Vasárnapi igehirdetés a Márk evangéliuma 12. részének 13-17. versei alapján: 13Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy szóval csalják tőrbe Jézust. 14Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: “Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, és nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessük-e, vagy ne fizessük?” 15Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: “Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hogy megnézzem.” 16Hoztak egyet, és akkor Jézus megkérdezte: “Kié ez a kép és ez a felirat?” Ők pedig így feleltek: “A császáré.” 17Ekkor Jézus ezt mondta nekik: “Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.”

Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! A felolvasott történet utolsó mondatát azért ismételtem meg, mert ennek az igének az alapján szeretném átadni Isten üzenetét. “Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.”Ez egy olyan bibliai mondat, amit meglepően sokan ismernek, és igen nagy lelkesedéssel tűzik oda életük zászlójára azt gondolva, hogy Isten a kompromisszumok, megalkuvások istene. Úgy gondolják, egyáltalán nem baj, ha az ember belemerül a világba és az életben minden kínálkozó lehetőséget, jót és rosszat egyformán megragad, csak adjon az Istennek is valamit önmagából. Nem baj, ha az ember becstelenül él, de legalább járjon templomba és imádkozza le a bűneit. Nem baj, ha az ember másokon átgázolva él, csak tegyen valami jót is, amivel ellensúlyozza a saját lelkét. A kompromisszumok istene mindezt megengedi, csak neki is jusson valami. Sokkal elnézőbb, ha vele is törődnek. Kapjon a császár, és kapjon az Isten is valamit. Sokan ma így élnek közöttünk, és arany középútnak nevezték el ezt az életformát. Azonban ki kell, hogy ábrándítsam azokat, akik erre a képzeletbeli kispárnára lehajtották a fejüket, és nyugodtan szundikálnak a kompromisszumok, megalkuvások istenének védelme alatt.

Jézus mondatáról ugyanis hamar kiderül, hogy az eredeti arámi nyelven egy kicsit másképpen hangzik, mint a megszokott magyar fordításban. Valahogy így: Adjátok vissza a császárnak azt, ami a császáré, és adjátok vissza Istennek azt, ami az Istené. 

Adjátok vissza a császárnak azt, ami a császáré. Az adózás sok feszültséggel teljes kérdését Jézus játékossága oldja fel. Odamennek hozzá néhányan, akik felnőtt férfi létükre a kisgyermekek szellemi szintjén vannak, és azt kérdezik tőle Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessük-e, vagy ne fizessük?” Izrael ebben az időben a római birodalom részeként a császár fennhatósága alatt állt. Az úgynevezett fej-adóval minden alattvaló tartozott az uralkodónak. A farizeusok és a Heródes-pártiak két különböző csoportot alkottak, akik a gonoszságért, Jézus megvádolásáért most összefogtak.

Jézus az emberi értelem józan megfontolása alapján ebben a kérdésben nem adhatott kedvező választ. Ha ugyanis nemmel válaszol, akkor a Heródes-pártiakkal találja szemben magát, akik a császár barátai, az elnyomó idegen uralom kiszolgálói voltak. Ekkor Jézus lázítóként tűnik fel előttük, és ezzel a váddal elfogathatják. Amennyiben Jézus igennel felel, és azt mondja, hogy szabad adót fizetni a császárnak, akkor pedig a farizeusokkal áll szemben, akik az eljövendő Messiásban politikai szabadítót vártak, aki Róma feletti győzelemre viszi Isten leigázott népét. Két tűz közé kerül Jézus, aki azonban nem akar harcolni, hanem ebben a helyzetben is gyógyítani szeretne, méghozzá játékos egyszerűséggel.

