Köszöntés: „A titok az, hogy Krisztus közöttetek van!” (Kolossé 1,27)

Imádkozzunk! Hálát adunk neked, Mindenható Istenünk, hogy részesek lehetünk a szentek örökségében: a világosságban. Megszabadítottál a sötétség hatalmából és átvittél minket szeretett Fiad országába, benne megváltottál, érte minden bűnt, amit elkövettünk, megbocsátottál, megbékéltettél mindent mindennel – újra összekötötted az eget a földdel, magadat velünk, emberekkel, minket a társainkkal és a természettel. Magasztalunk, hogy isteni lényedet Jézusban láthatóvá tetted, általa megmutattad, hogy hogyan élhetünk feddhetetlenül és boldogan. Növeld a hitünket, hogy napról napra tisztábban lássuk és tökéletesebben járjuk a kijelölt utat – emelt fővel, a célra tekintve, egyenes gerinccel. Őrizz meg mindenkit a rossz befolyásoktól és az elbukástól. Segíts felnyitni a tévelygők szemét, adj türelmet hozzájuk, hogy kitartóak legyünk a példaadásban és a megbocsátásban, ellenállhatatlan szeretettel támogassuk őket, hogy visszataláljanak önmagukhoz és a küldetésükhöz. Emeld fel a fájdalomtól összetört szíveket, hogy ne adják fel a küzdelmet, hanem megnyugodjanak és gyógyuljanak, tőled válaszokat és erőt kapjanak, életüknek új értelmet találhassanak szeretteik körében és közösségünkben. Szárnyaiddal takarj be, bölcsességeddel tégy rendíthetetlenné, áldásoddal ölelj körül életünk minden napján! Ámen.

Alapige: Pál apostol Galatákhoz írt levele 3. és 4. rész válogatott versei: „Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg! Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy az ige meghallásából származó hit alapján? Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni? Isten a népeket hit által igazítja meg; előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus.  Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól. A törvény nevelőnk volt Krisztusig, de miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által, akik Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban. Mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaságra. De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. …Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú! Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok. Most azonban, miután megismertétek Istent, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akarhattok újból szolgájukká lenni? Attól féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam értetek.”

Kedves Testvéreim! Vezérfonalunk szerint a héten befejeztük a Galata levél olvasását. Foglaljuk most össze annak tanulságait. Pál apostol ezt a levelét egy kelta eredetű, Kis-Ázsia északkeleti részén élő törzs tagjainak írta, akiket ő térített meg, és több keresztyén gyülekezetet is létrehozott közöttük. Ennek a népcsoportnak eredetileg természetimádó törzsi vallása volt, amely a világ elemeit tisztelte istenként. A galata ősvallás követői a földet, vizet, tüzet és a levegőt imádják, emellett a természeti törvényeket és eseményeket. Csodálják mindezeket és ugyanakkor rettegnek kiszámíthatatlan, gigantikus hatalmuktól, így a vonzalom és félelem állandó feszültségében élnek – teljes kiszolgáltatottságban, mint minden bálványimádó ember.

Pál levele tisztázza, hogy mi a különbség a bálványimádás és az istentiszteletet között. Minden bálványimádás, vagy mai nyelven „függőség” általános jellemzője, hogy egyszerre van jelen benne a ragaszkodás és a félelem a függés tárgya iránt. Az ellentétes érzelmeknek ez a kettős köteléke abszolút alárendelt, kiszolgáltatott állapotba taszítja a függőségben lévőt. Ez ugyanúgy igaz az ókori zsidók vallásosságára, akik a saját törvényeiket bálványozzák, mint az összes mai szenvedélybetegségre. Az újszövetség Istene azonban egyféle kötelékkel szeretne kapcsolódni hozzánk: a szeretet kötelékével – félelem nélkül! Nemhiába nyugtat számtalanszor az Igében is: „Ne félj!” Ő nem szolgaként gyűr maga alá, és nem tesz tehetetlenné minket, hanem felemel maga mellé a fiaként, arcvonásai és öröksége hordozójaként, teremtő- és gondviselő-társaként! Ne feledjük: „a szeretetben nincs félelem, a tökéletes szeretet kiűzi a félelmet!” (1 János 4,18) Ahol tehát egy kapcsolatban félelem van, az nem tisztelet, hanem bálványimádás!

