SZAVAD SZÍVEN TALÁLT – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
– a magvető példázata –
„A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: Miért beszélsz nekik példázatokban? Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek, és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották.
Ti azért halljátok meg a magvető példázatát!
Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag. A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik. A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.” Máté 13,10-23.
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! A tanítványok Jézus példázatait hallgatva megkérdezték a Mestert, hogy mondd, miért beszélsz nekik példázatokban? Jézus válasza részletesen a felolvasott igében volt hallható, de leegyszerűsítve így hangzik: azért beszélek nekik példázatokban, mert süketek és vakok, de szeretnék a szívükhöz utat találni.
Jó lenne most nekünk is úgy hallgatni Jézus szavait, különösen a magvető példázatát, sőt annak is a jézusi magyarázatát, hogy szeretne az Úr a szívünkhöz utat találni.
Halljuk hát meg a magvető példázatát, méghozzá úgy ahogy Jézus megmagyarázta, értelmét kibontotta és személyessé tette.
Minden embernek és minden napon, a nap minden egyes pillanatában két látogatója van. Az Isten és a sátán. Minden ember életéért, a tiédért és az enyémért is folyik egy harc. Nem a szárazföldön, nem vízen és nem levegőben, hanem a szellemi világban folyik a küzdelem. Pál apostol ezt írta az efézusi gyülekezetnek: Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak (6,12). Isten kínálja az életet, a sátán a halált. Isten kínálja a szív békességét, a sátán a világ békességét. A szív békessége tiszta, a világ békessége a megalkuvás, a beletörődés csendje. A vihar előtti, vagy vihar utáni csend. A szív békessége azért tiszta és valódi, mert annak előzményeként a bűntudat bűnbánattá kristályosodott, bocsánatkérésben, feloldozásban, bűnbocsánatban és jóvátételben született lelkiállapot. A világ szerinti békesség nagyon törékeny és nagyon álságos dolog. Akik a világ szerinti békességnél leragadtak, azok bűntudatukat a mindent eltemető időre bízták. Emlékszünk, hogy egyszer Jézus írt a porba? Mikor egy tetten ért asszonyt eléje hurcoltak, Jézus lehajolt és írt a porba (Jn 8,6). Nem tudjuk mit írt, talán a vádolók bűneit, talán csak kulcsszavakat, talán csak ciki és kellemetlen szavakat, de mind elkullogtak a vádolók. Ma még csak homokba írja Jézus a szót és hagyja, hogy vigye a szél. És ahogy elviszi a szél, visszavonhatatlanul, úgy törli el Jézus a megbánt bűnt. Ahogy a keresztvíz a gyermek homlokára hull, s ahogy lemossa a test szennyét a víz, úgy mossa le Jézus vére beismert és megbánt bűneinket. Ez a Jézus szerinti béke, és nem az, amit a világ ad. A világ szerinti béke az, hogy kell teret hagyni az időnek. Nem kell róla beszélni, semmiről nem kell beszélni, nem kell konfliktusba keveredni sem magunkkal, sem mással. Jól van az úgy. Azt mondja Jeremiás próféta, hogy az ő saját korának a legnagyobb nyomorúsága, de a mienk is: hazugsággal gyógyítgatják népem leányának romlását. Mert azt mondják: békesség, békesség, de nincs békesség (6,14) Ki a népem leánya? Az egyház, az Isten ószövetségi, később újszövetségi népe. Békesség, békesség, de nincs békesség. A keresztség békesség, az úrvacsora békesség forrása. De mégsem békesség, mert a keresztség után is felsír éjszaka a gyermek, az étvágya sem ettől javul, és az úrvacsora után is egymásnak tudunk esni. Rendes református szomszédok régente még a kapával is egymásnak estek, hogy a kertben hol a határ, hol van a mezsgye. Bűnbánatot kell, hogy tartsunk, mert hazugsággal gyógyítgattuk a romlást. De sokan temetkeztek régen a templomkertbe, mert talán úgy gondolták, hogy a megszentelt helyen való nyugvás, a csendes örök álom biztosítéka, de nem az, mert a munkagépek úgy kimarták a csontokat a megszentelt földből néhány éve, hogy nem volt belőle köszönet.
