Köszöntés: Jézus mondja: „Boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.” (Lukács 7,23)

Imádkozzunk a 16. századi énekírókkal! „Ne hagyj elesnem, felséges Isten, keserűségemben! Te szent Fiadért légy segítséggel: ne essem kétségbe, mert mindenfelől, látod, Úr Isten, vagyok kísértésben. Az Írás rólad, felséges Isten, bizonnyal azt mondja, hogy valakinek tebenned vagyon szíve nyugodalma, az olyan ember meg nem szégyenül, mert te vagy oltalma. Csak te egyedül voltál, Istenem, énnékem gyámolom, nagy fájdalmimban és romlásimban az én vigasztalóm; ne hagyj elesnem s megszégyenülnöm, kegyes oltalmazóm! Add meg, Úr Isten, te szent nevedért, amit tőled kérek, szent Fiad által, teljes szívemből melyért most könyörgök, mert csak tebenned bízom, Úr Isten, míg e testben élek.” (Nagybánkai Mátyás – RÉ 257. dicséret) „Add meg énnékem én reménységem szerint való jódat; áldd meg fejemet, ki bízik benned, s viseljed gondomat!” (Balassa Bálint – RÉ 261. dicséret) Ámen

Alapige: Lukács 7, 22-23 és 36-50: Jézus ezt válaszolja Keresztelő János ama kérdésére, hogy te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk: „Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek hirdettetik az evangélium – és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem… Egy farizeus arra kérte Jézust, hogy egyék nála. Ő bement a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. Egy bűnös asszony pedig, aki abban a városban élt, megtudva, hogy Jézus a farizeus házának vendége, olajat vitt magával egy alabástromtartóban, megállt mögötte, a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente olajjal. Amikor pedig látta ezt a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: Ha ő próféta volna, tudná, ki és miféle asszony az, aki őt megérinti, mivel bűnös ez az asszony. Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: Simon, van valami mondanivalóm neked. Ő pedig így szólt: Mester, mondd! Jézus ezt mondta: Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Vajon melyikük szereti őt jobban? Simon így válaszolt: Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. Ő pedig ezt mondta neki: Helyesen ítéltél. Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet a lábam megmosására, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig drága olajjal kente meg a lábamat. Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret. Az asszonynak pedig ezt mondta: Megbocsáttattak a te bűneid. Az asztalnál ülők erre kérdezgetni kezdték egymás között: Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja? Ő pedig így szólt az asszonyhoz: A te hited megtartott téged, menj el békességgel!

Kedves Testvéreim! A történetünket megelőző igeszakaszok arról számolnak be, hogy Jézus egyik csodát teszi a másik után, s ezáltal egyre szélesebb körben ismertté válik. „Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, s a szegényeknek hirdettetik az evangélium”. Mindezekkel nagy tömegeket győz meg Jézus arról, hogy Ő Isten küldötte. Akadnak azonban kételkedők is; egyesek irigységből és hatalomféltésből, mások bizalmatlanságból, kicsinyhitűségből. Keresztelő János is bizonytalan, hogy Jézus-e az Eljövendő, vagy mást várjanak, ezért két tanítványával megkérdezteti erről őt. Jézus természetesen megerősíti ezt. Válaszadásával konkrét példát mutat arra, hogy hogyan álljunk hozzá a kétségeskedő, bizalmatlan embertársainkhoz. Megfigyelhetjük: Ő nem háborodik fel, hogy még a saját előfutára körében is kételkednek benne. Nem sértődik meg, nem tekinti ezt tiszteletlenségnek, és nem vár el hazug hajbókolást. Számára az a fontos, hogy a bizonytalankodók megismerjék a valódi lényét. Ezért nagyra értékeli az őt kérdezők őszinteségét, s tárgyilagosan feltárja előttük a kilétét. Jézus mindig lényegre törően, könnyed természetességgel oszlatja el a kétségeket. Nála nincs mesterkélt erőfitogtatás, elszabadult érzelem vagy idegtépő magyarázkodás. Megtanít minket, hogy bármiféle bizonytalanságot eloszlatni csak tárgyilagos, hiteles és határozott hozzáállással lehet; úgy közölve az igazságról való meggyőződésünket, hogy a kételkedő mindvégig megtapasztalja, hogy őt egyenrangúként tiszteljük, hozzánk hasonlóan értékes és fontos személynek tekintjük. Az igazán nagy ember a legkisebbekkel, legegyszerűbbekkel is remekül szót ért és tud velük együttműködni – nem érzi ezt leereszkedésnek, ő ettől nem lesz kevesebb. Sőt, úgy bánik velük, hogy a kicsik mellette nagynak és megbecsültnek érezhetik magukat – s éppen ez bátorítja őket a növekedésre. Jézus így állt a kételkedőkhöz; minden szava és tette azt üzente, hogy „bízhatsz bennem, és bízhatsz magadban, értékes vagyok, és értékes vagy!”

