JÖTTEK, LÁTTAK, GYŐZTEK – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
„Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből, amelyet megszámlálni senki sem tudott; a trón előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltották: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónon ül, és a Bárányé!
Az angyalok mind ott álltak a trón, a vének és a négy élőlény körül, arcra borultak a trón előtt, és imádták Istent ekképpen: Ámen! Az áldás, a dicsőség és a bölcsesség, a hálaadás és a tisztesség, a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön-örökké! Ámen!
Ekkor megszólalt az egyik vén, és megkérdezte tőlem: Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek? Ezt mondtam neki: Uram, te tudod. Ő így válaszolt: Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónja előtt, és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában, és a trónon ülő velük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap heve, sem más hőség nem bántja őket, mert a Bárány, aki középen a trónnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és Isten letöröl szemükről minden könnyet.” Jel 7,9-17
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! Felvesszük újra a fonalat, a Jelenések könyve közös tanulmányozását, amelyet közel 5 hónapja, június elejétől szüneteltettünk. Biztosan sokan emlékeztek még rá, hogy 2023. nyarától egy igehirdetés sorozatot kezdtem el, a Jelenések könyve alapján, versről-verse átgondolva azoknak üzeneteit. 22 igehirdetés hangzott el. A Szentlélek Isten által újra bátorítást nyerve megyünk tovább ezen az úton, remélve, hogy Isten kilátótornyából, a Jelenések könyvéből olyan összefüggéseket is megláthatunk, amelyek a mostani idők eseményei között segítenek tájékozódni minket és érintéseket adnak, hogy hatásukra valódi kérdéseket megfogalmazzunk és választ is keressünk azokra.
Emlékeztetőül néhány mondat, hogy ismét megérkezzünk a Jelenések könyve világába. János apostol Patmosz szigetén van, ahová Jézus-hite miatt száműzték. A császári fogolytáborban is elmélyült kapcsolatot ápol az Úrral, aki elragadtatott lelkiállapotban megmutatja neki az eljövendő dolgokat. Lélekben ragadja magával Jézus János apostolt és beviszi a mennybe, ott is a mennyei trónterembe, az emberiség történelmének vezérlőközpontjába. A trónteremben az Atyát látja, aki a királyiszékben ül és a kezében egy irattekercset tart, amely hét pecséttel van lezárva. Senki nem bizonyul méltónak arra, hogy az Atya kezéből átvegye a tekercset és feltörje annak viaszpecsétjeit, hogy ez által nyilvánvalóvá válna mi lesz a sorsunk? Ott a van a titkok titka egy irattekercsre írva és de jó lenne elolvasni belőle, hogy mi lesz velünk? Mi lesz a világgal? Mi lesz a gyermekeinkkel, unokáinkkal? Valóban zsákutcába futott az emberi történelem? Lesz-e folytatás? Vagy elsüllyedünk, mint a korábbi civilizációk? Mi lesz velünk a halálunk után? Porból lettünk, porrá leszünk? Vagy mégsem? El nem enyészem a sírban egészen? Odaát tényleg megmérettetik az embernek fia? S ha így van, akkor megváltozhat éltében az ember? Gyökeres változáson keresztül mehet-e? Újjászülethet-e? Lehet új természet részese, vagy csak atyáinktól örökölt hiábavaló természetünket visszük tovább? A genetika az úr mindenek felett? Vagy a neveltetésünké, a minket ért hatásoké a végső szó?
Megmentheti valaki az embert és a világot a végső pusztulástól? És ha igen, akkor hogyan és mikor és milyen úton? És én, vagy te ennek részesei leszünk? Mi lesz, ha készületlenül ér a halál? Vagy az Úr második eljövetele? Vagy az Úr második eljövetelét megelőző eseményekben mi lesz, ha nem tudok majd eligazodni? Mi lesz, ha nem tudok majd a gyermekeimnek és unokáimnak használható tanácsokat adni? Mi lesz velünk, és azokkal, akik számunkra fontosak?
Ezek az igazi, nagy kérdések. És ezek ott vannak a könyvben. De senki nem veheti át. Az Atya senkinek nem tudja odaadni. Nincs egyetlen ember sem, aki e tudással nem élne vissza, ne akarna belőle korlátlan világhatalmat kovácsolni. Az ember veszélyes lény. Isten őrizz, emberre bízni a tudást! Pláne ennyi mindent.
