Lekció: Róm 5, 5-8

„a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által. Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért. Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.”

Textus: 2Sám 7, 18-29

„Ekkor bement Dávid király az Úr színe elé, leült, és ezt mondta: Ki vagyok én, Uram, ó, Uram? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig? Sőt még ezt is kevesellted, Uram, ó, Uram, és a távoli jövőre is tettél ígéretet szolgád házának, ezzel is az embert tanítva, Uram, ó, Uram!

De miért beszélne tovább Dávid, hiszen te ismered szolgádat, Uram, ó, Uram! A te ígéreted és szándékod szerint vitted véghez mindezeket a hatalmas dolgokat, hogy megismertesd azokat szolgáddal. Ezért vagy te oly nagy, Uram, ó, Uram! Senki sincs hozzád fogható, sőt nincs is rajtad kívül isten, egészen úgy, ahogyan magunk is hallottuk.

Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment az Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának azzal, hogy nagy és félelmetes dolgokat vitt véghez, mint ahogyan te kiűztél nemzeteket és isteneiket néped elől, amelyet kiváltottál magadnak Egyiptomból?

Így erősítetted meg magadnak népedet, Izráelt, hogy örökké a te néped legyen, te pedig, Uram, az Istenük lettél.

Most azért, Uram Isten, tartsd meg örökké azt az ígéretet, amelyet szolgádnak és háza népének tettél, és tégy úgy, ahogy megígérted! Akkor nagy lesz a te neved örökké, mert ezt mondják: A Seregek Ura Izráel Istene! Szolgádnak, Dávidnak a háza pedig szilárd lesz színed előtt.

Te, ó, Seregek Ura, Izráel Istene, ezt a kijelentést adtad szolgádnak: Megépítem házadat! Ezért volt bátorsága szolgádnak, hogy ilyen imádsággal imádkozzék hozzád. Valóban, Uram, ó, Uram, te vagy az Isten, és igazak a te ígéreteid. Te ígérted szolgádnak ezt a jót. Áldd meg azért kegyelmesen szolgád házát, hogy örökké színed előtt legyen, mert te ígérted ezt, Uram, ó, Uram! Mert a te áldásoddal szolgádnak háza örökké áldott lesz!”

Szeretett Testvérek!

Képzeljük el. Egy minden eddigit felülmúló filmforgatás zajlik. Egy nagyon híres és zseniális rendező, azt is mondhatom, hogy a legeslegjobb rendező irányításával folynak a munkálatok. A film egy jórészét már leforgatták, és egyes jelenetek napvilágra is kerültek. Ezek a kiszivárgott jelenetek óriási sikert arattak. Többek úgy vélik, hogy megérdemelné minden idők legjobb filmjének járó Oscar-díját, ha elkészül. Egyrészt mert a történet maga sorsfordítóan megindító. Másrészt pedig a főszereplő mindenkit felülmúl. A forgatás végét emberi számítások szerint azonban előreláthatólag még nem lehet megmondani. A rendezőnek ugyanis szüksége van még szereplőkre.

Ez a rendező pedig éppen ránk gondolt volna a szerepeket illetően. Persze megdöbbentőnek és hihetetlennek tűnhet így elsőre, hogy éppen ránk lenne szükség egy filmforgatáson, hiszen nagyrészt olyanok ülünk itt most a padokban, akiktől távol áll a filmszerepek világa, mégis most gondolatban adjuk meg a lehetőséget annak, hogy ez igaz is lehet. Ehhez a forgatáshoz a későbbiekben vissza fogok még kanyarodni.

Előtte azonban nézzünk kicsit a mai napon hallott igeszakaszunk mélyére. A Bibliaolvasó kalauz vezérfonala szerint Sámuel második könyvét kezdtük el olvasni az elmúlt időszakban. Innen hallottuk az imént Dávid imádságát. A korábbi fejezetekből megtudtuk, hogy Dávidnak sikerült egyesítenie az országot, megerősítette a hatalmát, és az ellenségeit is sikeresen legyőzte. Most pedig cédruspalotájában üldögél, mint aki jól végezte dolgát. Nyugalomban lehet. Most pedig, hogy végre egy kis ideje lett, eszébe jutott, hogy a Bizonyság ládája, vagyis Isten még mindig csak a Sátorban van. Hogyan lehetséges az, hogy a király cédruspalotában él, a hatalmas Isten viszont sátorlapok között. Dávidnak támadt egy ötlete. Építsünk házat, templomot Istennek, hogy többé ne a sátorban kelljen laknia. Nem is tűnik elsőre olyan rossz ötletnek.

