Imádság:

Áldott légy, mert megváltottál, áldott légy, mert meggyógyítál. Áldott légy a bocsánatért, gazdag, örök, új életért!

Áldott légy, hogy szerethetlek, megváltómnak nevezhetlek. Áldott légy, hogy megnyílt az ég, így lehettem én a Tiéd!

Áldott légy, hogy eljössz újra, angyalok majd kürtöt fújva zengik a Te dicsőséged, színről-színre látlak Téged! Ámen.

Alapige:

„Mert ő (Jézus)a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, 15miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában.  16Megbékéltette mindkettőt egy testben az Istennel, miután a kereszt által megölte az ellenségeskedést önmagában,  17és eljött, és “békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek”.  18Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. 19Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.  20Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, 21akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, 22és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által.” Ef 2,14-22.

Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! Vannak olyan ellentétek, amelyek kibékíthetetlennek látszanak. Vannak olyan ellenségeskedések, amiknek csak a halál vethet véget. Láttam embereket egy életen át egymással háborúzni és soha ki nem békülni, és harcuknak csak az vetett véget, hogy egyiküket elvitte a „Szentmihálylova”, vagyis meghalt az illető. Láttunk népeket egymással háborúzni, aminek csak az vetett véget, hogy ez egyik, vagy mindkét nép eltűnt, elnyelte a történelem. Vannak kibékíthetetlen ellentétek, amiknek csak a halál vethet véget. Amikor kimondom ezt a mondatot, akkor mindenki döntse el magában, hogy ez jóhír, vagy tragédia? Szívesen végeznék egy közvélemény kutatást ezzel kapcsolatban és egy interaktív istentisztelet keretében talán meg is kérdezném, hogy ki melyik válasz mellett foglal állást.

Csupán emberi perspektívából nézve természetesen tragédia az, hogy egy végsőkig elmérgesedett helyzetben az egyik félnek meg kell halni ahhoz, hogy béke legyen. Persze mondhatnánk azt, hogy a halál után sincs béke, mert azt, aki élve marad, elkezdi gyötörni a bűntudat, a lelkiismeret. Rendezetlen emberi kapcsolatokból születnek a beteg, eltorzult, hosszan elnyúló ún. patológiás gyászok. Nem véletlenül mondja Jézus, hogy békülj meg a te ellenségeddel, amíg úton vagy vele. Azt sem garantálja semmi, hogy aki magával viszi a haragot a másvilágra, annak jobb sora lesz, mint az itt maradónak. A békétlenek sorsa odaát is nehéz – tájékoztat minket Jézus a gazdag és Lázár történetén keresztül.

Még egyszer megismétlem a mondatot és nézzük meg most már isteni perspektívából: Vannak kibékíthetetlen ellentétek, amiknek csak a halál vethet véget.  Én azt mondom testvéreim, hogy ez jó hír. Egyéni, vagy közösségi ellentéteknek, neveltetésből, mentalitásból, eltérő kultúrából, és vallásból eredő feszültségeknek csak a halál vethet véget. Ha meghal az egyik fél, akkor a másiknak már nem lesz kivel háborúzni. Csend lesz végre a világon. E súlyos mondatok után talán többen úgy érzik, hogy az igehirdető most szorítóba került és ezt nem fogja tudni kimagyarázni. Szinte biztosra vehető, hogy az értékrendjével valami baj van. Talán nehéz körülmények között szocializálódott, vagy valami súlyos hatás érte, aminek a következtében élet-idegenül gondolkodik.

Nos, akkor elmondom végre, hogy ezt a gondolatot én Jézus Krisztustól tanultam és az Ő keresztje alatt értettem meg. Vannak kibékíthetetlen ellentétek, amiknek csak a halál vethet véget. Reformátusként most azt szeretném mondani együtt az énekíróval: Jer, lássuk az Úr keresztjét… Fürkésszük együtt a keresztfa titkát, hogy olyan dolgokat mondjon nekünk, amiket eddig nem tudtunk, vagy csak nem gondoltunk alaposan végig.

