Lekció:Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona; várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott. Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét korona; farka magával sodorta az ég csillagainak harmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor megszülte, felfalja a gyermekét. Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott Istenhez és az ő trónjához, az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig.

Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig. Ezért vigadjatok egek, és akik bennük lakoztok: jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van.” Jel 12,1-12

Textus: „Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte; de az asszonynak a nagy sas két szárnya adatott, hogy a pusztába repüljön az ő helyére, hogy ott tápláltassék három és fél évig a kígyó elől elrejtve. A kígyó pedig a szájából folyónyi vizet árasztott az asszony után, hogy elsodortassa az árral. De segített a föld az asszonynak: megnyitotta a föld a száját, és elnyelte a folyót, amelyet a sárkány árasztott a szájából. Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan Jézus bizonyságtétele, és odaállt a tenger fövenyére.” Jel 12,13-18

Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! Károli Gáspár bibliafordításában ezt a rövid és egyszerű félmondatot, hogy „egy nagy jel tűnt fel az égen”, a következőképpen olvassuk: „És láttaték nagy jel az égben…”

A láttaték, mint műveltető ige azt jelenti, hogy valaki által, egy külső beavatkozás által bizonyos dolgok láthatóvá válnak. E beavatkozás nélkül is ott vannak, csak nem látszanak. Még az égre néző ember számára sem látszanak, bár manapság az a jellemző, hogy nem nézünk fel az égre. De ha felnéznénk is az égre, akkor sem látnánk, mert ahhoz az eget ismerni kellene, a csillagok járását ismerni kellene. Az ókori ember ismerte a csillagok járását, azokból olvasni tudott és tájékozódni mert, mert a legősibb tudásnak az egyik fő eleme az, amit Jézus a Mi Atyánkban így fogalmazott: Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Ez a tudás és az égi tájékozódási pont, és a kedvező csillagállás indította el a napkeleti bölcseket, mert tudták, hogy mikor kell az emberiség Megváltójának megszületnie.

Láttaték nagy jel az égen azt jelenti, hogy János apostol számára az Isten Lelke által láthatóvá válik egy nagy jel az égen. A mai tudásunk, vagy elképzelésünk szerint két dolog lehetséges. Vagy mi vetítünk fel valamit az égboltozatra, és ez a korszerű fénytechnikával valóban megtehető, de a képzelet által is lehetséges, ahogy én például gyermekkorom óta látom a Hold arcát, és velem sokan mások is látják a Hold arcát, ismét mások azt mondják, hogy az egész csak a képzelet játéka. Az egyik út tehát az, hogy alulról valami általunk fölvetítődik az égre, a másik lehetőség az, hogy valami még föntebbről, az égboltozatnál magasabb szintről vetül rá az égre, és mi pedig alulról látjuk.

Isten megmutat valamit egy elképzelhetetlenül magas szintről, és ez átlátszik az égen és ez olyan, mintha az égboltozaton át kilátnánk az univerzumba. Én úgy szeretnék kilátni az univerzumba, és úgy szeretném hinni veletek együtt, hogy nem akkora a világ, amekkora a mi kis világunk, amely kis világunkban olykor örömök, máskor szomorúságok, sikerek és kudarcok, jó és rossz dolgok, előrelépések és meghátrálások vannak. Szeretnék veletek együtt kilátni az univerzumba, és ma különösen is azzal a hittel jöttem föl ide a szószékre, hogy magasabbról messzebbre látva bizonyságot tehessek arról, hogy mi zajlik az univerzumban felettünk, s hogy a helyzetünk egyáltalán nem reménytelen. Nézzünk ki együtt az univerzumba, bolygók és csillagok tágas világába, és egy emelkedett lelkiállapotban, mert oda kilátni csak úgy lehet, fürkésszük a Jelenések titkát.

Még mielőtt a napba öltözött asszony üzenetét vennénk, egy nagyon izgalmas dologra szeretném irányítani a figyelmeteket, különös tekintettel arra, hogy az évfolyamok vasárnapján gyerekek is szép számmal vannak közöttünk. Egy kicsit féltem is attól, hogy nem éppen gyermeki történettel küldött el ma az Isten.

Aztán megláttam az égi vetítővásznon a magyar népmesék nélkülözhetetlen alakját, a hétfejű sárkányt. És megéledt a gyermekkorom sok-sok meséje a hétfejű sárkányról, és eszembe jutott az is, hogy talán megválaszolatlan kérdéseim, gyermekkori félelmeim elől bújtam bele a mesékbe, és mégsem féltem a hétfejű sárkánytól. Mert a bátor mesehős mindig legyőzte a sárkányt, akinek a hét feje a minden irányból fenyegető veszélyt jelentette.

Magyar népmese van az égen, de még ennél is tovább merészkedek, magyar ősvallás mintázata van az égen, és ezért nekünk magyaroknak, ha fölgerjesztjük magunkban ezt a tudást, akkor valóban nincs mitől félni az univerzum és a világ fenyegető árnyai között. Ha nem vállaljuk a magyar múltat, és az igaz magyar lelkiséget, akkor menthetetlenül elvesztünk. De ha magyar füllel és magyar szívvel tekintünk a Jelenések egére, akkor van biztató üzenet, mert akkor tudjuk, hogy mi történik ott valójában. Az egész Jelenések könyve olyan képanyagból merít, ami egyetlen nemzethez sem áll olyan közel, mint a magyarhoz. Csak egy példát említek. Gondoljunk csak a lovak és lovasok képére.

