt a szabadban töltjük az éjszakát. Mivel azonban nagyon unszolta őket, betértek hozzá. Ő pedig lakomát készített nekik és ettek. Lefekvés előtt a sodomai férfiak körülvették a házat. Bekiáltottak Lótnak: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd ismerjük őket! Lót kiment hozzájuk és ezt mondta: Ugyan, barátaim, ne tegyetek rosszat! Van két leányom, akiknek még nem volt dolguk férfival, kihozom hozzátok, és tegyetek velük, amit jónak láttok! De ezekkel az emberekkel ne tegyetek semmit, mivel hajlékom oltalma alatt vannak! De azok így feleltek: Menj innen! És azt mondták: Ő az egyetlen jövevény köztünk, és ő akar törvényt szabni? Még jobban elbánunk veled, mint velük! Szorongatni kezdték Lótot, de az angyal-férfiak kinyújtották a kezüket, behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. Az emberek apraját-nagyját pedig, akik a ház ajtaja előtt voltak, vaksággal verték meg, úgyhogy nem tudták megtalálni az ajtót. Akkor ezt kérdezték az angyal-férfiak Lóttól: Ki van még itt hozzád tartozó? Vődet, fiaidat és leányaidat, s mindenedet, ami a tied, vidd el erről a helyről! Mert mi el fogjuk pusztítani ezt a helyet, mivel eljutott az Úrhoz az a nagy jajkiáltás, amelyet okoztak. Az Úr ezért küldött bennünket. Lót kiment és beszélt a vőivel, akik leányait el akarták venni: Keljetek föl, menjetek ki erről a helyről, mert az Úr el fogja pusztítani ezt a várost. De a vőinek úgy tűnt, hogy csak tréfál. Amikor hajnalodott, sürgették az angyalok Lótot: Kelj föl, fogd a feleségedet és két leányodat, hogy el ne pusztulj a város bűne miatt! Amikor tétovázott, megragadták a kezét, meg a feleségének és két leányának a kezét, mert az Úr megszánta őt. Kivitték, és ott hagyták a városon kívül. Ezt mondták: Mentsd az életedet! Ne nézz hátra, és ne állj meg sehol a környéken! Sietve menekülj! A nap éppen fölkelt, amikor Lót Cóarba ért. Az Úr pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára az égből. Így pusztította el azokat. Lót mögött ment a felesége, ő hátratekintett, és sóbálvánnyá lett… Lót egy barlangban lakott a két leányával együtt. Egyszer a nagyobbik leánya ezt mondta a kisebbiknek: Apánk öreg és nincs ezen a földön férfi, aki hozzánk bejönne az egész föld szokása szerint. Gyere, itassuk le apánkat borral és támasszunk apánktól utódot. Leitatták tehát az apjukat még azon az éjszakán, és bement a nagyobbik, és az apjával hált. Lót pedig mit sem tudott leánya lefekvéséről és fölkeléséről. Másnap azt mondta a nagyobbik a kisebbiknek: Itassuk le borral ma éjjel is, és menj be te is, hogy utódot támasszunk apánktól. Így esett teherbe Lót mindkét leánya az apjától. A nagyobbik fiút szült, és Móábnak nevezte el. Ő a mai Móáb ősatyja. A kisebbik is fiút szült és Ben-Ammínak nevezte el. Ő a mai Ammón ősatyja.”

Kedves Testvéreim! Egyre gyakrabban történnek meglepő tragédiák és katasztrófák körülöttünk. Olykor elsiklunk felettük, máskor meg pánikba esünk – amikor szembesülünk azzal, hogy a hely, ahol élünk: nem egy védett kis sziget. Egész lényünk beleremeg, hogy velünk is bármikor, bármi megtörténhet; erre nem vagyunk eléggé felkészülve.

S itt áll most előttünk ez a katasztrófákkal zsúfolt bibliai történet. A legtöbb keresztyénnel együtt talán mi is úgy vagyunk vele, hogy először elképedünk a leírt borzalmakon: a homoszexualitáson, a vérfertőzésen. Majd gyorsan hálát adunk Istennek, hogy mindez ránk nem vonatkozik, és kérjük, hogy őrizzen meg minden szerettünket ettől; akik meg ilyet tesznek, megérdemlik tetteik következményét – aztán hamar tovább lapozunk. Pedig ez a történet koránt sem csak ezekről a tőlünk távol álló bűnökről szól… Gondolkodjunk el ma együtt a katasztrófa sújtotta emberekről!