A páli ige az efézusi levélből nagyon belopta magát a szívembe, amikor felszállt belőle ez a gondolat olyan könnyedséggel, mint egy pillangó: Vannak kibékíthetetlen ellentétek, amiknek csak a halál vethet véget. Jézus korában kibékíthetetlen ellentét volt egy nép és a többi nép között. Ez az egy nép a zsidóság volt. Évezredek távlatából visszanézve egészen az édenkerti történetig ők voltak azok, akik számára a tudás méreggé vált. Amelyik napon eszel arról a fáról, bizony meghalsz – mondta az Úristen.  Ők ettek a fáról, vagyis a lelkükbe igen mélyen beívódott a kiválasztottság tudat, és lett belőle felelősségérzet helyett felsőbbrendűség-érzet. Küldetéstudat helyett kirekesztés. Mi és a népek. Mi és a pogányok, a gójok. Mi és a kutyák. Jézus korára már ez volt a helyzet – tudjuk meg a kánaáni asszony történetéből. Akiben nincs alázat, és nincsen szeretet annak az embernek, vagy népnek a tudás fegyverévé válik. Kibékíthetetlen az ellentét a zsidóság és a népek, a zsidóság és Jézus között. Mi teremti meg mégis a látszólagos békét? Jézus halála. Jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem az egész nép – mondotta Kajafás főpap, mit sem tudva arról, hogy igaz próféciát mond.

Jézus halála azonban a zsidók békéje szempontjából csak látszólagos jelentőségű. Azt, hogy nekik, vagy legalábbis nagyobb részüknek a Jézus halála semmit nem használt, mi sem bizonyítja jobban, mint a zsidó hagyománygyűjtemény, a Talmud, amit a Jézus utáni századokban szerkesztettek egybe. Íme, néhány részlet belőle: A nem zsidó nem ember. A gójokat (pogányokat) törvény nem védi, Isten az ő pénzüket Izraelnek szánta. A zsidók hazudhatnak, hogy egy gójt rászedjenek… Elég is ennyi idézet a Talmudból.

Jézus halála nekik semmit nem használt, pedig Isten örökérvényű megoldása az, hogy a kibékíthetetlen ellentéteket csak a halál tudja feloldani.

Itt érdemes mélyebbre ásni a páli gondolatban. Pál azt írja, hogy Jézus a két nemzetséget, zsidót és nem zsidót, a népet és a népeket eggyé tette, és az ő testében lerontotta a válaszfalat, vagyis meghalt. Majd még egy fontos gondolat, hogy a két nemzetséget újjáteremtette önmagában. Aztán szintén Pál írja Jézusról, hogy a kereszt által megölte az ellenségeskedést önmagában. Az igében háromszor fordul elő, hogy amit Jézus tett, azt önmagában tette, és az is fontos gondolat a megoldáskeresésben, hogy Jézus meghalt. Isteni megoldás volt Jézus részéről a halál.

Kibékíthetetlen ellentétek, amiket csak a halál tudott feloldani. Azt mondjuk rá, hogy megváltó halál. Van megváltó halál, és van olyan, amikor valaki belehal a küzdelembe. Jézus halála megváltó halál volt. Lerombolta magában, megölte magában a régi beidegződést, és felépített halála által egy egészen új szemléletet és új viszonyulást. Ezt az új, jézusi viszonyulást pedig úgy hívják, hogy béke. A jézusi béke nem megfutamodás, hanem erőszakmentes ellenállás a gonosszal szemben és új viszonyulás egymáshoz: úr és szolga helyett társként viszonyulni, testvérré születni. Ez nem zsidó mentalitás, de az ősi magyar mentalitás ez, és ha ezt a mi drága magyar népünk elfelejtené, akkor az csakis valami idegen hatásnak köszönhető.

Tanuljuk hát meg Jézusnak az egyedül üdvözítő módszerét a kibékíthetetlen ellentétekre: megölni magunkban az ellenségeskedést, lerombolni magunkban a válaszfalakat, és egybeszerkeszteni a szétszakadt részeket. Újrateremteni a viszonyulást. Jézus megváltó halálát nekünk nem csupán elfogadni kellene. Elképesztően kevésnek bizonyul életünkben az, hogy valamit elfogadtunk. Hívők szokták kérdezgetni egymástól: elfogadtad már a kegyelmet? El. És te elfogadtad? Én is?  És akkor mi van testvéreim? Mi változott? Ettől még személyválogatók vagyunk. Ettől még úgy gondoljuk, hogy egyikünk, vagy másikunk közelebb van Istenhez, és az igazsághoz. Ettől még vannak válaszfalak. De mennyire vannak! Krisztus megváltó halálát nekünk nemcsak elfogadni kellene, hanem valamiképpen utánozni is, életgyakorlattá tenni abban a páli értelemben, hogy Krisztussal együtt én is meg vagyok feszítve és élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.