Keresztelő János Jézus útkészítőjeként sokakat meggyőzött Isten akaratáról, akik megfogadva az életformaváltásra hívó tanácsokat, megkeresztelkedtek általa. Sok farizeus és törvénytudó azonban nem volt hajlandó önvizsgálatot tartani és belátásra jutni. Ők élvezték a pozíciójukból eredő hatalmukat, nem akarták feladni a kényelmes életüket, nem vágytak társadalmi változásra. Meg voltak győződve a tökéletességükről és nem gondolták, hogy szükségük lenne bármiféle bűnvallásra, bocsánatra és arra, hogy megváltozzanak – így elvetették a János keresztségét. A kritikát nem tűrték, azt saját előjoguknak tartották, mindenkiben hibát találtak, aki nem közéjük tartozott, ezért elítélték és megvetették őket. A farizeusok kettős mércével mértek. Maguknak és egymásnak mindent megengedtek: a közülük valók, ha bűnt bűnre halmoztak is, a szemükben csak ártatlanok lehettek; míg aki nem közülük való volt, az nem lehetett más, csak bűnös. Egymás kezét mosták, a többieket bemocskolták és meghurcolták… Hataloméhségük és pénzsóvárságuk az emberség utolsó szikráját is kiölte belőlük. Minden mozdulatuk, tettük álnok színjáték volt csupán; Isten csak arra kellett nekik, hogy elbújhassanak mögé… Mai történetünk megmutatja, hogy Jézus hogyan szembesített az igazsággal egy ilyen farizeust, aki meghívta őt magához vendégségbe.

