Köszöntés: „Az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja irgalmát ezer nemzedéken át, megbocsátja a bűnt.” (2 Mózes 34,6-7)

Imádkozzunk a zsoltáríró Dávid királlyal! „Tarts meg engem, Istenem, mert Hozzád menekültem! Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem. Te tartod kezedben sorsomat. Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm. Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. Örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van. Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van Tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon. Uram, figyelj esedezésemre! Látja szemed az igazságot. Tégy csodát híveddel, mert te megszabadítod azokat, akik jobbodhoz menekülnek. Őrizz engem, mint szemed fényét, rejts el szárnyaid árnyékába. Lépj elő, Uram! Ments meg engem! (Zsoltárok 16-17, válogatott versek) Ámen

Márk 7,24-30: „Onnan elindulva (Jézus) elment Tírusz vidékére. Bement egy házba, és azt akarta, hogy senki ne tudja meg ottlétét. De nem maradhatott titokban, mert azonnal tudomást szerzett róla egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt, és miután eljött hozzá, a lábai elé borult. Ez az asszony görög volt, sziro-föníciai származású, mégis azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából. Jézus így szólt az asszonyhoz: „Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” Az pedig ezt válaszolta neki: „Úgy van, Uram, de a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból.” Erre így szólt hozzá: „Ezért a szóért mondom: menj el, leányodból kiment az ördög.” Amikor azután hazaért az asszony, látta, hogy a gyermek az ágyon fekszik, és az ördög már kiment belőle.”

Kedves Testvéreim! „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét és odadobni a kutyáknak”. Keménynek hangzik ez a mondat a Jézus szájából. Személyválogatásnak tűnik, hogy így elutasít egy pogány asszonyt, amikor az a lánya gyógyulása érdekében segítséget kér tőle. Nem ezt várnánk a mindenkit egyenrangúnak tartó és egyformán szerető Jézustól. Az pedig különösen meglepő, hogy kutyának nevezi az Izrael határain kívül élő görög családot.

Mit jelképez a kutya? A kutya az első háziállat. Intelligenciája és az ember életében betöltött fontos szerepe miatt a mítoszok elengedhetetlen szereplője. Szinte minden kultúrában, vallásban pozitív jelentéssel bír. Pl. a lélek kísérője egyik világból a másikba, az újjászületés szimbóluma. A holdváltozásokhoz kötődve termékenységet, erőt és hűséget testesít meg. Ősmagyar teremtési legendánk úgy tartja, hogy a föld elkészülte után az Úristen fölnyúlt az égbolt tetejébe, letört egy kis darabot a Napból, abból formálta meg az első férfit és nőt. S mivel még maradt egy kis törmelék a kezében a Nap-darabkákból, hát azokból pedig megteremtette az ember és asszony két leghűségesebb szolgáját, a lovat és a kutyát… Bizonyos népek megeszik a kutyát; úgy vélik, hogy ezzel annak erényeit – a hűséget, védelmezést és éberséget – a magukévá teszik. A kutya-jelkép szinte mindenütt megtalálható. Középkori királynősírok kutyafestményei az elhunyt házastársi hűségéről tanúskodnak. A lovagi címerekben, festményeken a nemességre és körültekintésre utalnak. A költészetben is megtaláljuk a kutyát. Petőfi verseiben pl. szolgalelkűséget jelöl, József Attilánál ragaszkodást fejez ki. A zsidó vallás az egyetlen hitvilág, ahol a kutya negatív minőséget hordoz: itt a tisztátalanság és erkölcstelenség megjelenítője. Ez a felfogás tükröződik a Szentírás egészében. Ez az asszony tehát pogány kutya lenne, förtelmes bűnök fertője, akihez közel menni is veszélyes? Nézzünk utána!

Igénkben Jézus a tanítványaival idegenbe, Tírusz és Szidón vidékére megy, amelyek Galileától északnyugatra fekszenek a Földközi tenger partján. Tírusz gazdag város volt, ezüstpénze az akkori legerősebb valutának számított. A Jézust megszólító asszony az őslakosok leszármazottja, sziro-föníciai nemzetiségű. Nem barbár, vallástalan „pogány” ő. A Szentírás eredeti nyelvén a „hellén” szó található, azaz a nő a görög vallást gyakorló kultúrkörhöz tartozik. A hellénizmus ezen a területen már 300 éve – makedón Nagy Sándor győzelmei óta – hatalmas befolyással bír.

