• Hétfőn 18 órától találkozik a Kékkereszt csoport a gyülekezeti teremben. Erre a hetente megtartott szenvedélybeteg-mentő és utógondozó rétegalkalomra szeretettel hívunk minden olyan testvérünket, aki függőségéből szeretne szabadulni, vagy már szakított káros szenvedélyével, és rendszeresen találkozna hasonlóan elszánt társakkal, hogy hosszútávon tiszta és szabad maradhasson.
  • A gyülekezeti bibliaóra kedden 17 órakor kezdődik a gyülekezeti teremben.
  • A Dalos Magyar Hitvallók közösségének kóruspróbája kedden 18 órakor lesz a gyülekezeti teremben.
  • A keresztyén gyermeknevelést segítő Életadó Kör szerdán 10 órakor várja az édesanyákat és kisgyermekeiket a parókiaudvar játszóterén és a játszószobában.
  • Szerdán 17 órakor tartjuk a Gyászolók Körét, ahová szeretettel hívunk minden veszteséget hordozó testvérünket.
  • Pénteken 14.30-kor lesz a kátéóra a konfirmandus gyermekeknek.
  • A pénteken 18 órakor kezdődő ifjúsági óra nyitva áll a keresztyén baráti körbe tartozni vágyó fiatalok előtt – 12 éves kortól.
  • Vasárnaponként 10 órától a felnőtt istentisztelettel egyidőben gyermek-istentiszteletet tartunk az általános iskolás korú gyermekeknek a gyülekezeti teremben.
  • A Kárpát medencei Imanapot december 7-én kedden a bibliaóra keretében tartjuk meg, amelyen a világhelyzet mellett a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben folyó munkáért imádkozunk. Imanapi adományainkat az ottani gyermekotthonok és idősotthonok fenntartására fordítják majd. Az alkalom egyben a nőszövetség decemberi alkalma lesz. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Az évfolyamok vasárnapja program legközelebbi alkalma december 12-én, advent 3. vasárnapján lesz, amelyen  a Kálvin János Református Általános Iskola évfolyama lesz a vendégünk.
  • Iskolánk idén is elkészítette a diákjaink rajzaival illusztrált adventi naptárát, amely 1500 Ft-ért a gazdasági irodában is megvásárolható. Az így befolyt összeggel a Kárpát-medencei Oktatási Alapot támogatjuk.
  • Iratterjesztésünkben már megvásárolható a évi Bibliaolvasó kalauz és Kálvin Kalendárium.
  • A Magyar Református Szeretetszolgálat tartósélelmiszer-gyűjtő programjához gyülekezetünk is csatlakozik. A felajánlásokat a gyülekezet gazdasági hivatalában fogadjuk december 5-ig, munkanapokon 8-16 óráig, amelyeket egyrészt a Magyar Református Szeretetszolgálatnak továbbítunk, másrészt a gyülekezetünk területén élő szegény családok között osztunk szét, előnyben részesítve egyháztagjainkat. Az adománygyűjtést céladománnyal is lehet támogatni.
  • Gazdasági hivatalunk és szociális irodánk hétköznapokon 8-tól 16 óráig tart nyitva.
  • Lelkigondozás és szakmai konzultáció folyamatosan igénybe vehető gyülekezeti tagjaink és munkatársaink számára (Becseiné Kató Anikó: +36 30 683 9972).
  • Agapé Házi Segítségnyújtó Szolgálatunktól gondozás igényelhető személyesen vagy telefonon: (06 44 311-022 vagy +36 30 698 6007).
  • Igehirdetéseink és templomi hirdetéseink elérhetők refmateszalka.hu weboldalon, és a Kossuth téri Református Egyházközség Facebook oldalán.
  • Ismét kérjük istentiszteleteinken és rendezvényeinken a maszkviselést, a megfelelő távolságtartást és a kézfertőtlenítést. Kérjük, hogy aki még nem tette, éljen a védőoltás nyújtotta lehetőséggel!

Eltemettük:

  • Bakos Lászlót 71 évesen a Táncsics utcából.

Elhunyt:

  • Rácz Gusztávné 81 évesen a Vasvári Pál utcából. Temetése hétfőn fél 3-kor lesz.
  • Fülep István egykori Mátészalka, Artézi kút utcai lakos 65 évesen. Temetése december 10-én, pénteken 13 órakor lesz.

Isten adjon vigaszt az elhunytak szeretteinek Szentlelke és a mi szeretetünk által!

Az Úr legyen gyülekezetünk és magyar nemzetünk őrző pásztora!

Becsei Miklós és Becseiné Kató Anikó lelkészek