Én is meg vagyok feszítve. Vagyis: csak magamban tudom elrendezni a kibékíthetetlennek látszó szembenállást. Ha az a másik megváltozna, ha engedne, vagy ha nem lenne – minden könnyebb lenne – szoktuk mondani. S megtörténik, hogy már nincs a másik, de te ugyanaz a szélmalomharcos maradtál. Megtörténik, hogy valaki házat, hazát, férjet, feleséget vagy bármit az életében egyszerűen csak lecserél, mert azt hiszi, hogy ettől lesz boldog. Erről pedig a samáriai asszony története tanít. De nem lesz boldog, mert viszi magával, már a hatodik házasságába is az élete megoldatlan kérdéseit. Valaki haragszik a gazdagokra? Miért is? Mert még nem tudta legyőzni magában a gazdagság utáni sóvárgást. Valaki haragszik a keresztyénekre? Miért is? Mert még nem hagyta legyőzetni magát Isten szeretetétől. Vagy, mert olyan sok pofont kapott Isten nevében az úgynevezett keresztyén emberektől. Ha haragszik ránk a világ, vagy éppen ügyet sem vet ránk, akkor a hiba nemcsak a világban, hanem a mi „készülékünkben”, a mi életünkben is lehet.

De a mai ige jóhíre az, hogy szabad az út az Atyához, szabad az út egymáshoz. Valódi egység és valódi béke az, amikor egyenként mindannyian meghalunk a saját önzésünknek, túlzott elvárásainknak, előítéleteinknek, múltunk sebei nyalogatásának, és a jövőtől való félelemnek. Ha egyenként mind elváltozunk, akkor fogunk végre egymásra találni. Isten segítsen minket ebben. Vannak kibékíthetetlen ellentétek, amiknek csak a halál vethet véget. Jézusra nézzünk, Tőle tanuljunk, hogy Vele haljunk, hogy Vele éljünk. Ő a mi békességünk. Így legyen. Ámen.

Utóima: Magasztalunk Téged örökkévaló Édesatyánk, hogy szent igédben újra elénk tártad az élet útját, ami bármennyire is nem szeretnénk, de a halálon át vezet. Egyedül a mi döntésünk, elhatározásunk a záloga annak, hogy körülöttünk kivirágozzon az élet. Szeretnénk mindig a könnyebb utat járni, szeretnénk az életet olcsón megúszni, szeretnénk a gyermekeinket sok mindentől megkímélni, mert nem nekik, hanem magunknak kívánnánk kényelmesebb életet.

Kibékíthetetlen ellentétek feszülnek bennünk és ennélfogva közöttünk is. Most a bezártságban ezek az ellentétek és ezekből adódó feszültségek felfokozódnak, és minden tekintetben nehezebb lett az élet. Könyörülj rajtunk, adj világos látást, bölcs belátást és felismerést, hogy a változás vagy velünk és bennünk kezdődik el, vagy marad a régiben, ha ugyan maradhat a bús magyar élet. A tegnap elmúlt, mi sem maradhatunk tegnapiak. A világ változik, nekünk is változni kell, hogy egymáshoz képest, mi Tehozzád képes változatlanok maradjunk.

Hiszen Te, Égi Atyánk változhatatlan és elmúlhatatlan, lángoló szerelemmel szereted az embert, kezed alkotását. Segíts, hogy méltóvá váljunk erre a szeretetre, méltóvá az igaz emberségre. Bocsásd meg a mi bűneinket, amelyeket ellened és felebrátaink ellen vétettünk gondolatban, szóban, cselekedetben és mulasztásban.

Könyörgünk hozzád a betegek gyógyulásáért, a világjárvány megállításáért, a síróknak, gyászolóknak vigaszért. Különösen is könyörgünk azokért, akik az elmúlt héten kísérték elveszített kedvesüket a legfájdalmasabb utolsó földi útra. Adj a szívükbe éltető reményt, és ébreszd fel bennünk az élők iránti felelősséget.

Kérjük az esőt, várjuk a záport jó Atyánk. Öntözd meg a szomjú földeket, az életért vajúdó természetet és szeresd újra magadhoz az elvadult emberi természetet.

Hallgasd meg imádságunkat, Lelked tegyen eggyé bennünket az egymás iránti leleményes és gyakorlatias szeretetben. Tanuljuk meg azt adni egymásnak, amire a másiknak igazán szüksége van. Hallgass és áldj meg Egyszülött Fiad, Jézus nevében. Ámen.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.
Ámen.

Áldás: A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunk Jézus Krisztust! Ámen.

Mátészalka, 2019. április 19. húsvét utáni 1. vasárnap

Becsei Miklós lelkipásztor