Ha figyelmünk ezek után még inkább, és még éberebben ott van a mennyei vetítővásznon, akkor feltűnik az igazán nagy jel, a napba öltözött asszony képe, akiről az mondja János evangélista, hogy Napba öltözött, lába alatt a Hold, a feje fölött pedig 12 csillagból álló korona. Nagyon leegyszerűsítve az égi látomásban csillagoknak és bolygóknak egymáshoz való viszonyulása és különleges együtt állása van. Napba öltözik az a csillag, vagy csillagkép, amelyikre a Nap fénye rávetül, és attól az teljes fényességében pompázik. Egy ilyen különleges helyzetben születik meg a világ Megváltója is. A születendő gyermeknek is van csillaga. A tűzvörös hétfejű sárkányt a naprendszeren időnként átszáguldó üstökössel azonosítják, amelynek esetleges becsapódása az életre veszélyt jelent. Ezek azok a legfontosabb csillagászati megfigyelések, amelyek valóban nagyon leegyszerűsítve az égi látomás mögött állnak.

De ott van mögötte az a nagyon ősi tudás is, amit az emberiség magával hoz a teremtés hajnala óta, amit a bibliai József az álomlátó is elmesél, amikor nagyravágyó gyermeki lelke bejárja a végtelen univerzumot és – az egyetemes hagyományból merítve – azt mondja, hogy álmomban apám volt a Nap, és anyám volt a Hold és az én testvéreim a 11 csillag. Ami arról szól, hogy az életem akkor tud kiteljesedni, ha ott vannak a szeretteim körülöttem. Ami arról szól, hogy csak együtt juthatunk fel a csúcsra. Íme József még királynak álmodja magát, de amikor végre király lehetne, akkor igazi segítő társa lesz minden bajbajutott embernek, legfőképpen családtagjainak.

A napba öltözött asszonyt, az ég királynőjét a középkori katolikus egyház máig érvényesen kizárólag Máriával azonosítja, de a teljes Szentírás jelképrendszere alapján mi inkább az Isten népe közösségére, az anyaszentegyházra gondolunk. Így láttatja az Élő Isten Jánoson keresztül földi egyházával azt a mennyei előképet, amilyenné válnia kellene. Így láttatja Isten az üldözött egyházat önmagával, mintegy égi tükörben az első század végén a Római Birodalomban. Vagyis napba öltözött, Isten szeretetébe, a Világ Világosságába, a Fény Krisztusának oltalmába rejtett fénylő csillag az egyház. Amilyennek felülről látszik, és amilyenné válnia kellene, és amilyenné Isten formálja az évezredeken át.

Az Isten népének ellenségei ezt nem láthatják, mert látásukat, felismerésüket Isten népe ellen fordítanák, és a fénylő csillagot hiú dicsőségük féltésének rohamában még az égről is lerántanák, ha tehetnék. Ezért az üzenet kódolva, az ég csillagjain keresztül érkezik. Hogy akinek van szeme lássa, és akinek van füle hallja meg. Mivel a Napba öltözött egyházi közösség minden gyermeke a Napba öltözik, erről a legközelebbi alkalommal szeretnék beszélni, most inkább csak címszavakban szólok arról, hogy mit jelent ez a 21. század egyházában.

Napba öltözött asszonnyá kellene válnia az egyháznak. Fényben fürdő, világító közösséggé lenni, amelyikben a Napba öltözöttek tényleg Napba öltözöttek.

Legelőször is a férfiak a nőknek szeretetükkel, vagyis bátorságukkal és hűségükkel női méltóságot adnak, és a nemek, fiúk és lányok, férfiak és nők össze soha nem keveredve, sem identitást, sem külsőt nem cserélve, de igazi társul szegődve, egymásnak méltóságot adnak. Ahol a Napba öltözött anyák nem félnek semmilyen sárkánytól, hanem gyermekeket szülnek. És a gyermekek a szüleik biztonságot adó szeretetében nevelkednek és megismerik a magyar meséket, amelyek íme, az égben is meg vannak írva a legyőzhető hétfejű sárkányról, és az életre felbátorodnak. Ahol a gyermekek szüleiket, miként az Istent, Napba öltözve látják, és tőlük nem félelmet, hanem bizalmat tanulnak.

Napba öltözött asszonnyá kell válnia az egyháznak, ahol lelkek találnak otthonra, egy olyan helyre, amelyik nem virtuális, hanem valódi közösség, ahol ránk mosolyog az Isten.

Napba öltözött asszony – ezt gondolja Jézus az egyházról, ezt a képet mutatja meg Jánosnak a mennyei vetítővásznon, és ezt az irányt mutatja nekünk is az év második vasárnapján.

Füle Lajos szavai kísérjenek el bennünket:

Ó, reggelek, színig rakott kosarai a kegyelemnek! De jó, hogy jöttök, egyre jöttök az éjszakák őserdejéből!
Tibennetek újul az ember, hisz újrakezd harcolni, élni naponta, míg elébe jöttök világossággal, friss erővel,
meleg kenyérrel, új Igével. Már az se fáj úgy, hogy a tegnap eltékozolva néz utánam. Hiszek a mában, újulásban, s új életet kezdek-e hitben, hisz – öltözködve napsugárba – mosolygó arccal néz az Isten.

Ámen.