Vagy: a megszentelt helyen való nyugvás a jó helyen, vagy jó időben és jobb sorsra való feltámadás záloga is lehet. Mind hazugság volt. Talán, mert középkori őseink is hazugsággal gyógyítgatták népük leányának, az egyháznak romlását. Valaki azt mondta nemrég, hogy most költözött egy templom közelébe, s azt gondoltam, de jó. Mert valaki végre nem az Isten háza tövében akar holtan nyugodni, hanem mellette akar élni. Jobb élni, mint meghalni. De ez is hazugság. Az egyik vidéki gyülekezetben a telekszomszéd úgy kerülte az Isten házát, mint az ördög a tömjénfüstöt. Nem elég az Isten háza mellett lakni. Itt sem esik több eső. A nap sem tűz másként. Lehetne az Isten jelenlétében élni, és akkor nem számít, hogy hol van a lakóhelyed. A szomszédodban a sátán zsinagógája is lehet (Jel 2,19), ha Isten jelenlétében élsz.
Erre hív meg Jézus, amikor azt mondja, hogy vigyázz, mert minden nap két látogató jön el hozzád. Isten és a sátán. Még csak most keresztelted meg a drága gyermeket, és a szívedben mustármagnyi, de őszinte szándék született, hogy de jó lenne az Úr jelenlétében élni, és az ujjadra csapódik a kocsiajtó, mert a plüssmacit odazártad és még egyszer ki kellett nyitni. Jön a sátán és egy hirtelen indulattal áthúzza mindazt, ami még csak most született meg a szívedben. Ennyire törékeny az, amit Isten végez, de egyben hatalmas érték is, mert ahogy megszületik, ott jön érte a sátán és el akarja ragadni, mint a madarak az út szélére hullott magvakat.
Aki nem érti az igét – mondja Jézus, annak a szíve olyan szántóföld, ami a kitaposott útfélre (1) hasonlít. De hogy lehet nem érteni az igét? A legjellemzőbb reakciónk az, hogy amikor az Úr úgy szíven találna, éppen a lényegre tapintana, akkor azt gondoljuk: ez az ige pont arra illik, akire most gondolok. Pontosan a haragosomra vagy az anyósomra, vagy bárki másra. De kár, hogy nincs itt. Vagy ha itt van, remélem hallja… Aki nem érti az igét, az gyakran másra érti, másra vonatkoztatja, de a legritkábban önmagára. Pedig olyan nagy áldás csak egyszer is azt mondani, hogy szavad szíven talált Uram! Pedig a szívem kitaposott útfél. Keresztül gázolt rajtam az élet úthengere, vagy valaki más. Ahogy a samáriai asszony is olyan őszintén tudta mondani Jézusnak ott a kútnál, hogy Uram, a szívem átjáróház! Volt öt férjem, a mostani nem az. Már nem hiszek a házasságban. Átjáróház a szívem. Már annyi fájdalom ért és annyi csalódás.
