Köszöntő: „Választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket!” (1Péter 2,9) Ámen

Imádkozzunk! „Ó, Úr Isten, légy közöttünk, kik imádásodra jöttünk! Szívünk egyedül rád hallgasson; hogy igédnek áldott szava, melytől függ lelkünknek java, minket minden jóra bírhasson! Szent e hely, légyenek szentek, kik e házban megjelentek!” (RÉ 155. dicséret) Ámen

Alapige: 1 Sámuel 9. r. válogatott versei és a 10,1: „Volt egy tehetős ember Benjáminban, akinek Kís volt a neve. Volt neki egy Saul nevű fia. Nem volt nála szebb Izráel fiai között. Egyszer elvesztek Saul apjának a szamarai. Ezt mondta a fiának: Végy magad mellé egy legényt, és keresd meg a szamarakat! Bejárták Efraim hegyvidékét, Sálisá földjét, Saalim földjét, végül Benjámin földjét, de nem találták meg. Amikor Cúf földjére értek, ezt mondta Saul a legénynek: „Gyere, menjünk vissza, különben apám értünk fog aggódni, nem a szamarakért.” De ő így felelt: „Nézd, az Isten embere itt van ebben a városban. Tisztelik ezt az embert, mert minden beteljesedik, amit mond. Menjünk el hozzá, talán meg tudja mondani nekünk, hogy melyik úton menjünk.” Elmentek tehát abba a városba, ahol az Isten embere lakott. Amikor a domboldalon mentek fölfelé, leányokkal találkoztak, akik vizet meríteni jöttek. Megszólították őket: „Itt van-e a látó?” Ők pedig így válaszoltak: „Igen, éppen itt van! Ha bementek a városba, még ott találjátok, mielőtt fölmegy enni az áldozóhalomra; ő áldja meg az áldozatot, és azután esznek a meghívottak.” Fölmentek tehát a városba. Éppen beérkeztek, amikor szembejött velük Sámuel. Az Úr pedig ezt jelentette ki Sámuelnek egy nappal Saul érkezése előtt: „Holnap ilyenkor egy embert küldök hozzád Benjámin földjéről. Kend fel őt népemnek, Izráelnek a fejedelmévé, mert ő szabadítja meg népemet a filiszteusok kezéből.” Amikor Sámuel meglátta Sault, ezt mondta neki az Úr: „Ez az az ember, akiről azt mondtam neked, hogy ő fog uralkodni népemen.” Saul pedig Sámuelhez lépett a kapu alatt és megkérdezte: Mondd meg nekem, hol van itt a látó háza? Sámuel így felelt Saulnak: „Én vagyok a látó.” Menj föl előttem az áldozóhalomra, és egyetek ma velem! Reggel majd elbocsátalak, és azt is megmondom neked, amin gondolkozol. A ma három napja elveszett szamarak miatt pedig ne bánkódj, mert megkerültek. ” (Másnap reggel) fogta Sámuel az olajos korsót, öntött belőle Saul fejére, megcsókolta, és ezt mondta: Ezennel felkent téged az Úr öröksége fejedelmévé.”

Kedves Testvéreim! Alapigénk főszereplője – a későbbi Saul király – az apja elveszett szamarai miatt keresi fel Isten emberét, a látónak is nevezett Sámuel prófétát, akit a hivatása egy áldozóhalomhoz köt. S Isten emberének a közvetítésével nemcsak a jelenlegi problémájára talál azonnali megoldást, hanem életre szóló küldetést is nyer. Nem is akármilyet: király lesz! Lehetőséget kap arra, hogy Isten meghosszabbított karja, földi munkatársa legyen. Történik mindez akkor, amikor szorult helyzetében segítségért fordul egy szent emberhez egy szent helyen.

