Köszöntés: „Áldjad lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét! Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,1-2) Ámen
Imádkozzunk a költővel!„Egy darabig elvisz a láb is… de gyilkos ingoványhoz ér… félelmetes szakadékhoz ér… zúgó folyam partjához ér … és akkor nincs tovább. Egy darabig elvisz a szív is… utat lel ingoványon át, lélekvesztőt a folyamon… aztán elér oda, ahol a szívnek sincs tovább. És ha már a szív sem lel utat át gyilkos ingoványokon, folyamon, sellőn, tengeren: a hiten, a hiten a sor, és mégis van tovább! A hit elvisz… elvisz a célig. Megfáradottnak szárnyat ad. És vészen át és poklon át oda, az Istenig ragad. És akkor nincs tovább. Nincs tovább, mert vége az útnak, és nincs tovább a küszködés, és nincs tovább a fájdalom. Csak az élet, csak az öröm, a béke van tovább.” (Túrmezei Erzsébet: Amikor nincs tovább) Istenünk! Tápláld, erősítsd meg-meggyengülő hitünket; hatalmas kezeddel óvd és áldd meg életünket! Ámen
Alapige: 4 Mózes 21,4-9: „Majd (Izrael fiai pusztai vándorlásuk során) elindultak a Hór-hegytől a Vörös-tenger felé, hogy megkerüljék Edóm országát. De útközben elfogyott a nép türelme, és így beszélt a nép Isten és Mózes ellen: Miért hoztatok el bennünket Egyiptomból? Azért, hogy meghaljunk a pusztában? Hiszen nincs kenyér és nincs víz, szívből utáljuk ezt a hitvány eledelt. Ezért mérges kígyókat küldött az ÚR a népre, és azok megmarták a népet, úgyhogy sok izráeli meghalt. Ekkor odament a nép Mózeshez, és ezt mondta: Vétkeztünk, mert az ÚR ellen és ellened szóltunk. Imádkozz az Úrhoz, hogy távolítsa el rólunk a kígyókat! És imádkozott Mózes a népért. Az ÚR pedig ezt mondta Mózesnek: Csinálj egy rézkígyót, és tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha föltekint arra. Mózes tehát csinált egy rézkígyót, és föltűzte egy póznára. Ha azután megmart valakit a kígyó, és föltekintett a rézkígyóra, életben maradt.”
Kedves Testvéreim! A kígyóbűvölő fújja furulyáját, közben ritmikusan dobbant a lábával. De a zenével csupán a nézősereget bűvölheti el, ugyanis a kígyó teljesen süket. Azonban érzékeli a zenész dobbantásainak rezgését a talajban, és ütemesen együtt mozog vele. A kígyónak tehát nincs hallószerve, viszont érzékeny a talaj és a víz legkisebb rezdüléseire is. Bármilyen óvatosan lopakodunk egy kígyó felé, rögtön érzi és menekül, vagy védekezésből támad. Néhány faj a fején hőérzékelővel is rendelkezik, amelynek segítségével halálos pontossággal találja meg a melegvérű állatokat. Fejlett szaglószerve a hegyes, elágazó nyelve, amit tájékozódásként öltöget, mivel a látása is nagyon gyenge.