A történettel Jézus tükröt tart a tanítványainak. A nő kezdeti elutasításával azt a hivatalos viszonyulást mutatja be, amely a zsidó „protokoll” szerint az idegeneknek jár. Leleplezi, hogy milyen ellenségesen és lenézően viselkednek a zsidók másokkal. Magukat, mint kiválasztottakat, mindenki fölé helyezik, az idegen kultúrájú-vallású embereket pedig ismeretlenül is egy kalap alá veszik, alacsonyabb rendű „pogány kutyának” bélyegzik. Ez az elvakultság túl mélyen belevésődött a tanítványokba, s akadályozta, hogy megértsék Mesterüket. Nem értik, miért foglalkozik Jézus egy szerencsétlen külföldivel. Ők azt akarják, hogy kizárólag az ő népüket szabadítsa meg. Kormányzóvá akarják tenni, aki megszünteti Róma fennhatóságát és egy független zsidó állam élére áll. Olyanok ezek a tanítványok, mint a fiatal szerelmesek, akiket úgy elvakít a szenvedély, hogy a másikban mindenképpen a saját, tökéletes ideáljukat akarják látni; aztán a közös élet során megpróbálják azzá változtatni. Majd amikor ráébrednek, hogy ez lehetetlen – otthagyják a másikat, akit meg sem ismertek igazán, mert a valódi lényére nem voltak kíváncsiak. Szerelmük csak saját magukról szólt, nem a másikról. Egyszemélyes boldogság pedig nincs. Örök emberi gyarlóság az ilyen önzőség, amely a másik igazi értékeire nem kíváncsi, csak a saját érdekét nézi, a maga kényelmét és örömét keresi… Jézus tanítványait annyira rabul ejtették a saját földi körülményeik, hogy érdektelen és érthetetlen számukra Mesterük világmegváltó küldetése. Ők csak magukra tudnak gondolni, nekik nem kell „globális” Messiás, aki mindent és mindenkit meg akar szabadítani. Jézus e történeten keresztül a saját kicsinyességükkel szembesíti őket – hogy mennyire messze járnak az Isten Országától, a mindenkit elfogadó és segítő Szeretettől.

Görög eredetiben olvasva a történetet, sokat elárul nekünk az asszonyról az ágy, amin a lánya feküdt. Ez ugyanis nem a szokásos szalmazsákos fekhely, hanem a csupán gazdagok által használt fényűző úri ágy. Ebből kiderül, hogy az asszony tehetős volt, s így már másképp fest a Jézus kissé cinikus mondata. Ez alapján Jézus itt nem a zsidó-pogány kérdést élezi ki – miszerint először a zsidónak jár az üdvösség, s ha valami még marad, utána a pogánynak is csurran-cseppen belőle, mivel Isten a kiválasztottak megelégítése után nem sajnálja a maradékot a többi néptől. E klasszikus értelmezés helyett sokkal inkább a szegény-gazdag ellentétre utalhatott Jézus. Ő ugyanis minden esetben azok mellé állt, akiktől mások elfordultak: a kirekesztett bűnösök, betegek, a megalázott szegények és elnyomottak mellé. S képes volt eljuttatni őket a hátrányos helyzetük teljes felszámolásáig. Ha ők is akarták, gyökerestől megváltoztatta egyéni életüket: felemelte őket a sárból, s alkalmassá tette küldetésük betöltésére. Hozzájuk, a leginkább rászorultakhoz küldetett először Jézus, mert ők szenvedtek a leginkább hiányt. A jó gazda is a legéhesebb állatát eteti meg először, az orvos a legsúlyosabb sérülthöz siet elsőként, s a tűzoltó is ott kezd oltani, ahol a legnagyobb a tűz, mert a kevésbé rászorultak várhatnak egy keveset… Jézus Galilea szegénységébe született, belülről ismerte az ottaniak rászorultságát. Válaszában ők az asztalnál ülő gyermekek, akiknek először kell ennie; a morzsaszedegető kutyák pedig a gazdag tírusziak és szidóniak – köztük ez a tehetős asszony, aki hozzá fordult. Eszerint tehát előbb jól kell lakni a leginkább rászorultaknak, s csak azután kaphatnak azok, akik bővelkednek.

