Köszöntés: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Filippi 4,13)
Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen
Imádkozzunk! Drága Mennyei Atyánk! Olyan sokan szomorkodnak körülöttünk, mert őket vagy szeretteiket hirtelen utolérte a baj. Amitől leginkább rettegtek, az szakadt rájuk. Nem lelnek pihenést, alig nyugszanak meg, újra rájuk tör a remegés. Nagy fájdalmukban segíts, hogy melléjük tudjunk állni, mély együttérzéssel megtegyük értük, ami módunkban áll. A nyomorúság napjai minket is megviselnek, fogva tartanak. Igéd mondja, hogy az ember sokszor maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak (Jób 5,7); de most úgy érezzük, túl sokan szenvedünk ártatlanul. Hozzád fordulunk, mindannyiunk életét rád bízzuk, Istenünk, aki hatalmas dolgokat művelsz kikutathatatlanul, csodás dolgokat megszámlálhatatlanul! Segítségért, megváltásért kiáltunk hozzád! Tudjuk, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. Tisztíts meg az elkeseredéstől, a fölösleges konfliktusoktól és a rossz döntésektől. Őrizz meg azoktól, akik felelőtlenül vagy önérdekből másoknak ártanak. Oszlasd elménk homályát, a félelem ködét; add, hogy felül tudjunk emelkedni a korlátokon és mélységeken, s ellássunk a célig: a győzelemig, amelyet már elkészítettél nekünk! Hisszük, hogy ahogyan egykor Jób sorsát jóra fordítottad – szenvedése után kétszer annyira megáldottad őt (Jób 42,10), ezt teszed velünk is: minden veszteségünkért kárpótolsz minket, visszaadod hitünk erejét, szívünk örömét, lelkünk ragyogását! Ámen
János 4,3-29: „(Jézus) elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. Samárián kellett átmennie, és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákób forrása. Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. A samáriai asszony ezt mondta: Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok? Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! – te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet. Az asszony így szólt hozzá: Uram, merítőedényed sincs, a kút is mély, honnan vennéd az élő vizet? Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is? Jézus így válaszolt neki: Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne. Az asszony erre ezt mondta: Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni. Jézus így szólt hozzá: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza! Az asszony így válaszolt: Nincs férjem. Jézus erre ezt mondta: Jól mondtad, hogy férjed nincs, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál. Az asszony így felelt: Uram, látom, hogy próféta vagy. A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell. Jézus így válaszolt: Higgy nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor nem ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra, és az most van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk. Az asszony így felelt: Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent. Jézus ezt mondta neki: Én vagyok az, aki veled beszélek. Ekkor megérkeztek a tanítványai, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, mégsem mondta egyikük sem: Mit akarsz tőle? Miért beszélgetsz vele? Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek: Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ő a Krisztus?”
Kedves Testvéreim! Igét hirdetni a keresztyének többsége szemében elsődlegesen szavakat jelent: a Biblia szövegének idézését és magyarázatát. Természetesen ez az alapja keresztyénségünknek. A Jézus szerinti igehirdetés azonban sokkal több szavaknál. Ma a samáriai asszony közismert történetén keresztül vizsgáljuk meg, hogy milyen is a Jézus igehirdetése. Ez követendő példaként áll előttünk; erre hatalmaz fel és küld el minket Jézus, amikor azt mondja: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítványokká minden népeket…! (Máté 28, 18-20.)
Jézus igehirdetésében nem a Szentírás szövege és annak magyarázata áll az első helyen; Ő lényével mutatja be nekünk Istent. Isten szemével néz mindenre és mindenkire, Isten bölcsességével gondolkodik, az Ő erejével cselekszik, s szívével szeret. Isten földöntúli lénye földi valósággá testesül benne, s ez átsüt minden mozdulatán. Ha Jézus igéket idéz, akkor azokat mindig új megvilágításba helyezi, helyesbíti, kiegészíti, hogy a követői sokkal tisztábban lássák az Élő Istent. Igehirdetése nem csupán szentírási szavak idézése, hanem magának Istennek a „megidézése” – egész lényével megjeleníti Őt: viszonyulásában, tetteiben, kisugárzásában. Ez rávilágít, hogy az írott Ige nem egyenlő Istennel. A Szentírás bár ihletett, mégis emberi alkotás, emberi gondolatok és tapasztalatok gyűjteménye, amely megpróbálja a végtelen Istent megragadni s véges szavakba beszorítani, de tökéletesen visszaadni nem tudja. A Jézus igehirdetése: Isten-hirdetés, Istent folyamatosan megjelenítő életforma. Ez megszabja a mi igehirdetésünk irányát is. A Krisztust követő ember leginkább azon keresztül hirdetheti a Jézus Krisztus Istenét, ahogyan él. Az igemagyarázás, az Istenről való beszéd csak ráadás lehet; megerősítése a mögötte lévő tetteknek, életfolytatásnak. Aki másképpen él, mint ahogyan beszél, több kárt okoz, mint hasznot!