Milyenek ezek a sodomai férfiak? Amit a két ismeretlen, angyal-férfival tenni akarnak, az nem csupán a sötét gerjedelmeik hirtelen fellángolása, hanem a romlás hosszú folyamatának eredménye – a tisztességtelen visszaélés és az elferdült erkölcs legvégső határa. Üvöltésük századokon át messzire hallatszik. A nagy próféták – Ézsaiás, Jeremiás és Ezékiel – a kort, amelyben élnek, így minősítik: „Sodoma”. Ez alatt az emberek erőszakosságát, a gazdasági féktelenséget, a gyengék és kiszolgáltatottak testi-lelki kizsákmányolását értik. Hiszen visszaélés történik minden olyan esetben, amikor valaki férfiakat és nőket puszta eszközként használ fel személyes, vagy szakmai érdekei kiszolgálására. Vagyis Sodoma bűnét követi el mindenki, aki kihasznál másokat. Ezért kell Sodoma népének pusztulnia – a kegyetlen erőszakosságuk és idegen-gyűlöletük miatt; ne szűkítsük le a bűnöket kizárólag a homoszexualitásra! Vizsgáljuk meg magunkat, hogyan is állunk a számunkra ismeretlen, és a tőlünk különböző emberek elfogadásával, megértésével, szeretetével. Hogyan érvényesítjük az akaratunkat, érdekeinket, milyen úton érjük el a céljainkat? A határozottságunk nem sérti mások emberi méltóságát? Kihasználunk-e másokat? Vagy magunkat lebecsülve, hagyjuk-e, hogy minket használjanak ki? Sajnos megszámlálhatatlanul sokan vannak, akik ártatlan társaikon próbálják behajtani a gyerekként elszenvedett hiányaikat, és rajtuk állnak bosszút az egykori sérelmeikért (s még csak észre sem veszik). Pedig a sebeket leginkább az tudja begyógyítani, aki ejtette – és a valódi megbocsátás! A múltunk sebei nem adnak felhatalmazást arra, hogy a jövőnket és a körülöttünk élőket tönkre tegyük! Sodomában járványszerűen terjed a jellemtelenség. Ennek enged utat ma is az, aki magának, vagy másoknak elnézi a túlkapásokat!

A sodomai férfiak régen elfelejtették a vendégszeretet ősi törvényét; képtelenek tiszteletben tartani a két különös idegent: a testben megjelenő angyalokat. Tolakodóan, minden határt átlépve, „ismerni” akarják őket. Tudjuk, hogy ez a héber szó – „ismerni” – nem csupán lelki, szellemi kapcsolatot jelent, hanem teljes testi-lelki egyesülést. A sodomaiak mindenen átgázolnak, mert a vendégekben csak az önző szükségleteik kielégítésének eszközét látják. Képtelenek arra, hogy a másikban lelket, értéket, isteni titkot fedezzenek fel; és úgy szeressék, olyan értékesnek tekintsék, mint ahogyan saját magukat…

Lótnak viszont még jelentett valamit a vendégszeretet. Ő jövevény volt Sodomában, megértette a vendégeket is. De az erőszak kitörésével szemben tehetetlen volt. Az idegeneket védve, kétségbeesésében kockára tette a saját életét és a lányai életét is. De az idegengyűlölettől elvakult sodomaiak ezt a kockázatos lépését is elutasították; mégpedig azzal az indokkal, hogy Lót is jövevény – nekik nem parancsolhat! Eddig nem támadtak rá, hiszen csendben meghúzta magát közöttük. Most, hogy kiáll az idegenek mellett, ugyanolyan megbízhatatlanná, megvetetté válik szemükben, mint a jövevények. Ijesztő „hazafisággal” ők döntik el, ki tartozhat közéjük, s ki nem. Mielőtt azonban árthattak volna, az idegenek – az angyalok – a házból vakságot bocsátottak rájuk. Így rohantak vesztükbe a sodomai férfiak. Áldozatul estek a természetellenes erőszakszomjuknak… Az ember eredetileg nyíltnak és közösségre vágyónak lett teremtve, hogy ember a társának embere legyen, s nem a farkasa. Ez az igazi természetünk: az együttműködő szeretet, s nem a mások kihasználása és megalázása! Minden, ami az ember eredeti természetével ellenkezik – ami természetellenes, és emberellenes – az bűn! Sodoma bűne él tovább minden zsarolásban, manipulálásban, kihasználásban; mindenféle kényszerítésben, becsmérlésben, és a szabadságtól, örömtől, vagy az igazságtól való megfosztásban… Bármit készülsz tenni, mindig gondold át, nem gázolsz-e bele valaki emberi méltóságába, nem fogsz-e akár csak egy embernek is ártani vele (magadat is beleszámolva!) – mert ha igen, akkor az bűn!

