„Ekkor így szólt Péter: Íme, mi otthagytunk mindent, és követtünk téged. Jézus pedig ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, az a sokszorosát kapja vissza már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet.”Lk 18, 28-30.

Íme, mi otthagytunk mindent, és követtünk téged. 

Kedves Testvéreim! Olyan napokat élünk meg, amikor akarva, vagy akaratlanul, inkább akaratlanul, de nagyon sok mindent el kell hagyni, vagy el kell engedni. Sőt egyenesen nem szabad megfogni, megérinteni. Ha mégis megtettük, akkor kezet kell mosni. Az érintkezés veszélyes lehet. Mindezek az óvintézkedések az emberi lélek számára idegenek, de a megmaradásunk szempontjából szükségesek.

A böjt negyedik vasárnapján járunk és ez az elengedés, elhagyás most azt is jelenti, hogy elhagytuk a templomot. Egy héttel ezelőtt még a két délelőtti istentiszteleten itt voltunk, és akkor és ott azt mondtam, hogy az üres templompadoknak is üzenete van, de az elmúlt hét felülírta a mondottakat, mert most az üres templomoknak van üzenete. Korábban is voltak üres templomok és megüresedő templomok és volt üzenetük, csak nem vettük észre. Nem vettük észre azért, mert lassan, folyamatosan, évtizedek alatt ürültek ki a templomok.

Most, hogy hivatalosan is üres a templom, és a harangok szava otthoni imádságra hívott az imént, a segélykiáltás már az égig hallatszik. Többé nem lehet ezt a hangot elhallgattatni. Kiáltó hangja szól a pusztában. És akinek van füle hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezetnek: az élő Isten az Ő közösségébe hív minket; és a jelenlegi helyzetben a Vele való találkozásnak a helyszíne nem egy kőépület, nem a reneszánsz, nem a gótika, nem is a barokk, hanem Isten az Ő jelenléte templomába hív. Jelenlétének temploma pedig éppen úgy lehet a belső szoba csendje, mint a világ legszebb történelmi öröksége. Templommá kell, hogy szentelődjenek otthonaink, akár ebben az órában is, amikor lélekben együtt vagyunk.

Amikor Jézus urunkat megkérdezték, hogy melyik templomban imádják jól az Istent, Jeruzsálemben, vagy éppen a Garizim hegyén, akkor Ő azt mondta, hogy az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. A lélekben és igazságban imádás ideje jött el. Ez pedig nem azt jelenti, hogy megnézünk több vallási műsort a televízióban, mert úgysincs más dolgunk. Nem is azt jelenti, hogy az események súlya alatt egy kicsit már megrendülve, félelemmel, bizonytalansággal körülvéve megpróbáljuk oldani a szorongásainkat, és vallásos gondolatokat is megengedünk magunknak. Inkább azt jelenti, hogy a szívünk mélyén elkezdjük igazán keresni, ébreszteni az ott lakót, a bennünk mélyen szunnyadót, az Urat. Ebben a szívbéli szándékunkban jön segítségünkre a mi mennyei Atyánk. Azt olvastam a napokban, hogy az igazán mélyről jövő kérdésekre mindig van válasz.

Nekünk annyi kérdésünk volna ezzel a világjárvánnyal kapcsolatban is, hogy miért, honnan, meddig? Vannak a vírus eredetére nézve összeesküvés-elmélet gyártók, akik a mindentudás bizonyosságával álltatják a mindent elhívőket, és itt vannak a hírek, és itt vannak a tények, és a hírek és a tények nem mindig fedik egymást. A valóságot csak az Isten látja. Kíváncsiságunk és aggódásunk kérdései gyakran elfedik a valódi kérdéseinket. A szív és a lélek valódi kérdéséig kell leásni ezekben a nehéz és várhatóan még nehezebb időkben mindenkinek.

Mi mindent elhagytunk és követtünk téged – hallottuk a Jézus tanítvány, Simon Péter vallástételét. Hadd szóljak erről az elhagyásról, hogy ez mit jelent. Semmi kétségünk nem lehet, hogy az első tanítványok esetében arról volt szó, hogy otthagyva a halászatot és minden más napi tevékenységet, akár a családról való gondoskodást is, a tanítványok úgy szegődtek el Jézus követésére, hogy szinte éjjel-nappal vele voltak a 3 éves felkészülés során, amiről minket a Szentírás tudósít. Ez egyfelől nagy és szép áldozathozatal, de nem nekik, hanem az őket elengedő családnak, akiknek az édesapából ezután még annyi se jutott, mint addig. A családfenntartás nehézségeiről nem is beszélve.

Akárhogy is nézzük, a tanítványoknak ez könnyebbség volt, mert nekik ettől kezdve csak magukra volt gondjuk. Hogy mekkora áldozathozatal volt ez a tanítványok családja részéről, arról sajnos nem beszél a Szentírás. Amikor tehát Péter azt mondja, hogy mi mindent elhagytunk, akkor ettől a mondattól nem kell nekünk hasra esni, mert emögött bizony ott lehetett a halászcsemeték könnyhullatása, hogy apa már megint nincs velünk, ott lehetett a feleségek még jobban megfeszített vállalása, hogy átvegyék a családfenntartó szerepet. Miközben apának már csak Jézus számít…

Egy dolog egészen bizonyos: Mi mindent szívesen elhagyunk, ami kötelesség, és mindent szívesen vállalunk, ami a kötelességeink alól felszabadít bennünket. A világ túlsó végére is szívesen elmegyünk az Isten igéjét hirdetni, mert otthon, a családban a hívő magatartásunk, a szó és a tett összehangolása kudarcot vallott. Lehet, hogy éppen ez az, ami az egyházban kiábrándító? Akkor engedjük el. Hagyjuk végre magunk mögött.

