Becsei Miklós: Testvéred jött meg 24.06.16.

TESTVÉRED JÖTT MEG – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS

„A vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük. Ő ezt a példázatot mondta nekik:

Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet élt. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.

Ekkor magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.

Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történt. A szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte őt. Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.” Lukács 15,1-3,11b-32

Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! Sokszor hallott, részleteiben talán kívülről is tudott jézusi példázat kerül ma lelki táplálékul gyülekezetünk asztalára a bibliaolvasó vezérfonal alapján. A Szentlélek Úristen ezt a három szót teszi most világító oszloppá az ismert történetben: testvéred jött meg.

A közepébe vágunk a történetnek. Az atyai házban nagy a zsivaj-lárma. Szokatlan zaj szűrődik ki az ablakokon át. Olyan, amilyenhez nem szokott hozzá az, aki nap mint nap elmegy otthontól és estére hazatér. Önfeledt öröm hangja ez, aminek nem lehet határt szabni. Olyan öröm ez, ami munka terhe alatt roskadó ember életéből hiányzik. Olyan öröm, ami az élet terhét cipelő emberből is hiányzik. Olyan öröm, ami a sebzett lelkű ember életéből is hiányzik. Pedig de jó volna ilyen örömbe érkezni, amikor hazatérsz az otthonodba és de jó volna ilyen örömből elindulni, hogy sokszáz kilométer távolságból is a füledbe csengene, élet zaját felülírná, e világ minden örömét hitványsággá zsugorítaná; a hatalomvágyat, pénzimádatot lánccsörgéssé változtatná. Ezt az örömöt kínálja a Szentlélek Isten, és elkészített egy helyet, ahol ezzel az örömmel találkozni lehet.

Testvéred jött meg – ebbe a három szóba van belefoglalva, mintegy aranykeretbe ennek az örömnek a forrása. A testvéred jött meg, aki meghalt és feltámadt. Így próbálja összegezni az Atya békétlen szívű gyermekének a lényeget. Annak a fiúnak, aki haragja és bosszúvágya miatt csak néhány szónak enged teret, és aki magát a sértődöttség ketrecébe zárja. Testvéred jött meg, aki meghalt és feltámadt.

Nem csak azokért a konok farizeusokért és írástudókért mondja el Jézus, hanem értünk is megíratott, hogy van egy testvér, aki, ha megjön végre, akkor másképpen látjuk a világot.

Mindannyiunknak van még egy testvére. Elmondta egyszer valaki, hogy elhunyt édesapja emlékét mennyire összetörte, mikor telefonon felhívták, hogy neki van még egy testvére, akiről nem tudott. És ez a testvér az örökség egy részéért is jelentkezik. Igen, ő volt a nemkívánatos testvér. Istenem, hogy mennyi „nemkívánatos” testvérünk van. Gyermekkori sebzettség, elutasítás, szakadéknyi mély hiányérzetek azért, amit nem adott meg, vagy elvett az élet. Egyszer csak jönnek legbelül ezek a mostohatestvérek és kérik az örökség egy részét. Viszik tőlünk a boldogságot, viszik a békességet és bennünket megállíthatatlanná tesznek a rosszban. Pokol lenne úgy a földi élet, ha nem lenne egy drága testvérünk, aki vér szerintibb a vér szerintinél. De van egy drága testvérünk, aki meghalt és feltámadott.

És az elmondhatatlan jó hír az, aminek mindig hangozni kell az atyai házban és ma is hangzik, hogy az a testvéred jött meg, aki meghalt és feltámadt érted. A gyászoló szívek vajon tudtak-e róla, hogy van egy ilyen testvérük? Tudnak-e róla, hogy nem egyedül kell tovább vinni a terhet, amikor kedvesünktől végső búcsút veszünk? A betegek tudnak-e róla, hogy van egy ilyen testvérük, aki meghalt és feltámadt, hogy sebeivel meggyógyítson? A bűnnel terhelt szívek tudnak-e róla, hogy van egy ilyen testvér, aki átveszi a világ legnehezebb terhét, a bűntudat terhét és feloldozással, új eséllyel ajándékoz meg?