Gyilkos mérges kígyó és gyógyító érckígyó egyszerre szerepel történetünkben. Az Egyiptomból szabadult zsidó nép fáradtan, kiábrándultan vándorol a pusztában. Egykori, sokkal szörnyűbb gyötrelmeit elfelejti, mostani szenvedését pedig óriásira nagyítja, és azért vezetőjét teszi felelőssé: „Inkább ki se hoztál volna minket!” Mózes, aki együtt szenvedett népével, keserves harcok árán kiszabadította őket, most a cél felé közeledve, nemhogy a méltó tiszteletet nem kapja meg azoktól, akiket megmentett, hanem a hálátlanság mellett még a nép gyermeteg nyafogásával, rövidlátó önzőségével is szembesül: „Te vagy a hibás mindenért!” Mert már unják a mannát és a fürjeket… Milyen könnyen régi mesévé homályosulnak egykori csodálatos szabadulásaink, amikor a poklok poklát jártuk meg. S ha jön egy sokkal kisebb megpróbáltatás, ahelyett, hogy erőt merítve, emelt fővel vészelnénk át, hálát adva és tudva, hogy ennél már jóval nehezebbel is megbirkóztunk – azt hisszük: összedőlt a világ, és máris keresünk valakit, akit vádolni lehet… megmentő embertársat, vagy Istent…
A zúgolódás lélekből induló, de egész testre kiható jelenség. A feszültség, idegesség miatt megnő a vérnyomás, pulzus, a testhőmérséklet. Ha tömegessé válik a hisztéria, a morajlás a föld mélyéig hatol: szétárad a környezetben, és mágnesként vonzza, vadászatra ösztönzi a környéken békésen pihengető kígyókat. Szó sincs itt isteni bosszúról; a bűnhődés az ember tetteinek egyenes következménye! Ez kiegyenlítő igazság. A mindenség harmóniája úgy áll helyre, hogy a felesleges tömegfeszültségnek a felingerelt kígyók vetnek véget.
A nép, miután saját magát megbüntette, magába néz, tisztán kezd látni, és segítséget kér. A szenvedés haszna: hogy magasabb tudatossági szintre, életbölcsességre juttat. Feltárja a világ addig ismeretlen részét, megváltoztatja az életfelfogást, az emberekhez való viszonyulást, a fontossági sorrendet. A kín szembesít létünk alapvető igazságaival és a valódi értékek felismerésére, megbecsülésére indít… Mózes örül, hogy a népnek felnyílt a szeme, és minden sértődést félretéve, azonnal közbenjár Istennél, s újból megmenti azokat, akik nem érdemlik meg. Rézkígyót tűz egy póznára, s az arra feltekintők életben maradnak. Ez a kígyó már életet ment. Itt avatkozik be Isten; ez a csodás megmenekülés végső soron megmagyarázhatatlan, akár a Jézus keresztje.
Mi mindent jelent a kígyó az ember számára? A kígyó egyetemes szimbólum, és mindig ellentétes jelentéseket hordoz. Jelképe a nap sugarainak; vedlése, bőrének megújulása miatt a halhatatlanságnak és újjászületésnek, a változó sorsnak. Tekeredő teste az agytekervényeket felidézve a logikát jeleníti meg. Rejtőzködő életmódja, téli álma és földalatti üregekbe bújása miatt az alvilágra is utal. Az egyiptomi hitvilágban a kígyó a sötétség démona, megszemélyesíti a viszályt és pusztítást. Pápaszemes változata: az őskígyó viszont jóságos; a kobra pedig a királyi hatalom és bölcsesség szimbóluma. A távol-keleti vallásokban kígyó jelképezi a végtelenséget és a termékenységet. De kígyó testesíti meg a helység szellemét, és a gonoszságot is. A kínaiak számára a kétfejű kígyó a férfi és nő összetartozását, egységét szimbolizálja. A görög és római mitológiában – mai igénkkel teljesen egyezően – a gyilkos kígyó az istenek bosszúja, a kehely köré tekeredő kígyó viszont a gyógyítás istenének megjelenítője; nem véletlenül került a mai gyógyszertárak cégtáblájára. Magyar népünk hiedelmeiben is természetfeletti erővel felruházott állat. Őseink szerint minden háznak van egy saját kígyója, amely valamelyik ős lelkéből vált a ház szellemévé, ő biztosítja a család jólétét és boldogulását. A ház falában, a tűzhelyben, vagy a küszöb alatt rejtőzik, s ha valaki megöli, akkor a házat, családot szerencsétlenség éri. Aki megeszi a halott kígyót, bölccsé lesz: érteni fog az állatok nyelvén. Ismerték őseink a gonosz kígyót is, ami belülről rágja az embert, s ha kimegy belőle, vele együtt távozik a betegség; őt a lelki bajok megszemélyesítőjének tartották.