Ez a Simon farizeus előzőleg hallhatta, láthatta Jézust, s bizonyára észrevett benne valami isteni többletet. Irigységében azt tervelte ki, hogy erősítésként maga köré gyűjti barátait, a többi farizeust, és a saját kis birodalmában majd legyőzik Jézust – farizeus szokás szerint megsemmisítve azt, aki más, mint ők. Jézus elfogadta a kihívást jelentő meghívást. Simont azonnal elárulta a tiszteletlen viselkedése. Nem tartotta be a korabeli üdvözlési szabályokat. A keleti vendégfogadási szertartás szerint a vendéget érkezéskor megcsókolták. Lehetőséget nyújtottak neki, hogy megmossa a lábát, vagy rendelkezésére bocsátottak egy szolgát, hogy az mossa le lábairól az út porát. Illatos olajat is adtak neki, hogy bedörzsölhesse a fejét frissítő masszázs gyanánt, vagy a vendéglátói maguk tették meg ezt vele. Aztán a főhelyre vezették, és mindig őt szolgálták ki először. A nagyrabecsülés természetesen kölcsönös volt, a vendég is tiszteletteljesen viselkedett. Simon szándékosan elmulasztotta vendéglátói kötelességét. Nem üdvözölte csókkal Jézust, nem mosatta meg a lábát, és nem kente meg a fejét olajjal. Kinyilvánította ezzel a Jézus iránti egyértelmű megvetését. Kedveskedő szavak ide vagy oda, Simon meghívása célja egyenesen a Jézus megszégyenítése volt! De jó volna átgondolni mindazoknak, akik folyamatosan színlelnek, hogy ezer apró jellel elárulják magukat. A nyájaskodó felszín alól azonnal kiütköznek a valódi érzések és szándékok. A testtartás, a gesztusok, a tekintet, az arc rezdülései szavak nélkül is tisztán üzennek; a hangnem, a fogalmazás mind leleplezi a hozzáállást és a rejtegetett gondolatokat. Jézus azonnal átlátott Simon színjátékán, ám nem vette szívére. Tudta, mi áll vendéglátója viselkedése mögött, hogy a lelke mélyén – maga elől is titkoltan – mennyi bűntudata, félelme, hiányérzete lehet. Simont zavarta a Jézus jósága, ereje és bölcsessége, s gyűlölte ezekért; Jézus ellenben nem ítélte el őt a nyilvánvaló bűnei miatt sem. Simon azért hívta, hogy megtiporja Jézust, de Ő ezt sem viszonozta, hanem nagyvonalúan félretette ezt, és segíteni akart rajta. Mélységes nyugalommal, tisztelettel és türelemmel elkezdte rávezetni a hibáira. Hiszen az ember csak akkor tud fejlődni, ha megismeri és belátja azokat a dolgokat, amiken változtatnia kell. A rávezetéshez pedig felhasználta szemléltetésként a pillanatnyi körülményeket (amelyekről tudjuk, hogy sohasem véletlenül alakulnak úgy, ahogyan alakulnak).

Jézus asztalhoz telepedett Simon otthonában, ahol az akkori szokásnak megfelelően az asztal körül nem székek, hanem heverők voltak elhelyezve, mint a nap sugarai. Ekkor egy asszony érkezett a házba. Az Ige azt mondja róla, hogy azért jött, mert megtudta, hogy Jézus a farizeus házának a vendége, és vele akart találkozni. Igen szokatlan azonban akkortájt, hogy egy tisztességes nő veszi a bátorságot és belép egy férfiakkal teli helyiségbe. Ezt az asszonyt viszont romlottnak tartották. Nem kizárt, hogy ha ebben ennyire biztosak voltak, akkor nem is csak hírből ismerték: talán bejáratos volt összejöveteleikre, s ezért nem tessékelték ki rögtön… Ismeretes, hogy az akkori társadalmi rend hivatalosan nem biztosított pénzkereseti lehetőséget a nőknek, akik így ki voltak szolgáltatva férfi hozzátartozóiknak, azok elvesztése után pedig gyakran a helyzetükkel visszaélő férfiaknak. Bűnösségükért legalább olyan felelősek voltak az őket ilyen sorsra juttató férfiak, és az apajogú társadalmi berendezkedés.

Ez a nő tehát a Biblia szerint Jézus miatt érkezett. Nem jött üres kézzel. Drága ajándékkal készült, amire talán az egész vagyonát ráköltötte: mirhát hozott alabástromtartóban. A mirha a tömjénfafélék családjába tartozik; Ázsiában, Arábiában és Etiópiában őshonos. Kesernyés ízű, édeskés illatú, melegítő hatású gyantáját a fa kérgének felhasításával gyűjtik. Az ókorban vallási szertartásokon és a gyógyászatban alkalmazták. Egyiptomban éjjel-nappal égették a templomokban, áldozati ajándékként használták, és a múmiákat is az ebből készült kenőccsel tartósították. A három napkeleti bölcs kisded Jézusnak hozott ajándékai között is ott találjuk a mirhát az arany és a tömjén mellett. Az ószövetségi zsidó nép az ebből készült bedörzsölő olajjal szentelte, „kente” fel papjait. A megfeszített Jézusnak egy elöljáró fájdalomcsillapítóként mirhával kevert bort kínált. A mirha napjainkban szépítőszerek és gyógyhatású készítmények alapanyaga. Baktériumölő, gombaölő, gyulladáscsökkentő hatású, erősíti az idegeket, energiával tölt el. Fenntartja a bőr egészségét, késlelteti az öregedést. A bűnös nő ezt az értékes ajándékát olyan, bűnért bemutatott áldozatnak szánta, mint amilyet a vámszedő Zákeus is hozott, amikor megígérte, hogy mindent, amit lopott, négyszeresen visszafizet. A bűnért bemutatott áldozati ajándékkal a bűnös kifejezi, hogy belátta bűnét, szakít azzal, soha többé nem fogja elkövetni, és egészen meg fog változni ezután. A jelképes ajándékkal ez a nő azonnal feltárta szíve szándékát a jelenlévők előtt: megmutatta, hogy megbánta a bűneit és fel akar szabadulni, Isten bocsánatára és egészen más életre vágyik!