Én úgy vélem, hogy ma száz emberből csak öt van az egyházban. Lehet, hogy ez világméretű adat. Tízezerből ötszáz. A kicsit több mint 15 ezres Mátészalka lakosságából 750-en nem ülnek vasárnap a templomokban. De el ne bízzuk magunkat. A templomban lehet ülni olyan szívvel is, ami a megkeményedett, kitaposott úthoz hasonló. És Jézus szerint a megkeményedett szívnek a legfontosabb ismérve, hogy nem magára érti az igét. Mert a nem érti ezt jelenti, hiszen intellektuálisan mindannyian értjük az Isten szavát. De nem nekem szól, egy kicsit nekem is, de sokkal inkább a nálam rosszabb embereknek. Igen, ezt is magába foglalja, hogy szól az Isten, de a sátán elkapkodja szívünkből a szavait. Ezért szokott eljönni az ember életében a szántás, a mélyszántás. Ezért engedi meg az Isten a bajt, a veszedelmet, a betegséget. Nem adja, de megengedi. A megkeményedett talaj felrepedezik. És a repedésen át felszínre tör, utat talál magának a fájdalom. Akár egy házikedvenc elvesztése is, azért tud annyira fájni, mert az embernek eszébe jutnak még a gyermekkori veszteségei is. A megrepedezett földbe, vagyis a szenvedő szívbe pedig bele tud hullani a mag, az Isten szava. És amikor csak azzal a két szóval találkozik útközben a mag, hogy „jaj istenem”; nos az élet szava és az élet vágya azonnal egymásra talál és ahogy fogantatáskor két sejt egyesül, úgy születik meg valami belül. A szenvedés alatt minden isteni szó fel tud értékelődni. Lehet, hogy évtizedeken keresztül ott van a könyvjelző a zsoltárodban a nagymamádtól és rajta az Isten szava, hogy ne félj, mert én veled vagyok. És az ige elkezd szólni, elkezd hatni belül és örülsz a szónak, mert valami megmozdult. Azt mondja Jézus, hogy a köves talajra (2) hullott mag kisarjad. Az igét a befogadó szív gazdája örömmel veszi, mert megjelenik benne az élet és az élet öröm. De a szíve köves talaj, sziklás föld. Már nem kitaposott útfél, mert felszántotta az élet, de ott vannak a kövek. Jézus nem az epe és vesekövekre gondol, noha azok is tudnak kellemetlenséget okozni. A kövek a lelkünkben vannak, valamiféle zárványok, lerakódások, amikkel nem tudtunk mit kezdeni. Bűnök, amiket nem rendeztünk el. Amiken csak úgy túlhaladt az élet. Elfelejtettük. Gyűlölet volt a szívemben valaki iránt? Aztán meghalt az illető, a konfliktus látszólag megoldódott. De kő lesz a fájdalomból is az évek során. Megkövesedett bennem egy emlék, így is mondják: megfagyott. A lelkem betakarta, körül fonta a feledés hálójával, mert engem akart védeni, de attól még ott van. Az ige gyökerezne bennem, az Isten szava erősödne bennem, az isteni élet mélyülne bennem, de ott a kő, ott vannak a kövek. Mennyire áldott dolog, amikor Isten eszünkbe juttat, felszínre hoz bennünk egy követ, hogy kivessük, feloldjuk azt. Az orvostudomány úgy hívja, hogy litoterápia, amikor összezúzzák a követ.
De van rá jézusi módszer. Ráejteni magamat és a szikladarabomat, amit magammal cipelek a Krisztus kősziklára. És kimondani 20, vagy sokkal több év után, hogy bocsáss meg Uram! Bocsáss meg ahelyett is, akitől nem volt képem bocsánatot kérni! Megélem a fájdalmat, engedem fájni a régi sebet! A megtért emberben, az újjászületett emberben az Isten igéje olykor kősziklába ütközik és a sátán örül, hogy nem lesz mély gyökérzet, az élet el fog halni. Vajon hányan hallgatjuk ma Isten igéjét megkeményedett szívvel, vagy sziklás talajjal kínlódva odabenn, valamiféle túlélő üzemmódban? Csak az Úr tudja egyedül és akinek az Úr kijelenti belül. De ki lehet írtani a sziklát, mert az én igém, mondja az Úr, olyan, mint a sziklazúzó pöröly (23,29) mondja Jeremiás. A pöröly az a súlyos kalapács, amit csak két kézzel lehet felemelni.
De nagy dolog, ha éves, vagy évtizedes sziklák porlódnak el és az ember meg tud újulni a hitben. Követ találtam belül, de vele együtt az Úr kezébe ejtem magamat. Tudom, hogy fájni fog, de az Úrnak sokkal jobban fájt. Emlékeztek arra, akinek kő volt a vánkosa? Jákób. Az ő tapasztalatából született a gyönyörű ének: Nem lesz hol nyughatom, kő lesz a vánkosom…(422). De valójában Jézus volt az, akinek a sziklasírban három napig kő volt a vánkosa, aki megízlelte a halált értünk. De csodálatos, hogy ennyire szeret.