Ha valaki fürdőzött már a Miskolctapolcai Barlangfürdőben, fantasztikus élményben lehetett része. Ez azonban nem csupán a Tavas-barlang adottságainak köszönhető, amelyet a gyógyhatású karsztvíz évezredek alatt vájt ki a mészkősziklákból. Szent helyen épült ez a fürdő. A bencés szerzetesek monostora a 14. századtól csaknem kétszáz éven át működött itt, romjai a Barlangfürdő bejáratánál máig megtalálhatóak. A gyógyító erővel bíró hely több mint 600 éves. Mennyi imádság és remény, hány csodás gyógyulás és természetfeletti élmény boldog emléke sűrűsödött itt össze a barlang enyhén sós vizében és levegőjében. S ha átadjuk magunkat a hullámok ringatásának, egyszerre magába fogad a mindenség harmóniája, őserővel morajlik körülöttünk milliónyi ember hálaadó éneke – a gyógyulásért, felüdülésért, az egymással és Istennel való találkozás öröméért… Ehhez hasonló megmagyarázhatatlan, magasztos élményt élhetünk át a világ évszázadok vagy ezredek óta fennálló szent helyein – legyenek azok templomok, kolostorok, gigantikus természeti vagy kulturális örökségek – már ha nem zárjuk be a lelkünket a „hely szelleme” előtt. Ezért az élményért sokan zarándokolnak városunkból Máriapócsra,  Csíksomlyóra, és igen távoli helyekre. Másoknak ugyanezt jelenti beülni a saját 700 éves templomunkba, magunkba szívni a levegőjét, isteni érintés által lélekben átrendeződni, hogy azután majd az életünket is átrendezhessük.

A történelem során számtalan dokumentum és tanulmány született arról, hogy egy hely csodatévő képességgel bírhat. Íme, egy csodatörténet: „Egy hirtelen megsüketült líbiai tevehajcsár a Kr. u. 6. században az Alexandria közeli Menouthisba indul, két keresztény gyógyító szent: Kürosz és János templomába, gyógyulásért. Az első városkapun túljutva érzi, hogy megnyílnak a fülei, és minél közelebb ér a szentélyhez, annál inkább visszanyeri a hallását. A szentek templomába már gyógyultan lép, hálát ad és egészségesen hazatér.” (Miracula Cyri et Johanni, Fernandez Marcos in: Csepregi–Vardabasso)

A szent helyek mellett szent személyek is rendelkezhetnek emberfeletti erőkkel. Csodatévő gyógyító lehet istenség, élő és halott személy, vagy egy szentnek a kisugárzását őrző ereklyéje. A személy és hely két módon kötődhet egymáshoz: vagy egy eredetileg szent hely ruházza fel természetfeletti erővel az ott munkálkodó „gazdáját”, vagy pedig egy szent személy szentel meg egy helyet. Más vallások és a kereszténység közös meggyőződése, hogy a szent személyek megszentelik működésük helyszínét. Az élő szentek fizikai valójuk által – koncentrikus körök középpontjaként – csodatévő isteni erővel árasztják el tartózkodási helyüket, még a talajt is. Ezért az ilyen földből olykor tárgyakat is készítettek, s azoknak gyógyító erőt tulajdonítottak; a szent emberek használati tárgyaiból és maradványaiból pedig ereklyék lettek. (Az ezekkel való visszaélés a reformáció kirobbanásának egyik oka.) Ilyen gyógyító szent pl. a 6. századi Antiochia közelében (a mai Törökország területén) élt Csodák Hegyének Simeonja, akinek hatására a hegy akkora áldás részese lett, hogy mindenfelől elkezdtek idejárni az emberek. A csíksomlyói búcsú iránti érdeklődés szintén abban gyökerezik, hogy egy szent személy – a Szűzanya – a helyet megszentelte.

Ahol a hely szentsége elsődleges, ott a szolgálat végzői időről-időre váltogatják egymást, igen gyakran megtartva a kultuszhelyen előzőleg folyt tevékenységeket is. Pl. a görög vallásosság szent helyén, Delphoi-ban a jóslás előbb a Földanya, azután Poszeidón és Python, később pedig Apollón fennhatósága alatt történt. A munkát a „fenntartó”-váltás, és a „kivitelezők” lecserélése nem törte meg – a szent helyen az áldás ugyanúgy áradt! Jóslatot kérni látóktól, prófétáktól az ószövetségben is bevett szokás, ezt a mai igénk is bizonyítja. Izráel népe fiai kezdetben még a papokhoz is főként jóslatért fordultak, akik csak jóval később lettek a törvény őrei.

Érdekes keresztyénség előtti gyakorlat a szent helyen, legtöbbször templomban való alvás. Istenek, félistenek és szentek hívei azzal a céllal keresnek fel egy szent helyet, hogy ott álomba merüljenek, álmukban  gyógyuláscsodában részesüljenek vagy jóslatot kapjanak. A szent helyen alvásra vágyóknak böjttel, imádsággal és fogadalomtétellel kellett felkészülnie az eseményre. A rituális alvás idején nők, férfiak és különböző társadalmi osztályokhoz tartozók egymás mellett aludtak, amely kifejezte a Gyógyító mindenkire egyformán kiterjedő figyelmét. Az így nyert csodás gyógyulások sok elbeszélés-gyűjteményben fennmaradtak.