Mindenre elszántan megáll Jézus kerevetének (heverőjének) a lába felőli végénél, mint egy alázatos rabszolga; még a tekintetét is szégyelli ráemelni. Szakadni kezdenek a könnyei gyötrelmes élete és szörnyű bűnei miatt, s a közelgő megváltás reménye miatt is, hiszen biztos a Jézus bocsánatában. Megértette, hogy a bűn: visszafizethetetlen tartozás, s hogy a bűnbocsánat felbecsülhetetlen jelentőségű isteni ajándék. Ez a felismerés őszinte hitet és mély szeretetet ébresztett benne Jézus iránt. A szeretet pedig mindig tettre indít, ki akar törni, ki kell mutatni! A nő fájdalommal vegyes örömének könnyeivel öntözi a Jézus lábát. Aztán hosszú hajával megtörli és csókolgatja. Végül megkeni a mirhával, amit magával hozott. Jézus elfogadja az asszony bizalomteljes, szeretetből fakadó gondoskodását, nem törődik az áttört tabukkal, s a jelenlévők álságos rosszallásával. Értékeli, hogy ez a nő elismerte őt Istentől jövő Mesterének, és mindent megtett érte, amit csak tehetett. A farizeus Simon ellenben kételkedett abban, hogy Jézust Isten küldte; nem hitte, hogy Isten erejével gyógyított és támasztott fel halottakat; írástudó társai véleményét osztva, sátáni hatalmat sejtett Jézus tettei mögött (Márk 3,22). Ezt azzal indokolta, hogy „ha ő volna ama próféta, tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös”, és nem tűrné, hogy egy bűnös megérintse. Jézus tudta, mit gondol Simon. De nem marasztalta el ezért, hanem diszkrimináló álszentségét egy egyszerű példázattal tükrözte vissza neki.

„Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Vajon melyikük szereti őt jobban? Simon így válaszolt: Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. Ő pedig ezt mondta neki: Helyesen ítéltél. Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet a lábam megmosására, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig drága olajjal kente meg a lábamat. Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret. Az asszonynak pedig ezt mondta: Megbocsáttattak a te bűneid. Az asztalnál ülők erre kérdezgetni kezdték egymás között: Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja? Ő pedig így szólt az asszonyhoz: A te hited megtartott téged, menj el békességgel!”

Az asszony Jézus iránti szeretete a hitében gyökerezik. A mi egymás iránti szeretetünk is hitből születik. Miután megismerjük a másikat, egyre jobban bízunk benne. Bízunk magunkban is, hiszünk a közös boldogságban, a szép jövőben, amit együtt tervezünk építeni, és hisszük, hogy mindezt Isten megáldja. Ez a hitünk ébreszti és táplálja az érzéseinket, a szeretet körforgását. Szeretet nem születhet másból, csak hitből, bizalomból. Akiben nem tudsz bízni, azt nem tudod szeretni sem – legyen szó magadról, másokról, vagy Istenről. Amiben nem tudsz hinni, azt nem tudod szeretni sem – legyen az egy igazság, egy feladat, vagy a jövő…

