Köszöntés: Jézus mondja: „Tanácsolom neked, hogy végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss!” (Jelenések 3,18)

Lekció: Zsoltárok 126. (válogatott versek): „Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az Úr! Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk. Akik könnyezve vetettek, ujjongva fognak majd aratni. Aki sírva indul, amikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezik, mikor kévéit hozza.”

Imádkozzunk! Istenünk, Örök Fényesség! Éjjel és nappal, tűzben, felhőben Te vagy a biztos pont, a tisztánlátás és a lényeg. Értelmet és értéket rajtad kívül semmi más nem ad senkinek és semminek. Életünk végső értelme vagy, és az életterünk – csak benned és általad létezünk, te vagy a mindenünk. És alig felfogható számunkra, hogy nemcsak mi élünk benned, hanem te is bennünk akarsz élni, megtestesülni. Szeretnéd, hogy mi, akik neked mindennél drágábbak vagyunk, a szemeddé, szíveddé, karoddá váljunk, bölcsességed és energiáid sugárzóivá legyünk. Szunnyadókat felébresztő, pusztulókat feltámasztó, ősi sziklán új világot felépítő feladattal bízol meg, mert megbízol bennünk, hogy képesek vagyunk rá. Dicsőítünk, hogy minden alkalommal, amikor méltók vagyunk bizalmadhoz, s jól végezzük a munkánkat, áldásoddal várakozáson felül elárasztasz, szívszorító csodákkal megajándékozol. Köszönjük a mindennapok apró örömeit is, a természetesnek tűnő jóságot, gondoskodást, védelmet; a sok szépséget és kedvességet, a fájdalmak észrevétlen enyhülését, az árnyékok csendes eltűnését. Hálatelt szívvel nyugszunk meg abban, hogy minden, amire nincs befolyásunk, a Te kezedben van, s úgy lesz, ahogyan a lehető legjobb nekünk! Ámen

Alapige: Apostolok Cselekedetei 9, 1-19: „Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte, és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Ő pedig megkérdezte: Ki vagy, Uram? Az így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned. A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de semmit sem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba; három napig nem látott, nem evett és nem ivott.

Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: Anániás! Ő így válaszolt: Íme, itt vagyok, Uram. Az Úr pedig így szólt hozzá: Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: mert íme, imádkozik, és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson. Anániás így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet. Ezt mondta neki az Úr: Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért. Anániás elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett, majd miután evett, erőre kapott.”

Kedves Testvéreim! „Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók.” Húszas éveink elején, házasságkötésre készülve ezt az igét választottuk férjemmel az esküvői meghívónkra. Azzal a reménnyel, hogy a közös utunk a legszebb álmaink beteljesülését fogja elhozni. Hittük, hogy a házasság olyan csoda, amelyben két, azelőtt külön égő kis gyertyafény egy sokkal nagyobb és fényesebb lánggá olvadhat össze, létrehozva valami jóval nagyobbat, értékesebbet, utat nyitva az örökkévalóságnak. Ma is valljuk, hogy igazán egyedit és maradandót férfi és nő csak együtt teremthet…

„Olyanok lettünk, mint az álmodók” – mondja az ige. Ez azonban több, mint a földi mennyországról szóló vágyak beteljesülése. A zsoltárrészlet ezen a ponton kapcsolódik a mai napra kijelölt bibliai történethez, amelyben két álmodó is van: Anániás és Saul, a későbbi Pál apostol. Nézzük meg először, hogy mi is történik az álmodóval. Az álomlátó az álom állapotában átmenetileg megszabadul a tér, idő és a gondolkodás korlátaitól; a lelke tisztábban érzékeli a mindenség rezdüléseit: Isten jelzéseit, az élete összefüggéseit és embertársai valódi lényét is. Álmodva még közelebb kerül Istenhez és a valóság teljességéhez – éleslátó lesz. A Biblián kívül a meséinkben, irodalmi és zenei alkotásokban és a filmművészetben is időről-időre felbukkanó téma ez a korántsem ritka jelenség, amikor valaki éjszakai álomban vagy nappali ábrándozás révültében kijelentést nyer a természetfeletti világból, információkat kap a teljesebb valóságról. Ki ne ismerné pl. az örökzöld slágert: „Álmaimban valahol már jöttél felém…” (Mihály István–Fényes Szabolcs) Ősi magyar hitvilágunk és a modern, határait kiterjesztő pszichológia is meg van győződve arról, hogy az álmaink sokszor rejtenek isteni sugallatokat. Miért fogadjuk ezeket mégis oly kétkedően?