Mindeközben Jézus tudja, hogy a segítségét kérő asszony az első csalódása ellenére nem fog meghátrálni – bármennyire nem ilyen hangnemet várt a földre szállt Mindenhatótól, akinek érzékenységébe és szeretetébe egy világ belefér… Ez az asszony gazdagsága ellenére meg volt győződve az Istenre-szorultságáról. Nem részegítették meg a földi javak, hanem mint boldogságra, teljességre vágyó „lelki szegény”, közvetlen kapcsolatot akart Istennel, kérte gyógyító erejét, áldását. Így bizonyította, hogy nem senkiházi pogány kutya ő, aminek a zsidók tartják; hanem Istent még a „kedvenc gyermekeknél” is jobban megbecsülő gyermek… Jézus próbára teszi az asszonyt, mert nem jó a rászoruló mieinktől elvenni a kenyeret, és gazdag idegeneknek odavetni. Ám a megalázó kutya-bélyegen az asszony hite felülemelkedik, bölcsessége meglátja a beszűkült lehetőségek közt is a megoldást, s érvel: a zsidók által megvetett pogányok is Istenhez tartoznak, még ha kutyaként is. Ezt a kiválasztottakat megszégyenítő, alázatos, töretlen hitet Jézus nagyra értékeli.

A történet a bajban követendő viszonyulást is megmutatja. Arra indít, hogy sose keseredjünk el, ha nő a vész; ne forduljunk befelé és ne adjuk fel, hanem igyekezzünk felszámolni a szenvedést! Addig kutassunk, amíg rá nem bukkanunk a kiútra – akár szegények vagyunk, akár gazdagok. Boldogságot, testi-lelki harmóniát senki sem vehet, ezekért mindenkinek meg kell küzdenie: Isten szemével megismerni a helyzetünket, gyógyító erejét és tanácsát kérni, és megtenni mindent, ami rajtunk múlik – ahogyan ez az asszony tette. Kérése meghallgatásra talált, hiába nem volt sem zsidó, sem szegény.

Azt olvastuk, hogy amikor „hazaért az asszony, látta, hogy a gyermek az ágyon fekszik, és az ördög már kiment belőle.” Az ördög? Tudjuk, hogy az ókori ember a pszichés zavarokat, elmebajokat nem az emberből eredő betegségnek tekintette, hanem külső, démoni megszállottságként értelmezte. Jézus megszünteti ezt a megkülönböztetést. Minden testi és lelki betegséget úgy tekint, mint Isten hiányát: a Harmónia, a Teljesség, a Fény és Erő hiányát, és minden betegséget egyaránt gyógyít. A gyógyítási történetek végén mindig arra utasít: menj el és többé ne vétkezzél – válts irányt és élj másképp ezután! Vagyis új, helyes életvezetésre ösztönöz – Isten szerint való, Istennel élt életre. Ezzel Jézus a mi felelősségünket hangsúlyozza. Ráébreszt, hogy nagyon sok betegség emberi tettek következménye, amely elkerülhető lenne – szenvedjük a magunk és mások tökéletlenségének a következményeit… Jézus a gyógyulásban is számít ránk. Akarsz meggyógyulni, helyreállíttatni és a helyedre állva cselekedni? Akarsz gyökerestől új életet kezdeni, valóban változni? Aki nem akar gyógyulni, azt nem lehet meggyógyítani. Aki nem akar változtatni helytelen felfogásán, rossz reakcióin, vesztes viselkedésén, az elveszti testét-lelkét…

„Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.”  Következzen e szavak szó szerinti igazsága. Világosan kimondja Jézus, hogy kiknek kell adnunk a képességeink, kincseink, erőnk legjavát: a gyermekeinknek – ők vannak ránk bízva legfontosabb küldetésként! Ha Isten gyermekkel áldott meg téged, akkor attól kezdve ő az, akinek a legnagyobb szüksége van rád – a szívedre, lelkedre, elmédre, két kezedre, mindenednek a legjavára! A Krisztus szerint élő szülők a tőlük telhető legtöbbet, s legjobbat mindig egymásnak és a gyermekeiknek adják; hogy az otthon a család minden tagja számára boldog erőforrás legyen, derűs egyensúlyt, biztonságot adjon. Aki ilyen háttérből indul el naponta, az sokkal jobban teljesít az iskolában, a hivatásban, a kapcsolataiban, s minden téren; élete minden perce Isten-dicséret, Jézus-hirdetés! Jól táplált a lelke, helyén van az esze és a szíve, helyes értékrenden, biztos alapokon nyugszik az élete.

Természetesen vannak időszakok, amikor nehezebb a harmóniát megőrizni, mivel a család is folyton fejlődik, változik, akár a körülötte lévő világ. Ilyen krízisben sokan menekülnek a munkába, külső kapcsolatokba vagy misszióba, mert azok könnyebb sikerrel kecsegtetnek. S ezzel rossz irányba tolódnak el a hangsúlyok, amely romba döntheti a családot. Pedig helytelen dolog elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak – vagyis megfosztani a családot mindattól, ami neki jár, s helyette más dolgokra vagy más emberekre pazarolni. Akármennyire zseniálisak legyünk is, mindenütt pótolhatnak minket, kivéve otthon! A családunknak nélkülözhetetlenek vagyunk, azt a helyet nem töltheti be más helyettünk; nekik van a legnagyobb szükségük ránk! Első a család – tanítja Jézus ezen a történeten keresztül is. Ha ott helyt álltál mindenben, és még maradt értéked, s energiád, amit mások közt szétoszthatsz, csak akkor fáradozz idegenekért! Szülőként úgy adsz meg mindent a gyermekednek, ha mindig ott vagy neki, amikor szüksége van rád. Ne foszd meg őt magadtól mindenfélére hivatkozva, hogy a silány maradékkal kelljen beérnie, ami belőled néha jut. A szüleinket mindannyian aszerint értékeljük, hogy mellettünk voltak-e testileg-lelkileg, amikor a legnagyobb szükségünk volt rájuk! Ennek az ideje az életünk első 20-25 évében van. Amelyik szülő ezalatt elmulasztotta a legtöbbet adni magából gyermekének, az később hiába próbálja bepótolni; a szülő a felnőtt gyermeke életében már nem kaphat főszerepet!

Hogyan legyünk ma jó szülők? A 2020-as évvel átléptünk egy korszakhatárt. A történelem folyamán talán sosem volt még ilyen kiszámíthatatlan az élet, ilyen nagy mértékű a bizonytalanság. Egyetlen tudós és egyetlen jós sem tudja megmondani, hogy mit hoz a holnap. És mégsem vagyunk a körülmények kiszolgáltatottjai! Minden eddiginél nagyobb esélyünk van a jó megoldások megtalálására (még akkor is, ha azok látszólag sok időt vesznek igénybe); kitágult az emberi képességeink, lehetőségeink határa, és tárva előttünk Isten karja is. Minden más lesz ezután. A változás egyszerre fájdalmas és örömteli. Sokan tesznek úgy, mintha élhetnénk a világjárványt megelőző életünket, de tudomásul kell vennünk, hogy azt nem tehetjük többé. Mintha egy új dimenzióba röpített volna minket az univerzum, ahol a régi keretek, viszonyítási pontok, szokások egy jó része elhalványul, s menthetetlenül eltűnik. Minden véglet hirtelen az ellentétébe fordul? Vagy csak helyreáll a rend egy jóval magasabb szinten, egy egészen átformálódott világban?