Senki nincs, aki átvegye, s a mennyben sírnak emiatt. De megjelenik a Bárány, a drága Jézus. A megöletett Bárány, aki hordozza a sebek helyét és egyedül Ő átveheti a tekercset. Át is veszi. Sorra nyitja ki, illetve töri fel annak pecsétjeit. Mindegyik pecsét feltörése megmutat valamit abból, ami már megtörtént, vagy történni fog és János apostol előtt az Úr mintegy mozaikként illeszti össze a világtörténelem és az egyház történelmének eseményeit.
Most, a hatodik pecsét feltörése után és a hetedik, és egyben utolsó pecsét feltörése előtt vagyunk.
A hatodik pecsét feltörésekor a világ előtt felsejlik a Bárány Jézus arca. De nem az, amit megszoktunk, ami különféle ábrázolásokon az a szelíd és szeretetteljes tekintet, amelyikből ének is született; nem az amelyik odafordult az Őt eláruló Péter felé, hogy feloldozzon, megbocsásson és meggyógyítson, hanem egy tüzes, ítéletes tekintet. Az, amiből mindenki látja és érti, hogy minden lehetőséget elmulasztottam, minden kegyelemmel visszaéltem, itt a vég. A világ hatalmasai, társadalmi és egyházi vezetői, mindazok, akik másokon hatalmat gyakoroltak, hatalmukkal visszaéltek, végváraikba menekülnek, beélesítik föld alatti bunkereik védelmi rendszerét, de mindhiába. A Bárány tekintete áthatol az elektronikus védelmen, a vastag falakon és félelmükben ezek a szánalmas emberek saját halálukat kívánják, de még várat magára a halál. Nincs többé megváltó halál.
A hatodik pecsét feltörésekor az Úr négy angyalt parancsol a föld négy szegletére, hogy feltartóztassák az ítéletet, hogy mindazok, akik bíznak, hisznek és őszinte szívvel keresik az Urat, megpecsételtessenek, vagyis védelem alá kerüljenek.
János apostol előbb csak hallja azok számát, akik isteni védelem alá kerülnek, számuk a teljesség száma, száznegyvennégyezer, de jelképes szám ez, mert azt üzeni, hogy mindenki meglesz, és senki nem vész el, aki hisz. Onnan is tudható, hogy a hallott számérték csak jelkép, mert az apostol végre lát is egy nagy sokaságot, amelyet megszámlálni senki nem tudott.
Ehhez a nagy sokasághoz kellett ma megérkeznünk, a hosszabb szünet után ismét képbe kerülnünk. Hadd beszéljen nekünk az Úr erről a nagy sokaságról. Keltse fel az érdeklődésünket irántuk, ahogy a mennyben található 24 vén, a presbiterek egyike megkérdezi János apostolt: – Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek és honnan jöttek?
Az apostol pedig ezt feleli őszinte alázattal: – Uram, te tudod. Én nem tudom, de te tudod, és én is szeretném tudni, hogy kik ők?
Testvéreim! Ha csak három szóban lehetett volna elmondani a nagy sokaság titkát, akkor a 24 vén egyike, a mennyei presbiter talán csak ennyit felelt volna, hogy ők azok, akik: jöttek, láttak, győztek.
Jöttek a nagy nyomorúságból. Abban az időszakban élhettek, amikor elkövetkezett a világra a nagy nyomorúság, amiről Jézus is beszélt a Máté evangéliumában (24,21). Éhínség is volt, ivóvíz gondok is adódtak, a nap is tűzött rájuk, és másféle hőségtől is szenvedtek. A négyből, ha csak egyet is számba veszünk, hogy a nap már nem úgy süt ránk, ahogy 30 évvel ezelőtt, hanem a nap tűz, a nap éget, a nap eléget, akkor ebből az egyből is látjuk, hogy világunk nem a régi, a sok évszázadon át megszokott világ. A globális felmelegedés pedig vagy része egy összeesküvés elméletnek, vagy nem, de egyre kínzóbb a nyári hőség és küszöbön van az éghajlat látható átalakulása. Több mint húsz éve annak, de még látóhatáron belül van, hogy a szűkebb udvarokról ki kellett hordani a havat az utcára, aztán szinte elhagytak minket, mint a költöző madarak, a nagy havazással járó, hideg telek. Hová tűntek? Vagy az Úr közelít már és úgy alakul minden, ahogy szent igéjében meg van írva?
Nagy nyomorúság jött el a világra – hirdeti ez a sok ember a mennyei látomásban. Lehet, hogy még nem jött el, de eljön, mert ők már benne voltak és azt mondja róluk a mennyei presbiter, hogy ők láttak.