Aki ezt már tudja, azt – mint csontjaiba rekesztett tűz – űzi a vágy, hogy segítsen a káros függőségben kínlódó, bálványimádó társain. Ezt teszi Pál. A galaták hagyományos, ősidők óta változatlan, primitív vallásos életrendjébe egyszer csak betör a semmiből, és mindent meg akar változtatni. Megkérdőjelezi a szent meggyőződéseiket, fel akarja borítani a megszokott életgyakorlatukat, és valami egészen másra akarja rávenni őket. Saját magát látja bennük, hiszen őt is sokáig gúzsba kötötte és szörnyűségekre kényszerítette a zsidó vallás törvényimádata. Most viszont már azt is tudja, hogy milyen félelem nélkül, szabadon szeretni és követni a színtiszta Jóság Istenét. Mindenképpen meg akarja nekik mutatni a minőségi különbséget a káros függőség és az egészséges, emberhez méltó kötődés között, amely mindent helyretesz, mindent oly nagyszerűen leegyszerűsít, s annyi mindenre felszabadít… Ezért megpróbálja kíméletlenül kitágítani az értelmük határait és megváltoztatni a világképüket. Az egyszerű, konkrét, „kézzel fogható” hiedelmeiket és szabályaikat felcseréli bonyolult, elvont gondolkodást igénylő szimbólumokra. Azt állítja, hogy tévednek. A látható elemek és folyamatok, amiket eddig istenként tiszteltek, valójában nem is istenek. Isten az, aki ezeket megalkotta. Ő a legmagasabb rendű Intelligencia, aki megfoghatatlan és végtelen, de megragadhatóvá lett, amikor emberi alakot vett fel és közénk jött Jézusban, hogy mindenkit kiszabadítson a földi dolgok rabságából. Rabszolgából gyermekévé fogad, társává tesz, hogy az életünk ne csak testi síkon folyjon, hanem szellemileg és lelkileg is kiteljesedjen. Ez az Isten kézben tartja a teremtett világ elemeit és működését, isteni lényével átitat minket és „isteni” magasságban szárnyaló életet biztosít ezen a földön nekünk, hiszen eredetileg is azért formált a saját képére, hogy hozzá hasonlóak legyünk!

Nekünk mindezt nem olyan nehéz megérteni, hiszen a mi ősvallásunkba már 1-2 ezer éve beleépült a keresztyénség, a kultúránknak pedig évszázadok óta kiemelt célja az értelem kiművelése. De mit kezdhetett ezzel az érveléssel az anyagi világ kiszolgáltatottságába ragadt törzsi gondolkodás? Olyan ez, mint amikor a még fejletlen gondolkodású, csupán konkrét dolgokat értő gyermeket megpróbáljuk rákényszeríteni, hogy értsen meg elvont fogalmakat, gondolatrendszereket. Ez lehetetlen, mert még nem fejlődtek ki az ehhez szükséges képességei, és nincs elég tapasztalata sem, amihez az új információkat kapcsolhatná. Gyakran elfelejtjük figyelembe venni, hogy a felnőttek gondolkodási képességei sem egyformák. A létra szimbólumát használva, mondhatjuk azt, hogy amíg az egyik egészséges ember értelmi képességeinek a létrája csak három fokos, addig a másiké akár tíz fölé is nyúlhat. Utóbbi a legnagyobb jószándékkal is hiába próbálja feljuttatni társát a tizedik létrafokra, félő, hogy a társ mélyebbre zuhan a kísérlet közben, mint volt! Vagy ha sikerül is felemelni maga mellé a tizedik fokra, ott a másik a levegőben fog lógni, s csak addig marad odafönn, amíg a magasabb szinten lévő megtartja! Ha elengedi, lezuhan. Sok egyszerű ember úgy él, mint hal a vízben… Élhet-e hal kiemelve a vízből? Ki lehet-e szakítani valakit tartósan a saját közegéből és másfajta életrendre kényszeríteni, anélkül, hogy elpusztulna? Mennyire van jogunk kéretlenül, kényszerítő módon beleavatkozni mások életébe azért, mert szerintünk mi jobbat tudunk nekik adni a mostaninál? Jól érti-e minden keresztyén Jézusnak azt a felhatalmazását, hogy „tegyetek tanítványokká minden népeket”? A tanítvánnyá tétel az egész világra szól, vagyis az ember bárhol él, végezze ezt a küldetést a környezetében, de nem mindegy, hogy hogyan!