Isten azonban másképp gondolta. Nátán prófétán keresztül üzent Dávidnak. Egyrészt emlékeztette, hogy Isten volt, aki naggyá tette Dávidot. Ő volt, aki a pásztorfiúból királlyá emelte, Ő volt, aki az ellenségeket legyőzte és Ő az, akinek a nyugalmat köszönheti most Dávid. Másrészt pedig emlékeztette, hogy nem Dávid az, aki Istennek házat épít majd, hanem éppen fordítva. Isten az, aki felemelte Dávid házát, Dávid családját. És Isten lesz az is, aki eldönti majd, hogy ki és mikor épít templomot az Úrnak.

Dávid megértette, hogy mit üzent neki az Úr. A válasza pedig ez a bűnvalló, bűnbánó imádság volt. Bűnvalló, mert elfelejtette, hogy kinek is köszönhette mindazt, amije van. Elfelejtette, de most újból rádöbbent arra, hogy mit tett vele és érte az Úr. Ebben az imádságban pedig Isten személyéről, Isten lényegéről két alapvető igazságot vall meg.

-Isten mindig megtartja az ígéreteit

-Isten eljött értünk emberekért

 

Isten mindig megtartja az ígéreteit. 

Ígéretek. Mi jut eszünkbe, hogyha ezt a szót meghalljuk? Ígéretek. „Megígérem, hogy jó leszek.”- mondhattuk gyakran gyermekként. „Olyat ne ígérj meg, amit nem tudsz teljesíteni!”- hallhattuk válaszként szüleink jogos figyelmeztetését. Vagy: „Ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó.”

Nap, mint nap ígéretekkel találkozunk. Gondoljunk csak a reklámokra, a médiára vagy a politika világára. Az egyik termék azt ígéri, hogy tízszer ragyogóbb lesz a mosolyunk, a másik pedig, hogy a mosógépünk tovább él majd. De nem csak a reklámok ígérgetnek nekünk, hanem a média is. Az újságok, a tv és az internet egy tökéletes, szép és kiegyensúlyozott életet akar ígérni nekünk. A politika pedig, legyen szó bármely pártról vagy oldalról, ígéretek segítségével akarja megnyerni szavazatunkat. Végső soron mindegy is, hogy reklám, média vagy  politika, tudjuk, hogy nem minden ígéret válik valóra.

És mi hogyan állunk az ígéretekkel? Hányszor ígértünk már meg dolgokat. Akár magunknak, akár másoknak. A hírhedt újévi fogadalmak, vagy a holnapok, a fogyókúrák állandó kezdetei. Vagy mennyi mindent ígértünk már meg másoknak, családtagjainknak, barátainknak, ismerőseinknek.  És hányszor állapítottuk meg kissé csalódottan, hogy ismét nem sikerült tökéletesen tartanunk magunkat az ígéretünkhöz.

Dávid imádságában hétszer fordul elő az ígéret szó. És mind a hét alkalommal Istenre vonatkozik. Ezért, ha Istenről és az Ő ígéreteiről beszélünk, arra gondolunk, akkor azonnal felejtsük el azokat az élményeket, tapasztalatokat, amelyekről az imént beszéltünk az emberek és saját ígéreteink, az emberi ígéretek kapcsán. Ugyanis egy óriási különbség van Isten és a mi emberi ígéreteink között. Erre döbben rá ismét Dávid ebben az imádságában.

Te vagy az Isten és igazak a te ígéreteid. Dávid látja, hogy amit Isten megígér, azok be is teljesülnek. Nem tud felhozni semmi olyan dolgot, amit Isten ne tartott volna meg. Sőt, Isten ígéretei nemcsak rövidtávon érvényesek, hanem évszázadokon, évezredeken át megállják a helyüket.

A kedd esti bibliaórákon az utóbbi hetekben Ábrahám életét kezdtük el együtt közösen tanulmányozni. Ábrahám ígéretet, ígéreteket kapott Istentől. Erre az Ábrahámnak tett ígéretre utal Dávid, amikor azt mondja imádságában, hogy a távoli jövőre is tettél ígéretet.

Ábrahám példája megmutatja, hogy mit jelent ígéretből élni. Az Istenben bízó ember ugyanis ígéretekből él. De nem azért, mert naivak vagyunk, és beveszünk, elhiszünk mindent, amit csak mondanak nekünk. Hanem azért, mert Isten nekünk szóló ígéretei igazak.

 

Isten eljött értünk emberekért.

A másik állítás, amit Dávid imádságában Istenről megismerünk, hogy Isten eljött értünk emberekért. Dávid azt mondja ugyanis az imádságában, hogy Izráel az, amelyért elment az Isten, hogy kiváltsa az egyiptomi fogságból. Na várjunk! Szóval az Isten megy el az emberért? Milyen az az Isten, aki az emberek kedvéért útra kel?