Az ókor végére tért hódító kereszténység tisztában volt az ilyen nagy, antik álom-gyógyító kultuszhelyek vonzerejével, ezért legtöbbször nem rombolták le szentélyeiket, hanem igyekeztek azoknál egy hasonló feladatkörű keresztény szentet meghonosításani. Ily módon váltja föl a görögök – pl. Aszklépiosz, Apollóniosz – korábbi gyógyító kultuszát a keresztény gyógyító szent András, vagy szent Mihály tisztelete. Ők mind merítenek elődeik gyakorlatából s ötvözik azt a magukéval, a hely múltját és rendkívüli adottságát kihasználva. Hasonlóan veszik birtokba az egyiptomi gyógyító-védelmező Ízisz istennő kultuszhelyeit evangélista szerzetesek (a képen: a Szombathelyen rekonstruált Ízisz-szentély). A szentséget hordozó személyek, mint láncszemek, kapcsolódnak egybe az idők során, s kötődnek egyazon természetfeletti erővel bíró helyhez.

A szent helyek és híveik „átvételéért” folyó harc az újszövetségben megjelenik. Amikor az 1. században Pál és útitársai Efézusban próbáltak híveket gyűjteni Jézusnak (Apostolok Cselekedetei 19.), komoly összetűzésbe kerültek a helyi vallással, Artemisz istennő híveivel. A zavargást a város vezetése a színházban tartott gyűléssel akarta lecsendesíteni, ahol a zsidók védőbeszédére végül sor sem kerülhetett, mert „amikor felismerték, hogy a szónok zsidó, egyetlen kiáltás tört ki mindenkiből, és ezt lehetett hallani mintegy két órán át: Nagy az efézusi Artemisz!” (19,34) Nem adták egykönnyen az istennő templomát… Számos ősvallás, köztük a mienk is ragaszkodik az isteni szféra női alakjaihoz, mert emberségünk megformálásához női és férfi ideálra egyaránt szükségünk van. Ez a ragaszkodás sosem tűnt el, elődeink lelkében búvópatakként élt, míg Krisztus után többszáz évvel medret talált, s újra kibontakozott a kereszténység Mária-tiszteletében… Ahogyan egymásra rakódnak a századok, úgy gyarapszik, formálódik bennünk mindaz, amit elődeink a földöntúliból érzékeltek és megéltek. A lelkünk mélyén sok ősi hatást hordozunk, amely nem véletlenül tör felszínre egy-egy szent hely látogatása során…

De honnan is ered, s miben áll a szent-ség? Vallástudományi értelemben szent mindaz, ami a természetfeletti kategóriájába sorolható, ami az anyagin túlmutat, a hétköznapit meghaladja. Ám ez a szent jelleg nem valamiféle személytelen természetfeletti erőre utal, hanem az Isten személyes jelenlétére. Amikor Jákób a menekülése éjjelén, álmában egy ég és föld közötti átjáróba – mondhatnánk: dimenziókapuba – kerül és személyesen találkozik, sőt küzd Istennel (1Mózes 28,10), akkor ébredése után a csípőfájdalma mellett azt is nyugtázza: „Bizonyára az Úr van ezen a helyen”. A hely ettől kezdve azért szent, mert itt tapasztalta meg Isten szentséges jelenlétét. Felolvasott igénkben Saul azért ment Isten emberéhez, mert meg volt győződve, hogy Isten általa fog megnyilatkozni – választ adni és segíteni neki. Tehát szent az a hely vagy az a személy, ahol s akin keresztül Isten megnyilatkozik.

A szent héberül az isteni szférába tartozót jelöli. A szó a korai görög vallásban tisztaságot jelent; később már az érinthetetlenséget is magában foglalja.