Pál megkísérelte a galatákat integrálni a keresztyénségbe az értelem síkján. A Jézus szavaiból és példájából összegyúrt eszmerendszert a fejükbe akarta táplálni, a saját szellemi szintjére próbálta emelni őket. Szerette volna, ha ugyanúgy gondolkodnak és élnek ezután, ahogyan ő. De vajon a galaták értelmi létrája felér-e olyan magasra, hogy be tudja fogadni, s azután önállóan hasznosítani tudja az idegen tudást, a gyökeresen más világszemléletet? Egyesek közülük képesek rá. De nézzük, mi történik a többséggel! Pál rövid atyáskodás után elhagyja a gyülekezetet, miután számára megnyugtató eredményeket ért el. Rábízza őket határozatlanabb munkatársaira, akiket a kísértő múltjuk és a régi szokásokhoz visszavágyó gyülekezeti tagok hamar elgyengítenek. Nem kell sok idő, s nemcsak a megtért galaták, hanem még az őket „magasban tartó” misszionárius munkatársak is lezuhannak, csaknem a régi állapotukba. A Pál által tanított krisztusi életmódnak hátat fordítanak, visszatérnek a bálványimádáshoz. A pogány és zsidó befolyásolásnak engedve egyesek újra a természet elemeit és törvényeit kezdik isteníteni, mások pedig emberi törvényeket, s a végén még Pálnak az apostoli megbízatását is kétségbe vonják. A visszaesésnek erre a szomorú hírére reagál ő azzal a féktelen indulattal, amely a felolvasott levélrészletből árad. Beigazolódik a feltételezés: csak addig működött az új gondolkodás és új életvitel, amíg fogta a kezüket, amíg „magasban tartotta” őket: mindent diktált, ellenőrzött és összetartott. Egyre erősebb benne az érzés: „hiába fáradoztam értetek – mert titeket nem lehet magatokra hagyni, ha elengedem a kezeteket, rögtön elengeditek magatokat és visszaestek! Külső kontroll, erős irányítás nélkül nem boldogultok, felelőtlenek és önállótlanok vagytok – nem lettetek szívből keresztyénné!” Jogos ez a harag?

A durvasághoz szokott, születésétől kezdve kényszerek és félelmek között élő embernek egyáltalán nem könnyű megváltozni és mindig figyelmes, nyugodt, sugárzóan szeretetteljes keresztyénnek lenni. A megtérés, a Pál-fordulás nem jelenti azt, hogy ezután minden megy magától, hanem hogy minden nap meg kell küzdenünk a régi önmagunkkal, a magunk mögött hagyott életünkkel, s újra és újra a jót kell választanunk mindenben. Ráadásul más is nehezíti ezt. Az agyunk viszonylag könnyen új útra terelhető. A szívünk – titokzatos lelki világunk és érzelmi valóságunk – azonban mindig mintha egy kicsit fáziskésésben lenne. Néha jó, hogy a szív le van maradva az észtől, mert ez megvéd az elhamarkodott döntésektől, máskor viszont akadályoz a továbblépésben… Pál látásmódja és gondolkodása bármennyire keresztyén, a viszonyulásában és tetteiben viszont – amelyet a szív igencsak meghatároz – gyakran felszínre tör az ószövetségi zsidó erőszakosság, amely még áthatja a szívét. Nem csoda hát, hogy missziója során a megtérítendőkhöz gyakran túl kemény, már-már szívtelen. Elméletileg keresztyén, gyakorlatilag zsidó – nagyon sokszor… Ha valaki ma csak elméletileg keresztyén, gyakorlatilag pedig bálványimádó (mert a szíve mélyén földi dolgokat és embereket imád), az legfeljebb csak beszélni tud Istenről, de szeretetlényének sugárzó valóságát nem tudja megmutatni, a hozzáállása és tettei elárulják, hogy más bitorolja a szívét. Így többet árthat, mint amennyit használ…

Mit tett Pál? A szavak mestereként, az észszerűség talaján állva töretlenül védi meggyőződését, újra és újra megmagyarázza, kiegészíti, átfogalmazza a krisztusi igazságokat a galatáknak. Minél dühösebb, annál kegyetlenebbnek és elérhetetlenebbnek látják őt – mint a kisgyermek a kiabáló szülőt. De eközben Pál egyre érthetőbben és árnyaltabban fejezi ki a gondolatait, amelyek közül néhány megragadja a hallgatóit: pl. hogy nem szolgák vagyunk, hanem Isten fiai; hogy egyenrangúak vagyunk, mindnyájan értékesek, és senki sem alább való a másiknál! Ott ragadnak bennük, mert ezek már nemcsak az értelmüket, hanem a szívüket is megérintik! És ez a lényeg. Elérni a szívet! A keresztyénség: a szív vallása, boldogító életmód! Jézus a Jóság tükre volt. A bölcs szeretet életmódjára tanított – gyakorlatban. Az általa közvetített lelki értékeket csak átélés, tapasztalat útján lehet befogadni, szívtelen szavakkal elmagyarázni kevés. Az emberek értelmi képességei és gondolkodásmódja egyébként is nagyon eltérő még egy kultúrkörön belül is, ezért mindig meg kell találnunk a másik szívéhez vezető utat. Ha a Krisztus-követésre hívást vonzó példa közvetíti, olyan élményekben részesül a leendő tanítvány, hogy azt érzi: a keresztyén embertársban valóban a tapintatosan szerető Isten öltött testet és törődik vele, akkor maradandó változás érhető el, mert belső meggyőződéssé válik, hogy ezzel az Istennel és követőivel összetartozni tényleg sokkal jobb mindennél! Ilyen Isten-élményt nyújtó tanítvánnyá-tételre csak a szívből keresztyének képesek.