Nemcsak jöttek, de láttak is. Vagyis nem passzív elszenvedői voltak a nagy nyomorúságnak, hanem megélték a hitüket. Minden szenvedést, amin keresztül kellett menniük, a hitük próbatételének tekintettek. Nekik nem kellett szaladgálni, sziklák mögé rejtőzni sírva, amikor meglátták a Bárány ítélő arcát, hanem teli torokkal tudták mondani, hogy Jövel, Uram Jézus!
Láttak, mert a lényeget semmi nem takarta el a szemük elől, sem a jólét, sem pedig a bekövetkező nagy nyomorúság idején. Megmosták a ruhájukat. A Biblia nyelvén és jelképrendszerében ez azt jelenti, hogy elfogadták a megváltást, vagyis személyes döntéssel mondtak igent Jézus áldozatára. Megtértek az Úrhoz, aki bűn szennyes ruháját, vagyis a velük született önzésből fakadó, sérült jellemet meg tudta szólítani, és magához tudta vonni, hogy az ember kimondja: elég volt, hogy csak én vagyok. Elég volt, hogy egyedül vagyok. Elég volt, hogy ha egyszer elmegyek innen, akkor is egyedül leszek. Mert a legjobb barát, a legdrágább földi társ sem kísérhet tovább a vonalon. Elég volt.
A megmosott ruha azt jelenti, hogy az ember elhiszi és megtapasztalja az Úr szavának igazát: elég neked az én kegyelmem.
De nem csak megmosták, hanem meg is fehérítették a ruhát, és azt az apostolnak tudni kell, látni kell, hogy azért olyan vakítóan fehér a mennyei sereg ruhája és a lesz a mienk is, ha jól hiszünk, mert az a ruha fehérítve van. A ruha fehérítése a jellem átalakulását jelenti. Az Isten Igéjéhez való kérlelhetetlen ragaszkodás, az Ige igazságának naponkénti elismerése, az annak megfelelő gondolkodás és cselekvés az, ami átformálja és kifehéríti az ember jellemét és kiformálja benne a jézusi ember tulajdonságait. Másképpen ezt a ruhafehérítést a Biblia megszentelődésnek is hívja, ami egy egész életen át tartó folyamat. És amiről a bibliai élettörténetek úgy beszélnek, hogy nem a jólétben, hanem a megpróbáltatások között kap esélyt az ember a megszentelődésre. Megszentelődni hívta a gazdag ifjút Jézus. Mire az ifjú azt felelte, köszi Jézus, meg vagyok térve, nekem ez elég.
Tudjuk a Szentírásból, hogy amikor eljön a földre az emberi gonoszság által előidézett nagy nyomorúság, akkor ezzel egyidejűleg egy nagy evangéliumhirdetés is következik. A Szentlélek hatalmas kiáradása is elkövetkezik az Úr ígérete szerint, és az egész emberiség hatalmas esélyt kap a megtérésre és a megszentelődésre. Olyan népet akar a mennybe vinni az Úr, amelynek tagjaiban nyoma sem lesz a bűnnek, mert követői minden rosszra megtanultak nemet mondani, ami nem az életet szolgálja, és megtanultak minden jóra igent mondani, ami tovább viszi az életet.
Egy ilyen emberiségre lesz bízva az eljövendő új világ. Isten megőrzi a mennyet és az újjáteremtett világot az ateistáktól és megőrzi a világot a külsőleg vallásos emberektől, akikben megvan ugyan a kegyesség látszata, de annak erejét megtagadják (2 Tim 3,5).
Igen ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, láttak, mert látták a lényeget és megtették életük legfontosabb dolgát, hogy visszakapcsolódtak Istenhez a hit által és győztek, mert naponta legyőzték sérült és önző emberi természetüket, hogy részük lehessen majd a teljes győzelemben, a test megváltásában. Vagyis a teljes gyógyulásban, mert a földön nem gyógyul meg minden seb. Részük lehessen a teljes vigasztalásban, mert a földön nem lehet minden fájdalmat elfelejteni és részük legyen az örök életben, mert a földön töredékes, véges és múlandó az élet.
Ők azok, akik jöttek, láttak és győztek. Bárcsak mi is köztük lehetnénk. Mielőtt eljönne ránk a nagy nyomorúság, a viszonylagos jól lét idején keressük az Urat, hogy öltöztessen minket Krisztus vére által fehér ruhába és adjon a szívünkbe vágyat, természetfelettit, ezt a fehér ruhát nem szégyellni, Megváltónkról színt vallani és ruhánkat, természetünket, jellemünket naponta fehéríteni, egyszerre szilárdítani és puhítani szent Igéje tanulmányozása és a hit megélése által. Ámen.
Mátészalka, 2024-10-27.
Becsei Miklós lelkipásztor