Az ószövetség a szentségest olyan rendkívülinek tekinti, amely elkülönítést igényel; ezért elválasztják és kivonják a közönséges dolgok világából. Számukra a „szent”: Isten számára félretett, neki odaszentelt. Csak az érintheti a szentet, aki maga is szent, Istenhez tartozó – vagyis erkölcsi és rituális értelemben is tiszta. Az ószövetségi ember Isten szentségét félelmetesnek érzi. Sámuel könyve szerint egyszer hetven ember meghal csupán azért, mert illetéktelenül belenézett a szövetségládába. Ézsaiás próféta elhívásakor látomásban találkozik Istennel, akinek a tökéletessége és tisztasága rádöbbenti a maga és népe tökéletlenségére, „tisztátalanságára”: hogy Isten szentségét megsértették (1,4), mert mellőzték Őt, helyette idegen népek között kerestek szövetségest és követendő példát (31,1). Ez a felismerés bűntudatot és halálfélelmet vált ki benne. Ezért kapcsolja össze Isten szentségével az ítélet gondolatát (5,24), s vetíti előre hosszan a próféciáiban a bűnök törvényszerű következményeit. Ezékiel próféta szerint Isten szentsége az Ő hatalmas erejében áll, amellyel megvédi és egybegyűjti népe szétszóródott fiait, amikor idegenek becsmérlik őket (20,39), hogy népének szentélyévé váljon (11,16). A Zsoltárok a  szent Isten magasztalására hívnak (89.), hiszen szent az Ő neve (99,3), Igéje (105,42 ), karja (98,1) és útja (77,14).

Szent személyek az ószövetségben: az Isten mennyei udvartartásához tartozó, olykor testi alakban megjelenő szellemi lények (Zakariás 14,5). Dániel próféta az igaz Izráelt nevezi a „Felséges szentjének” (Dániel 7,18),  Mózes szerint viszont Izráel egész népe szent (2Mózes 19,6); nem az erényei, hanem Isten kiválasztó szeretete folytán. Isten szentsége viszont megkívánja, hogy szövetséges népe erkölcsileg tiszta legyen (3Mózes 19,2). „Legyetek előttem szentek, mert én az Úr, szent vagyok, és elkülönítettelek benneteket a népektől” (pl. 3Mózes 20,26). Ennek a félreértéséből születik a világtól elhatárolódó szentség gondolata, és lesznek különbekbőlkülöncök. Elfelejtik, hogy azért kellene kiválónak lenni, hogy ezzel megmentsék a világot – általuk nyerjen áldást a föld minden nemzetsége (1Mózes 12,3). A világgyűlölő szenteskedés nem az elbukott világ hasznára akar lenni az adottságaival, hanem lenézően elfordul tőle, kimenekül belőle a saját szentsége védelmében. Mintha Isten a szent erejével, bölcsességével, egyéb kincseivel megáldott embereket nem a többiek felemelésére küldte volna; hanem magának tartogatná, vagy visszakérné – valamiféle dicsőítő hódolat céljából. Ez nem más, mint az emberi önzőség kivetítése. Jézus óta nyilvánvaló, hogy Istennek nincs szüksége öncélú hódolatra és külön gondoskodásra a „tökéletesektől”. Nem ember ő, hogy magának akarná megtartani a kincseit, vagy hálaként visszakérné, amit egyszer már odaadott! Őt dicsőíteni a mások felemelésével lehet. Nem a világ elkerülésével, hanem a krízisben helytálló, megmentő jósággal – ahogyan Jézus tette! Nem meglepő, hogy Jézus a szentségét félreértő testi Izráel helyett lelki Izráelt hív el minden népből: égi országát építő munkatársakat, hogy velük állítsa helyre a világot.

Az ószövetség szentnek tekinti továbbá a prófétákat (Jeremiás 1,5); fogadalmi idejük alatt a názírokat és a szent háború résztvevőit (Józsué 3,5), akik átmenetileg nem éltek házaséletet (1Sámuel 21,5). A papok állandó önmegtartóztatásban éltek (2Mózes 28,3). Szent ruháikat (2Móz 28,2) a templomi szolgálat elvégzése után le kellett venniük, nehogy közönségeshez érjen. A szent láda őrzésére külön dinasztiát jelöltek ki (1Sámuel 7,1). A papok feladatai közé tartozott a szent és közönséges dolgok megkülönböztetése (Ezékiel 44,15). Szent volt az ember és állat elsőszülöttje (4Mózes 18,15), s a gyümölcsfák negyedik évi termése (3Mózes 19,25). Amikor Kr.e. 1200 táján a szomszédos népektől átvették a kultikus prostitúció gyakorlatát a termékenység növeléséért, akkor az abban részt vevő férfiakat és nőket is odaszentelt szolgálattevőknek tekintették. Az ószövetségben szentnek számít minden, ami a kultuszhoz tartozik: a sátor (2Mózes 25), a szövetségláda (2Krónika 35,3), a pozícióba állításkor a felkenéshez használt olaj (2Mózes 30,31) – amit igénk is említett; az oltártartozékokkal, füstölőszerrel (2Mózes 30), a szent kenyerekkel (1Sámuel 21,5) és áldozati ajándékokkal (3Mózes 2,3) együtt.