A kígyó a bibliai hagyományban is összetett jelkép. Az édenkertben a tudás fájára tekeredett kísértő, aki az eredendő bűnért felelős. Mózes történetében viszont, amikor a bot kígyóvá változik, Isten jelenlétét bizonyítja. Mózesnek az Isten tanácsára felállított rézkígyója pedig ott a pusztában a sebek orvosa, az életmentő gyógyulás szimbóluma. János evangélista a keresztre feszített megváltó előképét látja ebben: „Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”– írja (János 3,14-15). Jézus pozitív értelemben említi, amikor azt kéri: „Legyetek szelídek, mint a galamb és okosak, mint a kígyó.” (Máté 10,16) A kígyók rövidlátók, majdnem vakok és teljesen süketek… de kiválóan tájékozódnak a közvetlen környezetükben. Galamb és kígyó – ezzel Jézus azt mondja, hogy egyesítsétek a Szentlélek nagy távlatokat átfogó világosságát, és a földi világhoz alkalmazkodni segítő praktikus bölcsességet! Az evilági tudás – amit a kígyó testesít meg, szükségszerű, de sokszor rövidlátó és süket a magasabb rendű dolgok érzékelésére. A Szentlélek viszont kiélesíti a hallást, és látást ad az értelemfeletti valóságra. Az isteni logikát és emberi logikát együtt kell használnunk! Jézus, aki „a kígyó fejére tapos”, tehát nem ítéli pusztulásra a földi tudást, ahogyan az anyagot sem, hanem megszelídíti, és munkába állítja; s tőlünk is ezt kéri.
Hosszú évezredeken át tartotta magát a héber gondolkodással egybehangzó jézusi szemlélet, miszerint az ember szétválaszthatatlan egység, benne minden állandó kölcsönhatásban van egymással, s a lélek irányítja az anyagot. Az ókori görög gondolkodók azután szétválasztották az embert test-lélek-szellem részekre. Azt vallották, hogy a részeink állandó harcban állnak egymással, s a léleknek le kell győznie a testet, akár a test sanyargatása árán is. Mint minden túlzó ideológiának, ennek ellensúlyozására is megjelenik a másik véglet a 17-18. sz-i felvilágosodás korában, amely viszont az anyag kizárólagos győzelmét hirdeti, a testet és az észszerűt isteníti. Ez a materializmus és ateizmus azonban a lélek kizárásából fakadó hiányt mesterségesen kényszerül pótolni. Így hatalmas erővel harapódznak el a szenvedélybetegségek, amelyek mesterségesen hozzák létre a lelki-érzelmi élmények nyújtotta irracionális örömérzetet, amely nélkül az ember képtelen volna létezni. A csupán néhányszáz éven át uralkodó irányzat, miszerint „az anyag, a test az úr”, az emberiség történelmének csak elenyésző részét tette ki, de hatása máig érezhető. Tudatosan élve is gyakran értelmezzük a lelki szükségleteket testinek, és materiális úton akarjuk kielégíteni, vagy megoldani azt, amit csak lelkileg lehetséges! Pl. akinek hiányoznak az édesen becéző szavak, eszik egy szelet süteményt. A lelket nem lehet éheztetni következmények nélkül. A lélek legfőbb működése: a hitünk – minden mozdulatunkban megmutatkozik. Aki szerint lelki dolgokkal foglalkozni időpocséklás, annak az összes megnyilvánulása lelketlen, érzéketlen, türelmetlen. Aki szerint nincs értelme semminek, annak a tekintete is semmitmondó, a munkájáról virít a kényszeredettség, életuntság, s a kapcsolatai is üresek…
A mai tudományok egymással összefogva kidolgozták a legmodernebb felfogást: az ember szétválaszthatatlan egység, minden alkotórésze állandó kölcsönhatásban van egymással és a környezettel. A lélek képes megszelídíteni, barátjává tenni az anyagot: a lélek és a test tud harmonikusan együttműködni egymással, és a többi emberrel. Jézus ugyanezt tanította! A lélek partnerként tisztelve, irányítja a testet. Ahogyan a magasabb rendű, végtelen, de minket társnak tekintő Isten él bennünk, és mi Őbenne, úgy él a határtalan, magasabb rendű lélek testben – társként. Egymást semmibe venni, vagy egymás ellen harcolni: pusztulás! A sikeres élet nem más, mint harmóniában együttműködni minden szinten: lelkünk a testünkkel, mi a környezetünkkel, embertársainkkal, s mindezeken át Istennel. Így hasznosíthatjuk az értékeinket, s olvadhatunk bele építő módon a mindenség lüktetésébe.