Aztán arról beszél Jézus, hogy vannak emberek, talán mi vagyunk, talán mások, akiknek az életében az ige magja kikel, az élet szárba szökken, erről még bizonyságot is teszünk, ám ha jön a világ csábítása, akkor megfojtja az életet (3). Hiába van gyökér, béke és biztonság az Úrban, ha a kísértésben az ember elbukik. A Jelenések könyvében azt írja Jézus az egyik gyülekezetnek, hogy az önfényezés bűnébe esett. Gazdag vagyok és meggazdagodtam semmire nincs szükségem (3,17). A hívő ember is olyan hirtelen beleesik az önfényezés bűnébe, hogy észre sem vette. Nem azért mondom, de én… – így szoktak kezdődni az önfényezés mondatai.
Vagy a világ gondja – mondja Jézus. Van úgy, hogy valakinek nem elég a saját baja, magára veszi a világét. Nem kell mindig bekapcsolva lenni a televíziónak, vagy a rádiónak. Nem kell minden híreket meghallgatni, mert a sátán egyik leghatékonyabb eszköze, hogy rád teszi a világ gondját, ha még nem görnyedtél eleget az élet terhei alatt. Én is szeretem magamra venni a holnap, meg a holnapután, meg a jövő hét gondját is és nem vagyok rá büszke. Megtérni vágyom belőle. Elég minden napnak a maga baja.
És mennyi csábítás van! Ezer féle módon ajánlja fel a sátán, hogy kioldozzon a sorsod gubancából, mert ő mindig jót akar. De, aki a kísértésnek enged, az megfojtja magában az életet. Aki magával hősködik és nem az Úrral, az elveszíti a békét. Aki az indulatának, vagy bármilyen testi vágyának enged, ami nem az életet, és nem az egészséget szolgálja; aki egy lelki vágyat akar testi szinten megélni és megvalósítani, az elriasztja magától a Lélek madarát. Jézus arra biztat, hogy kertünkből a gazt ki kell húzni. Amire Isten igéje rávezet, azt megteszem. Ha azt mondja, hogy most ne az internetre lépj fel, hanem menj be a te belső szobádba, akkor megteszem. A rossz szokást is ki lehet gyomlálni, ha szeretnénk az Úrral közösségben élni.
Mert van olyan, hogy jó talaj (4). Van olyan, hogy befogadó szív. Igaz, a szív sok mindent befogad, mert a szív egy bölcső, mindennek otthont szeretne adni. A sátán azt súgja, hogy nevelj kisrókákat. Ami jól esik, ami megnyugtat, azt mind engedd meg magadnak. Aztán a kisrókák felnőnek és felfalják a szívedet.
De az Úr azt mondja, hogy csak az életet fogadd be, csak Jézust fogadd be! De jó lenne, ha ilyen szófogadó, kegyelmet befogadó szívünk lenne. Láttam befogadó szívet, miközben a gazdája elgyengült, elfogyott egészen, de a szíve befogadó volt. Arra gondoltam, hogy az örökkévalóság ilyen élő valóság, hogy ha tűzön át, ha poklon át, de akkor is megment az Isten, ha valaki szereti őt, ha valaki ragaszkodik hozzá? Mit mond Ámós próféta: olyanok voltatok, mint a tűzből kikapott üszkös fadarab (4,11). És láttam elfogyó embert, akinek a szíve kemény maradt mindhalálig.
Testvéreim! Ennyire el vagyunk veszve, hogy csak akkor lehet befogadó a szívünk, ha életünket felszántja a fájdalom? De akkor is két út van, mert a lélek szabad az utolsó szívdobbanásig, de csak addig szabad. A szenvedő Jóbnak ezt mondta asszonya (2,9), látva hitben élő, az Istenért élő férje szenvedését: átkozd meg az Istent és halj meg! Ott volt a sátán, mint ahogy ott van minden betegágy mellett. Vigyázz, hogy mit fogadsz be! Az életet, vagy a halált, minden pillanatban. Ma, ha az Ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket. Ámen.
Mátészalka, 2024-08-11.
Becsei Miklós lelkipásztor