A sodomaiak erőszakos természete féktelenül burjánzik a nemi életükben is, amely telhetetlenségében már nem is válogat – nőkre és férfiakra egyaránt irányul. Ezt abból tudjuk, hogy Lót a lányait kínálja fel először a vendég férfiak helyett. Efelett el szoktunk siklani, mert könnyebb a természetellenes viselkedést egy „más”-nak mondott kisebbségre korlátoznunk, rájuk kivetítenünk, mint a „normális” irányultságú többség szokásait a Jézus mérlegére tennünk, amelybe mi is beletartozunk. A homoszexualitás helyett fontosabb volna az ezerszer gyakoribb erőszakra, és a gyűlöletteljes vagy közönyös elzárkózásra fordítani a figyelmünket, mert a történelemben és a hétköznapjainkban ennek van sokkal több áldozata!Kevesekben tudatosul, hogy a tiltás, a parancs, a kritika és büntetés: erőszak! Az egyenrangú elfogadás, a dicséret, és az érintés hiánya pedig éppúgy kínzó és megalázó, mint a bántalmazás… Sodoma lelketlensége ugyanúgy jelen van a pusztító előítéletekben és ítélkezésben, az embertelen szokásokban és szabályokban, mint a természetellenes szexualitásban.

Szenteljünk most egy kis figyelmet Lótnak, aki Ábrahámnak, a hívők atyjának unokaöccse! Lót elég elvakult lehetett, amikor a közös vándorlás végén – az Ábrahámtól való elválás után – Sodoma mellett döntött. Az édenkerthez hasonló, vízben gazdag terület mély benyomást tehetett rá. 20 évig élt itt. Vajon annyira vonzotta őt a föld termékenysége, hogy nem vette észre, milyen rettenetes dolgok lakoznak az ott élő emberekben? Lót nem egy egyszerű ember. Az isteni ígéretek vonzásában él, sokáig sodorják magukkal a többiek. Árva fiúként a nagyapja neveli, majd elviszi a nagybátyja: Ábrahám családjához; velük együtt indul az ígéret földjére. Sodomában válik először önállóvá. Ám egyetlen önálló lépése a pokol tornácához juttatja. Ott rövid úton kirabolják és elhurcolják. Ábrahám ugyan kimenekíti onnan, ő mégis – a borzalmas tapasztalatok ellenére – visszamegy oda, megnősül és két lánya születik. A város általános züllöttségétől igyekszik távoltartani magát. De hallgat. Nem adja fel az Istenbe vetett hitét, csak nem ápolja, s nem beszél róla. A hallgatásból húz hasznot. Tűr, türelmes – eredményesen. Ő a veszélytelen, ártalmatlan hívő Lót, aki soha nem nyitja ki a száját, ha égbekiáltó gonoszság történik. „Vétkesek közt cinkos, aki néma.” Ő ezzel a hallgatással lett bűnrészes. És egyszer csak – a hallgatása következményeként – dörömbölnek a bűnök az ajtaján. Most ébred rá, hogy akiknek ennyi gonoszságát elviselte éveken át, csak megvetették. Éppen csak megtűrték, de sosem tartozhatott igazán közéjük. Hová is tartozott akkor ő egyáltalán? Nem tud erre magának sem felelni. „Ugyan, barátaim, ne tegyetek rosszat!” – ez az üres mondat leplezi le őt, aki naivan próbált alkalmazkodni olyanokhoz, akik emberszámba se vették. Nem képes szembenézni a támadással és kiállni magáért, inkább a két lányát is feláldozza – és ezáltal Sodoma szintjére süllyed. Beleegyezik az erőszakba; csupán azt kéri, hogy ez ne a vendégein, hanem inkább a lányain essen meg! Ezzel elárulja a saját családját. Azonban dühösen elutasítják az ajánlatát, így a saját bűne csapdájába esik: ettől kezdve a lányai is mélységesen megvetik. Az, hogy mindeddig elmulasztotta a meggyőződéseit kimondani, végleg utolérte. Csak az angyalok tudják kimenteni ebből a reménytelen helyzetből. Lót mindig a mások győzelmeinek árnyékában sütkérezett, vagy a mások gyengeségeiből húzott hasznot, de aktívan nem azonosult mások hitével és nem is szállt szembe a bűnökkel. Lót bennem és benned – „a langyos keresztyén”: a döntés halogatásának riasztó képe, a meggyőződéstől és annak következményeitől való félelem! Amíg Ábrahám a hívők atyja, addig Lót a hit történetének legismertebb mellékszereplője – aki nem hagyatkozik a belső meggyőződésére; aki hallgat, ha mások kényelmetlen kérdéseket tesznek fel; s aki fél nyilvánosan elkötelezni magát Istene, hite, és építő embertársi kapcsolatok mellett. Az egyház, s a hívő ember, amelyik hallgatva tűr, sokáig kellemes lehet, de válság idején éppen emiatt megvetés a része! Aki viszont határozottan állást foglal, kockáztat és cselekszik, az talán ellenségeket, irigyeket gyűjt magának, olykor hibázik és megsebesül, de komoly lépésekkel mozdítja előre a világot – betöltve isteni küldetését. Érdemes legyőznünk magunkban a bizonytalankodó, simulékony, önsorsrontó Lótot – aki ma is bennünk él!

