Nagytiszteletű Lelkipásztoraink, Kedves Gyülekezet és Kedves Presbiter Testvérek!

A megválasztott presbitertársaim és gondnoktársaim nevében mondok köszönetet a bizalomért, mellyel tisztségünk által felruháztak bennünket a gyülekezet felelős vezetésére. Együttesen is ígérjük, hogy erre a bizalomra igyekszünk rászolgálni, hogy „mindenek ékesen és szép renddel történjenek” (Ef 2,21) egyházközségünkben. Mindenek előtt engedjék meg, hogy köszönetet mondjak elődömnek, Tóth Zoltán főgondnok úrnak a hosszú időn keresztül végzett példamutató, áldozatos szolgálatáért, aki idejét nem kímélve mindig hűséggel és a tőle megszokott „mérnöki pontossággal” intézte, képviselte egyházunk ügyeit és érdekeit. Azt hiszem, az ő nyomdokain haladva kell tovább vinnünk a megkezdett munkákat, s ebben mindig számítunk majd bölcsességére és tapasztalataira. További életére Isten áldását kérjük, s jó egészséget kívánunk neki és családjának, mindannyiunk nevében.

Ami engem illet, csupán annyit szeretnék elmondani, hogy egy kicsit elgondolkodtam a feladaton, amellyel megtiszteltek, hiszen az orvosi hivatásom még most is sok elfoglaltságot ad, ezért azon töprengtem, lesz-e elegendő időm és energiám e nemes feladatra. Természetes kételyként merült fel bennem, hogy vajon meg fogok-e felelni ennek az elvárásnak, s e kételyek között megerősítő biztatásként emlékeztetett édesanyám kedves igéje: „Ne félj, csak higgy!” (Luk 8,50).

És arra is emlékszem, hogy édesapám bármilyen nehéz helyzetben is abból a Pál apostoltól vett igéből nyert biztatást és reménységet: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!” (Fil 4,13) Én ilyen bibliai üzenetek között nőttem föl az itteni parókián. Édesapám ugyanis 28 éven át, 1960 és 1988 között ennek a gyülekezetnek volt lelkésze, ugyanakkor a Szatmári Egyházmegye esperese.

Ez egyben azt is jelenti számomra, hogy már gyerekkoromtól kötődöm ehhez a gyülekezethez, és természetesen szüleim emléke is köt ide, ezért engedtem a megszólító bizalomnak és vállaltam a főgondnoki tisztet. Azt is szívesen megosztom a gyülekezettel, hogy a négyen voltunk testvérek, s a négy fiútestvér között én voltam a legkisebb, de már csak ketten élünk Botond bátyámmal, aki teológiai professzorként és a Magyar Tudományos Akadémia doktoraként ment nyugdíjba két évvel ezelőtt, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemről. Ő több írásában foglalkozott a református egyház presbiteri rendszerével, s éppen az általa írt Presbiterek Kiskátéja című könyvecskéből tanultam meg, hogy a presbiter szó régen a nép, a „nyáj”, illetve az ősegyházban inkább a gyülekezet „véneit”, azaz bölcseit jelentette. (Természetesen a „vének” szó itt a hölgyekre nem vonatkozik, mert mint tudjuk a nők nem öregszenek, de a bölcsességük miatt nekik is helyük van a presbitériumban!).

— Szóval ezek a bölcsek segítették az igehirdetők munkáját és segítették egybetartani a „nyájat”, illetve a gyülekezetet.

Vagy másként kifejezve, a Biblia úgy beszél róluk, mint „Elöljárók az Úrban”. (1Thess 5,12)) Így fel vannak ruházva vezetői felelősséggel. Ma már ebben a vezetői szolgálatban helyt kapnak a hitük gyakorlásában érett nők és férfiak egyaránt, s – nagy örömünkre – velük együtt a fiatalabb nemzedék tagjai is. Gondolnunk kell arra is, hogy Pál apostolnak nemcsak az idősebb emberek voltak a munkatársai, hanem az ifjú Timóteusok is, akik bizony nagyon sokat dolgoztak egy-egy gyülekezet előmenetelén. Így együtt, mi presbiterek hozzá kell, hogy járuljunk egyházunk szolgálatához, küldetéséhez, fennmaradásához és további fejlődéséhez, felemelkedéséhez. Akiket most megválasztott a gyülekezet, mi nemcsak úgy tekintjük magunkat mint „példaképei a nyájnak” (1Pt 5,3), ahogyan a Biblia mondja, hanem egyben a gyülekezet „sáfárai” (Tit 1,7; 1Kor 4,2) és „őrállói” is! (Ez 33,2) Ezt én így fogom fel, és így lehet megérteni Pál apostol szavait is, és ezzel zárnám gondolataimat:

Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten Anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett” (Ap.Csel. 20,28).

Gyülekezetünk bizalmát és mostani figyelmét megköszönve, Isten áldását kérem lelkipásztoraink és a presbitérium együttes szolgálatára!

Dr. Gaál Gedeon
főgondnok

(Elhangzott 2017. december 17-én, advent 3. vasárnapján, a Mátészalka Kossuth téri Református Nagytemplomban, az új presbitérium fogadalomtétele alkalmából.)