Köszöntés: Így szól az Úr: „Én, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek!” (Ézsaiás 41,13) „Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!” (1 Korinthus 1,9) Ámen

Kedves Gyülekezet! Örömmel mutatom be Madarasi-Burján Edith és Madarasi Norbert szülőket, akik elhozták ma hozzánk Bianka nevű kislányukat, hogy megerősítsék: gyermekük Istenhez, és a keresztyének egész világot átfogó közösségéhez tartozik.

Szeretettel köszöntünk benneteket, Kedves Szülők és Keresztszülők ebben a gyülekezetben! Veletek együtt köszönjük meg Istennek csodálatos ajándékát: gyermeketeket, együtt kérünk áldást életére, és hivatalosan is befogadjuk őt Isten népének nagy családjába!

Hallgassátok meg a Feltámadott Jézus Krisztus szavait, amelyekkel rábízta tanítványaira az örömhír továbbadását és a keresztség gyakorlását a Máté evangéliuma 28,18-20-ig terjedő versei szerint: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelve őket az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevébe, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!”

Kedves Szülők, Keresztszülők, Családtagok! A gyermek Isten ajándéka, „égi ajándék”. Ez azt jelenti, hogy a szülői gondoskodáson túl egy emberfeletti hatalom védelme alatt áll; születésétől fogva Isten titkainak és ajándékainak teljes jogú részese. A keresztelővel a gyermek elindul az Isten felé vezető úton. Földi pályánk nehéz, veszélyes, ugyanakkor értékes és gyönyörűséges. A keresztvíz arra emlékeztet, hogy Teremtő Istenünk elmos, megsemmisít minden akadályt, amely közte és köztünk áll, hogy szabaddá váljon a Hozzá vezető út. Ha Isten akaratába simulva járjuk gondokkal és sokszor kétségekkel teli életutunkat, akkor biztonságban érezhetjük magunkat, mert bármi történjen, az Ő kezében vagyunk, feléje megyünk, aki mindent a javunkra fordít.

A keresztség jel arról, hogy a gyermek Isten tulajdona. A szülő ajándékba kapja őt nagyjából húsz évre, hogy ezalatt gyermeke fejlődését és boldogságát a lehető legjobban elősegítse, hogy azzá válhasson, amivé Isten teremtette. A jó szülő tudja, hogy bár hasonlít rá gyermeke, mégis teljesen más. Képességei és küldetése eltérnek az övétől; ezért támogatja őt, hogy a tehetségét kibontakoztathassa; a saját útját sokfelé kereshesse, s ha megtalálta, önállóan járhassa. Az a szülő a legbüszkébb, aki olyan útravalót: olyan gyakorlati életbölcsességet tudott nyújtani, hogy kirepült gyermeke már nélküle is boldogul és boldog. Nem lehetünk mindig a gyermekünk mellett, s nem tudjuk minden rossztól, nehézségtől megvédeni. Mégis reményt és biztonságérzetet ad nekünk az, hogy tudjuk: Isten kötelezettséget vállalt tulajdona iránt: óvja, gyógyítja, vigasztalja a gyermeket, felüdíti és vezeti ott is és akkor is, amikor mi, szülők ezt nem tehetjük meg.

Az Ige szerint úgy kell nevelni a megkeresztelt gyermeket, hogy megtartsa a Jézus tanításait. Jézus legnagyobb parancsolata a szeretet. Isten azt akarja, hogy mindenki boldog legyen! Boldogtalan, bizonytalankodó szülőknek a gyermeke is boldogtalan és szorongó. Csak a boldog, kiegyensúlyozott szülők gyermeke lesz boldog! A szeretetet nem lehet elmagyarázni. Szeretetre nevelni csak úgy lehet, hogy ebben a csodálatos élményben részesítem a gyermekemet szüntelenül; hogy átélhesse, érezhesse, milyen, ha szeretik. Azt is látnia kell, hogy hogyan szeretem a páromat, hogy megtanulhassa a hiteles, tartós szeretetkapcsolat titkait, mert csak így fog tudni ő maga is jól szeretni. A legfontosabb érték, amit megadhatunk gyermekünknek, hogy megtanítjuk szeretni – az életpéldánkkal. Jól szeretni azt jelenti, hogy elfogadom és értékelem a másikat úgy, ahogy van. Egyenrangúnak tartom, s igyekszem mindig az éppen tőlem telhető legjobbat adni neki magamból. A Jézust követő szeretetkapcsolatban ez kölcsönös. Kicsik és nagyok – mind társként állunk egymás mellett; mindannyian fejlődünk, formáljuk egymást, és hisszük, hogy a közös életünk egyre szebb lehet!

