Vasárnapi igehirdetés Márk evangéliuma 9. részének 42-48. versei alapján:

Jézus mondja: „Aki pedig egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik. Ha megbotránkoztat téged a kezed, vágd le azt, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kezeddel együtt jutsz a gyehennára, az olthatatlan tűzre, ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el. És ha a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt, mert jobb, ha sántán mégy be az életre, mint ha két lábaddal együtt vettetsz a gyehennára, ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el. És ha a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemeddel együtt vettetsz a gyehennára, ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.”

Kedves Testvéreim!  Szeretett Gyülekezet! Nagyon fontos dolog tudni, hogy amikor Jézus a gyermekeket védelmébe veszi, akkor a bennünk élő gyermeket is a védelmébe veszi. Így lehet az egész igeszakaszt nagyon könnyen megérteni. És úgy, ha néhány alapfogalmat már az elején tisztázunk.

Az első, ami ugyan nem szerepel a történetben, de kimondatlanul is benne van, az a kísértés.  A kísértés nem Istentől van, mert Isten nem kísért senkit még akkor sem, ha a Miatyánknak van egy ilyen mondata, hogy ne vígy minket a kísértésbe. Isten a teljes és kétségbevonhatatlan jóság, senkit és soha rosszra nem csábít, nem ösztönöz és nem is kényszerít. Öldöklésre sem, ahogy ez az ószövetség világából természetesen következne. Emberélet kioltására a zsidók elképzelt nemzeti istene igen, de Jézus Atyja soha nem adott parancsot.

A másig véglet az, hogy Isten nem kísért, de a sátán igen. Őrá minden rosszat rá lehet fogni. Amit tettem, azt nem is én tettem, hanem a bennem lakozó bűn.

Hála Istennek, hogy van nekünk egy nagyon józanul gondolkodó Jakab apostolunk, aki azt mondja, hogy mindenki a saját kívánságától, lelki sóvárgásától, testi vágyától vonzva esik kísértésbe. Jakab olyan plasztikusan, annyira szépen fogalmaz, hogy az embert vonja és édesgeti a saját kívánsága (Jk 1, 14).

A kísértés egy megváltozott tudatállapot, amikor a lélek mérlegének egy-egy serpenyőjébe kerül a rövid és a hosszú távú érdek. A rövid távú érdek a vágyak azonnali kielégítése, a felgyülemlett feszültség sürgős oldása, azonnali menekülés a tornyosuló problémák elől. A hosszú távú érdek az, ami általában így van az ember szívébe felírva, hogy de jó lenne boldognak lenni. Amit Ady Endre eképpen fogalmazott meg, hogy: „…de jó volna megnyugodni. De jó volna mindent, mindent, elfeledni, de jó volna játszadozó gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel a világgal kibékülni, szeretetben üdvözülni.

A kísértés az, amikor úgy gondoljuk, hogy a rövid távú érdek beteljesülése biztosabb, a hosszú távú pedig olyan bizonytalan. Amikor a mérleg a rövid távú érdek felé billen el. Ehhez nem kell nagyon bűnösek lenni, elég csak elfáradni, az életbe belefáradni.

A másik fogalom, amit tisztázni érdemes, az a botránkozás fogalma. Mit jelent a biblia nyelvén az, hogy megbotránkozni? Semmiképpen sem azt, hogy az ember elkezd valami felett méltatlankodni, és azt mondja, hogy ejnye-bejnye, ezek a mai fiatalok. Ez a rossz világ, bezzeg a mi időnkben… A botránkozás nem erkölcsi előítélet.

Amit a görög újszövetség a botránkozás kifejezés alatt használ, az nem más, mint az állatok elejtésére szolgáló vasból készült csapda, a skandalum, ami összecsapódik. Az egérfogó nagytestvéréről van szó. Nagyobb állatok elejtésére is alkalmas. Veszedelmes fegyver. Jézus szóhasználatában és egy szöveghű fordításban a mai ige így hangzik: aki csapdába ejti a kicsik lelkét, annak van következménye és akinek csapdába esik a lelke, annak az embernek van dolga. Fontos megérteni, hogy egymáshoz nagyon közeli dolgokról van szó.

Amikor az ember az isteni szeretet mérlege szerint rosszat cselekszik, akkor nem csupán mások lelkében tesz kárt, hanem a saját lelkében is. A páli igazság, hogy aki másokat felüdít, az maga is felüdül, fordítva is igaz: aki másoknak árt, az magának is árt.

Mit is tanácsol Jézus a csapdába esett embereknek, miközben három eshetőséget is említ? Amikor a lábad miatt esel csapdába, mert oda mész, ahová nem kellett volna, amikor a kezed miatt esel csapdába, mert olyat tettél, amit nem kellett volna, és amikor a szemed miatt esel csapdába, mert olyat néztél, olyan valamin felejtetted a szemed, amin nem kellett volna. Azt hiszem, hogy ha mi, mai keresztyének ezt a három dolgot komolyan vennénk, akkor az életünknek, mi több, az egyháznak hatalmas kisugárzása lenne.

