„Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek. Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül. Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.” Jk 1, 1-8

Kedves Testvéreim! Különleges ember különleges üzenetét hoztam el számotokra. Amikor Jakab apostol arról beszél, hogy teljes örömnek tartsátok a kísértések tüzét, akkor egy rövid szempillantásig az emberfia hajlamos azt gondolni, hogy ez az ember nem normális. Hiszen alapvetően békeidőben boldog az ember és nem a háborúban. A kísértések ideje pedig szellemi háborút jelent, amibe az ember, ha belekerül, akkor egyáltalán nem gondoljuk őt boldognak. Csak egy dolgot tudok elképzelni, hogy a leharcolt küzdelmek után, a kísértések elmúltával mondhat ilyet az ember, mert hite megerősödött, látása kitisztult és végre látja maga előtt a célt.

DE mintha Jakab mégis másról szólna, mintha a dologról többet tudna. Pont annyit, amennyi nekünk kell ma a teljességhez. Szeretném veletek együtt megérezni, vagy inkább megérteni azt a lelkiállapotot, amiben Jakab apostol ilyet írhatott, hogy teljes örömnek tartsátok a kísértéseket.

Végig gondoltam magamban, hogy hol találkozunk a Bibliában a teljes örömmel. Csak egyetlen másik helyen. A 16. Zsoltár 11. verse így szól: Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.  Kezdtem megérteni Jakabot, aki tapasztalatból írja le, hogy a teljes öröm nem valami langymeleg, semmitevő állapot, és ez nem adatik meg a belső szobának az imádkozó csendjében sem, hanem hogy az öröm szembe jöjjön velünk, folyamatosan úton kell lenni. Mi az életünk során, és ez alól a keresztyén ember sem kivétel, az örömöcskéket, az élményeket hajkurásszuk és Isten pedig teljes örömöt kínál útközben. Erről beszél tehát Jakab apostol. A legfontosabb kérdése ezért Isten igéjének ma ez tehozzád, hogy úton vagy-e igazán? Isten útján vagy-e igazán?

Azt mondtam a legelején, hogy Jakab egy különleges ember. Nézzük csak, hogy mennyire az. Minden valószínűség szerint az Úr Jézus testvéréről van szó, Mária és József későbbi gyermekéről. A Bibliából megtudjuk (Jn 7,5), hogy testvéreivel együtt hitetlenkedve fogadták, hogy Jézus a Megváltó. Jakab majd csak Jézus feltámadása után jut hitre. De jobb később, mint soha, vagy jobb később hinni, mint csak a hit látszatát fenntartani. Jakab zsidó ember, zsidó fejjel gondolkodik, de Jézus által a megtérésben új szívet, új lelkületet kap. Évtizedekig a jeruzsálemi gyülekezet feje, meghatározó személyiség. Nagy tiszteletnek örvend mind a zsidók, mind a Jézus-hitre tért zsidók között, mert bár ő maga nagyon szigorúan megtartja a mózesi törvényeket, de pogányok közül jézusi hitre tért testvéreit erre nem kötelezi.

A jeruzsálemi apostoli zsinaton ő tanácsolja, hogy a megtért pogányoknak nem kell mereven megtartani a zsidó törvényeket. A legkorábbi újszövetségi levél az övé. Levelét Jézus feltámadása után 10-15 évvel írja meg.

A Bibliában nem található, de attól még hitelesnek mondható egyházi hagyomány szerint, amit Josephus Flavius történetíró is megerősít, Kr. u. 62-ben a zsidók megölik Jakabot. A főpapok előbb hitéről vallatják és a templom sarokpárkányára állítják, azt gondolva, hogy a mélységtől való félelmében nem mert színt vallani, de ő bátran hitet tesz az Isten Fia, Jézus mellett. Ekkor letaszítják a párkányról és mivel nem hal meg, ezért a zsidók elkezdik halálra kövezni. Jakab a hagyomány szerint haláltusájában elkezd gyilkosaiért imádkozni, mire a zsidók hátra hőkölnek, mert megilletődnek. Ekkor egy túlbuzgó zsidó takács mégiscsak odamegy és a dorongjával szétzúzza Jakab fejét. Méltatlanul, nemtelen csatában esik el az, aki egész életében állta a nemes harcot. Úgy hiszem, hogy érdemes a tanítására figyelmeznünk…

Teljes örömnek tartsátok, amikor különböző kísértésekbe estek. Meggyőződésem volt egészen Jakab apostol szavainak mélyebb tanulmányozásáig, hogy csak a kísértések elmúltával lehet az embernek teljes örömben része. De ez nem így van, hanem már közben is. És ez nagyon fontos, mert akinek öröme van, annak ereje is. Akinek pedig ereje van, az nagyobb eséllyel harcol.