De hogyan is hirdeti Jézus Istent a samáriai nőnek ott a kútnál? Tudvalevő, hogy abban a korban a választott népre jellemző volt a faji és nemi ellentétek kiéleződése. A zsidók haragot tartottak és nem beszéltek a samáriaiakkal; és zsidó férfi nem állt szóba asszonnyal. Jézus jól tudja ezt, de nem azonosul a kirekesztő, ellenséges gondolkodással, Ő egészen más értékrendet képvisel. Nem foglalkozik a többiek rosszalló tekintetével, elítélő véleményével, gonoszkodó fantáziálásaival. Mindkét szokást figyelmen kívül hagyva odaül a samáriai asszony mellé. Ezzel kifejezi, hogy nem tartja alacsonyabb rendűnek s nem zárkózik el tőle amiatt, hogy nő, ráadásul samáriai. Emberszámba veszi őt és közösséget vállal vele. Szavak nélkül is sugározza felé, hogy feltétel nélkül elfogadja; értékesnek és fontosnak tartja – függetlenül attól, hogy az asszony mennyire bűnös a kortársai szemében, mennyire érti félre a szavait, vagy mennyire gyanakvó. Jézus rá akarja lenyűgöző vezetni őt arra, hogy hogyan lehetne jobb az élete. Kommunikációja és önzetlensége lenyűgöző.
Jézus mindig az ember érdekét helyezi előtérbe. Igehirdetése nem azért történik, mert Isten rászorul a dicsőítésre, hanem azért, hogy az ember javára legyen. Az embereknek van szüksége az igehirdetésre, hogy azáltal egyre tisztábban lássák Istent és közelebb kerülhessenek hozzá, s így boldogabb és teljesebb életet élhessenek. Az életnek ez a minőségi változása az Isten tökéletes dicsőítése. Jézus az egyes ember javán túl mindig a közösség javát is munkálja. Példát ad ebben a történetben arra, hogy hogyan lehet véget vetni az ellenségeskedésnek. Sem a zsidók, sem a samáriaiak nem engednek a maguk igazából arra vonatkozóan, hogy melyik hegyen kell imádni Istent. Jézus egyiknek sem ad igazat, Ő mindenki pártján áll egyszerre, mindenki közös javát szolgálja azzal, hogy egy magasabb rendű igazságot mutat fel, így békíti ki őket. Azt mondja: Isten igazi imádói „lélekben és igazságban imádják őt.” Ezért kár vitatkozni az ideális helyszínen, mert az igaz imádat helye az ember lelke, bárhol is van testileg. Igazságban imádni az Istent pedig azt jelenti, hogy igaz voltommal imádom Őt, igaz emberségre törekszem minden porcikámmal. Jézus mindent a javunkra tesz, kereszthalála ezt különösen is aláhúzza. Ha Isten a Fiában odaáldozza magát értünk, hogy mi jobbak legyünk, akkor neki mi vagyunk a legfontosabbak. Ha nála mi emberek, az első helyen állunk, s Ő azon dolgozik, hogy egyre jobban hasonlítsunk hozzá, akkor nekünk is így kell tennünk. Számunkra is az ember az első: a magunk és a mások embersége, amelyben egyre határozottabban kirajzolódhat, jelen lehet Isten maga. Mert Isten csak az emberségünk által ölthet testet. Jézus erre az isteni emberségre tanít saját példájával, megmutatva a maximumot, amire az ember képes lehet, amire teremtetett. Nézzük tovább, hogy miként.