A boldog párkapcsolat titka az, hogy mindent megosztunk egymással – őszintén és egészen. Így egységünket semmi sem törheti meg. Együtt örülünk, együtt építünk, és amikor kell, együtt küzdünk. Megosztjuk testi-lelki javainkat és terheinket; az érzéseinket, gondolatainkat éppúgy, mint az élményeinket és vágyainkat. Közösen teremtjük meg az anyagiakat, és közösen végezzük a házimunkát. Osztozunk a gyermek-nevelésben; együtt oldjuk meg a problémákat, és ha csak lehet, együtt töltjük a szabadidőnket. Így működik egy mai kihívásokkal megküzdeni tudó, Jézus szeretetében élő család.

Alapvető emberi szükségletünk, hogy segítsenek nekünk kibontakoztatni a bennünk rejlő kincseket, lehetőségeket; hogy meglássák bennünk az Isten arcvonásait. S hogy a csalódások, konfliktusok, váratlan veszteségek ellenére is teljes boldogságot élhessünk át szeretteink között. A szülőpár a gyermek számára Isten földi mása. Ezért fontos, hogy a szülők a legjobbat hozzák ki egymásból. Úgy tudják szeretni, olyan fontosnak tudják tartani a család minden tagját, mint saját magukat! A szeretetnek, törődésnek mindenki felé egyformán kell áradnia. S bármiről legyen szó, mindig mindenki érzései, véleménye, szükséglete és vágya ugyanúgy számít! Csak így lehet a közös legjobbat keresni: mindenre olyan megoldást találni, ami mindenkinek a lehető legnagyobb boldogságot hozza; vagy ha elkerülhetetlen, a legkevesebb szenvedést okozza. Mert a legnagyobb kincs, amit Isten teremtő- és gondviselő társaként ezen a földön létrehozhatunk, az a családunk tartós boldogsága! Az ilyen családban felnőtt gyermekek lesznek boldog, talpraesett és alkotóképes felnőttek, akik feltalálják magukat egy szédítő sebességgel változó világban. Legyen ez így a kis Biankával is! Ámen

Fennállva mondjuk el együtt az Apostoli Hitvallást! „Hiszek egy Istenben, Mindenható Atyában, Mennynek és földnek Teremtőjében. És a Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban; Aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától; szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül; felment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes keresztyén anyaszentegyházat; a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát; a test feltámadását, és az örök életet.” Ámen

Kedves Szülők, Keresztszülők, Családtagok! Akarjátok-e, hogy gyermeketek a keresztség által az Atya-Fiú-Szentlélek Isten szövetségébe, és a Református Keresztyén Anyaszentegyház közösségébe tartozzon? (Akarjuk.)

Ígéritek-e, hogy gyermeketeket keresztyén szellemben nevelitek és neveltetitek, hogy minél teljesebb életet élhessen; boldogságát és életének értelmét megtalálhassa, s hitéről a konfirmáció alkalmával vallást tehessen? (Ígérjük.) Isten áldja meg döntéseteket és életeteket!

Istennek népe, Református Keresztyén Gyülekezet!  Ígéritek-e, hogy ezt a gyermeket szeretetben és imádságban hordozzátok; hogy családja a neki megfelelő módon, hitben nevelhesse? (Ígérjük és fogadjuk).

Imádkozzunk! Mindenható Istenünk! Köszönjük, hogy Te magad vagy az út, az igazság és az élet, a tökéletes Harmónia! Hálát adunk ezért a kislányért. Adj erőt szüleinek és szeretteinek, hogy biztonságot, bölcsességet és szabadságot nyújtsanak neki; hogy megtalálhassa az utat önmagához, embertársaihoz, és Hozzád, Istenünk. Áldd meg ezt a gyermeket és mindenkit, aki szereti és segíti őt abban, hogy fülével meghallja nevének csengését, a szeretet és gyöngédség szavait, és Istenének üdvözítő igéit; hogy szemével meglássa szülei biztató mosolyát, a világ szépségét és a boldogságot. Add, hogy keze tudjon simogatni, alkotni, és imára kulcsolódni; hogy szája megtanuljon szavakat formálni, a meggyőződését kimondani, az élet csodáit megénekelni. Őrizd és vezesd, hogy megtanuljon az utcák veszélyében járni, a lépcsők magasságát legyőzni, az életben helytállni, s az örök élet felé útra kelni! Ámen

(Keresztelés:) Bianka, keresztellek téged az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe! Ámen

Áldás (kézrátétellel): Jézus mondja: „Minden lehetséges annak, aki hisz!” (Márk 9,23)