OTT ÁLL A BÁRÁNY – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
„És láttam a trónon ülő jobb kezében egy könyvet, belül és kívül teleírva, hét pecséttel lepecsételve; és láttam egy erős angyalt, aki hatalmas hangon hirdette: Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit? De sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt nem tudta senki felnyitni a könyvet, sem beletekinteni abba. És keservesen sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és hogy beletekintsen. Ekkor az egyik vén így szólt hozzám: Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét. És láttam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének között ott áll a Bárány. Olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre. A Bárány odament, és átvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből;” Jel 5, 1-7
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! Amikor Jézus elvitte tanítványait a megdicsőülés hegyére és szemük láttára elváltozott, akkor ruhája olyan fehér lett, amilyenre ruhafestő nem tud fehéríteni a földön.
Amikor Isten Lelke magával ragadja János apostolt, hogy feltárja előtte a menny valóságát, akkor olyan részletesen kidolgozott képet tár elé, amilyen részletes kidolgozásra nem képes egyik festő sem a földön. Pedig vannak csodálatos alkotások. Ilyen például a Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája. A három csodálatos alkotás, Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és az Ecce Homo. Mindegyik képnek ezer apró részlete van, amelyeket észrevenni, értelmezni talán hosszú órák kellenének. A gyülekezetnek évekkel ezelőtt már lehetett ilyen élményben része, amikor Dr. Gaál Botond professzor úr beavatott minket a Munkácsy képek fontos részleteibe. De a Munkácsy képek összes gazdagsága sem hasonlítható ahhoz, amit János apostol lát a mennyben.
Ahogy haladunk végig a Jelenések könyvének fejezetein és képein, azt fogjuk tapasztalni, hogy az apostol szinte kapkodja a tekintetét, mert itt-ott újra felvillan egy kicsinek tűnő, de fontos mozzanat.
A mennyei trónteremben vagyunk, a képet, amit eddig együtt is láttunk, most még könnyedén magunk elé idézzük. Középen az Úr magasfeszültségű királyiszéke, melyből villámok cikáznak, körülötte fénysugarak váltakoznak, szivárvány tűnik elő. Körben ül a 24 vén a maguk királyiszékein, a trón előtt hét lobogó fáklya, az Isten hét Lelke, középen négy élőlény, oroszlán, bika, ember és sas ábrázattal. S ahogy az apostol eltűnődik a látványon, felsejlik számára egy új mozzanat. A királyiszéken ülőnek, vagyis a mennyei Atyának a jobb kezében van egy könyv, egészen pontosan egy könyvtekercs, kívül és belül teleírva és hét pecséttel lepecsételve.
Szerintem nincsen olyan magyar ember, idős, vagy fiatal, aki életében ne hallotta volna ezt a kifejezést, hogy: „hétpecsétes titok”. De csak kevesen lehetnek, akik tudják, hogy ez a kifejezés a Bibliából származik. Hiszen itt van az igazi titok. Mert lehet sok földi titkunk, ideig-óráig másoktól elhallgatott, vagy csak kevesekkel megosztott történetünk, de a titkok titka abban van, hogy mi lesz velünk? Mi lesz a világgal? Mi lesz a gyermekeinkkel, unokáinkkal? Zsákutcába futott az emberi történelem? Lesz-e folytatás? Vagy elsüllyedünk, mint a korábbi civilizációk? Mi lesz velünk a halálunk után? Porból lettünk, porrá leszünk? Vagy mégsem? El nem enyészem a sírban egészen? Odaát tényleg megmérettetik az embernek fia? S ha így van, akkor megváltozhat éltében az ember? Gyökeres változáson keresztül mehet-e? Újjászülethet-e? Lehet új természet részese, vagy csak atyáinktól örökölt hiábavaló természetünket visszük tovább? A genetika az úr mindenek felett? Vagy a neveltetésünké, a minket ért hatásoké a végső szó?
Megmentheti valaki az embert és a világot a végső pusztulástól? És ha igen, akkor hogyan és mikor és milyen úton? És én, vagy te részesei leszünk? Mi lesz, ha készületlenül ér a halál? Vagy az Úr második eljövetele? Vagy az Úr második eljövetelét megelőző eseményekben mi lesz, ha nem tudok majd eligazodni? Mi lesz, ha nem tudok majd a gyermekeimnek és unokáimnak használható tanácsokat adni? Mi lesz velünk, és azokkal, akik számunkra fontosak?