Földi férfiként időt szán egy ellenséges nép asszonyára, képes meghallgatni őt türelmesen. Tőle várja, hogy kimondja az igazságot, akkor is, ha a veséjébe lát. Szeretettel érdeklődik, tiszta jószándékkal fordul felé. Nem kritizál, nem ítél el, nem parancsol és nem tilt. S azzal a bizalommal, hogy minden jobbá lehet Isten és ember által, segít a rászoruló nőnek a helyzetét feltárni, reálisan látni, jól érteni, és a problémáját megoldani. Jézus nem csupán szép perceket akar nyújtani neki, hanem jobb életre akarja segíteni. Ha végiggondoljuk az evangéliumok elbeszéléseit, észrevesszük, hogy Jézus minden emberi kapcsolata tulajdonképpen problémamegoldás. Bárkivel kerül kapcsolatba, mindig szemléletet formál, gyakorlati életvezetési tanácsadást nyújt – gyógyít és épít a lelkigondozás isteni szeretetet sugárzó közegében. Célja a boldog fejlődés elősegítése, hogy az emberbe teremtett isteni értékek felszínre kerüljenek és kibontakozzanak önmaga és környezete javára. A Jézus igehirdetése tehát mindig lelkigondozás.
Az eddigieket összefoglalva elmondhatjuk, hogy a Jézus igehirdetése (1.) az egész életét, lényének minden megnyilvánulását átható Isten-hirdetés, amely (2.) nem függ mások véleményétől, (3.) az ember javára történik, (4.) isteni emberségre tanít, és (5.) mindig problémamegoldó lelkigondozás. Ez ad útmutatást arra, hogy mi hogyan töltsük be a ránk bízott küldetést.
Ahogyan végezzük a mindennapi tevékenységünket, ahogyan alakítjuk az életünket, ahogyan bánunk a társainkkal – az a mi igehirdetésünk, Isten-hirdetésünk. S ki vagy mi vezet minket valójában, túl azon, amit vallunk – vagy bevallunk? Az irányít, azt másoljuk-követjük, akit istenítünk. Ezért olyanná válunk, amilyen az Istenünk; róla árulkodik a magatartásunk, a tetteink, az egész életünk. Egy gyermek viselkedéséből következtethetünk arra, hogy milyenek a szülei, akiket ő mindenben utánoz. A mi életvitelünk pedig az istenünket tükrözi. Egyértelműen leolvasható minden emberről, hogy Jézus irányítja-e, vagy inkább Isten helyére tolakodott földi dolgok: pénz, hatalom, emberek, gondok vagy félelmek, egyebek… Amilyen az istenem vagy bálványom: olyan az én életem; olyan a jellemem, a viselkedésem – bármilyenek a körülményeim. Ha az én Istenem elfogad, szeret és megbocsát, belőlem a lehető legjobbat hozza ki és mindent a javamra fordít, akkor én is el tudom fogadni és tudom szeretni magamat, akárhol is tartok a fejlődési utamon. Megbocsátok magamnak és igyekszem a legjobbat kihozni magamból és a helyzetemből. S ha ezt már megtettem, akkor leszek képes másokat igazán elfogadni és szeretni úgy, ahogy vannak, és meg tudok bocsátani nekik. A legjobbat igyekszem kihozni belőlük is, hogy együtt boldogan a világ javára lehessünk. Amilyen fejlett és mély a hitem, olyan mélységben értem meg önmagamat, másokat és a világ eseményeit. A hitem erejét tükrözik a félelmeim, a kétségeim, a stressz- és konfliktuskezelésem. Amekkora bennem a harmónia, olyan stabil az egyensúlyom, az látszik a tűrőképességemen, a figyelmemen, attól függ a következetességem és a nyugalmam… Mondd, annak a jelenlétét tapasztalják benned, akit Istenednek mondasz, vagy arról árulkodik az életed, hogy – a szavaiddal ellentétben – más ül az Isten helyén?