Milyen a szívből keresztyén? Hiteles. Hite egyenlő az életével. Minden összhangban van nála – a szíve és az esze, a beszéde és a tettei, a kisugárzása. A szívből keresztyén a Jóság tükre, mint Jézus. Mindenkit egyformán elfogad, tisztel és szeret. Előre jót feltételez. Mindenkivel egyaránt jól bánik, mindenben és mindenkiben a jót, a hasznosat, az értéket látja, és mindenkiből a legjobbat hozza ki. Őszinte és reális, mert mindent isteni nézőpontból szemlél. Sosem egyszerűsíti le a dolgokat, mélyre ás, meglátja az összefüggéseket és felmutatja a jó megoldásokat. Úgy igazítja helyre a bajba kerültet, hogy megértő bocsánata által a bűnös jobbá válik, mert önként, örömmel követi jósága példáját, felülmúlva önmagát. Ha bizalmával és jóságával ezerszer visszaélnek, a végsőkig provokálják, ő akkor sem adja fel, töretlenül jó marad. S hogy a szívből keresztyén miért nem diszkriminál? Mert Jézus sem teszi. Az ítélkezés a farizeusok önbecsüléspótló módszere. Ha a Jézus viselkedését, cselekvésmódját alaposan megfigyeljük az evangéliumokban, tisztán látszik, hogy számára nem hasad ketté a világ primitív módon rosszakra és jókra (bármennyire is próbálták ezt a zsidó gondolatot a szájába adni). Ő mindenkit ugyanúgy úton lévőnek tekint a tökéletesség felé vezető úton, amelyen ki előrébb, ki hátrébb tart. A jóságot megdicséri, a lemaradókat az előrébb tartók segítségére bízza. Kiszakít a megalázó alá-fölé rendeltségből, amelyet a gonosz emberi önzőség hozott létre, maga mellé emel és egyenrangúként egymás mellé állít mindenkit, mint testének különböző, de egyformán fontos tagjait. Olyan jó látni közöttetek ilyen hiteles, szívből keresztyéneket, akik látványosan építik az Isten Országát, akik tartósan Isten-élményeket tudnak nyújtani családban, munkahelyen, baráti körben és mindenütt!

A galata levél végső tanulsága, hogy a tanítvánnyá tétel nem lehet a mások leigázása, a küldetéstudat nem ütközhet a toleranciával. A Jézus toleranciáját szélsőségesen félreértették a történelem folyamán, összemosták a bűnös ember elfogadását a bűnök elfogadásával. Jézus az embert minden állapotában szereti és segíti, de elfogadhatatlannak, bűnnek tart minden tettet, ami ember-ellenes, ami valakinek is árt. Jézus toleranciája helyesen értelmezve: erőszakmentes tisztelet. Ő visszautasít minden megkülönböztetést, alá-fölé rendelést, minden manipulációt és bántalmazást, beleértve a parancsot, tiltást és kritikát is! Jézus teljes erőszakmentességet hirdet! Ezért a követését nem lehet rákényszeríteni senkire, azt csak vonzóvá lehet tenni. Az evangélium örömhír arról, hogy megnyíltak a lehetőségek. A jézusi keresztyénség: a lehetőségek vallása; nem a kényszerek vallása (mint pl. az ószövetségi zsidóké). Lehet a jót választani, de nem kötelező, hiszen a szabadság az istenképűségünk legfőbb eleme. Ezt sok arrogáns hivő el szokta felejteni és erőszakosságával éppen a kereszténség lényegét semmisíti meg, így inkább elriaszt Istentől. Keresztyén nem alkalmazhat erőszakot!

