FELÜLRŐL TÁGAS A VILÁG – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
Kol 3,18-4,1: Pál írja: „Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák. Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben, mert ez kedves az Úrban. Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek. Ti szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát. Aki pedig igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit tett, mert nincsen személyválogatás. Ti urak, adjátok meg szolgáitoknak azt, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben.”
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! Mivel családi istentiszteleten vagyunk együtt, ezért egy családi történetet kaptunk mennyei Atyánktól. A Szentlélek cselekedje meg velünk, hogy kapjunk belőle személyes érintéseket.
Valaki éppen lakást szeretett volna vásárolni, amikor tekintete megakadt egy apróhirdetésen. Az újságban éppen olyan lakást hirdettek, amelyről mindig is álmodott. „Négyszobás, összkomfortos lakás, hatalmas kerttel eladó”. Egy gyors telefonos egyeztetés után emberünk már ott is volt az eladó lakásban, és éppen végigjárták a szobákat, amikor végre nagy várakozással kiléptek abba a bizonyos hatalmas kertbe, és ott valami váratlan dolog fogadta a vevőt. A meglepetés sokkal nagyobbra sikerült, mint a kert. A kerítés ugyanis minden oldalról szinte karnyújtásnyira volt. Hol itt a hatalmas kert? – kérdezte mélységes felháborodással. Mire az eladó nagy nyugalommal csak ennyit mondott: de hiszen fölfelé hatalmas!
A mai igének lehetne egy ilyen nagyszerű, és könnyedén hazavihető üzenete számunkra, hogy az élet magában is, de annak mindenféle kiterjedése, minden viszonyulása önmagában lehet nagyon szűkös, nagyon korlátolt, de fölfelé mindig hatalmas.Mindig van egy út fölfelé, és ez nem menekülési útvonal, hanem a növekedésnek, a fejlődésnek a továbblépésnek az útja. Hamis illúzió az, hogy valaki a sorsa elől az Istenhez menekül, mert az Isten úgyis visszaküldi az embert a sorsába, az életébe, a korlátai közé, mert a legfontosabbat mindig ott lehet megtanulni. Ha a mennyben is megtanulhattuk volna, akkor nem kellett volna embernek születni. De mivel embernek születtünk, számunkra csak a növekedés útja és lehetősége van.
Az emberiség mára sajnos kinőtte a házasságot. Nagyon szűk a keret. Amiket pedig Pál ír a Kolossébelieknek, az sokak számára egyenesen vállalhatatlan. A feleségnek és a férjnek, a gyermekeknek és a szülőknek egymás felé mennyi kötelezettsége és elvárása van. Nem csoda, ha azt mondja félig viccesen és félig fájdalmasan igazán az életét ösztönlényként élő, és ezzel inkább az állatvilághoz tartozó ember a házassággal kapcsolatban, hogy: házasság? „Fogságban” nem szaporodom. De nem is a házasság intézménye került válságba, hanem az emberi kapcsolat. S ha egy kicsit még mélyebbre ásunk, akkor az önmagunkkal való kapcsolatunk romlott el, a saját lelkünkkel való kapcsolatunkat veszítettük el. Az embernek az önmagával való kapcsolata elképesztő mértékben beszűkült, mert annyiféle módon elértük a határainkat. Az emberi életnek van egy nagyon furcsa természete. Valahogy mindig eléri a határait, ahogy a tenger. Tegyük fel, hogy valaki a lét alsó határainál vergődik, és azt mondja: nekem semmi sem sikerült, és ezért boldogtalan.Másvalaki a lét felső határait súrolja és azt mondja: nekem minden sikerült, mindent elértem, és mindent elérhetek. Mindent megvehetek. Aki az életben mindent elért, az is elérte a határait. Ráadásul képtelen egyszerre élvezni mindazt, amit megszerzett. A Biblia tud valakiről, akinek azt mondta Isten: bolond, az éjjel elkérik a lelkedet. Kié lesz az, amit gyűjtöttél (Lk12, 20)? A lét alsó és felső határa között annyi fokozat van. Ahogy láttuk, sem legalul, sem legfelül az ember nem lehet boldog, de a rossz hír az, hogy középen sem, mert akkor pedig el nem ért vágyai fűtik. Valamilyen vágy mindig a felszínen van, és útjában áll a boldogságnak.
A földi lét a korlátok hazája, és aki ezzel nem számol, annak fájdalmas lesz a kijózanodás. Mégiscsak igaza lehet Babits Mihálynak, amikor azt mondja, hogy az ember élete nem más, mint vak dióként dióba zárva lenni, és törésre várni és ettől megundorodni. (A lírikus epilógja). Az élet korlát, mert valami hiányzik. Mert vészesen hiányzik valami, különösen akkor, amikor az ember úgy gondolja – ismét a költőt idézve –, hogy én, az ember vagyok omega, s az alfa, a vég és a kezdet. Meg lehet annyira útálni ezt a korlátozott létet, hogy az ember egyszerűen szakít önmagával, elválik a saját lelkétől.
