OLVASMÁNY:Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, Izráel Királya! Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva: „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.” Jn 12,12-15

ALAPIGE: „A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. Jézus így válaszolt neki: Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mind összegyűlnek, titokban nem beszéltem semmit. Miért engem kérdezel? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam. Amikor ezt mondta, az ott álló őrök közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: Így felelsz a főpapnak? Jézus így válaszolt neki: Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?” Jn 18, 19-23

Kedves Testvéreim! Szeretett Ünneplő Gyülekezet! Kedves Konfirmandusok! Legelőször is azt kívánom, hogy sokkal barátságosabb helyzeteket hozzon majd az élet, amikor alkalomadtán arról kell színt vallani, hogy kicsoda számunkra Jézus Krisztus. Ne megkötözve és még kevésbé elcsattanó pofonok között, ahogy a mai igében hallottuk, hanem sokkal emberibb körülmények között legyen mindig lehetőségünk elmondani, hogy mi számunkra az élet lényege. Nevezetesen azt, hogy az élet lényege: az Isten szeretetétől megérintve lenni, az Isten szeretetétől vezérelve lenni, gondolkodni, érezni, szólni és cselekedni.

Valamiért mégis ez az utunk, hogy a mai, ünnepi istentiszteleten átgondoljuk mindazt, ami Jézussal történt, és amit Jézus mondott, és eljussunk az ünnep lényegéhez, a konfirmáció szívéhez. Nem külső, vagy belső erők által kényszerítve, hanem belülről és magunktól tudjunk dönteni úgy, hogy mégiscsak Jézust választom a hitem és az életem zsinórmértékéül.

Nemrég még, alig öt nappal a kihallgatási történet előtt ujjongó tömeg kísérte Jézust az utolsó jeruzsálemi bevonulásán, amikor a szamárháton érkező Jézus-király előtt az utat virágokkal szórták tele, és az ujjongó tömeg ezt kiáltozta: Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban! Tömegemberként könnyű volt éljenezni Őt. Egy hangulattól megérintve, egy lehetséges népfelkelés sodrásában könnyű volt éltetni és ünnepelni Őt! Az összes változás iránti vágyakozásunkat belecsomagolva egy majális-hangulatú felvonulásba, könnyű volt azt mondani, hogy Hozsánna! A szót ajkunkra venni, hogy Hozsánna, és azt mondani, hogy a szó mögött én vagyok, pedig nem én vagyok, csak szeretnék lenni, mert ez a szó azt jelenti, hogy segíts meg, szabadíts meg!

A hozsannázásból azért lesz öt nap múlva a feszítsd meg szava, mert én a tömegember nem akarok a sarkamra állni, és nem merem vállalni önmagam. Miért van bennünk ez a félelem? Egyfelől azért, hogy megnevezett érzéseimmel sebezhetővé válok, másfelől, hogy amikor színt vallottam, akkor onnantól kezdve az életem minden helyzetében színt kell vallani. Amit ünnepi fényben kimondtam, annak a legszürkébb hétköznapokban is érvényesnek és igaznak kell lenni rám nézve. Ez a két fő oka a félelemnek.

Amikor együtt kell mondani, mert úgy könnyebb, hogy ígérjük és fogadjuk, akkor ugyanolyan könnyű lesz feszítsd meg-et kiáltani, ha nem teljesül a vágyam, ha nem azt kapom, amit reméltem, lehetőleg készen és azonnal. Mert nekünk van egy olyan vágyunk és egy olyan elképzelésünk az Istenről és az Ő földre szállott Fiáról, hogy ha már közénk jött, akkor mindent készen kapjunk és azonnal. Mert hajlamosak vagyunk összekeverni a szolgálatot a szolgáltatással. Csakhogy Jézus útja: szolgálat. Ő nem az árut adja, mert mi legszívesebben azt mondanánk, hogy itt a perselypénz, vagy az egyházi adó és kérek érte bűnbocsánatot, és kérek érte békességet és megnyugvást. Hisz az ember így működik, hogy ad valamit és kapni szeretne érte lehetőleg a legolcsóbban és a legjobbat, és azonnal. Jézus útja pedig ehelyett szolgálat, ami azt jelenti, hogy Ő önmagát adja.

A vámszedő Zákeus asztalához Jézus önmagát teszi oda, és ebből az odaadásból Zákeusban megszületik a megbánás, és szinte kipattan belőle a gyógyító és helyreállító szeretet szándéka: vagyonom felét a szegényeknek adom…és közben magamat is odaadom egészen azoknak, akiktől elvettem valamit (Lk 19, 8). Jézus a kereszten önmagát adja oda a világért, hogy áldozata nyomán bárcsak megteremne az egyéni szándék: önmagamat adni oda azoknak, akiknek kevés belőlem valami, még a pénzem is, mert csak én vagyok az elég.

Amikor Jézust elfogják és megkötözve elviszik Annás főpap házába, akkor ez a régi főpap, akinek a csillaga már leáldozott, de úgy tűnik még mindig hatalmat gyakorol, vallatóra fogja a vádlott Jézust. Tanításai felől kérdezi Őt, és ezzel súlyosan megsérti a zsidó jogrendet, mert a vádlottól neki semmit nem lett volna szabad kérdezni, ami rá nézve terhelő lehet, az majd a későbbi meghallgatások és a római hatóság dolga lett volna. Jézus tudja ezt és szeretne megmaradni a tiszta eljárás útján, ami egy koncepciós perben szinte lehetetlen, és ezért mondja: Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam.

Íme, Jézus perében hozzánk kerül a szó, méghozzá nem is akárki, hanem egyenesen Jézus által. Íme, ők tudják, hogy mit mondtam. Tegnap mind a 31-en, akik ma ünnepi öltözetben készülnek fogadástételre, számot adtak arról, hogy ők tudják, mit mondott Jézus. Tudják az igéket, a kérdésekre a válaszokat és nemsokára a gyülekezet is fölelevenítheti egykori tanulmányaiból, amiket Jézus mondott például az emberi kapcsolatok aranyszabályaként, hogy amit szeretnétek, hogy veletek mások tegyenek, előtte ti is azt tegyétek velük. A megkötözött Jézus, akinek felőlünk való reménysége és belénk vetett hite, bizalma nincs megkötözve, azt reméli, hogy mi tudjuk. Egy kicsit tovább megyek, hogy a megfeszített Jézus, akire katolikus testvéreink korpuszos keresztábrázolással folyton emlékeztetnek minket, nos a megfeszített Jézus, akinek belénk vetett hitét meg nem feszíthették, el nem pusztíthatták, szüntelenül azt reméli, hogy mi tudjuk tanításait. Sőt nem csupán tudjuk, hanem a jézusi igék tudása azt is jelenti, hogy kilépek a tömegből és nem sodródom tovább. Lehet, hogy ez nem egy látványos kilépés, hanem egy belső döntés, aminek hamar látható jelei is lesznek. Tudom mit mondott Jézus a megbocsátásról, az elengedésről, a felebarát szeretetéről és ehhez hozzáigazítom az életemet. Hozzáigazítom a gondolataimat, a szavamat és a cselekedeteimet. És odaadom magamat, ahogy minden szavát vérével megpecsételve, nyomatékosítva és hitelesítve odaadta Jézus is önmagát. Ez a konfirmáció. A szívem szándéka ez, és ha valóban ez a szívem szándéka, akkor megerősít benne a Szentlélek. Isten adja, mi pedig tegyünk érte, hogy így lehessen! Ámen.

Mátészalka, 2019. április 14.

Becsei Miklós lelkipásztor