• Mai istentiszteletünkön kereszteltük: Gyarmati-Gere Szilárdot, Gyarmati Alex és Gere Boglárka gyermekét a Somogyi Béla utcából. Keresztszülei: Barnai Kálmán és Gere Alexandra. Isten áldja meg gyülekezetünk legifjabb tagjának és szeretteinek az életét!
  • Kedden 17 órakor lesz a gyülekezeti bibliaóra.
  • Kedden 18 órakor presbiteri gyűlést tartunk a gyülekezeti teremben, amelyről presbiter testvéreinket meghívóval is értesítettük. A presbiteri gyűlés tárgya a templomszentelő istentisztelet és szeretetvendégség előkészítése.
  • Szerdán 10 órakor várja Életadó körünk a keresztyén családi életre törekvő kismamákat, anyukákat és gyermekeiket a parókiaudvar játszóterén, kedvezőtlen időjárás esetén a játszószobában.
  • Pénteken 15 órakor kátéórára várjuk a konfirmandusokat.
  • Szombaton 9 órától templomtakarításra hívjuk testvéreinket, hogy méltó módon fogadhassuk vendégeinket a hálaadó istentiszteletre.
  • Templomszentelő, hálaadó ünnepi istentiszteletünket október 6-án, vagyis a jövő vasárnap délután 4 órakor tartjuk. Az ünnepi istentiszteletet követő szeretetvendégségnek a templommal szembeni Móra Ferenc Eltérő Tantervű Általános Iskola épülete ad helyet. Vendégünk lesz Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Szalay Kont, a Szatmári Református Egyházmegye esperese. Az ünnepi alkalomra és az azt követő szeretetvendégségre gyülekezetünk minden tagját nagy szeretettel várjuk! A jövő vasárnap délelőtt nem lesz istentisztelet! Az ünnepi alkalom részleteit a kiadott hirdetésekben olvashatjuk.
  • Felnőtt konfirmációi képzés indul ismét gyülekezetünk közösségében. Szeretettel várjuk mindazok jelentkezését, akik református hitünkről mélyebb ismereteket kívánnak szerezni, és a felkészülés végén szeretnének hitvallást tenni, hogy gyülekezetünk úrvacsorázó közösségében is részt vehessenek. Az első alkalmat október 16-án, szerdán 18 órakor tartjuk a Kossuth téri gyülekezeti teremben (Kossuth tér 1. sz.).
  • A felnőtt istentisztelettel egy időben, 10 órától gyermek-istentiszteletet tartunk az általános iskolások számára a gyülekezeti teremben, az óvodásoknak pedig a gyermekmegőrző foglalkozást biztosítunk a játszószobában.
  • Gyülekezetünk tagjai számára egyéni-, pár- és család-lelkigondozás folyamatosan igénybe vehető előzetes telefonos egyeztetéssel.
  • Honlapunkon megtalálhatók az elhangzott vasárnapi prédikációk, templomi hirdetések, valamint a gyülekezeti eseményekről szóló beszámolók a refmateszalka.hu oldalon

Eltemettük:

  • Koi Lászlót, a nyírcsaholyi gyülekezetnek haláláig hűséges tagját 87 évesen, Nyírcsaholy, Ady Endre utcából.

Elhunyt:

  • özv. Bojti Istvánné Molnár Anna, korábban Mátészalka, Rákóczi u. 59. sz. alatti, később nyíregyházi lakos 79 évesen. Temetése október 4-én, pénteken 13 órakor lesz Mátészalkán, a római katolikus egyház szertartása szerint. Az elhunytban néhai Bojti István mátészalkai református presbiter özvegyét gyászolják szerettei, akik számára gyülekezetünk Isten vigasztalását kéri.

Isten adjon vigaszt a gyászoló családoknak!