Mi az a kísértés? Valójában egy megváltozott tudatállapot, amikor a mérleg két serpenyőjébe kerül a rövid és a hosszú távú érdek. Rövid távú érdek az, hogy mi kell nekem ahhoz, hogy kibírjam az életet.  A rövid távú érdek teljesítése az mindig valamilyen menekülési útvonal. Kitérés a változás elől. A hosszú távú érdek pedig az, hogy mi szolgálja a fejlődésemet. Kísértés idején a mérleg erősen a rövid távú érdek felé billen el. Gyors megoldást keresünk a feszültség és a félelem oldása céljából. Valójában ez a függőségek alapja is. Szintén Jakabtól tudjuk meg néhány igeverssel később, hogy a kísértés forrása az emberben van. Szívesen ráfognánk az Istenre, hogy bizony Ő engedi meg, mert megkísértette Ábrahámot is. Aztán a „Mi Atyánk”-ban is azt kérjük, hogy ne vígy minket a kísértésbe, de ehhez ajánlom a 2017. október 30-án elmondott igehirdetésemet, amely a honlapon visszakereshető. Isten nem kísért. Nem is visz bele senkit a kísértésbe.

Ha pedig így van, akkor az ember más bűnbakot keres és azt mondja, hogy a sátán kísért. Neki ez a foglalkozása, úgy is hívják – nem véletlenül – hogy a kísértő. Ekkor az ember hátra dőlhet a karosszékben – a templompadban nem –, hogy mindent rá lehet fogni a sátánra. Így tettem én is zsenge ifjúságom idején. Aztán az ember változik, öregebb lesz, bölcsebb is talán, de csak talán, mindenesetre az életében sok árnyékról kiderül, hogy az nem a sátán volt, csak a fények és a színek különös játéka…

Ám az ember gyarló és még mindig önmagán kívül keresgél. Ha nem az Isten és nem a sátán, akkor azt mondja, hogy a másik ember és összefoglaló néven a világ a kísértés forrása. A férfiaknak egy csinos nő, a hölgyeknek egy jóképi pasi a kísértés eszköze. A középkori szerzetesrendek egyik alapelve az volt, hogy ha kizárjuk a világot, akkor a kísértéseket is kizárjuk, de valahogy nem jött be ez a dolog, mert minden élethelyzetnek megvannak a sajátos kísértései, még a kolostorban is.

Jakab apostol pedig, ez a rendes és becsületes zsidókeresztyén ember rájön, hogy a kísértés forrása itt van belül, az ember szívében. A forrás pláne nem az Isten, nem a sátán, még csak nem is a másik ember, hanem a forrás én vagyok. És ez azért van, mert az ember sebesült és ennél fogva sebezhető lény.

DE ettől még elvitathatatlan tény, hogy jónak és rossznak a forrása abban a mini univerzumban van, aki az ember.

Egy lépéssel lehet, hogy közelebb került hozzánk Jakab apostol öröme, mert azt az óvatos következtetést lehet levonni, hogy akinek kísértései vannak, az az Isten gyermeke. Akinek nincsenek, az nem az.

Ha most egy szempillantásra ismét interaktívak lennénk és én megkérdezném, hogy testvérek, kinek vannak kísértései, akkor nem tudom hányan tartanánk fel a kezünket. Sokan szégyellenénk, mert ennyire azért nem életszerű a keresztyénségünk.

A kísértés annak a jele, hogy megpróbálunk azon az úton járni, ami az életre visz. Ha nincs kísértés, ha egyáltalán nem lelkizünk azon, hogy vajon amit teszek, és amiben, és ahogy élek az megáll-e az Isten szeretetének mérlegén, akkor még a lelki halál állapotában vagyunk.

Jakab apostol levelét a zsidóknak írta – alapvető kérdés, hogy nekünk mi közünk van hozzá? Mondhatnánk azt is, hogy nem nekünk szól. Ezért legyek szíves ezt a prédikációt bedobni a Dohány utcai zsinagóga postaládájába.

Jakab annak a zsidó nemzedéknek írta a levelét, amelyikre a történelem Ura rátette a kezét. Hiszen Jézus a tanításaival az egész zsidó áldozati vallást, amely az agresszióra és a hatalomvágyra épült, felülírta és jobbat kínált helyette. Jakab elfogadta ezt a jobbat. Az ő nemzedéke viszont nem. Jakab mártírhalála után pár évvel a római csapatok porig rombolták Jeruzsálemet és a templomot is. Betelt rajtuk az ítélet.

