• Szeptember 13-án pénteken volt a konfirmációi beiratkozás gyülekezetünkben. A pótbeiratkozás szeptember 20-án, péntek délután 3-kor lesz, amikor az első kátéórát is tartjuk.
  • Szombaton kérték házasságukra Isten áldását templomunkban Balogh Gergő és Fuszanecker Anett Mátészalka, Dózsa György úti lakosok. Az ifjú férjben Balogh Lehel presbiter testvérünk fiát üdvözölhetjük. Isten áldja meg az új házaspár közös életét!
  • Az egyházmegyei evangélizációs alkalmak szeptember 16-án, vagyis holnap este kezdődnek. Az egyházmegyei program részleteiről a kiadott hirdetésekben olvashatunk. Szeretettel várják gyülekezetünk tagjait a felsorolt helyszíneken és időpontokban. Vegyünk rész minél nagyobb számban az egyházmegye közös lelki alkalmain!
  • Az egyházmegyei evangélizáció miatt a héten a gyülekezeti bibliaóra elmarad.
  • Néhány gyülekezeti alkalmunk időpontja megváltozott, amelyről részletesen a kiadott hirdetésekben tájékozódhatunk.
  • Új időpontban, szerdán 10 órakor várja ezután Életadó körünk a keresztyén családi életre törekvő kismamákat, anyukákat és gyermekeiket a parókiaudvar játszóterén, kedvezőtlen időjárás esetén a játszószobában.
  • A Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház péntek este 7 órától közkívánatra ismét bemutatja a HITBŐL, SZÍVBŐL, SZENVEDÉLYBŐL… című zenés színházi műsort, amely Mátészalka várossá válásának 50. évfordulójára készült. A belépés ingyenes, de a nagy érdeklődésre tekintettel helyjegyet kell igényelni a színház irodáiban.
  • Szeptember 21-én kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Szatmár Határok Nélkül Református Találkozó a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület és a Szatmári Református Egyházmegye szervezésében. Az ünnepségsorozat szombaton 11.00-kor a Nagyecsedi Református Nagytemplomban ünnepi istentisztelettel kezdődik, amelyen Dr. Fekete Károly és Csűry István püspökök szolgálnak.
  • Egyházközségünk presbitériuma a templomszentelő, hálaadó ünnepi istentisztelet időpontját október 6., vasárnap délután 4 órában határozta meg. Az ünnepi istentiszteletet követő szeretetvendégségnek a templommal szembeni Móra Ferenc Eltérő Tantervű Általános Iskola épülete ad helyet. Vendégünk lesz Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Az ünnepi alkalomra és az azt követő szeretetvendégségre gyülekezetünk minden tagját nagy szeretettel várjuk!
  • Felnőtt konfirmációi képzés indul ismét gyülekezetünk közösségében. Szeretettel várjuk mindazok jelentkezését, akik református hitünkről mélyebb ismereteket kívánnak szerezni, és a felkészülés végén szeretnének hitvallást tenni, hogy gyülekezetünk úrvacsorázó közösségében is részt vehessenek. Az első alkalmat október 16-án, szerdán 18 órakor tartjuk a Kossuth téri gyülekezeti teremben (Kossuth tér 1. sz.).
  • A felnőtt istentisztelettel egy időben, 10 órától gyermek-istentiszteletet tartunk az általános iskolások számára a gyülekezeti teremben, az óvodásoknak pedig a gyermekmegőrző foglalkozást biztosítunk a játszószobában.
  • Gyülekezetünk tagjai számára egyéni-, pár- és család-lelkigondozás folyamatosan igénybe vehető előzetes telefonos egyeztetéssel.
  • Honlapunkon megtalálhatók az elhangzott vasárnapi prédikációk, templomi hirdetések, valamint a gyülekezeti eseményekről szóló beszámolók a refmateszalka.hu oldalon

Eltemettük:

  • Pecséri Jánost 82 évesen az Ady Endre utcából.

Emlékharang szól:

  • ma délelőtt 11-kor, néhai Lőke János halálának 8. évfordulóján. Elveszített szerettükre fájó szívvel emlékeznek: felesége és gyermekei családjaikkal együtt.

Isten adjon vigaszt a gyászoló és emlékező családoknak!

Az egyházmegyei szószékcsere program keretében szeretettel köszöntjük gyülekezetükben Kormos Csaba porcsalmai és komlódtótfalui lelkipásztort! Isten áldja meg Őt és szeretteit, a rábízott gyülekezeteket, valamint az egyházmegye lelkipásztorainak vendégszolgálatát a szatmári gyülekezetekben!