A REFORMÁCIÓ ÖNJÁRÓ SZEKERE – ÜNNEPI IGEHIRDETÉS
„Az Úr ládája hét hónapig volt a filiszteusok földjén. Akkor hívatták a filiszteusok a papokat és a jósokat, és megkérdezték: Mit tegyünk az ÚR ládájával? Mondjátok meg, hogyan juttassuk vissza a helyére? Ők azt felelték: Ha el akarjátok küldeni Izráel Istenének a ládáját, ne üresen küldjétek, hanem jóvátételi ajándékot is küldjetek vele! Akkor meggyógyultok, és megtudjátok, hogy Isten miért nem vette le rólatok eddig a kezét. Erre azt kérdezték: Milyen jóvátételi ajándékot kell adnunk? Ők így válaszoltak: Öt aranyfekélyt és öt aranyegeret a filiszteusok városfejedelmeinek a száma szerint, mert ugyanaz a csapás sújt mindenkit a városfejedelmekkel együtt. Készítsétek el a rajtatok levő fekélyek és a földeteket pusztító egerek képmását! Így adjatok dicsőséget Izráel Istenének, akkor talán nem nehezedik tovább a keze rátok, isteneitekre és országotokra. Miért keményítenétek meg a szíveteket, ahogyan az egyiptomiak és a fáraó megkeményítette a szívét? Nem úgy volt-e, hogy amikor csúffá tette őket, el kellett bocsátaniuk Izráelt, és elmehettek? Készítsetek azért egy új szekeret, és hozzatok két borjas tehenet, amelyeken még nem volt iga. Fogjátok be a teheneket a szekérbe, borjaikat pedig vigyétek vissza! Azután fogjátok az Úr ládáját, és tegyétek a szekérre! Az aranyholmit pedig, amit jóvátételi ajándékul adtok, tegyétek mellé egy ládikóba, úgy bocsássátok el, hadd menjen! Azután figyeljetek: ha a saját határa felé, Bét-Semes felé tart, akkor ő okozta nekünk ezt a nagy bajt. Ha pedig nem, abból megtudjuk, hogy nem az ő keze sújtott bennünket, hanem véletlenül történt ez velünk.
Az emberek tehát így jártak el: fogtak két borjas tehenet, befogták a szekérbe, borjaikat pedig bezárták. Azután föltették a szekérre az Úr ládáját meg a ládikót az aranyegerekkel és a kelések képmásával. A tehenek pedig egyenesen rátértek a Bét-Semesbe vezető útra, és folyton bőgve mentek előre az úton; nem tértek le sem jobbra, sem balra. A filiszteusok városfejedelmei pedig mentek utánuk Bét-Semes határáig.
A bét-semesiek éppen búzát arattak a völgyben. Föltekintettek, meglátták a ládát, és örvendeztek a láttára. A szekér eljutott a bét-semesi Jósua mezejére, és ott megállt. Volt ott egy nagy kő. Fölhasogatták a szekér fáját, és föláldozták a teheneket égőáldozatul az Úrnak. A léviták pedig levették az Úr ládáját és a mellette levő ládikót, amelyben az aranyholmi volt, és rátették a nagy kőre. A bét-semesi emberek égőáldozatokat és véresáldozatokat mutattak be azon a napon az Úrnak. Amikor látta ezt a filiszteusok öt városfejedelme, visszatértek Ekrónba még azon a napon. Ennyi kelés formájú aranytárgyat adtak a filiszteusok az Úrnak jóvátételi ajándékul: Asdódért egyet, Gázáért egyet, Askelónért egyet, Gátért egyet és Ekrónért is egyet. Aranyegér pedig annyi volt, ahány városa volt az öt filiszteus városfejedelemnek a megerősített városokkal és a kerítetlen falvakkal együtt. Az a nagy kő tanúskodik erről, amelyre az Úr ládáját helyezték: ott van az a bét-semesi Jósua mezején mindmáig. De megvert az Úr hetven bét-semesi embert, mert belenéztek az Úr ládájába, és megvert még a nép közül ötvenezer embert. A nép gyászolt, mert nagy csapással sújtotta a népet az Úr. Azért ezt mondták a bét-semesiek: Ki állhat meg az Úrnak, e szent Istennek a színe előtt? És hová kerülhetne innen a láda? Követeket küldtek azért Kirjat-Jeárím lakosaihoz ezzel az üzenettel: A filiszteusok visszaküldték az Úr ládáját. Jöjjetek, és vigyétek el magatokhoz” I. Sám 6,1-21
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! A reformáció naptár szerinti emléknapján, október 31-én Isten megújító szeretetére, kegyelmes cselekedetére emlékezünk. 1517-ben ezen a napon kerültek oda Luther Márton szerzetes híres mondatai a wittenbergi vártemplom kapujára, amelyek mondatok Isten Igéjének mérlegére tették a középkori egyház életét. Ezen a napon indult el az a folyamat, amelynek a gyümölcse megtérés lett, az Istenhez teljes szívvel való odafordulás. Ezt a napot tekintjük a reformáció, a megújulás, a Jézushoz és a Szentíráshoz való visszatérés kiinduló pontjának, amelynek eredményeként megszülettek a reformáció új, hitvalló közösségei, közöttük a mi református egyházunk is.
