JÖJJETEK ÉNHOZZÁM MINDNYÁJAN – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
„Abban az időben így szólt Jézus: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak. Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.
Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.” Máté 11,25-30.
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! Nagyon egyszerű dolgot kínál ma az Úr mindannyiunk számára. Nem kell hozzá mélyebb bibliaismeret, hogy megértsük, és éppen ezért nincsenek hátrányban azok, akik a közelmúltban nem voltak itt minden istentiszteleten, és nem élveznek előnyt azok, akik rendszeresen járnak. Mert ma mindenki egyforma eséllyel indul az ajándékért, amit Jézus készített el.
Jézus ezt mondja, hogy jöjjetek énhozzám mindnyájan. Igazából csak most értettem meg, lelkipásztori szolgálatom harmincadik évének a végén, hogy ez nem egy egyszerű hívás, hanem ez egy vonzás. Mert más a hívás, mint a vonzás. A hívás arról szól, hogy jertek kövessétek azt, amit én követek. Az Ószövetség idején ez is, a hívás is, hatalmas erővel tudott szólni. A próféták Isten követésére szólítottak fel. Szinte a villámlás erejével tudta mondani Illés próféta: ha az Úr az Isten, akkor kövessétek őt (I. Kir 18, 21). Vagy ezt mondta Józsué a hadvezér: én és az én házam népe az Urat szolgáljuk (Józs 24,15)! A hívásban mindig arra bíztat az Isten embere, hogy egy nála magasabbat és nála nagyobbat kövessenek az emberek.
De más a vonzás! Csak az Úr Jézusnak volt és csak neki van vonzása. Ő mondta, hogy: Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket (Jn 12, 32).
Erről a vonzásról szeretnék ma bizonyságot tenni és az a reménységem, hogy közben magához vonz az Úr minket Lelke és Igéje által.
Jézus tehát szállóigékké lett szavai által magához vonzott. Jöjjetek énhozzám mindnyájan. De nagy kár, hogy ezek az igék valóban szállóigék lettek, amiket gyakran és szabadon és felelőtlenül idézünk, mintha tudnánk, hogy mit jelentenek. Pedig csak kívülről tudjuk, de belülről nem. Szállóigék, mert nyomtalanul és hatástalanul elszállnak a fejünk felett. Belülről nem tudjuk, hogy ezek a vonzás igéi.
Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve. Én nem hiszem, hogy lenne közöttünk csak egy olyan is, aki elmondhatná, hogy ő még soha nem fáradt el, vagy nem volt megterhelve bármivel az életben, vagy éppen ne lenne most is fáradt, vagy ne hordozna terheket. Jézus olyanokat szólít meg, akik megfáradtak, vagy nagyon határozott léptekkel haladnak a megfáradás felé. Mert a teherhordozás megfáradással jár. Az öregség terhének hordozása, vagy a betegség terhének hordozása megfáradással jár. A veszteség terhének hordozása megfáradással jár. A hiányok terhének hordozása is megfáradással jár. Vagyis mindenkit megszólít Jézus, mert a mi drága Megváltónk olyan hathatósan megfogalmazta a megszólítás okát – megfáradni, vagy terheket hordozni –, hogy erre minden embernek azt kellene válaszolni: én vagyok az Uram! Én vagyok az, akit te megszólítasz.
De mit is jelent a Jézus vonzása? Miért tudta ezt olyan erővel és hatalommal mondani, hogy amikor tanítványokat hívott el, akkor is elég volt csak két szó: kövess engem? Amikor a pünkösdi Szentlélek kiáradásban megszólalt az Úr, akkor pedig ezrek indultak el. Mi volt a titka?
A négy evangélista közül egyedül csak Máté mondja ki a titkot, hogy miből táplálkozik a Jézus vonzereje.
