• A hétvégén erdélyi körúton és kiránduláson vesz részt gyülekezetünk 51 fős csoportja. Velünk egy időpontban a vízaknai református templomban voltak istentiszteleten, amelyen gyülekezetünk lelkipásztora, Becsei Miklós hirdette az igét. Isten áldja meg további útjukat és holnap esti hazaérkezésüket! A gyülekezet nevében szeretettel köszönjük meg Szemánné Kozma Krisztina géberjéni lelkipásztornő szolgálatát. A lelkésznő közelmúltbeli beiktatásához gratulálunk és a nevében kimentését kérjük mert keresztelési szolgálatra sietett vissza Géberjénbe.
  • Jó ütemben halad és a végéhez közeledik a templombelső felújítása és a templomkert teljes rekonstrukciója. Reménység szerint már július végétől újra a templomban tarthatjuk istentiszteleteinket.
  • Augusztustól újraindítjuk a gyermek-istentiszteletet az általános iskolások számára a gyülekezeti teremben, az óvodásoknak pedig a gyermekmegőrző foglalkozásokat a játszószobában – a felnőtt istentisztelettel egy időben 10 órától.
  • A templomfelújítás támogatására téglajegyek vásárolhatók kisebb-nagyobb címletekben a gyülekezet gazdasági hivatalában.
  • Kedden 17 órakor lesz a gyülekezeti bibliaóra.
  • Csütörtökön 10 órakor Életadó Körünk várja a keresztyén családi életre törekvő kismamákat, anyukákat és kisgyermekeiket a parókiaudvar játszóterén, kedvezőtlen időjárás esetén a játszószobában.
  • A Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház Udvarias Esték rendezvénysorozatának keretében a Beatles dalait éltető BEAT-LESZ Együttes koncertjére kerül sor. Csütörtökön 20.00 órára szeretettel várnak mindenkit a színház belső udvarába.
  • A tervezhetőség kedvéért hirdetjük, hogy előreláthatólag július 23-án, kedden 18 órától presbiteri gyűlést tartunk, amelyről presbiter testvéreinket időben értesítjük.
  • Mához két hétre, július 28-án kerül sor Illés Nikolett segédlelkészünk búcsú-istentiszteletére, amelyet már a templomban fogunk tartani.
  • Gyülekezetünk tagjai számára egyéni-, pár- és család-lelkigondozás folyamatosan igénybe vehető előzetes telefonos egyeztetéssel.
  • Honlapunkon megtalálhatók az elhangzott vasárnapi prédikációk, templomi hirdetések, valamint a gyülekezeti eseményekről szóló beszámolók a refmateszalka.hu oldalon

Eltemettük:

  • Mészáros Andrást, egykori Mátészalka, Szatmár utcai lakost 60 éves korában.

Elhunyt:

  • Fodor József 76 évesen a Dózsa György utcából. Temetése csütörtökön 13 órakor lesz. Isten adjon vigaszt a gyászoló családoknak!