Ezek az igazi, nagy titkok. És ezek ott vannak a könyvben. Ezek a hétpecsétes titkok, s miközben ezt a kifejezést időnként úgy odavetettük egymásnak, fogalmunk sem volt, hogy életünk legfontosabb kérdéseit hétpecsétes titokként őrzik a mennyben, és ami igazán jó hír, hogy egyszer égetővé váló kérdéseinkre van válasz. Ott van a királyiszéken ülőnek a jobb kezében. Egy könyv, egészen pontosan egy könyvtekercs, aminek mindkét oldalára írtak, mielőtt feltekerték volna, mert ez volt a szokás, s talán anyagtakarékosság miatt.
Az a legjobb hír, hogy Istennek van terve a megváltásunkra. Istennek van terve a te megszólításodra, hogy egyszer csak eljöjjön az életedben az a pillanat, amikor azt mondod: megnyugtató válaszra van szükségem, amiben a szívem békességet talál. Amikor már nem elég a gyógyszer és kevés lesz a pótszer, hanem mikor egyedül csak az segíthet: szívembe rejtem beszédedet (Zsolt. 119, 11). Amikor megtapasztalom annak a valóságát, amit Jézus így mondott, ha énbennem maradtok és beszédeim bennetek maradnak…(Jn 15, 7).
Ha valaki megbánt, akkor szavait mérnöki pontossággal hordod a szívedben egy életen át, de egy bibliai mondatnak csak három egymás utáni szavát el tudnál-e mondani? Pedig lehet, hogy egy mély lelki küzdelemben, vagy az utolsó szívdobbanás előtt, lélegeztető gép elhaló zajában ez lenne csupán az élet és az erő forrása. Ha csak három szót tudnál felidézni, mert az Ő beszéde Lélek és élet (Jn 6, 63).
Istennek van terve a te megszólításodra és megmentésedre. Istennek van terve az egész emberi történelemre, az egyház hajójának egész tengeri útjára. Istennek van terve arra, hogyan lehet az egyház hajójából bárka, menedék. Isten előre látja, hogy az egyház a történelemben mikor bárka, és mikor valami egészen más. Benne van a tekercsben. De jó lenne tudni a titkot. De jó lenne előre látni, hogy a történelmi egyházak hajója és a miénk is, csak hánykolódik, vagy el is fog süllyedni? Egyáltalán bárka-e még az egyház? Egyre kevesebben utaznak rajta. Nekünk nem kellene kiugrani valami mentőcsónakba, mint ahogy megtette az a több mint félmillió ember az elmúlt tíz évben Magyarországon. Igen, ők azt mondták, hogy a református egyház, meg semmiféle egyház hajóján nem utazunk tovább. Elég volt.
Nekünk a hajón kellene maradni, de végre odafigyelni az igazi kormányosra. Arra, aki kezében tartja a hétpecsétes, mindkét oldalán teleírt tekercset. Arra, aki szeretné tudomásunkra hozni a tekercs titkait, az életünket, a jövőnket, a megmaradás útját.
János apostol látomásában erős angyal kiált fel, hogy ki lehet méltó felnyitni a könyvet és feltörni annak pecsétjeit? És az a megdöbbentő, hogy sehol a mindenségben senki nem méltó rá. Gondolj csak bele, hogy itt a földön kire bízhatod rá a titkodat? Még a hétpecsétes emberi titkokat is egy hatalmi érdek hamar felülírja és már nem titok, hanem terhelő bizonyíték. Ilyen aljas lett a világ. A múlt rendszer mennyi besúgót tartott a világban és az egyházban is. De ne higgyétek, hogy jobb lett jobb a világ, csak kevesebb besúgó kell, mert a kikapcsolt mobiltelefont is lehallgathatják, és az mindig nálad van, mert nélkülözhetetlenné tették.
Ha az emberi titkot ilyen törékenyek, akkor Isten titkát feltárni, ugyan ki volna méltó? Ki tudná azt az emberiség javára fordítani? Sehol senki nincsen, aki méltó lenne és az apostol sírva fakad. Mintha folytatásos sorozatnak a legizgalmasabb mozzanatnál lenne vége és csak egy hét múlva lesz a következő epizód… Vagy, mintha játszadozó gyermeket vonnál el a számítógép elől. Vagy, mintha szerelmed halálhírét hoznák. Gyermekkoromban az én családomban valaki ugyanazon órában kapta testvére halálhírét, mint az imádott férje haláláról szóló hírt, miközben már szíve alatt hordta első gyermekét. Elmondhatatlan lehetett az a fájdalom és talán csak a magzat, kit a szíve alatt hordott, az adott erőt.
Nekünk ki adhat erőt, és ki ad választ? Mennyi minden miatt sírunk, az élet valódi kérdései felett miért nem sírunk, hogy születne belőle megbánhatatlan megtérés, az Úrhoz való teljes odafordulás.
