ISTEN REPÜLŐGÉPE – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
„Örüljetek az Úrnak, ti, igazak! Az igaz emberekhez illik a dicséret. Adjatok hálát az Úrnak citeraszóval, tízhúrú lanttal zengjetek neki! Énekeljetek neki új éneket, szépen zengjenek hangszereitek! Mert az Úr igéje igaz, mindent hűségesen cselekszik. Szereti az igaz ítéletet, az Úr szeretetével tele van a föld. Az Úr igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete. Gáttal torlaszolta el a tenger vizét, mederbe zárta hullámait. Féljen az Úrtól az egész föld, rettegjen tőle a világ minden lakója, mert amit ő mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott. Semmivé teszi az Úr a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait.
De az Úr terve örökké megmarad, szívének szándéka nemzedékről nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott. Letekint a mennyből az Úr, és lát minden embert. Lakóhelyéből rátekint a föld minden lakójára. Ő formálta mindnyájuk szívét, ismeri minden tettüket. Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst. Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg. De az Úr szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak. Megmenti őket a haláltól, éhínség idején is megtartja életüket. Lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk. Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk. Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!” Zsoltárok 33.
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj. Ugyan hol volt akkor még repülőgép, amikor ez a csodálatos bizonyságtétel, a 33. Zsoltár született?! Mégis, a Szentlélek Úristen meg tudta tenni, ahogy ezt most velünk is képes megcselekedni, hogy a magasba emel, mert fentről minden más. Felülnézetből minden más. Felülnézetből nincsenek árnyak. Felülnézetből nem igaz, hogy odakinn most szörnyek járnak. Mennyi mindent másképpen látnák a világból, és magunkból, ha csak egyszer, csak egyetlen egyszer felülnénk az Isten repülőgépére.
Erre a különleges, semmihez nem hasonlítható repülőútra hív meg minket a 33. zsoltár írója, az imádkozó ember. Legelőször is tessék a biztonsági öveket elfelejteni, mert aki magát be akarja biztosítani, aki görcsösen kapaszkodik, aki mentegetőzik, aki félelmei és sérelmei mögé rejtőzik, vagy éppen az előtte ülőnek árnyékába bújik, annak nem lesz része abban az élményben, amit soha nem adhat meg semmi más, csak az Isten. Ami felülről jön, de lent keressük és érte odaáldozzuk a fél, vagy az egész életet. Ez pedig az öröm. Méghozzá a teremtettség öröme. Az első embernek az az ős-öröme, hogy sárból formált, de életre kelt tagjait megmozdítja, megcsodálja, és azonnal különös játékba kezd, amikor az ég felé emelt kezének szétnyíló ujjai közé beengedi a Nap sugarait. A teremtett ember életének egén először Krisztust látja meg, aki Nap és világ. Ezért van e nagyszerű felhanggal indítás, hogy Örüljetek az Úrnak, ti, igazak! Az igaz emberekhez illik a dicséret.
A teremtettség öröme utáni vágy a sejtjeinkben fészkel. Közös tudásunk van arról, ami egyszer tapasztalható valóság volt, hogy az Úr szeretetével tele van a föld. Mert Isten mindent, ami körülvesz, a szeretetéből teremtett. És íme, a legrövidebb teremtéstörténet is belefért az Isten repülőgépére szálló, vagyis imádkozó ember lelkébe: Az Úr igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete. Gáttal torlaszolta el a tenger vizét, mederbe zárta hullámait.
Mindennek Ő szabott határt. Ha nem volna határ, nem volna soha teljesség, nem lenne beteljesedés. De kijelölte határainkat, megszabta életünk idejét, meghatározta a békés egymás mellett élés kereteit. Az élet lehetőségeit életkorokhoz kötötte, gyermeki dolgokat, felnőtt feladványokat adott, férfi és nő közös öröme kiáradásának a házasság medrét alkotta, hogy mi ezeket a kereteket kitöltsük, medreket feltöltsük és az élettel beteljesedve éljünk. Ha nem volna határ és keret, akkor nem lenne soha teljesség-élményünk. Mint ahogy nincs is, mert elvesztettük. Mert nem vigyáztunk a határainkra. Szétfolyt a boldogságunk. Meghasadt a szívünk fala és kiömlött a belső békénk. Odalett a teremtettség öröme és odalett a teremtettség tudata is. Elkezdtük istennek képzelni magunkat és elindultunk elvenni a másét. Erről szólt az emberiség történelme, és erről szól a befejezetlen múlt.
„Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?” (I. Móz 3,1) – ezt a kérdést sugallta sátán az első ember fülébe. Pedig azt mondta az Úr, hogy minden a tiétek. Csak ott középen van egy fa, egy tabu, egy szent és érinthetetlen. De a meghamisított isteni szó elég volt megmérgezni a világot. Miféle Isten az, aki a kert minden fájától eltiltott? Azóta sejtjeinkbe oltott vágy, hogy a világ minden kertjének összes fájáról együnk. És elhittük, hogy ezzel érjük el a boldogságot. Pedig ott lakott a boldogság az Éden fái alatt. Csak egyre kellett volna úgy tekinteni, hogy szent és érinthetetlen. Csak egyet kellet volna megbecsülni, hogy Ő az Isten, én pedig ember vagyok. Ő a teremtő én pedig az alkotása vagyok.
Elveszett a teremtettség öröme és a sebzett szív békességét a káröröm váltotta fel. Az örömszerzés forrása mások örömének elrablása, mások értékeinek elvétele lett.
De ki az Isten gépén száll fölébe az meglátja, hogy: semmivé teszi az Úr a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait.
Mert az Úrnak más terve van, örökkévaló terve van. Nem tegnap találta ki. Az Isten terve nem a bosszú, hanem a gyógyítás, a helyreállítás.
Istensége és fensége nem sérült, mikor az ember megistenülni vágyott. Ő nem lett kisebb, mikor az ember az egekbe vágyott, mikor a népek nevet és rangot kívántak szerezni maguknak. Ő nem lett gyengébb, mikor a lovak erejét a tankok hadiereje sokszorosává tette. Nem került kisebbségbe, amikor népek az atom erejével fenyegették egymást. És nem vált tehetetlenné az Úr, mikor e világ urai sátáni befolyás alatt, a félelemkeltés eszközeivel érik el, hogy az ember odaadja nekik a szabadságát, a méltóságát. Amikor elérik, hogy emberek tömegei életüket, békéjüket és biztonságukat a hatalomra bízzák.
Az Úr szól: Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst. Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg.
Isten eszköze a csalódás. Isten eszköze a kiábrándulás és a közöny. Isten eszköze az ébredés.
Ki az Isten gépén száll fölébe, annak az Úr megmutatja, hogy kiket keres a mindenség Alkotója. Féltőn szerető Atyai tekintete nem azt fürkészi, hogy milyen erőket vonultatnak fel a népek.
Szeme ügyel az istenfélőkre, azokra, aki az Ő szeretetében bíznak. Az Ő szeretete pedig nem egy eszme. Az Ő szeretete nem egy világbékével kecsegtető szózat, hanem a János 3,16-ba foglalt rendíthetetlen igazság: Mert úgy szerette Isten a világot…
Akik Isten szeretetében bíznak, azok Jézus Krisztusban bíznak. Aki sem kétezer éve nem akart, sem napjainkban nem akar nagy népmozgalmak élére állni, sem nevét nem adja semmi ehhez hasonlóhoz, de nevének hiábavaló felvételét a népeken számonkéri.
Mert Jézus nevére démonoknak kell térdre kényszerülni. Jézus nevére megkötözötteknek lehet megszabadulni. Jézus nevére nekünk kell letérdelni és önző életünket, ha kell könnyek között, de végre átadni az Úrnak. A zsoltáríró mennyei magasságból úgy látja, az Isten gépéről úgy látja, hogy a tiszta szívből és igazán megtérők soraiból kerül ki a boldog nemzet. A nemzet boldogsága a megtérők, a földi kötelékeiktől megszabadult és megtisztult szívű emberek számának növekedésével egyenes arányban áll. Ahogy a fogyatkozás a hit fogyatkozása is.
A Jézus Krisztust szívükbe fogadó emberek öröme pedig kétszeres lesz, mert az Úrban visszanyerik a teremtettség örömét és ajándékul kapják a megváltás örömét.
Ki gépen száll fölébe, aki az Isten repülőgépén száll fölébe, az látni fogja, hogy mi mindenen keresztül vitte őt az Úr; vészen át és poklon át, csak hogy megmentse életét és hazataláljon az igazi hazába, a mennyei Atya szívének rejtekébe, az egymást szeretők közösségébe. Mert ahol szeretnek minket, az a hazánk. Ámen.
Mátészalka, 2024-06-09.
Becsei Miklós lelkipásztor