Nem a párkapcsolattól fél az, aki magányának fellegvárába menekül, s nem a házasságtól fél az, aki elköteleződni nem akar, hanem attól retteg, hogy miképpen élhetne egy fedél alatt egy másikkal, amikor sokszor önmaga számára is teher az élet? Dehogy is szeretné viszontlátni egy másik ember fénytelen tekintetében a saját kudarcát. Ettől fél, aki a másiktól fél. Önmagától fél, aki mások elől menekül. Erre mondta Jézus, hogy „mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, ha a lelkében pedig kárt vall?” (Mt 16, 26). Az ember „elvált” a saját lelkétől és ennek is van egy komoly oka, és lehet még mélyebbre ásni, hogy ez miért is történt.
Valójában az Istentől szakadtunk el, Vele veszítettük el a kapcsolatot, és így vált önmagunk számára teherré az élet. A lelkünkkel már nem beszélünk, mert saját gyengeségünkre és gyávaságunkra emlékeztetne minket. Ezt pedig senki nem akarja hallani. A lelkünkkel nem beszélünk, legfeljebb lelkiismeret furdalásból, mert mégiscsak hozzánk tartozik, küldünk neki egy kis alamizsnát. Egy imádság az Istenhez, egy kis lelkizés, egy kis horoszkóp, vagy valami más hókusz-pókusz, ami legalább hasonlít ahhoz, mintha tényleg foglalkoznánk a lelkünkkel.
Amikor egy hóbortos ingatlankereskedő azt mondja, hogy az én kertem hatalmas fölfelé, akkor a legmélyebb tudásból merít, és lelkének legmélyebb vágyát fogalmazza meg, s ezért a bűne megbocsátható. Az én kertem, vagyis az én lelkem fölfelé hatalmas. Eddig hogy nem gondoltam erre!? Ha korlátok közé szorít az élet, akkor is van út fölfelé, és ez a fejlődés útja. A sorsom soha nem a síromat ássa, hanem a növekedés útját készíti elő. Ha sorsomból mégis sírgödör lesz, akkor egyedül én tehetek róla.
Bátorító lehet a tudás, hogy az én lelkem hatalmas fölfelé. Fölfelé soha nincsen korlát. Oldalirányban is csak azért vannak korlátok, hogy végre fölfelé nézzek. A kertem hatalmas, az életem hatalmas lehetőségeket tartogat, de ez csak az Istennel együtt nyílik meg, és érvényes számomra. Ezért jó és érdemes, és csak ezért érdemes Őbenne hinni, és Őt követni. A fölfelé nyitott ember átéli azt, amit lehet, hogy ebben az életben soha és senkitől nem kapott, és nem is tanulhatott meg. Ez pedig a bizalom élménye. A legfontosabb élmény ez, az emberi élet alapélménye. Isten felé hitként, magunk felé pedig önbizalomként kezd megnyilvánulni. Ez azt jelenti, hogy hatalmas kertem van, és boldogan meghirdetem, és nem kell hazudnom, és ezt az élményt át tudom adni egy párkapcsolatban, egy házasságban, egy szülő gyermek kapcsolatban. Nem elvárom, és nem elveszem, hanem átadom. Nem a szegénységemet, nem a hiányomat, nem azt akarom behajtani, amit nekem nem adott meg az élet, hanem adom a magamat. Adom az Istenben, és ennél fogva a saját lelkemben gyökerező gazdagságomat. Ettől a szemlélettől és ettől a gondolkodásmódtól, amit a Biblia megtérésnek mond, csakis ettől gyógyul meg az élet, és az emberi kapcsolat, és a házasság, és érzi magát az ember embernek.
Ugye, hogy már nem is hangzik olyan szívszaggatón, hogy engedelmeskedjetek egymásnak, mert az engedelmesség és a szeretet egymásnak ikertestvérei. Ahol szeretet van, ott az engedelmesség jézusi értelme is megnyilatkozik. Ott engedelmeskedni annyi, mint egymás bűnét elengedni, a magam igazát is, ha kell, a szeretet érdekében elengedni. Engedni egymást szóhoz jutni, és magunknak és egymásnak az örömöt és a szabadságot megengedni.
Adjon tehát az Isten boldog felismerést, hogy az a helyzet, amiben éppen élek fölfelé nyitott és szabad, és onnan felülről áldások és szent erők jönnek, hogy ennélfogva mindenki a maga életében, és jelenlegi földi szerepében megtalálhassa a boldogságot. Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek. Ámen.
Mátészalka, 2024-05-12.
Becsei Miklós lelkipásztor