Jézus egy különös játékba kezd, amikor azt kéri, hogy e számukra rettenetesen fontos kérdés eldöntése érdekében hozzanak elé egy adógarast, mert neki ilyen nincs a birtokában. Neki erre nincs szüksége. Jézus kezébe veszi az adópénzt és kérdez: “Kié ez a kép és ez a felirat?” A kérdezésben Jézus mindig időt ad hallgatóinak, hogy a valódi kérdések végre a felszínre kerüljenek. Jézus a szellemi szegénylegényeket a saját szintjükön kérdezi meg: gyerekek, ki van a képen? S azok egyszerre mondják, hogy a császár képe az. Akkor: adjátok vissza a császárnak, mert ha az ő képe van rajta, akkor az övé. A császár a maga dicsőségére, és hatalmának fenntartására készíttette azt. Aztán odaadta nektek játszani, hogy elhiggyétek: ti fontos emberek vagytok, de most visszakéri. Adjátok vissza a császárnak azt, ami a császáré. A pénz a hatalom szimbóluma. Jézus mélyen szántó gondolata minden bizonnyal ez volt, túl minden játékosságon: mondjatok le a hatalomról. De nem úgy, mint a birkák, akik némák a nyíróik előtt, hanem mondjatok le a szolgalelkűségről is. Hiszen van nektek emberi méltóságotok. Sem kiszolgálni, sem uralkodni ne akarjatok. Engedjétek el a hatalomvágyat és a szolgalelkűséget. Mennyire különbözik ez attól a hibás gondolattól, hogy add meg a császárnak, ami a császáré, a testnek a mi a testté, a kívánságnak, ami a kívánságé, az önzésnek, ami az önzésé.

Engedjétek el a hatalomvágyat és a szolgalelkűséget. De ezt csak akkor tudjátok megtenni, ha megszívlelitek a mondat második felét is: adjátok vissza Istennek azt, ami az Istené. Ma már hallottuk egyszer a keresztségben is Jézusnak ezt a mondatát, hogy nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.  

Add vissza, engedd át Istennek a hatalmat. Őnála van a legjobb kezekben minden hatalom, mert az Ő abszolút jósága az egyetlen garancia arra, hogy a hatalom mindig értünk lesz, és soha nem ellenünk.

Add vissza Istennek önmagadat. Amióta nélküle élsz, azóta megszegényítetted Isten teljességét. Mióta Isten nélkül élsz, azóta Isten már nem mindenható, mert ahol általad szeretne hatni, ott nem teheti, hiszen kikapcsoltad magad a szeretet áramköréből. Add vissza Istennek önmagadat, mert a lelked otthontalan és békétlen Nélküle. Azóta nem tudsz megbocsátani, hogy kiragadtad magad az isteni szeretet öleléséből. Ha a lelked végre újra otthonra találna Istenben, akkor nem tartanál haragot, és nem táplálnál gyűlöletet, és senkit sem utasítanál el a szeretetedből, mert bolond lennél feláldozni a lelked békességét csak egy pillanatra is.

Adjátok vissza Istennek azt, aki az Istené. Minden ember lelke mélyén ott van az Isten ábrázata. Minden ember lelke mélyén ott van az Isten lenyomata, mert mind az Övé vagyunk, hiszen Ő teremtett, Ő formált anyánk méhében. Nem az anyánk, s nem is az apánk képére, hanem a maga képére és hasonlóságára teremtett minket. Aki a szüleire szeretne hasonlítani, az még nem fedezte fel magában az isten-arcot. Akit a szülei szeretnének a maguk képére formálni, azok sem látták még mélyen a saját lelküket. Aki a gyermekeire szeretne hasonlítani, az már megértett valamit Isten gondolatából.

De milyen is az isten-arc? Mindannyiunknak egyformákká kellene lennünk, hiszen Isten is csak egy van? Semmiképpen nem. Az istenarc a szeretet arca, amely minden emberben, minden sorsban másképpen ölt testet, de alapdallama, vagy háttérzenéje mindig a szeretet. Adjátok vissza magatokat az Istennek, mert képe, arca, lelke bennetek van, és Atyátok szerető szíve utánatok vágyódik.

Veletek lesz újra mindenható az Isten, hogy rajtatok keresztül gyógyuljanak meg mások is a szeretetre. S ha megteszitek csak egyszer is, hogy elfogadjátok Őt, és az Ő szavát, aki nem elérhetetlen magasságban, hanem a lelketek felfedezhető mélységében lakik, akkor elengeditek majd a szívetekből a hatalomvágyat és a szolgalelkű megalkuvást.   Ugyanis a lélek békessége sem a hatalom mámorával, sem a szolgaság félelmével fel nem cserélhető.

Adjátok vissza magatokat Istennek, és Ő visszaad titeket egymásnak és az Életnek, és a jelen pillanatnak, s a pillanatba rejtett örömnek és boldogságnak. Ámen.

Imádkozzunk Reményik Sándorral (Istenarc):

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, mikép került a mélybe.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltűnik egészen
Alter-egóm az örök vándorlásban.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.

Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.

Ámen.