Amikor megszületünk erre a világra, a többi embertől való elkülönülésünk, a testi határaink egyértelműek. Ám a lelkünk kiterjedését és határait sokkal nehezebb megállapítani. A fizikai világ mögött ott húzódik a földi érzékszervekkel megragadhatatlan lélekvilág, amellyel sokkal jobban összefonódunk, mint gondolnánk; akkor is, ha nem akarunk róla tudomást venni. Ezt az anyagin túli világot aligha lehet földi eszközökkel vizsgálni, számokba, vagy fogalmakba szorítani. Nem véletlenül nevezzük vég-telennek és örökké-valónak, hiszen téren és időn túlterjed, benne felfoghatatlanul nagy az átjárhatóság, s elmosódottak a határok. Ez a végtelen dimenzió volt előbb, ebben lett elhelyezve a mi látható, véges, anyagi világunk a teremtéskor; így a földöntúli valóság állandóan áthatja, teljesen átszövi a földit. A két világ szétválaszthatatlansága kemény eledel az embernek. Jézusnak nem volt könnyű ezt az ókor nyelvén érthetővé tenni. A legtöbben elutasították az Atyával való azonosságát, hiába állította: „Én és az Atya egy vagyunk”. (János 10,30) Amint az apostolok tanítását is értetlenség és felháborodás fogadta, amikor az Isten és ember kapcsolatáról azt merték mondani: „Ő bennünk, s mi Őbenne!” (Apostolok Cselekedetei 17, 28; 1 János 4,16; Galata 2,20) Sajnos ma is hajlamosak vagyunk arra, hogy amit nem teljesen értünk, azt félredobjuk…

Az álom, a látomások, megérzések tehát a mindenség érintései: a látható és láthatatlan világok közötti átjárók. Általuk rendkívüli közelségbe kerülünk a lelkünk legmélyével, és annak kapuján át az univerzummal – benne Istennel, és mindenki mással, akivel időn s téren túl is összetartozunk. Mindannyian úgy jövünk e világra, hogy képesek vagyunk bizonyos mértékű kapcsolatot tartani a lélekvilággal. Vannak, akik sokkal fogékonyabbak erre közülünk, míg mások elzárkóznak tőle, erősen kapaszkodva a megismerhetőbbnek, kiszámíthatóbbnak tűnő az anyagi világba. A materializmus háttérbe szorulásával felerősödött a vágy az emberekben a földöntúlihoz való kapcsolódásra. Ha nem félünk és tiltakozunk e természetfölötti világ hatásai ellen, akkor észrevehetjük, hogy mennyire gyakran (akár folyamatosan) képesek vagyunk a lélekvilág adásának a vételére: „le tudjuk tölteni az éterben lebegő rezgéseket”. Vagyis halljuk Isten hangját, tisztábban látjuk magunkat, egymást, és az életünk bonyolult folyamatát; ráébredünk, hogy hol van baj velünk, s azt miképpen kezeljük. Felfedezzük az embertársaink viselkedése mögött lévő okokat, és sugallatokat kapunk a konfliktusok megoldását illetően is. Mert képesek vagyunk belesimulni a világmindenség áramlatába: érzékelni tudjuk az irányt, a változásokat, eseményeket, Istent és egymást – sokkal világosabban és mélyebben, mint azelőtt! Az intuíciók jönnek feltartóztathatatlanul, csupán rajtunk múlik, hogy félretesszük-e azokat hitetlenkedve, vagy beengedjük az életünkbe, megértük és felhasználjuk őket, mint isteni vezetést.

Anániás, mai történetünk szereplője ilyen helyzetet él át, amikor látomásban részesül. Jézus valódi követőjeként élő kapcsolatban áll a Földöntúlival. Az ébrenlétben rátörő álomszerű káprázat, mint a lélekvilágból érkező élő közvetítés, levetíti előtte a jelen és a jövő egy fontos részletétét. Olyan valóságról világosítja fel, amit földi érzékszervekkel nem láthat: egy ember vár rá, hogy helyreigazítsa, mert a későbbiekben közös célért kell küzdeniük. „Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: mert íme, imádkozik, és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson!”