Az élet legszebb pillanata az, amikor kiderül, hogy van egy olyan testvéred is, aki meghalt és feltámadt érted. Az élet legszentebb és legvalódibb öröme az, amikor kiderül, hogy Jézus a testvéred. De ez nem egy elméleti tudás. Nem a keresztségben szerzett és a konfirmációval megpecsételt tudás. Nem a heidelbergi káté máig is emlékezetedben élő igazsága, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban…

Én e tudás birtokában már nagyon sok boldogtalan embert láttam, magamat is beleértve. Mert nem válik testvérré a legdrágább testvérünk, aki Jézus, amíg át nem éljük, hogy magunk is átmegyünk – miként a tékozló fiú – a halálon és a feltámadáson. Csak aki eldönti, hogy szeretne meghalni a saját szívében élő minden rossznak, csak ő élheti át a feltámadást. A világ gonoszságával mi nem tudunk mit kezdeni. A világ gonoszsága abból táplálkozik, hogy összeadódik a sebzett lelkű emberek bosszúvágya és háborús méreteket ölt. Pedig saját határainkon belül is megtalálható a boldogság. Határátlépéseinkért kell Istentől bocsánatot kérnünk, a bocsánatát elfogadnunk és magunkban a jót megtalálnunk. Ehhez segít hozzá a drága testvér, Jézus Krisztus, aki maga is átment a halálon és legyőzte azt.

Bent az atyai házban egy ilyen testvér került a helyére. Elveszett, de meglett. Meghalt a régi életének, de feltámadt egy új életre. Az ő szívéhez már megérkezett az égi testvér, a feloldozó, a sebeket gyógyító. Amikor apja átölelte a kapuban ezt a szakadt ruhájú és meghasadt lelkű gyermeket, akkor ő az égi testvérének a tudatára ébredt. Akkor ő annak örült, hogy visszakapta, amit eltékozolt, amit eléggé nem becsült. Fényesebb lett az atyai ház még akkor is, ha ráfért volna már egy renoválás. Ragyogóbb lett apjának-anyjának arca még akkor is, ha közben egy kicsit megvénültek, mert beleöregedtek abba, hogy elveszítettek egy gyermeket. És úgy szerette volna látni a bátyus arcát, akivel előtte inkább versengett, vagy hadakozott. Szerette volna magához ölelni a földi testvért, és elmondani, hogy van még egy testvérünk, aki szív szerinti, aki meggyógyít a féltékenységből, az irigységből, a kisebbrendűségből. Te bátyus, van egy égi testvérünk, aki minket is olyan testvérré tud tenni, hogy ketten hármasban megmentjük az egész világot.

Ez az öröm sugárzott ki az atyai házból, hogy ennek rezgését átvegye minden, ami él. Ez az öröm fogadta a hazatérő nagyobb testvért, aki annak a családnak tagja volt, de nem volt igazi gyermeke, mert maga még nem ment át a halálon és a feltámadáson. Az öröm hulláma őt is elérte, de megállt a fülénél, és nem jutott tovább konok és makacs szívénél. Mert az égi öröm megáll ott, ahol belül az önigazság zakatol.

  • Megjött a testvéred, aki meghalt és feltámadott!
  • Kit érdekel? A magáét tékozolta el! Most az enyémet is el akarja venni?
  • De meghalt és feltámadott!
  • Bár maradt volna ott! Odavaló volt, ahol a disznók túrnak…
  • De a testvéred odabenn vár, hogy magához öleljen…

Kérlelhette őt az atyja. A szíve nem engedett. Az atyai ház így nem tudott a megbékélés helyévé változni. Pedig az atyai ház a megbékélés helye, és milyen különös, hogy Jézus nyitva hagyja ezt a történetet. Azon a ponton hagyja nyitva, ahol a farizeus lelkület, az önigaz lelkület léket kap a szeretet által, és nem tudjuk a folytatást. A nagyobbik fiú, az idősebb testvér meghívást kap a boldogságra. Az, aki az élettől is elfáradtan, későn jött haza. De bent az atyai házban már nem az várja, akit itt hagyott, hanem aki átment a halálból az életre.

Az egyház is atyai ház. Itt is vannak testvérek, akár vér szerinti testvérek is. De az egyház nem ettől egyház. Középkori temploma sem teszi azzá. Az ősök emléke sem teszi azzá. Az egyház születik, méghozzá abban a pillanatban születik, amikor nem egyszerűen olyanok találnak egymásra, akik elvesztek, de valahogy meglettek, hanem az egyház akkor születik, amikor olyanok találnak egymásra, akik meghaltak és feltámadtak.

Mindenekelőtt te és Jézus. Én és Jézus. Mindenekelőtt az égi testvérre kell rátalálnunk, Vele kell, hogy meghaljunk és Vele kell, hogy éljünk. Csak így tudunk egymásra is rátalálni és egymásért élni.

A másik testvér későn, az élettől is elfáradtan jött haza. De bent az atyai házban már nem az várja, akit itt hagyott, hanem aki átment a halálból az életre. Ámen.

Mátészalka, 2024-06-16.

Becsei Miklós lelkipásztor