Az ószövetségben szent helynek minősül minden olyan terület, ahol Isten megnyilatkozott (Józsué 5,15). Mózes szentté nyilvánítja a Sínai-hegyet, miután Isten átadta neki ott a Tízparancsolat kőtábláit (2Mózes 19,12-23). Szent a templom egész területe (Ezékiel 43,12), de legszentebb a Szentek Szentje (1Királyok 6,16). A szent időket – az ünnepeket – szigorúan megtartották. Úgy különítették el ezeket a közönséges időktől, hogy ilyenkor nem dolgoztak, és meghatározott szertartásokat végeztek (3Mózes 23,25). „Háborút szentelni” valaki ellen (Jóel 4,9) szintén szent időtöltést jelentett.

Az újszövetség a szent fogalmát másképpen érti és hangsúlyozza. Isten (Zsidó 12,10), és az Ő neve szent (Máté 6,9), amint a Lelke (Márk 1,8), és szövetsége is (Lukács 1,72). Ám az újszövetségi szentség nem a kultuszhoz és a templomhoz kötődik, hanem Istenhez: az emberré testesült Jézus az Isten Szentje (János 6,69). A Bethesda csodatévő tavát felkereső számtalan ember gyógyulni vágyik, de ez keveseknek sikerül. Amikor Jézus megjelenik ott és gyógyít, ezzel felfedi, hogy a szent hely önmagában kevés, az oda tett zarándoklat eredménytelen az Istennel való személyes találkozás nélkül. Rámutat az eltolódott hangsúlyra: a szentnek tartott földrajzi helyek és materiális dolgok túlértékelésére. Úgy teremt egyensúlyt, hogy kijelenti: a szentség a bálványozott helyek és tárgyak helyett az Istennel való kapcsolatban lakozik – a lélekben és az igazságban (János 4,14). Szent hely az, ahol az emberek Lélekből fakadó tetteikkel utat nyitnak az isteni energiák áradásának, így hozzák földre a mennyet. Lélektelenül, rutinból tett fizikai mozdulatok sorozata hiába történik egy olyan helyen, ahol Isten a múltban sokszor megjelent, ég és föld oly sokszor összeért. Isten jelenlétét és áldását hogyan is közvetíthetné, akinek nincs vele élő kapcsolata! A kiüresedett rítus olyan, mint a kihűlt emberi kapcsolatok, ahol beprogramozott robotok lélek-jelenlét nélkül teljesítenek „szolgálatot”…

Az újszövetség az ősök öröksége nyomán szent személynek tartja az angyalokat (Jelenések 14,10), a mennyei udvartartást (Efézus 2,19), a prófétákat és apostolokat. Szent emberek viszont azok, akik istenüknek vallják és követik Jézust. A szentség elsősorban kiválasztottság (Róma 8,33), és elhivatás (1Korintus 1,2). A hívők (Kolossé 1,2) a szentségüket Jézustól kapják a megváltás és újjá-formálódás során (1Korintus 6,11). A szentség Istenhez tartozást jelent, amely nem csupán a kultuszi ünneplésben fejeződik ki, hanem a mindennapokra is kiterjed: a Jézus példáját követő, Isten Lelke által vezérelt életmódban testesül meg (Róma 6,19). Az apostoli levelek leírják, hogy a szentek közösségre lépnek egymással (Efézus 1,15), szent papsággá válnak (1Péter 2,9), és összetartozásuk jeleként szent csókkal üdvözlik egymást (1Korintus 16,20). Kapcsolataikban áldást közvetítenek, és lehetőségük van megszentelni, megmenteni a hitetlent (1Korintus 7,14).

Végső következtetésként kimondhatjuk, hogy szent hely és szent ember együtt terem csodát! Nem véletlenül születtünk magyarnak. Szent ez a föld, és a mi szentségünkre itt van szüksége a világnak. Küldetést, lehetőséget kaptunk arra, hogy Isten meghosszabbított karjai, földi munkatársai legyünk – amint egykor Saul. Ha mi királyi papságnak, szent nemzetnek tekintjük magunkat, akkor e szent helyen, szeretett kis országunkban a Jézus királyi példáját építsük be végre az életünkbe, a valóban szent őseink örökségével együtt; hozzáadva a magunk egyedi képességeit – hogy méltó láncszemek legyünk a szentek sorában! Láncszemek, akik kapcsolódnak, és akikhez lehetséges és örömteli hozzákapcsolódni. Az egybekapcsolódó láncszemekből összeszövődhessen a páncélzat, amely körülölelve védi és győzelemre viszi a világot!