Ebből a kinyilatkoztatásból kiderül, hogy egyidejűleg a segítségre szoruló Saul is látomást nyer, amelyben Anániást, mint gyógyítóját látja. Felismerünk itt egy másik titokzatos lélektani jelenséget is. Azt, amikor két ember ugyanazt álmodja: egyszerre szereznek tudomást mindketten a jelenben rejtőző, vagy a jövőben bekövetkező valóságról – legyen az a közöttük lévő valódi kötelék, egy meglévő probléma, amiért mindketten felelősek, vagy későbbi közös teendők. Az álomlátók egyszerre tapasztalják meg az életükön fordítani akaró földöntúli érintést, miközben egymás lelkét is érzékelik… Anániás és Saul azelőtt nem is találkoztak, mégis képesek voltak erre, mert élő kapcsolatot ápoltak Istennel, aki ezúton vezette őket egymáshoz. Mennyivel inkább képesek összekapcsolódni lélekben – örökre – azok, akik ismerik és szeretik egymást; még fizikai távolság ellenére is „érzik” a másikat.

Anániás komoly értékrenddel bíró, gondolkodó ember. Meglátva, amit tennie kellene, rögtön hangot ad a véleményének: „sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen” – mondja. A válasz nem az, hogy „rendben, értettem, azonnal indulok”. Az Isten által megszólított Anániás ehelyett érvel, hogy miért is nem tetszik ez a küldetés. Sokakra jellemző ma is ez az alkudozó, akadályokat felsorakoztató reakció, amikor rendkívüli feladatot kapnak… Anániás ellenállást tanúsít. „Hogy jön ő ehhez, miféle keresztyén az ilyen?” – gondolhatják azok, akiket feltétlen engedelmességre neveltek. De figyeljük meg, Isten milyen türelmes vele! Nincs itt semmilyen elmarasztalás a „visszabeszélés” miatt! Úgy tűnik, Isten nem vár el ész nélküli parancsteljesítést, hanem szelíden rávezet az együttműködés fontosságára. Magyarázatot ad a tiltakozónak, tiszteletben tartja annak véleményét, kérdéseit és érzéseit: Menj csak el, és gyógyítsd meg azt az embert, mert választott eszközöm ő, hogy munkába álljon az én ügyemért! És ne gondold, hogy könnyű dolga lesz; szenved majd közben eleget…! Isteni példa ez arra, hogy – ellentmondást nem tűrő parancs helyett – a másik felet is meghallgató, megértő hozzáállás, és az igazságérzetet is kielégítő magyarázat emel a kétségek fölé, s vezet el a küldetés vállalásához; ráadásul nem kényszerből, hanem önként! Ezt nevezzük ma szelíd formálásnak, partneri hozzáállásnak, egyenrangú kapcsolatban történő fejlesztésnek – legyen szó gyermekről vagy felnőttről…

Vessünk egy pillantást arra, hogy mivel érvel Anániás a küldetés ellen. A feladat végrehajtásában az gátolja, hogy akin segítenie kellene, az az ő szemében ellenség. Előítéletei vannak vele kapcsolatban, amelyek szóbeszéden alapulnak. Sokszor valóban „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”, azonban a pletykák sokkal inkább arról szólnak, aki terjeszti őket. Az szereti a mások életét boncolgatni, aki a magáéval nem mer szembenézni; így menekül a saját boldogtalansága, tehetetlensége, bűnei és hiányai elől. Erre utal Jézus, amikor az evangéliumban felteszi a kérdést: „Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre?” (Máté 7,3) Anániás nagy igazságokkal szembesül a látomás során. Megtapasztalja, hogy Isten az elbukottat is kiválaszthatja nagy feladatra, mert velünk ellentétben Ő látja az értékeit is, bízik a fejlődésében, s abban, hogy a hátrányok előnyökké kovácsolhatók. Anániás ugyanekkor szembesül a saját diszkriminatív hozzáállásával is, azzal, hogy „személyválogató”: megkülönbözteti, elítéli azt, akiről rosszat hall – pedig nem is ismeri személyesen. Ebben neki kell fejlődnie. Beszédes az, hogy az Ige szerint Isten az „Egyenes” utcába küldi szolgálatra… Mennyivel közelebb jutunk az igazsághoz, ha hallomások, feltételezgetések, egy-két rossz tapasztalatból levont végzetes következtetés helyett egyenesen odaállunk a másik elé, és személyesen tőle kérdezzük meg – ha valamiért ránk tartozik – hogy mit miért tett, vagy tesz. S ha meglátjuk, hogy az elkövetett bűnök mögött súlyos sérülések, vagy hiányok vannak, mennyivel keresztyénhez méltóbb dolog gyógyulásra segíteni az elbukottat, hogy fel tudjon állni, és képes legyen velünk együtt húzni a szekeret. Csak az egyenes úton járva találhatunk rá azokra, akikkel valóban törődnünk kell. Aki előre akar lépni, építeni akar, annak nincs ideje másokat bántani; annak az áll érdekében, hogy mindenki jobban legyen, s egyre jobbá váljon! Az nem rágalmaz és pletykálkodik – biztonságos távolságban maradva, hanem közel megy és segítő kezet ajánl a bűnösnek! Anániás végül vállalja, hogy megkeresi az Egyenes utcában Sault, aki a Júdás házában vár rá. Megérti, hogy értelmetlen időpazarlás kósza híreken rágódni, és azon, hogy mit szólnak majd mások; neki oda kell mennie! Isten nevében, az Ő erejével és megbocsátó szeretetével – hogy felnyissa Saul szemét az Igazságra, a gondolkodását új vágányra terelje, őt a sebekből fakadó bűneiből kigyógyítsa. Mert az ő felelőssége Sault olyan állapotba juttatni, hogy alkalmas legyen isteni megbízatásának a teljesítésére. Mondd, minden gyengét és bűnöst felvállaltál, akinek a talpra állítását Isten személyesen rád bízta? Túl sokszor elhatárolódunk tőlük, attól félve, hogy lehúznak és beszennyeznek minket! Pedig éppen ezzel süllyedünk lejjebb…