A történetben szereplő nőket sem hagyhatjuk szó nélkül.  Lót felesége még nála is nagyobb veszélyben van, mert kényszerpályán mozog: Lóthoz tartozva, vele együtt sodródik bele a pusztulás örvényébe. Amikor az angyalok kiragadják őket a végveszélyből, akkor – életében először – megérzi a szabadulás reményteljes, felszabadító erejét; amit Lót neki soha nem tudott megadni. Íme, itt van az újrakezdés lehetősége: egyedül is, bárhová mehetne! De ő nem lép tovább, inkább visszanéz! Visszavágyik a rosszba, mert azt legalább jól ismeri, megszokta? Fél elszakadni régi otthonától, a városától, férjétől? Nem tud élni a szabadságával és új környezetben újat kezdeni? Az ismeretlen félelmetesnek tűnik annak, akinek megrendült a bizalma magában, másokban, mindenben… Lót asszonya a figyelmeztetés ellenére visszanéz, és megdermed – ennyire elborzad a katasztrófán. Ahogyan jéggé dermed sok ember ma is, aki az életének egy tragédiáján nem tud felülemelkedni, és hosszú idő elteltével sem képes megtenni a megfelelő lépéseket, pedig pontosan tudja, mit kellene tennie – a múlt visszahúzza, rövid pórázon tartja… Lót felesége a maga módján mégis őszinte. Mi a legtöbben már elborzadni sem tudunk egy-egy katasztrófa láttán, hiszen naponta elárasztanak vele minket. Neki még volt szíve ahhoz, hogy elborzadjon és megrendüljön. Ő a néma szobor, mely tüntet a közöny és az önző, felületes érdeklődés ellen! És néma szobor a férje gyáva hallgatása ellen is.