Miért halad olyan lassan ez a csodát létre hívó, közös alkotás? Mind szentségre születtünk. Mégis sokan közülünk még mindig elveszettnek érzik magukat. Mert még nem eszméltek rá a szentségükre! Nekik szól: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból!” Hiszen ragyog neked a Krisztus! Alvó Megmentettek! Már régen ki vagytok mentve a szorult helyzetetekből, jó ideje fel vagytok szabadítva a haladásra, s hogy a megmentőkkel együtt munkálkodjatok! Miért ragadtatok bele az elesett szerepébe? Régen nem sírnotok kellene és másokra támaszkodni, a megmentőiteket – Istent s embert – kihasználni; hanem hálából nektek is segítővé kellene válni! Mekkora bálvány a tanult tehetetlenség! Akinek valóban segítségre van szüksége, az lássa be és kérjen segítséget, hogy továbbléphessen! Aki viszont már megkapta a segítséget, az szedje össze magát és álljon be a megmentők sorába! Ne higgye el magáról, vagy ne játssza el, hogy továbbra is kiszolgáltatott és másokra szorul! Ha minden megmentett talpra állna és összefogna, mennyi csoda történhetne, fényévekkel emelkedne ez az ország… Hol tanultuk a tehetetlenséget? Ott és akkor, amikor elhittük a hatalmasoknak, hogy kicsik, gyengék és buták vagyunk; parancsra, tiltásra és kritikára szorulunk. Amikor feltétel nélkül engedelmeskedtünk hataloméhes, kényelmes vagy gonosz akaratnak, kiszolgáltunk önző érdekeket. Azért, hogy emberszámba vegyenek, s ne bántsanak. Bár értékelték volna a valódi jóságot, az igazi nagyságot; az egyéniséget, mely új utakat tör, minden eddiginél magasabbra jut, és átrendezi a mindenséget! 30 évvel ezelőtt volt egy nagy áttörés. A többség mégis, mintha képtelen lenne élni a szabadsággal és a lehetőségeivel. 2000 éve is történt egy nagy áttörés, attól kezdve meg vagyunk váltva! Érett Felnőtt, aki a sok áldás között gyermekként keseregsz! Szakíts a mindenben rosszat látó, bajkereső örökséggel, amely magán és a körülményein csak szánakozni tud! Ne hidd el, amit mások rossz szándékból el akarnak hitetni veled! Figyelj kicsit befelé! A lelkedben érezni fogod, ki vagy és mennyit érsz; és hogy mire vagy képes a benned lakó Istennel, s az Ő minden ajándékával, amit rád bízott! Te döntesz, mit kezdesz a megváltásban nyert szabadságoddal; a segítséggel, melyet rég megkaptál – vagy kaphatnál, ha kérnéd s elfogadnád. Ha hasznosítod, amid van: a szentséged kibontakozik, s nélkülözhetetlen láncszemként kapcsolódsz a szent páncélba, amely védi s győztessé teszi a világot! Nélküled rés van a pajzson. Tudd, hogy aki kincsei ellenére elhagyja magát, az akadályozza az építést. Szent célokért együtt dobbanó szívekre, és szent tettekre van szükség – a szentek igazi egységére! És akkor majd nálunk is gyarapszanak a csodák! Ámen

Imádkozzunk! Jézus-Királyom, én Istenem! Te vagy a napfényem, tisztító lágy esőm, simító szellőm és lélegzetvételem. Bárhol járok térben-időben, téged kereslek mindenben, s mindenkiben. Téged kérdezlek, akármi ér: te hogyan látnád és mit tennél. Veled lenni kivételes, s mégis olyan természetes; csak veled vagyok az, akinek lennem kell! Szívemben érezlek, tagjaiban őrizlek; s ketyegjen bár a földi óra, még mindig hiszem és látom a csodát. Védem s táplálom a lángot; segíts, hogy soha ne veszítsem el! Magasztallak téged minden szent helyért, ahol számomra megnyilatkoztál, s minden emberért, akiben jelen voltál. Kérlek a szentségtelenség felszámolásáért; a fájdalmak és hiányok enyhüléséért, a gondok legjobb megoldásáért. A te szentjeidet indítsd egybegyűlni, sok kicsi lángunknak segíts egyesülni, ezt a világot kinyújtott karjaink összekapaszkodva hadd mozdítsák tova – általad, veled, a menny felé. Ámen

Áldás: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (Efézus 5,14)