„Anániás pedig elment, bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett, majd miután evett, erőre kapott.” – zárul a mai történet. Saulból így lesz Pál apostol. Anániás által emlegetett, és megbocsáthatatlannak tartott bűne: a keresztyének irtása a neveltetéséből és az akkori meggyőződéséből fakadt. Tudományos műveltsége, nemzeti és vallási elkötelezettsége, s a politikai életben való aktív részvétele egyaránt közrejátszottak abban, hogy erre vetemedett. Isten azonban nem akarta őt megsemmisíteni azért, mert a rossz oldalra állt és emiatt tévelygett. Isten használni akarta Saul meglévő értékeit és képességeit – a jó oldalon. Úgy állította át a helyes útra, hogy ráébresztette lelki vakságára – könnyen érthető szimbólummal: átmeneti testi vaksággal. Ez is alátámasztja, hogy a testi betegségek jó része jelképes üzenet arról, hogy milyen területen vannak gondok az életvitelünkben; amit bizony rendbe kell tennünk, hogy az egyensúly: az egész-ség helyreálljon… Mindez Saullal a híres damaszkuszi úton történt, amikor látomásában Jézussal találkozott; és testközelből, személyesen megismerhette azt a Végtelen Jóságot, akit üldözött.

Három napig tartó testi baja, a vakság szempillantás alatt eltűnik, amikor Anániáson, keresztyén testvérén keresztül megérkezik hozzá a bűnbocsánat gyógyító ereje, az éleslátásra hívó szó, és a Szentlélek ajándéka. Keresztyén Testvérem! Te tudod, ki várja tőled, hogy elvidd neki az Istentől jövő feloldozást a bűneiből; hogy adj neki égi tisztánlátást, és közvetítsd felé az újrakezdés esélyét? Olyan sokan vágynak rá, hogy végre önmagukra találjanak a Szeretet-lélek ölelésében! Tegyük meg, amiről régóta érezzük, hogy meg kell tennünk! Ámen

Imádkozzunk! Ne hagyj, Jézusom, a múlton keserűen merengeni, a vakon tévelygők bántásától megijedni, a süllyedő mellett tétovázni, a bűnös szenvedőt elítélni. Ne hagyd talentumaimat a rossz oldalon használni, vagy parlagon heverni; ne hagyj meddőn vitatkozni és feladataim ellen lázadni. Segíts az értelmes küzdelmekben helyt állni, az emberi méltóságért a végsőkig harcolni, mindenkit értékesnek látni, s az igazságért mindenkor kiállni. Adj türelmet mindenkihez, akit rám bíztál; add, hogy mindig ott legyek, ahol a legfontosabb, s azokkal törődjek, akiknek valóban rám van szüksége. Légy erőm, hogy senkit se küldjek el, aki másra nem számíthat. Tarts engem erősen, hogy másokat megtarthassak; ölelj át, hogy ölelhessek; légy sziklám, hogy biztonságot nyújthassak; és légy bölcsességem, hogy tanácsolhassam azokat, akik hozzám fordulnak. Légy a mindenem, légy fényem; szüntelen Benned élnem Te segíts! Ámen

Áldás: „Az utolsó napokban – így szól az Isten – kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak!” (Apostolok Cselekedetei 2,17)