Isten lényének megtapasztalására vágyik mindenki, az egész világmindenség. „A világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését” (Róma 8,19); azt, hogy a másik ember lényén keresztül magával Istennel találkozzon; mert Isten szeretetét és az általa nyújtott biztonságot akarja érezni maga körül. Ez a samáriai asszony a kútnál váratlanul átélte ezt. Bizonyára egyik ámulatból a másikba esett, amikor lehetetlen dolgok sora történt meg vele: szóba állt vele egy gyűlölt nép férfi tagja, ráadásul olyan különlegesen bánt vele, hogy az előhozta belőle a rég elvesztett önbecsülését, emberi méltóságát, és a képességet arra, hogy meglássa az igazságot: rejtett összefüggéseket ismerjen fel, miközben jól érzi magát – szeretve és biztonságban. Teljesült a lelke mélyére temetett, elérhetetlennek tűnő álom: egy tökéletes szellemi partner és lelki társ hullott az ölébe égi ajándékként – még ha csak kis időre is. Ő ez alatt a néhány perc alatt teljesen megváltozott, átlényegült; bimbójában leszakított élete újraéledt és kivirágzott. Többé már soha nem lesz az, mint aki azelőtt volt. Ezt az élményt, amely kitisztította elméjét, meggyógyította szívét, soha nem veheti el tőle senki; ennek a találkozásnak az emlékéből mindig erőt meríthet, ameddig csak él…
A lelkünk mélyén isteni szeretetet és biztonságot árasztó emberekre vágyunk mindannyian: egymásban Istennel szeretnénk találkozni. Bár a hasonló helyzetűekkel minden állapotunkban szívesen vagyunk együtt, mégsem vonzódunk feszült, szorongó, gondterhelt és szomorú emberekhez. Azokkal jó együtt lennünk, akik bár sokat megéltek, mégis kiegyensúlyozottak, bölcsességet és erőt sugároznak – isteni támaszok, viszonyítási pontok, útmutató példák tudnak lenni. A körülményeink sosem lesznek eléggé kiszámíthatóak. Ezért szeretnénk kiszámítható emberek közelségében élni, akikről tudjuk, hogy megbízható módon fognak reagálni – akármi történik. Tudjuk, hogy képesek lesznek reménykedők maradni a legszörnyűbb helyzetben is: meg tudnak győzni minket, hogy minden rendbe fog jönni, akkor is, ha most még fogalmunk sincs, hogyan. Minden a javunkra lesz akkor is, ha ez most még elképzelhetetlen. Az ilyen biztonságot és reményt sugárzó gyógyító személyiségek hamar felülemelkednek a pillanatnyi érzéseiken – nem fulladnak bele a helyzet borzalmába, hanem rögtön a kiutat, a megoldást keresik, meggyőződve, hogy nincs lehetetlen, és senki sem végképp tehetetlen! Ilyen értelemben kiszámíthatóak, hogy mindig számíthatunk rájuk. S nem válnak unalmassá a kiszámíthatóságuk miatt, mert minden helyzetben ezer meghökkentő ötlettel, szokatlan megoldással állnak elő. A magatartásuk megbízható, a hozzáállásuk változatlan, az értékrendjük és a jellemük szilárd. Mellettük, miattuk sosem kell rettegnünk; tudjuk, hogy tőlük mindig jót várhatunk. Ha ilyen ember vagy, sokan hálát adnak érted, mert hiteles keresztyén vagy. Ha ez még nem sikerült, de van ilyen embered, becsüld meg azzal, hogy visszatükrözöd jóságát, s te magad is igyekszel hasonlóvá válni.
Úgy gondolod, hogy senki nem volt körülötted, akiben Isten élt? Mindenkiben csalódtál, s nem sajnált senki? A szívedről, ha daloltál, csak néztek rád? Lehet, hogy úgy érzed: nincs ilyen embered; de van Istened, aki a saját képére teremtett téged! Fedezd fel saját magadban a kiszámítható, végsőkig reménykedő, megbízható embert! Légy te, akire a többiek számíthatnak! Engedd, hogy felszínre törjön az Isten benned lakozó Lelke, aki maga a bölcsesség, erő és vigasz, olyan pártfogód, aki mindig a te oldaladon áll – és közben mindenkién, aki hagyja. Egymás felé fordít és összeforraszt minket, s akkor sem engedi, hogy elszakadjunk egymástól, ha falak és kilométerek választanak el. Légy te olyan, mint amit másoktól várnál, add te azt, ami neked annyira hiányzik! És vissza fogod kapni előbb-utóbb, mert a tetteink mind visszatérnek hozzánk!