Lót lányai egészen mások, mint az anyjuk. Nem hátranéznek, hanem nagyon is előre! Elvesztették az anyjukat, emellett mindkettőjük vőlegénye Sodomában maradt és tűzhalált halt. Magukra maradtak az apjukkal; vele kellett tovább menniük az ismeretlenbe, aki az előző éjjel egy őrjöngő férfihordának szolgáltatta ki őket! Akkor szembesültek csak igazán azzal, hogy milyen is az apjuk – aki nem volt sem meggyőződéses, sem meggyőző… Aki félénken félreáll, amikor harcba kellene szállnia önmagáért és azokért, akiket állítólag a legjobban szeret, akik az életet jelentik neki. Kétségbeesett döntését, amellyel át akarta adni lányait a férfikedvteléseknek – sötét fordulattal „büntetik meg” a barlangi félhomályban. A szülői példát követve(!) ők is elképesztő, kétségbeesett döntést hoznak – apjuk révén szereznek maguknak utódot. „Az univerzum kiegyenlít!” – tartja a mondás. Apjuk puszta tárggyá akarta tenni őket, most fordult a kocka: részegségében őt tették a lányai puszta eszközzé, s mint férfit, használták ki őt.

Ez a barlangi eset abból az őrült vágyból fakad, hogy az életnek a katasztrófák ellenére folytatódnia kell! A Sodomát ért tűz teljesen elpusztította az életet – akár az özönvíz. Csak az öreg Lót és két fiatal, nővé érett lánya maradt életben. Ezek a nők a túlélésért harcoltak, tovább akarták adni az életet. Történetük egy vad diadalkiáltás arról, hogy az élet mindennél erősebb! Bár őrültségnek tűnik, de ilyen az élet – s ezt a Biblia nem hallgatja el. Sőt, meglepődünk, ha tovább olvasunk! Lót egyik lánya így az ammóniak ősatyjának ad életet, másik lánya megszüli Móáb ősapját. Később ennek a népnek leszármazottja Ruth, a Dávid király dédanyja. Ezúton Lót idősebb lányának a saját apjától született fia, Móáb: Jézusnak is egyik őse! Ilyen különös, elképesztő származása van Jézusnak… Talán ez is oka annak, hogy Ő olyan szabaddá vált a vérszerinti kötelékektől; és hogy esélyt ad az egykori Sodomának, amikor a csodái ellenére is hitetlen Kapernaum városát így feddi meg: „Ha Sodomában történtek volna azok a csodák, amelyek benned történtek, megmaradt volna mind a mai napig!” (Máté 11, 23) Jézus, Lót legtávolabbi leszármazottja, esélyt akar adni a mi katasztrófák sújtotta, sok tévedéstől terhelt életünknek is! Ragadjuk meg hát bátran a lehetőségeinket! Az Élet él és élni akar, Jézus él és általunk győzni akar! Ámen.

Imádkozzunk! Mindenható Istenünk, aki végtelen szeretettel kezedben tartasz mindeneket! Nem tagadjuk, hogy tétován torpanunk meg sokszor az élet meghökkentő dolgai előtt, és zavarunkban tehetetlenül állunk; ahelyett, hogy bátran vállalnánk a meggyőződéseinket, használnánk a látást és a bölcsességet, amit tőled kaptunk – és harcba szállnánk az élet, a szabadság, és a boldogság oldalán. Bocsátsd meg nekünk minden gyenge, gyáva pillanatunkat – amikor másoktól vártuk, hogy véleményt mondjanak helyettünk, amikor másoktól kértük, hogy harcoljanak értünk, s amikor nem vállaltuk fel a felelősségünket. És bocsátsd meg, amikor embertársainkat használtunk fel a céljaink elérésére – vagy amikor némán tűrtük, hogy minket használjanak ki. Tudjuk, sokat kell még fejlődnünk abban is, ahogyan egymás felé fordulunk. Gyakran még a számunkra legkedvesebb emberekkel sem sikerül elfogadónak és nyitottnak lenni, nem beszélve az ismeretlenekről. Segíts minket abban, hogy visszataláljunk eredeti természetünkhöz; és ne állhasson közénk tévedés, félreértés, bizalmatlanság. Köszönjük, hogy új esélyt adsz ma is kilépni magunkból, s a tehetetlenség állóvizéből; esélyt adsz átértékelni a helyzetünket, magunkat, egymást; és segítesz együtt menni tovább – feléd! Fájdalmak Gyógyítója, bús szívek Vigasztalója, bölcsességre vágyók Mestere, erősíts meg minket! Ámen.

Áldás: Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük!” (Máté 7:12) Ámen