Dávid idejében ez egyáltalán nem volt egyértelmű. Ennek ő maga is hangot ad, hiszen ezt kérdezi: Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment az Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen? Az Izrael mellett élő népek többféle istenséget is tiszteltek. Voltak férfi és női istenek, viharisten, földisten. Egy dologban azonban ugyanolyanok voltak. Ahhoz, hogy ezek az istenek segítsenek az embereken, el kellett hozzájuk menni. Az embereknek el kellett menniük a szent helyekhez, az isteneknek szánt magaslatokhoz, hogyha szükségük volt isteni útmutatásra, segítségnyújtásra.

Ha körbenézünk a világban, ez ma sincs másképpen. A mai világ hamis istenei a pénz, a szépség és a hatalom. Sem a pénz, sem a szépség, sem a hatalom nem fog eljönni értünk, hogy segítsen nekünk. Nekünk kell ezek után rohannunk. Nekünk kell utolérhetetlenül hajszolnunk őket, mert valójában csak hamis álistenek. Csak uralkodni akarnak rajtunk, de megvédeni nem tudnak minket. Hiszen van, ami pénzért nem vehető meg. Hiszen a szépség múlandó és csalóka. A hatalom pedig nem tud boldog emberi kapcsolatokat nyújtani.

Bár tudjuk, hogy Dávid számára is az volt a megszokott, hogy a Szent Sátor az a hely, ahol a nép Istennel találkozhatott. Hiszen ő maga is azért, ment el a Szent Sátorhoz, hogy ott leülve az Úr színe előtt ezt az imádságot elmondhassa. Ennek ellenére mégis azt mondja, hogy Isten eljött, hogy szabadítást hozzon Izráel népének. Mert Isten nem üldögél valahol a messzeségben mit sem törődve velünk emberekkel, hanem már azelőtt eljött segíteni, hogy mi gondoltuk volna. Elment Egyiptomba Izráelért, hogy szabadítást szerezzen nekik és népévé tegye őket. Majd pedig eljött egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban, hogy megszabadítson mindent a halál fogságából és gyermekeivé tegyen minket. Ahogyan a Római levélből hallhattuk: „Isten a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” Ezért ne a pénz, a szépség vagy a hatalom után futkossunk, hanem vegyük észre, hogy Isten már előbb elénk jött Jézusban.

 

És hogy milyen filmről is volt szó a prédikáció elején? A teremtett világ filmjéről, a mi történetünkről. Aminek a rendezője és megálmodója nem más, mint maga Isten. Ő már nagyon-nagyon régen elkezdte forgatni a filmet, de azóta se változtatott a forgatókönyvön, hiszen amit megígért, azokat meg is tartotta. A főszereplő pedig maga az Isten Fia, Jézus Krisztus, aki a világ legnehezebb szerepét, feladatát vállalta magára, amikor engedelmesen elvállalta, hogy  eljöjjön ebbe a világba. És azóta is munkálkodik Szentlelke által.

De feltehetjük mindannyian magunknak a kérdést, hogy ki vagyok én, hogy szerepet kaphatok ebben. Ráadásul olyan szerepet, amit meg se érdemelnék, olyan Oscar-díj esélyes filmben, aminek a sikeréhez én semmit sem tettem hozzá valójában. Hogy jutottam éppen én az eszébe a rendezőnek?

Dávid se értette. Ő is éppen erre csodálkozik rá, amikor így kezdi az imádságát: „Ki vagyok én, Uram, ó, Uram? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig?”  Egy sikeres királynak, egy sikeres embernek az őszinte szavai ezek. Aki újból rádöbben arra, hogy milyen fontos szerepet kapott a történetben, pedig nem érdemelte volna meg.

A mai istentiszteletnek az lehetne a címe, hogy Isteni rendezés. Isteni rendezés. Helyezkedjünk bele. Nem kell ma semmit sem tennünk, csak érezzük a magunkénak, gondolkozzunk el, ízlelgessük, hogy Isten ígéreteinek és szeretetének a részeseiként mi is szerepet kaptunk. Egy szerepet, amiben a főszereplő, Jézus Krisztus alakítása miatt a győzelem, a siker már a miénk is.

Túrmezei Erzsébet versének soraival engedjük, hogy Isten szeretete, amely igaz ígéreteiben és elküldött egyszülött Fiában nyilvánul meg, egészen mélyen átjárjon Bennünket 

 

Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem

Most nem sietek, most nem rohanok, most nem tervezek, most nem akarok, most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugoszom, most elpihenek békén, szabadon, mint gyenge gyerek, és nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény és ölel a csend, és árad belém, és újjáteremt, míg nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten, (…)

 

Ámen.