Amikor Jézus közli valakivel, hogy a „hited megtartott téged, menj el és többé ne vétkezzél”, mindig azt mondja: az új esélyt megkaptad. Menj el, vagyis mozdulj ki a holtpontról, ahová eljutottál, ami lelkedet és testedet is elgyötörte, s kezdj új életet! Bátran változtass, változz meg! Amit eddig rosszul tettél, azt tedd jól ezután – felszabadultan, megnyugodva, tudatosan, és kitartóan! Minden fojtogató bilincset rázz le magadról, akárki rakta rád! Senki és semmi nem lehet akkora bálvány, hogy Isten fölé helyezd és az igájában szenvedj! Isten szabadnak teremtett, és most feloldoz. Becsüld meg a tőle visszanyert szabadságodat, formálódj át, s így menj tovább; akkor tiéd lesz az egészség, a kiteljesedés és a boldogság!

Azt mondja Jézus, hogy az az adós, akinek a hitelező többet enged el, jobban szereti őt. Az az ember, akinek Isten több bűnét bocsátja meg, jobban szereti Őt. De konkrétan mit jelent jobban szeretni? Jézus ezt a farizeus és a bűnös nő viszonyulásának szembeállításával érzékelteti. Ha valakit nagyon szeretünk, akkor – mint az a nő Jézust – csodáljuk őt, ragaszkodunk hozzá, igazán törődünk vele. Erősen kötődünk hozzá, lessük minden szavát, vágyát, betöltjük hiányait! Az a megbélyegzett asszony hívatlanul is odatolakszik a hatalmasok közé, nem törődik vele, hogy nem veszik semmibe. Ellenállhatatlanul vonzza őt az, aki mindenkinél fontosabb neki, semmi mással nem foglalkozik, csak vele. Teszi, amit szíve mérhetetlen szeretete diktál. A lelkét teljesen megnyitja előtte, nem érdekli, hányan látják… Akit nagyon szeretünk, az előtt felvállaljuk magunkat mindenestől és kimutatjuk az érzéseinket. Az asszony Simon házában ezt teszi.

A farizeusoknak ezzel ellentétben egyetlen őszinte megnyilvánulása sincs. Mindig csak eljátszanak valamit; nekik az a fontos, hogy jónak látsszanak, nem az, hogy valóban jók is legyenek. Emiatt csak azokkal vállalnak közösséget, akik éppen olyanok, mint ők. A többieket gyűlölik, eltávolítják maguktól – attól félve, hogy aki különbözik tőlük, esetleg különb is náluk. A farizeusok sosem tudnak önállóan boldogulni, egyedül létezni, a maguk erejéből előre lépni. Nekik mindig szükségük van bizonyos dolgokra és támogatók sokaságára ahhoz, hogy el ne essenek. A hozzájuk hasonlók állandó közelsége segít nekik fenntartani a látszatot, és elhinni magukról, hogy többek és jobbak, mint azt a lelkük mélyén érzik. Bálványozzák és bálványoztatják magukat, remélve, hogy így nem derülnek ki a hiányosságaik és a valódi szándékaik. Istennel hogyan is lehetne valódi kapcsolatuk? Hiszen a helyére magukat ültették! Akik nem dicsőítik őket, azokat megvetik. Ha valaki náluk bűnösebbnek és gyengébbnek tűnik, azon kárörvendve kiélik az agressziójukat (ld. megkövezések). A megtérő bűnös feszélyezi a farizeusokat, mert titkolt bűneiket juttatja eszükbe, és azt, hogy nekik is meg kellene változni. Az evangéliumok számtalan történetében az ő romlottságukon keresztül szemlélteti Jézus a zsidó nép elhajlását, az istentelenné és embertelenné vált embert, és mutatja meg az eredeti mércét – amelyhez visszatérhetünk, ha Isten bocsánatát elfogadjuk és Őt követjük. A megtért bűnös nőt olyan példaként állítja elénk, aki valódi érzésekkel kötődik Istenhez, hitből fakadó szeretetét tettekben mutatja meg, őszintén és hitelesen él.