A családi élet tekintetében az utóbbi évtizedekben nem éppen jó irányba haladtak a dolgok. Az aktív korúak kevesen tartották legfontosabb értéknek a boldog családi életet. Kevesen küzdöttek olyan minőségi életért, amely jóval több, mint az anyagiak kimerítő biztosítása és megterhelő ősi szokások kényszerű megtartása… Számtalan ember azért határolódott el a közelmúltban a családi élettől, mert elege lett az örök boldogtalanságban folyó pénzhajszolásból, a meddő vitákból, tűrésből, igazságtalanságból, a társas magányból – amit otthon tapasztalt. Ők féltek családot alapítani, mert nem akarták a szenvedést újrateremteni! Vágyálmaik a szeretettől ragyogó, együtt mindent leküzdeni tudó együttélésről idejekorán szertefoszlottak… A tartalmas családi életben a szellemi, lelki és érzelmi kincsek felhalmozásának kell elsőbbséget élveznie, csak így van esély igazi és tartós boldogságra. Áldott legyen Isten azokért, akik így próbálnak élni!

Idén ránk tört a koronavírus, s vele a karantén. A jól működő családok könnyebben alkalmazkodtak. Ahol viszont azelőtt kibírható, de állandó szenvedés volt a családban, ott az összezártság felszínre hozta a feszültségeket és hiányokat. Két irányban történhetett változás: ha sikerült végre odafigyelni egymásra, tisztázni a problémákat, megoldani a konfliktusokat – akkor paradicsommá vált az élet, a külső veszély összehozta a családtagokat. Ha nem sikerült együtt orvosolni a bajokat, s a végsőkig kiéleződtek az ellentétek, akkor pokollá vált az otthon – elhatalmasodott a düh, a fájdalom, a félelem, a szomorúság… Mintha ez a krízishelyzet kikényszerítené tőlünk, hogy minőségi kapcsolatokban éljünk, mert csak akkor hoz a jövő gyógyulást és boldogságot! Mindig is nagy volt, de most mindennél nagyobb a család felelőssége és küldetése a jövő alakításában. Kimondhatjuk, hogy a jövőt nem a vírusok fogják irányítani, hanem a családok! Az dönti el a jövőt, hogy a családok hogyan veszik kézbe és uralják a külső körülményeket, hogyan alkalmazkodnak az új világkorszak hozta mindennapi kihívásokhoz! Az dönti el a jövőt, hogy a szülők mennyire tudják megtanítani az utódnemzedéket együtt élni a bizonytalansággal, feltalálni magukat a kiszámíthatatlan új helyzetekben, megtalálni a boldogulásukat és boldogságukat olyan körülmények között, amikről ma még sejtéseink sem lehetnek. Hová száguldanak a tudományos technológiák? Mekkorára nőnek az ökológiai problémák? Milyen irányt vesznek a gazdasági folyamatok, s a társadalmi átalakulás? Senki meg nem mondhatja… A gyerek jövőjét egykor talán „be tudta biztosítani” a szülő – ma már az is kérdéses, mi lesz a következő hónapban… Az anyagias szemlélet túl aggódóvá, élhetetlenné és alantassá teszi embert, aki miközben mindent meg akar adni szeretteinek, éppen a lényegtől fosztja meg őket: a boldogságban és békében való fejlődéstől. A jövő azoké, akik magasabb rendű értékeket birtokolnak és közvetítenek: Istenre emelt tekintettel, bizalommal tele, okosan és becsületesen küzdenek a jóért!

A szülőknek először maguknak kell stabillá és harmonikussá válni: bölccsé, szilárddá és reménytelivé, hogy felkészíthessék a jövőre a gyermekeiket is. Ebben a megkezdődött új világkorszakban már másképp lehet jól törődni egymással, mint azelőtt. A szív, az elme és a lélek örökérvényű kincsei új formákat követelnek. Fontos, hogy megpróbáljunk sokkal messzebbre, a távoli jövőbe látni, hogy ne vesztegessünk energiát olyan dolgokra, amelyeknek biztosan nem lesz jövője. Mindent vizsgáljunk felül, tervezzünk újra, szervezzünk át, hagyjuk el a járhatatlan kerékvágást és építsünk új utakat; keressünk merészen eddig elképzelhetetlen megoldásokat! S miközben igyekszünk minél távolabbra látni, a megszokottnál sokkal intenzívebben éljünk a jelenben! Mint akik szüntelenül észben tartják, hogy nem érünk rá; amit jónak tartunk, azt azonnal meg kell tennünk, mert az idő bármikor lejárhat! Ha minden napodat olyan tudatosan, tartalmasan, szépen éled, mintha az lenne az utolsó, akkor nem leszel összetörve, ha váratlanul meglep a vég. Akkor nem kell majd siránkoznod az elmulasztott dolgok miatt, mert nem tétlenkedtél, nem halogattál semmit; és a hibáid miatt sem kell bánkódnod, hisz időben jóvátetted, amit csak tudtál… Ha Isten teremtő és gondviselőtársaként család bízatott rád, gondold át: ott mindenki ugyanolyan fontosnak és értékesnek érezheti magát, mint a többiek? Valóban mindent megosztotok egymással? Minden közös? A felelősségből, a terhekből és a jóból mindenki egyformán részesül? Tényleg közös az út, amin jártok, s egy irányba haladtok? Ha bármi is féloldalas, vagy rossz az út, akkor nincs egyensúly, billeg a szekér, s előbb-utóbb felborul…