Kamaszokkal küzdő tanácstalan szülő, vagy pedagógus vagy? Emlékezz, hogy te annak idején mit szerettél volna a felnőttektől? Megértést és szabadságot? Ölelést, dicséretet, vagy 77-szer is bocsánatot? Igaz barátságot s egyben jó példát? Hát add azt! Nem tudod, hogyan légy kiváló szülő, vagy ideális társ? Amit szeretnének, hogy az emberek veletek tegyenek, azt tegyétek ti velük! – tanítja Jézus (Máté 7,12) Milyen társat szeretnél? Légy olyan társ te! Milyen szülőre, tanárra vágytál egykor? Légy olyan! Milyen az a munkatársi légkör, amely örömre derítene? Ne panaszkodj – mástól várva mindent – hanem teremtsd meg te a megfelelő légkört, mutasd meg saját magad, hogy milyen egy remek munkatárs! Légy te a jó barát, aki lepecsételt falakon, és városokon túlról is törődik barátjával! Légy te a figyelmes szomszéd, a kedves ismerős, akinek van két kedves szava; az ügyfél, akinek a türelmén elcsodálkoznak, vagy a vásárló, aki még tud mosolyogni… Ma a legapróbb jóság is kincset ér, hatalmas erővel gyógyít, sőt életet ment! Megpihennél Valaki ölében, ahol végre elengedhetsz mindent, ami nyomja a szívedet és amitől zakatol az elméd? Vedd öledbe azokat, akik a szeretetedre vannak utalva, akik jóságra, biztonságra és gyógyulásra vágynak, s érezni fogod, hogy közben átölel téged a Mindenség, átjár a végső Harmónia – Isten maga tart a karjaiban. Hiszen „aki másokat felüdít, maga is felüdül.” (Példabeszédek 11,25) Ámen
Imádkozzunk! Mindenható és Gondviselő Istenünk! Ebben a világot sújtó nehéz helyzetben áldj meg minden segítőkész embert és minden gyógyító tettet: a nagyobb megértést, figyelmet, fokozott törődést, önzetlen áldozatvállalást. Áldd meg a segítő szakembereket: a test és lélek orvosait, ápolóit, gondozóit. Áldd meg azokat, akik a járvány megfékezésén dolgoznak. Köszönjük, hogy az életünk kibírható korlátok között folyhat, ha a munkánk átmenetileg megváltozik is. Igyekszünk megerősíteni vagy újrafogalmazni az életünk értelmét, lázasan keressük az új célokat. Tudjuk, hogy mennyi mindent megtehetünk, de bevalljuk, hogy néha fogytán az energiánk, meggyengül az akaraterőnk. Hiányoznak az inspiráló emberek, a személyesen átélt élmények, a rendezvények, amelyektől most meg vagyunk fosztva. Segíts a krízisen túllátni, és átmenetinek, legyőzhető kihívásnak tekinteni! Hadd lássuk meg mindig azt, amiért hálásak lehetünk, aminek örülhetünk, ami tartalmassá és hasznossá teszi az életünket ebben az időszakban. Tégy bölccsé, hogy észrevegyük és kihasználjuk az előttünk heverő lehetőségeket, akkor is, ha nem azokra vágytunk; s ne az után sóvárogjunk, amit most nem tehetünk. Adj szívünkbe mély tiszteletet azok iránt, akik igyekeznek megkönnyíteni és megszépíteni napjainkat; s adj végtelen türelmet és megbocsátást azok felé, akik akarva vagy akaratlanul megkeserítik az életünket. Te nyugtasd meg a lelkét és világosítsd meg az elméjét az elégedetlenkedőknek, az ellenségeskedőknek és a tévelygőknek. A betegségben sínylődők előtt tárd fel gyógyító hatalmadat. Erősítsd hitünket Jézusban, aki a samáriai asszonnyal együtt minket is felszabadít, hogy a saját helyzetünket sokkal jobb színben lássuk, a képességeinket használni merjük, és gondoskodásodat mindenben felismerjük! Támogasd önbecsüléseket, tudatosságunkat és kitartásunkat! Vigasztald a gyász sújtotta társainkat, érezzék meg biztonságot és reményt nyújtó ölelésedet. Köszönjük, hogy általad megerősödhetünk és meggyógyulhatunk, és hozzád egyre inkább hasonlítva, sokak javára válhatunk! Ámen
Miatyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsátsd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek. És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség! Mindörökké! Ámen
Áldás: „Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” (2 Korinthus 3,6) Ámen