A zsidók a pusztában felnéztek a rézkígyóra és meggyógyultak… Ma kire nézünk fel, ki válhat tekintéllyé a jézusi típusú mellérendelő kapcsolatokban, akire, ha rápillantunk, meggyógyulunk? Gyökereink a lélektagadó időkbe nyúlnak vissza, amikor a szeretet kimutatása botránkoztatónak minősült még családon belül is. Az akkori gyerekek fejében a szeretet legtöbb esetben egyet jelentett a test gondozásával: ételt és ruhát kaptak, fedelet a fejük fölé; bár sokszor ezekért is meg kellett dolgozniuk. Szeretet címén kaptak parancsokat, kemény elvárásokat, tiltásokat és büntetéseket is, hiszen valahogyan ki kellett vívni a tekintélyt. A hiányokra koncentráló nevelés leginkább az értelmükhöz szólt, és súlyos érzelmi sebeket ejtett. A lélek igazi ápolása sokszor teljesen elmaradt. Pedig nem közvetít szeretetet, nem helyettesít ölelést, dicséretet, és nem ad önbecsülést semmilyen tárgy, sem étel, ital, ruha és kioktatás! A tekintélyt gyakran mesterségesen erőszakolták ki: „Tiszteld és tedd, ha tetszik, ha nem!” S az önalávetésre szoktatott, lelkileg elhanyagolt nemzedéknek eszébe sem jutott, hogy ezt megkérdőjelezze. Akinek igen, az messzire menekült…
S amikor felnő az, akitől mindig csak követelték a tiszteletet, de ő maga nemigen kapott, az kárpótolni szeretné magát a hiányért, és jelenlegi környezetétől igyekszik kikövetelni a megbecsülést – ugyanazt teszi, amit egykor vele tettek. Nehezére esik folytatni a kényszerű tisztelet-adást, ezért még a benne természetesen születő tiszteletet is visszatartja attól, aki pedig méltó lenne rá. Hát ezért nem tudja ma tisztelni egymást sok ember, mert túl nagy azoknak a száma, akik rossz tapasztalataik miatt csak kapni akarnak megbecsülést, adni nem. Másokat becsülni legfeljebb annak van ereje, akit egykor tiszteltek, s az abból merített erő és a jó példa képessé teszi őt erre. Hála legyen azokért az egykori családokért és más felnőttekért, akik a gyermeket tisztelték, és lelkét megfelelően ápolták! A kierőszakolt tisztelet elől ma mindenki menekülni próbál, ne szörnyülködjünk a kényszerítésnek ellenálló gyermekeken. És a válások számán sem! De legalább a megmaradó házasságok között több az őszintébb és igazibb szövetség, mint egykor. Csodálatos látni az ilyeneket, mert bizonyítják, hogy valóban meg lehet törni a generációkon át öröklődő bűnök láncolatát, ki lehet gyógyulni azok következményeiből és lehet egészen más életformát felépíteni…
Milyen a természetes tekintély, amelyre mindannyian vágyunk? Természetes úton válik tekintéllyé, bizalmat és valódi tiszteletet ébreszt az, aki előbb ad igazán jót a másiknak, minthogy bármit kérne. Aki tud személyre szabottan jól szeretni, egyszerre gyógyítani, építeni testet-szellemet-lelket. Mert érzed, hogy mindenestől elfogad, és tudja, hogy mire van szükséged, s azt meg is tudja adni! Ezt tette Jézus, és teszi minden olyan ember, akire, ha ránézel: gyógyulsz. Mert egész lényedre jó hatással van; nem belső meghasonlásba, vagy másokkal való konfliktusba kerget, hanem mindennel és mindenkivel harmóniára akar segíteni; igazi békét és biztonságot jelent neked. Jó odabújnod hozzá, szeretetében elrejtőzhetsz, feloldódhatsz; nem kell félned a csalódástól… Az igazi tekintélyt nem kell kivívni és folyton hangoztatni, védeni, mert miközben jól szeretve tesz a másikért, magától születik meg. Az igazi tekintély fölemel téged maga mellé, és vele szívesen ottmaradsz a magaslatokon, mert ez tökéletesen jó neked. Ez történt Jézus minden gyógyítása és tanítása alkalmával: fölemelte az embert maga mellé. Éppen erre voltak annyira féltékenyek a mesterséges tekintélyüket bizonygató, lelketlen kortársak.