Miért aktuálisabb most minden más helyzetnél jobban Jakab apostol üzenete?

Mert az örökkévaló Isten rátette a kezét az erőtlen keresztyénségünkre, a gyenge Európára és a hitetlen emberiségre. Csak most nem Rómából, hanem Kínából jött a veszedelem. Most is, mint Jézus idejében a zsidók, egy világkorszak határán vagyunk. Újra nagyon közelinek látszik az emberi élet törékeny volta. Jakab apostol szava ezért ébresztő szó.

Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, mert ez az élet jele. Ha ma, vagy holnap elragadna a halál, akkor téged kinek a kezéből vinne el? Kinek a kezében akartál megmaradni, amikor imádságod közben kérted az erőt, hogy ellen tudj állni a bűnös vágyaknak, gyors megoldások után kiáltó testi kívánságoknak?

Az Atya kezében vagy-e? Vagy sodródsz a világgal és belemerülsz a világba és nem számít, hogy mit és hogyan teszel, mert menekülsz önmagad elől? Menekülsz az Isten elől?

Furcsa mérleget von Jakab, de ha átgondoljuk, akkor ki fog derülni, hogy nem ő ül fordítva a lovon, hanem azok, akik másként gondolják, mint ő.

Íme, a furcsa mérleg: A különleges ember különleges mérlege, az egyedül hiteles, isteni mérce:

Lehetsz végtelenül szomorú, ha neked nincsenek kísértéseid. Lehetsz végtelenül szomorú, ha úgy gondolod, hogy te olyan áldott jó ember vagy, akinek még az ördög is a jóbarátja, és ezért békén hagyja. Lehetsz végtelenül szomorú, ha te mindig elégedett vagy önmagaddal; és ha hibázol is, mindig másokat okolsz érte. Lehetsz végtelenül szomorú, ha úgy érzed, hogy az évek elég bölccsé tettek ahhoz, hogy neked már nem kell változni. Lehetsz végtelenül szomorú, ha azt hiszed, hogy a szenvedés bölccsé tett, mert amíg a múlt és a fájdalom foglya vagy, addig nem vagy sem Istené, sem önmagadé. Másoké se lehetsz igazán. Lehetsz végtelen szomorú, ha te már belenyugodtál, hogy csak megszokásaid és függőségeid, kegyszereid és gyógyszereid segíthetnek át az idő múlásának tragédiáján.

DE legyél határtalanul boldog, ha neked a fehér még fehér és a fekete az fekete. Legyél boldog, ha nem hitted el, hogy az élet teljessége az a szürke szín ötvenféle árnyalata…

Legyél végtelenül boldog, ha legalább fáj a bűn és minden szeretetlenség, amit a nap 24 órájában elkövetsz. Legyél határtalanul boldog, ha készen vagy gyakorolni magadat a nemes harcban, ahol az ellenfél a saját természeted. Teljes örömöd legyen, ha megvívtad az első győztes csatát önmagad ellen és győztél, és a jobbik éned emelkedett felül. Teljes örömöd legyen, ha a naponkénti küzdelemben a jobbik éned kap erőre és jellemedben lassan kiformálódik a szelíd és szeretetteljes Jézus jelleme.

Hát ezért mondta Jézus, hogy aki utánam akar jönni, az tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét naponként és úgy kövessen engem.

Tudnod kell, hogy amikor Jézus kimondta ezeket a szavakat, akkor sokan megfordultak és nem jártak vele többé. Napnál világosabban kiderült, hogy a jézusi szeretetvallás önmegtagadással jár. Ezért döntöttek úgy sokan, hogy megmaradnak inkább zsidóknak. Öldösik tovább a kecskéket meg a juhokat és azok vére majd elégtételt szerez Jehova Istennek. Nem csak a zsidók, hanem minden ember egy nagy hitetés áldozata, aki úgy hiszi, hogy bűnéért ott az égben mást vonnak felelősségre és nem őt.

Igazi békét csak Jézus adhat, aki áldozatként adta magát a mi bűneinkért, és aki ma bennünket erre az egyetlen méltó küzdelemre, örökölt természetünk legyőzésére és jobbik énünk megerősítésére hív, az ő testvére, Jakab által.  Ámen.

Imádkozzuk a zsoltárossal: „Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.” Ámen. ( Zsolt 16, 11)