A Jézusi sorrendben első helyen áll a család, utána következnek a többiek! Tegyünk meg mindent a mieinkért! S ha ezt már megtettünk, csak akkor osztogassuk a javainkat másoknak – ahogyan Jézus. S mint Ő, úgy mi is nézzük meg alaposan, hogy kinek adunk. Idejében fel kell ismernünk azokat, akik csak ki akarnak használni minket. Olyanoknak adjunk, akik a segítségünkkel nem élnek vissza, hanem megbecsülik és jóra használják azt. Kincsünk és időnk véges, ezért csak azokkal foglalkozzunk, akiknek valóban ránk van szüksége!

Ma már nem engedhetünk meg magunknak összefércelt kapcsolatokat. Ma csak a szoros, jól ápolt kapcsolat jelent megtartót erő a benne lévőknek – a törhetetlen, szilárd szövetség. Ez nyújthat biztos kapaszkodót a jelen szédítő bizonytalanságában. Az együtt-lét. A testi-lelki társak, akik egymásnak isteni szeretetet, bölcsességet, támaszt jelentenek, akik táplálják egymás örömét, bizalmát, nyugalmát. Egymás számára Isten valóságos jelenlétének bizonyítékai minden körülmények között. Így együtt lenni Istenben – ez az Isten Országa. Ha így vagyunk együtt, bármit hozzon a jövő, meg fogunk küzdeni vele, mert Isten köztünk és bennünk él; általunk és értünk munkálkodik, s győzelemre vezet minket! Ámen

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk! Köszönjük igédet, amellyel ma újra emlékeztettél, hogy életünk minden pillanata a Te ügyed, hiszen semmi sem történik nélküled; s hogy akinek Te vagy az első, annak a család az első. Megértettük, hogy a családunk az a hely, ahol bebizonyíthatjuk: belőled származunk, rád hasonlítunk és téged hordozunk – így válunk példává utódainknak és környezetünknek. Hálát adunk, hogy a családi életünk egyszerre lehet istentisztelet, s a fejlődés és a misszió színtere. S emellett mindent felülmúló áldások forrása; mert sehol sem tudunk annyira mélyen összefonódni, annyi mindent adni egymásnak, oly őszintén és egészen megosztani magunkat, mindenünket, mint otthon!  Áldunk megmentő szeretetedért, boldogságot és egészséget helyreállító segítségedért. Kérünk, hogy felfoghatatlan gyógyító erődet áraszd beteg szeretteinkre, köztük gyülekezetünk egyik legifjabb tagjára, egy hét hónapos kislányra, és minden gyászoló testvérünkre! Hisszük, hogy neked semmi sem lehetetlen. Dicsérünk téged, ha gyermekeink elégedetten s boldogan fejlődhetnek, javaiddal „jóllakhatnak”, mert átélhetik, s megtanulhatják tőlünk, hogy hogyan kell egymást igazán szeretni, egymásnak a legjobbat adni, és együtt mindent megoldani. Adj bölcsességet, hogy lényünk minden kincsének legjavát társunknak és gyermekeinknek adjuk tovább! S ha a belőlünk sugárzó fény akkora, hogy a családunkon túlragyog – javainkból másoknak is jut – az már fenséges ráadás, amelyért tiéd a dicsőség és örök magasztalás! Ámen

Áldás: „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Galata levél 6,10)