Vizsgáljuk át végül az életgyakorlatunkat. Lássuk meg, hogy minden olyan kapcsolat hamis alapokon nyugszik, ahol hazudni, félni, titkolózni kell, és másnak kell látszani. Tényleg megéri ez? Milyen ideált örökít például egy ilyen kapcsolatban élő szülőpár? Hiszen a gyereknek csak az ég a szívébe, amit folyamatos tapasztalatként átélt. Annak a szülőnek, aki életpéldájával, őszinte kapcsolataival igazi jézusi értékrendet mutat fel, soha nem kell félnie attól, hogy a gyermekét elsodorják a kor elferdült irányzatai! Mondd, odamégy ahhoz, akit szeretsz, és megérinted? Érdekelnek a gondolatai, a vágyai, a szükségletei, és gondoskodsz róla? Áldozol rá az idődből és a javaidból? Megteszel érte mindent, amit csak megtehetsz? Szüntelenül tapasztalja, hogy szereted, vagy némely ritka cselekvésedből kellene ezt kitalálnia? Fontos úgy kimutatni a szeretetünket, hogy a másik érezhesse. A ki nem mutatott szeretet: lopás! Megfosztja a másikat az örömtől – attól, hogy szeretetet kaphasson és viszonozhassa. A szeretet visszatartása Isten lényének, a szeretet áramlásának az akadályozása. Ha valaki iránt szeretet ébredt a szívedben, a megfelelő formában meg kell osztanod vele; úgy, hogy senkinek se ártson, hanem mindenkinek a javára váljon! A farizeusi színjáték kártyavára egy apró fuvallatra is összedől. Az őszinteség viszont egymás megismeréséhez és bizalomhoz vezet. A valóság ismerete és a szívbéli bizalom szeretetet szül, jó megoldásokat és jótetteket terem – helyreállít mindent és mindenkit! Ámen

Imádkozzunk! Szabadító Istenünk! Minket akármi ér, mindig körülveszel. Boldog időkben te vagy az örömeink forrása, sötét veremből te vagy a kiút. Gyötrelmünkben gyógyír vagy, és gyászunkban vigasz. Adj áldott enyhülést az elmúlás fájdalmától szenvedő szíveknek! Ha karjaidba futunk, mindig felüdülünk, nincs az a mélység, melyből ne emelnél magasabbra minket. Bevalljuk, hajlamosak vagyunk súlyos bajba kerülve is eljátszani, hogy minden rendben van, hiába segítségre szorulnánk; mert így talán mi sem érezzük olyan súlyosnak az állapotunkat. Beismerjük, hogy gyakran jobban félünk az őszinteségtől, mint a bűnök és bajok következményeitől. Egyedül küzdünk szörnyű problémákkal, s egyre nehezebben tartjuk fenn a látszatot, majd már az is terhel, hogy takargatni próbáltuk az igazságot. Belátjuk, hogy ez a viselkedés akadályozza a megoldást, mert így távol tartjuk magunktól azokat, akik igazán segíteni tudnának. De áldunk téged, hogy nálad soha sincs késő az őszinteségre, a legvégső krízisben is hagysz egy utolsó szalmaszálat; nálad még akkor is van remény, s nincs lehetetlen! Köszönjük a kijózanításodat, hogy nem érdemes másnak látszani. Hiszen aki nem segít rajtunk, annak nem számít a véleménye; aki pedig segít, annak tiszta képet kell látnia. Bátoríts segítséget kérnünk! Szilárdíts meg, hogy sose engedjük a fejünket földi dolgok és emberek igájába hajtani, hanem saját értékeinkre és feladatainkra eszmélve, szabadon járjuk az általad kijelölt utunkat! Tégy bölccsé, hogy hiteles jézusi életet éljünk, maradjunk nyitottak a változásra, és a közös boldogság építésére! Ámen

Áldás: Ezt mondja az Úr: „Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból!” (Ézsaiás 59,21)