Abból, hogy Jézus az Atyával beszélget. Máté evangélista elkap egy mozzanatot, amikor Jézus az Atyával beszélget. Máté szinte kihallgatja Jézus párbeszédét az Atyával és általa most mi is kapcsolódjunk be ebbe a beszélgetésbe. Atyám, magasztallak téged! Az a szó, amivel Jézus majd a kereszten is hívja Atyját, az ABBÁ a legbensőségesebb megszólítás. Úgy hangzott, ahogy a családi hagyomány ezt a szót először a gyermek szájába adta. Talán apuci, vagy apuka. Ahogy csak a gyermek szólíthatta meg. Ahogy máskor nem is mondta, csak ha ketten voltak együtt, mert ez volt az ő varázsszava. Ez volt a kulcs az apa szívéhez. Ez volt a híd apa és fia között. Ez volt a legrövidebb út lélektől-lélekig. Apuci, te fantasztikus vagy! Az édesapa érezhető erejét, csodálható nagyságát kifejező gyermeki beszéd. A biztonság kifejeződése. Nekem azért nem kell a hátam mögé tekintenem, mert te ott vagy mögöttem. Elöl és hátul körülzártál, fölöttem tartod kezedet (Zsolt 139). De ez mégsem a bezártság, hanem a szabadság érzése. A „szeretném, ha a magasba dobnál, mert úgyis a kezedbe érkezem” érzése. A „szabad esés” megtapasztalásának az érzése. Az öledben nyugvás érzése. Mindezek benne lehetnek abban, amit így mondott Jézus: Atyám, magasztallak téged. A „magasra emellek téged, és te felemelsz magadhoz” érzése.
Az ószövetségi zsidó családban igen nagy jelentősége volt annak, amikor az apa a fiával Isten törvényéről beszélgetett. A gyermek ilyenkor rácsodálkozott az Isten bölcsességére. A félelmetes Isten szerető Atyává szelídülhetett egy megbékélt szívű édesapa öléből hallgatva például Ábrahám és Izsák történetét. Ahogy talán a kis Jézus is először az ácsmester ölében hallgathatta végig a majdnem feláldozott Izsák történetét. Ahogy mentek ketten együtt a Mórija hegyére, áldozni az egek Istenének, de csak a kés van közel, meg az izzó parázs, amiből lángoló tűz lesz nemsoká, de sehol a bárány… A kis Jézus talán lélekben együtt remegett az Ábrahám oldalán baktató Izsákkal – jaj, csak nehogy most szóljon anya, hogy kész a vacsora, mert ha nem tudom meg, hogy mi lett a vége, a félelemtől biztos nem alszom el. De a kis Jézus is meghallhatta a történet végét, hogy az Isten gondoskodott, mert az Úr mindig gondoskodik. Milyen nagy az én égi Atyám bölcsessége! – tanulhatta meg a mi drága Megváltónk már kisgyermek korában.
Felnőttként pedig: felujjongott a lelkében, hogy nem a műveltség számít, nem a világ szerinti bölcsesség, hanem elég csak lélekben vágyakozó szívű gyermeknek lenni és akkor kinyílik a világ. Mert Isten az ő bölcsességét elrejti az erőszakosok elől, de a gyermekszívűeknek, a jóra vágyakozóknak, a megtérni és megjobbulni vágyakozóknak kijelenti. Erre csodálkozik rá a felnőtt Jézus, a harmincéves Jézus, amikor lelkében így kiált fel: Magasztallak Atyám! És ebből a szüntelen megújuló felismerésből táplálkozik Jézusnak az a semmihez nem fogható lelki békessége, amiből ellenségei sem tudták kibillenteni. Ebből táplálkozik az Én és az Atya egy vagyunk érzése. Ebből táplálkozik szelídsége és alázatossága. Ebből merít a kéklő tenger vizénél tisztább szeretete, ebből a forrásból árad gyógyító ereje. Ezt a páratlan párbeszédet hallhatjuk meg Máté evangélista jóvoltából. Lejegyezte ugyan Lukács is, de kizárólag Máté kapcsolja hozzá Jézus hívását: Jöjjetek énhozzám mindnyájan. Ami tehát nem is hívás, hanem vonzás.