Mit lehet tenni ezekben a helyzetekben? Jézus radikális fogalmazását talán jobban értjük, ha beleképzeljük magunkat egy ilyen összefüggésbe. Lábunk az orrvadászok csapdájába esett és csak egyetlen módunk van az azonnali menekülésre, ha – finoman fogalmazva az érzékeny lelkűek kedvéért – megválunk a csapdába esett részünktől és a csapdában hagyjuk. A biztos halál helyett van lehetőségünk ezt választani, s aztán éljük majd az életünket talán egy nagy hiányérzettel, de mégis boldogan, hogy esélyt adtunk magunknak a folytatásra. A világháborúk idején a katonákat állította az élet ilyen választások elé, és akik tehették, az életet választották. A másik oldalon pedig ott van egy fájó igazság, hogy a hosszútávú egészségtelen életmód a tagjaink és szerveink elvesztéséhez vezethet, de milyen nagy kegyelem, hogy még ilyenkor is lehet az életet választani.

Közösségi létünk, egyházi életünk számára is fel van téve a jézusi kérdés, hogy amikor csapdába estünk, mert a régi keretek szerint az egyháznak már láthatóan nincs tovább, legjobb esetben is a mi nemzedékünkkel fog kihalni, akkor le tudjuk-e vágni a részeket, amelyek miatt már nem kell az üzenetünk és kínálatunk a világnak?  Nem az igét kell megrövidíteni, nem a Bibliát kell kettévágni, hanem a maradi szemléletmódot kellene magunk mögött hagyni. Maradi szemléletmód az is, ha úgy gondoljuk, hogy csak akkor kell az Isten, ha baj van, vagy ha valami konkrét ügyünk van Vele.

Az egész Biblia világára szükségünk van, nagyon nagy szükségünk van. Az újszövetségre azért, hogy megismerjük Jézust és Rajta keresztül megismerjük Istent. A Jézus Istenét és Atyját. Az ószövetségre azért van nagyon nagy szükségünk, hogy lássuk tisztán: milyen a világ Jézus nélkül. Jézus nélkül a világ egy földi pokol. Ha a mai világ történéseit olvasom az ugyanaz, mintha az ószövetséget olvasnám. A jóság, kegyesség, világosság köntösébe bújva ma ugyanúgy eszi meg a világ egyik fele a világ másik felét, mint régen. Az ószövetség egy olyan világot közvetített, ahol mindent meg lehetett tenni – Isten nevében is! Amióta világ a világ, a sátán nevében kevesebb embert öltek meg, mint az Isten nevében. S ha ez így van, akkor valamit nagyon rosszul értünk és értelmezünk. Ezt kellene magunkról levágni és magunk mögött hagyni, ha nem féltenénk úgy, hogy jaj nekünk, ez a jobbik lábunk vagy a jobbik kezünk.

Az egyház nagy nyomorúsága, hogy a zsidóktól való félelem miatt ma is elhiszi még, hogy az ószövetség a jobbik lába és a jobbik keze, és csak azzal együtt látja jól és helyesen a dolgokat, pedig itt volna az idő, hogy ezt a jobbik szemünket kimossuk a keresztség vizével, és a jobbik kezünkre és lábunkra azt mondjuk, hogy tévedtünk. Mert a jobbik kezünk és jobbik lábunk bizony az újszövetség. De a félreértések elkerülése miatt nem radikális tettekre, nem öncsonkításra, nem is a Biblia kettészakítására biztat Jézus, hanem arra, hogy megváljunk a földhözragadt gondolkodástól. Csak annyira, mint amennyire Ő tette, amikor azt mondta az ábrahámi atyasággal dicsekvő zsidóknak, hogy az ördög a ti atyátok. Csak a jézusi mérce a hiteles mérce, és mindaz, amit Ő, Jézus az ószövetségből az újba átemelt. Az ószövetség tehát azt mutatja meg, hogy milyen a világ Jézus nélkül. Ezért az új mellett mindig ottmarad, ahogy a fény mellett az árnyék.

S végül még egy üzenet arról, hogy mit helyez kilátásba Jézus azoknak, akik nem az örök életért futnak ezen a földi pályán, hanem a rövid távú örömökért. A gyehennára fognak menni, ahol rág a féreg és emészt a tűz, és sem a féreg, sem a tűz nem pihen. A zsidó gyermeknevelés eszköztárát vonultatja fel Jézus ezekben a mondatokban. Úgy elképzetem, hogy milyen áldott jó gyermekek lehettek azok, akiket a gyehenna férgeivel és tüzével fenyegettek – gondolhatjuk. Hogyne lettek volna jók, hiszen nem mertek rosszak lenni. Nem lázadtak, csak behódoltak nagy tekintélyű szüleiknek. Nem lázadtak csak felnőttkorban, amikor álszent farizeusként, a kegyesség leple alatt átléptek minden határt, amit kéz, láb és szem csak átléphet. Éppen velük vitázik Jézus és eléjük tartja álszentségük tükrét és azt mondja nekik és azt mondja nekünk: se a szemeddel, se a kezeddel, se a lábaddal ne vétkezz, és ne sértsd meg az isteni szeretet törvényét, mert támasz, példa és minta vagy minden gyermeknek. Elsősorban annak, aki rád van, vagy rád volt bízva, és még inkább annak a gyermeknek, aki benned él, és csak általad él, ha él. Testvérem! Ha életre kel benned a gyermek, és szabadon fellélegzik és a lélegzetvétele ima, akkor elérted a hosszú távú célt: Igaz hittel, gyermek szívvel a világgal kibékülni, szeretetben üdvözülni. Isten adja és tegyünk érte, hogy így legyen! Ámen.

Áldás: „A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunk Jézus Krisztust. Ámen.” Efézus 6, 24

Becsei Miklós lelkipásztor

Mátészalka, 2021-08-15.