Isten közelségnek keresése közben el kell engednünk azt a hamis illúziót, hogy az Úr tényleg ezt várja tőlünk. Hogy a Neki való szolgálat, csak valakiknek a kárára történhet meg. Milyen jó, hogy Jézus helyre teszi Pétert, és ezzel próbál helyre tenni minket is: „Bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, az a sokszorosát kapja vissza…”

Az Isten országáért elhagyni valamit, valakit az egyáltalán nem azt jelenti, hogy hátat fordítok a kötelességeimnek, és a családom megmentése helyett a világ megmentését választom.

Testvéreim! Isten olyan időszakot hozott el, és olyan időket engedett meg, amikor visszahívja az ő küldötteit a négy égtáj felől, vagy visszahívja az éppen előle és az élet elől menekülőket és azt mondja, hogy most otthon van a helyed. Maradj otthon! Azt gondolom Isten hatalma olyan nagy, hogy Ő meg tud szólalni a Magyar Kormány hangján is olykor. Maradj otthon. Most ez a maradj otthon nemcsak a megmaradásunk záloga, – mindenfelől ezt halljuk – hanem Isten országának építése is. Hagyjátok el a hamis illúziót. Ha élni akartok testvéreim, akkor hallgassatok az élő Isten szavára!

Olyan süketek lennénk, hogy Isten csak egy világjárvánnyal tudja nekünk elmondani, hogy az Ő országa vagy a családjainkban valósul meg, vagy sehogy másképpen? Isten országa az egymásra való odafigyelésben, az egymáshoz való hűségben, a gyermekeink és szüleink iránti szeretetben valósul meg, vagy sehogy másképpen.

Aki elhagyja és elengedi mindazt, amiben eddig az élete értelmét látta, mert ez az életértelem a családon kívül esett, és azt mondja, hogy elengedem, akkor van esélye a túlélésre. Kérdezhetné valaki, hogy mi lesz, ha nem így teszünk? Ha nem így cselekszünk, akkor lehet, hogy túléljük a koronavírust, de az életünk akkor is zsákutca. Nincs tovább. A középkorban az egyház ezt tanította: az egyházon kívül nincs üdvösség. Van-e bátorságunk ezt elengedni, most a böjtben, a vészharangok zúgásakor? Van-e bátorságunk ezt elengedni, magunk mögött hagyni és azt mondani: családon kívül nincs üdvösség. Nincs nemzet, nincs magyar jövő.

Nekem van egy látomásom arról, hogy ha vissza fogunk térni Istenhez és az Ő szent templomába, akkor ez a családok közös elmozdulása lesz.

Aki elhagyja feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, az a sokszorosát kapja vissza már ebben a világban – mondja Jézus –, a jövendő világban pedig az örök életet.

El kell-e hagynunk egymást az Isten országáért? Azonnal adódik a legfontosabb kérdés: a legalapvetőbb családi közösségből önmagát kiszakított ember tud-e Isten áldott eszköze lenni a világban? Talán a középkor egyháza a világi hatalommal egybefonódva úgy gondolta, hogy a gyökereitől, valódi erőforrásaitól, családi kötelékeitől megfosztott ember manipulálható, a hatalom eszközéül felhasználható, Isten nevében az embertársára ráuszítható, de el kell hagyni ezt a középkori képletet. Jézus gondolata mindig az élet. És az élet a család.

Elhagyni azt is jelenti, egy ideig a második helyre tenni. De kizárólag csak addig, amíg magadban az Istent megtalálod. De ez is csak úgy megy, ha felismerem, nem a másik ember az Isten, de benne van. Nem én vagyok az Isten, de bennem van. Bennem van az Isten, és ez kötelez és késztet engem emberi módon élni, vagyis szeretetből élni. Mert az tesz bennünket igazán emberré, ha szeretetből akarunk élni.

Bizony van az egyháznak sok-sok elengedni valója, hogy egykor, ha elmúlik fejünk felől a vihar, egy megújult nép állhasson az Úr elé. Ezért a szent ügyért, a szívünk megújulásáért böjt első vasárnapon az Úrasztalánál böjtöt fogadtam önmagam számára. Vacsora helyett imádság, de minden este. Nem nagy áldozat, egyenesen jelentéktelen Jézus áldozatához képest, de ha összeadódik Jézus áldozata és a mi odaszánásunk, akkor imánkkal, böjtünkkel, szeretetünkkel megválthatjuk a világot. Ha nem is az egészet, de azt a kis szeletét biztosan meg tudjuk változtatni, amit úgy hívunk: a mi családunk, és a mi gyülekezetünk és a mi szeretett városunk Mátészalka! Isten adja és mi tegyünk érte, hogy így legyen! Ámen.

Mátészalka, 2020. 03. 22.

Becsei Miklós lelkipásztor