Vonzás a szeretetbe, vonzás a békességbe.
A megfáradtakat, vagy már majdnem megfáradtakat, de terheket hordozókat, vagy a megfáradtságon már régen túl lévőket, a kiégetteket is vonzza az Úr a békességbe. Mert azt ígéri: nyugalmat adok nektek. A nyugalom pedig a Bibliában mindig szoros összefüggésben van azzal a nyugalommal, amit a mennyben tartogat az Úr az Őt szeretőknek. A Jézus által kínált nyugalom tehát nem egy nyugtató, vagy egy hangulatjavító gyógyszer hatásával ér fel, hanem az örök élet ízét érezteti meg azzal, aki kapja. Méghozzá ajándékba kapja. Igen, ezt készíti el azoknak, akik az Ő vonzásának engednek.
Legvégül, amikor követésére hív, szeretetébe vonz Jézus, akkor azt mondja, hogy vegyétek magatokra az én igámat. Ebből tudjuk meg szeretett testvéreim, hogy amit Jézus kínál, az nem látszatmegoldás az életre. Nem olyan üres szemfényvesztés, pénzért megvehető életvezetési tanács, amit ma az interneten is nagyon sokan kínálnak. Ha lenne módszer a teljes életre, és abból Jézus kihagyható lenne, akkor a mi drága Megváltónknak nem kellett volna meghalni értünk a kereszten. De olyan nagy volt a baj, és olyan nagy ma is, hogy csak az Ő kereszthalála, csak a bűneink átvállalása tudott hidat építeni közöttünk és az élet valódi forrása, vagyis Isten között.
Isten nélküli módszer nincsen, mert akkor az emberiség már réges-rég megváltotta volna önmagát. De a 21. századi ember is kínlódik és pótszereken él, hogy valamiképpen kibírja az életet. Istenét elvesztette és így önmagát sem találja meg. Elképesztő helyeken, például a másik ember életében keresi az Isten nélküli ember önmagát. Ott keresi, ahol biztos, hogy nem találja meg. Ettől hangos ma a világ.
Vegyétek fel az én igámat – mondja Jézus. Vagyis az élet teherhordozás. Aki mást mond, az nagyobb gonoszságokra is képes. Az élet teherhordozás, az egymás terhének hordozása a jézusi aranyszabály szerint. Jézus tehát igába fog, de nem igába hajt, hanem azt mondja, hogy azt az igát vegyétek fel, amelyiknek mindig is én vittem és viszem a nehezebbik felét. Én viszem az életed igájának a betegség, a gyengeség és a halál felőli oldalát. Mert a veled élő szörnyek és a fenyegető árnyak is mind megszelídülnek, ha melletted lehetek és te mellettem. Mert a kereszten én hordoztam a betegségeidet és elhordoztam, sőt legyőztem a halált. Van-e félni valód velem? Bizonyára nincsen. Sőt az én igám, ha beállsz mellém és nem egyedül húzod a szekeret, gyönyörűséges és könnyű igává változik át. Fájdalmaid vannak? A múlt terhe nyom, vagy a jövő nyomaszt? A jelenből elmenekülnél? Ha szárnyad volna, mint a galambnak, akkor elrepülnél (Zsolt 55,7)?
Én sem menekültem el – mondja Jézus –, pedig megtehettem volna. De végig mentem a keresztúton érted. Ezért, ha az én igámat hordozod, a nyomorúságban még énekelni is kedved támad, vagy táncra perdülni, mint a kiscsikónak, amelyik az anyja mellett még csak tanulja a teherhordozást; és mire megtanulja, már magához emeli Őt az Úr, abba az örök nyugalomba. Ámen.
Mátészalka, 2024-08-04.
Becsei Miklós lelkipásztor