Minket református keresztyéneket a szóbeszéddel ellentétben nem a felekezetek háborúja fenyeget, hiszen elvileg mind ugyanazt hirdetjük. Miért ne lehetnénk mindannyian a jóság tükrei a magunk helyén? Az, hogy kinek hány intézménye van, nem változtat a Krisztushoz való hűségén és vonzóerején. A mi igazi riválisaink azok a médiák, akik nem erőszakolják, csak finoman felajánlják ugyanazokat az örökérvényű értékeket, amiket mi igyekszünk közvetíteni. Itt vannak például a mindenki számára hozzáférhető, mindenféle témájú, lebilincselő filmsorozatok… Azok miért tesznek annyi mindenkit függővé? Mert kellemes élményt nyújtva, élethűen bemutatják az emberi élet valóságát, a szörnyűségek között kibontakozó, időtálló értékeket, felvonultatják gyakorlatban a problémák megoldási lehetőségeit és következményeit. Mindezt a hiteles színészi játék, a tökéletesen közvetített érzelmek a valósággal vetekedő tapasztalattá teszik… És ami a legfontosabb: a sorozatot nem kötelező nézni! Vajon hányan és meddig ülnének le a tévé elé, ha kötelező volna? Vonzó, mert szabadon választhatod, s mert annyira élethű – még ha tudod is, hogy csak eljátszották! Felvehetjük a versenyt a filmiparral a szeretet életmódjának közvetítésében? A mérce igen magas, de igen! Két utánozhatatlan kincs van a kezünkben: mi a földöntúli értékeket a valóságban, és állandóan közvetíthetjük. A jóságot nemcsak eljátszhatjuk egy forgatókönyv szerint, mint a filmvásznon, hanem tényleg megélhetjük – valódi emberekkel valóságos élményben lehet részünk. És nemcsak napi egy órában, hanem akár 24-ben, folyamatosan. A színjátékmentes őszinteséggel, folyamatosan ápolt szeretetkapcsolatokat soha semmi sem múlhatja felül – ez a mi állandó missziói feladatunk! Ne pazaroljuk az erőnket harcokra azok ellen, akik hasonló dolgokat hirdetnek, mint mi; attól félve, hogy rontják a presztízsünket. Ösztönözzön ez inkább arra, hogy amit teszünk, azt minél jobban tegyük, és higgyük, hogy Isten megáldja munkánkat – s örüljünk, hogy minden más jó törekvést is felhasznál Országa növekedéséhez! Ámen

Imádkozzunk! Mindenek feletti, csodálatos Istenünk! Mi emberek – Pál apostollal együtt – olyan nehezen tűrjük, ha a munkánkat mások megtiporják – de a Te türelmed végtelen. Felháborodunk, és a szemünk villámokat szór, amikor mások félreértenek vagy bántanak minket – de Te nagyvonalúan, tisztelettel és felemelően bánsz velünk akkor is, ha vétkezünk. Mi harcba indulunk vagy magunkba fordulunk és fuldokolva szenvedünk, amikor igazságtalanság ér, de igazunkat, sérelmünket nem engedjünk el. Ha téged semmibe vesz vagy megbánt valamelyikünk, Istenünk, Te bocsánatodat azonnal kínálod, áldó karjaidat rögtön felénk tárod, s már viszel is tovább, őrizve utunkat rendületlenül. Belátjuk szomorúan, hogy a mindennapok kőtengerében milyen sokszor hagyjuk összetörni a Krisztus arcunkat. Bocsátsd meg, hogy lángoló hitünk könnyen meglankad, és gyakran sivatagnak látjuk vagy elpusztítjuk még a zöldellő oázisokat is – mert a szívünk talán nem eléggé a tiéd. S ha nem vagyunk teljesen a tieid nap mint nap újra és újra, akkor elragadnak a ránk leselkedő hiénák. A lelkünk gyönge gyermek Nélküled, Istenünk. Kérünk, adj bátorságot magasabb rendű életet élni! Juttass el isteni titkod teljes megértésére, Jézus megismerésére, aki minden bölcsesség forrása. Segíts meggyökerezni benne és felépülni általa, hogy bárhol legyünk, s bármit tegyünk: az Ő jósága sugározzon belőlünk, Ő cselekedjen általunk. Lelkesíts, hogy tudatosan szeressük egymást, összeforrhassunk igaz társakkal, akik téged tükröznek. Szilárdíts meg, hogy egyikünk se engedjen mást a te helyedre tolakodni az életében, hiszen csak nálad van igazi szabadság, valódi gazdagság és hosszútávú boldogság! Ámen

Áldás: „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is!” (Galata 6,7)