Aki Isten előtt sír, annak nem csak a szíve tisztul, hanem a szeme is. Sőt a hallása is. Mert meghallja – miként az apostol meghallotta – a valódi vigasztalás szavát: Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét.
Ne sírj! De jó volt ezt a két szót, akár kisgyermek korunkban is, valaki hiteles személytől meghallani. Valakitől, aki erős volt és bátor, valakitől, akiről érezhető volt, hogy ő nem fél. Egy felnőtt embertől, akár szülőtől, akár mástól, aki legyőzte magában gyermek- és felnőttkori félelmeit, aki nem pótszereken élt, s nem úgy volt, néha józan volt, néha nem, hanem a szívében béke volt, mert csak akkor volt hihető és nyugtató a szó, hogy ne félj.
Ott a mennyben egy presbiter mondja, egy a vének közül, hogy ne félj. És ennek a presbiternek a nyugalma nem önmagában van, bár ott is lehetne, mert ott a mennyben csak azok vannak, akik elnyerték a belső békét, de ez a vén a világ legnagyobb jóhírét közli: győzött az oroszlán, Júda oroszlánja, akinek volt bátorsága szembe szállni a halállal. Aki a kereszten aláállt az Isten ítéletének helyettem és helyetted. Odaállt és győzött, vagyis eleget tett. Ezért nincs oka félni annak, aki hisz. Ezért nincs oka félni, annak, aki ezt az áldozatot elfogadja, amit Isten elfogadott.
Győzött a Júda oroszlánja. Az angyal kérdez, a presbiter válaszol. Ki méltó, hogy kinyissa a könyvet és meglássuk a folytatást? Ki méltó, hogy a hét pecsét lehulljon és megtudjuk, mi lesz velünk?
Egyedül Jézus. Ez a 24 vén egyikének válasza, s miközben a sírás könnyeit felszárító, a remegő szívnek békét hozó válasz elhangzik, az apostol szeme előtt a mennyei képen egy újabb, minden eddigit felülmúló mozzanat válik láthatóvá: Ott áll a Bárány.
Ott áll a Bárány, vagyis Jézus, aki eddig is ott volt, akit nem most vetítenek oda az apostol képzeletének egére, hanem eddig is ott állt, csak nem látszott, mert eltakarta sok más részlet.
Istenem, ha belegondolok, hogy mennyi apró részlet takarja el szemünk elől a lényeget. Ahogy a napok mennek egymás után, ahogy pörög a mókuskerék, mennyi részletbe veszünk el és nem látjuk a lényeget. A világ fejedelme olyan részletessé tette az életet, annyira szövevényessé, „kesze-kuszává”, máskor annyira színessé, annyira mozgalmassá, annyira élvezhetővé vagy borzasztóvá annak minden pillanatát, csak hogy: meg ne lásd a lényeget. Most álljunk meg egy pillanatra, még azok is, akik óvatosan az órájukra néznek, vagy hallják hányadik negyedet üti a toronyóra.
Ott áll a Bárány, ott áll Jézus, aki olyan volt, mint akit megöltek, de mégis élt, újra élt. Aki letette értünk az életét és aztán felvette újra. Aki vállalta a halált, aki megjárta a poklot, akinek hét szarva van, mert övé minden hatalom, mert Úr lesz a Jézus mindenütt, s akinek hét szeme van, mert mindent lát és mindent előre lát és mindent megmutat.
A Bárány odamegy az Atyához és átveszi a könyvet és ezért, és csakis ezért látjuk a folytatást, és ezért van a Jelenések könyvének még további 17 fejezete, és ezért van az emberiség gyászos történelmének jó vége és ezért lehet neked is, szeretett testvérem jó véged, és lehet mostantól áldott életed, mert a könyv, amiben a sorsod van megírva és pontos leírása annak, hogy lehet megtérni, újjászületni, az Jézusnál van, csak kérni kell Tőle.
Én azt kívánom, hogy álljon ott a Bárány a lelki szemeid előtt, és ha ránézel, akkor tekintetén át ragyogjon rád az isteni kegyelem napsugara, hogy megtanulj e fényben bátornak lenni, mint az oroszlán; és közben szelíd maradni és az életedet másokért nem kímélni, mint a bárány. Aki egyszerre nyeri meg az oroszlán bátorságát és a bárány szelídségét, annak örök élete van, és nem megy ítéletre, mert átment a halálból az életre. Vagyis győzött, mint a Bárány. Kérve-kérlek az Isten szeretetére, aki napjainkat rövidre szabta már, hogy hald meg az Ő hangját, szeresd meg azt és kövessük együtt Jézust. Ámen.
Mátészalka, Kossuth tér, 2024.01.07.