Miért van még mindig annyi hitetlen és bizalmatlan felnőtt? Sokuknak csak az elméjét csiszolták, és anyagilag gondoskodtak róluk – lelki javak helyett is. Érthető, ha még életük delén sem tudnak rájönni, mi is hiányzik valójában nekik; hiszen amire példát sose láttak, amivel kapcsolatban jót sosem éltek át, az miért hiányozna? Hogyan várhatjuk, hogy ismerjék el Istent tekintélyként, amikor a tekintélyről csak negatív tapasztalatuk van? Ha épp az elméjük kiművelése miatt nagyon is hamar átlátják az igazságtalanságokat, a mesterséges tekintélyek mögötti ürességet; és ha még sosem láttak hiteles embert, akiben egyáltalán meg mertek volna bízni, aki a sérelmeiket megértette, s gyógyítgatta volna? Ha ez a nemzedék majd természetes tekintélyeket talál a környezetében, akkor fog tudni hinni és változni! Tegyünk értük! Szeressük őket a nekik megfelelő módon, s fölébred a bizalmuk a követhető keresztyén példa iránt, Isten iránt; s akkor majd megjelenik arcukon a remény, és csatlakoznak hozzánk, hogy ők is a tekintetüket Jézusra emelve éljenek tovább! Ámen
Imádkozzunk! Köszönjük Atyánk, hogy sokkal fontosabbak vagyunk Neked, mint általában gondoljuk, és hogy minden értünk van. Az összes esemény a Te nagy kozmikus hálódba van beleszőve, és valamennyi rezdülő szál egy másiknak válaszol. Végtelen biztonságot és nyugalmat jelent nekünk, hogy Te, aki a hálót velünk együtt szövöd, átlátod művedet, és ujjadat rajta tartod minden apró részleten. Nem építhetünk és nem rombolhatunk nyomtalanul, nem fakadhatunk dalra és nem sírhatunk visszhang nélkül – s ez így jó nekünk. Bár minden moccanásunkat annak tudatában tennénk, hogy a mindenség együtt él, mozdul és lélegzik velünk… Megértettük, Végtelen Jóság Istene, hogy ennek az évezredek óta készülő szövedéknek, amelyben mi is egy-egy minta vagyunk, az a rendeltetése, hogy kiszűrje a tökéletlenséget a világból: nemcsak azt, amit mi bűnnek nevezünk, hanem mindent, ami útjában áll a végtelen boldogságnak és szeretetnek. Segíts, hogy tisztán halljunk, tisztán lássunk, sokkal éberebbek legyünk; hogy minél könnyebben és természetesebben nyilatkozzon meg általunk a jóság, kibontakozhasson bennünk a szeretet és az igazság. Tudjuk, hogy a szeretet gyengéd, és az igazság érzékeny; harccal kivívni egyiket sem lehet. Magasztalunk, hogy vársz ránk, Mindenen túli Fény. Add, hogy a Fény gyermekeiként tekintsünk magunkra; fogjuk fel: szárnyalni vagyunk itt, s ne a pusztulásunkat kísértsük. Támogass, hogy leküzdjük a terhelt örökséget: a túlzott ragaszkodást az anyaghoz, amely sötét leplet borít ránk és tehetetlenné tesz. Segíts magunkra eszmélni, hogy megszabaduljunk a félelemtől, amely a külső-belső szétszakítottságból fakad és fogva tart. Hadd legyünk újra teljesek, egészen elemünkben! Vezess a gyógyulás útjára mindannyiunkat, s gyógyító erőd áradjon szét általunk is ezen a földön! Ámen
Áldás: „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére! (Zsidó levél 12,2) Ámen