A bibliaolvasó vezérfonal mai napra kijelölt ószövetségi története a reformáció üzenetét közvetíti sajátos módon számunkra.
Bét-Semesben, az ókori, izraeli városban járunk, ahol éppen az aratás ideje van, az emberek búzát aratnak a völgyben, miközben egy furcsa szerzemény érkezik hozzájuk. Egy önjáró szekér, amelynek kocsisa maga a a láthatatlan Isten. A szekeret két tehén húzza, rakománya a szövetség ládája, és egy másik láda, telve színarany ajándékokkal. A szekér a filiszteusok, vagyis az ellenség földjéről érkezik és Jósua mezején megáll. A lendülő kaszák megállnak, az aratók is megállnak, szinte úgy maradnak és csodálkoznak és azután örvendeznek, mert megismerik, hogy az Úr ládája az, amelyet hét hónappal azelőtt a filiszteusok egy győztes csatában a zsidóktól megszereztek és a maguk földjére vittek.
De hiába vitték el, nem volt rajra sok áldás. A filiszteusok, akik azt gondolták, hogy a szövetség ládája nyereség lesz, mert az Úr jelenlétének jelképe az, nos számukra veszteség lett, mert ledőlt a híres bálványszobruk és darabokra tört, aztán egerek lepték meg földjeiket, amelyek pusztították a termést, és emellett csúnya lefolyású kórt, egy undok járványt is elterjesztettek a filiszteusok városaiban. Az idegenek pedig talán tanultak valamit abból, hogy az élő Istent és annak jelképeit nem lehet eszközül felhasználni, ezért végső kétségbeesésükben és az őket ért csapások súlya alatt papjaikhoz és varázslóikhoz fordultak segítségért. Azok pedig azt pedig tanácsolták, vakok a világtalanoknak, hogy készítsétek el a rajtatok mutatkozó fekélyek, valamint az utálatos egerek képmását színaranyból, engesztelési ajándékul városaitok száma szerint, és tegyétek fel egy új, fából faragott szekérre. Tegyétek fel a szövetség ládáját is a szekérre, fogjatok eléje két borjas tehenet, amelyek jármot még nem húztak. A borjaikat zárjátok el és a szekeret indítsátok útnak. Majd meglátjuk – mondták a filiszteus papok és varázslók –, hogy emberi irányítás nélkül merre megy a szekér? Elindul-e egyáltalán? Hiszen azok a tehenek jármot még nem viseltek. Hiszen bezárt borjaik bőgése a legősibb anyai ösztönt ébreszti majd fel a tehenekben, s mivel borjaik elzárva vannak, elindulnak majd feléjük, vagy másfelé mennek? Meglátjuk. Meglátjuk, hogy a természetnek ezen felülírhatatlan törvényeit felül lehet-e mégis írni? Ha igen, akkor isteni beavatkozás történik. Akkor el kell ismernünk, hogy a héberek Istene sújtott bennünket az elrabolt szövetség ládája miatt. Ha nem, akkor véletlenül ért bennünket minden csapás.
A kísérlet pedig elkezdődött. A borjakat bezárták, kérlelő hangjuk messzire elhallatszott, csak az anyjuk bőgése felelt rá a puszta csendjében, de a tehenek, az iskolázatlanok, anyai ösztönük bivalyerejét felülíró késztetéssel mégis elindultak ellenkező irányba, Izrael földje, Bét-Semes határa felé. Hát ez a látvány tárul a Bét-Semesi aratók elé. Jön az Úr szekere!
Bét-Semes város nevének jelentése nagyon beszédes, úgy lehet lefordítani, hogy a Nap Háza, a Nap lakóhelye. A Nap Házának földjén búzát aratnak és megérkezik hozzájuk az Úr szekere, amelynek láthatatlan kocsisa az Isten. Bét-Semes lakói örvendeznek, hogy látják az Urat, hogy közöttük van ismét az elrabolt Isten.
A szekérről az aranyos ládát leveszik, a szövetség ládáját egy nagy kőre teszik, a szekér fáját felaprítják, abból tüzet gyújtanak és égőáldozatot mutatnak be az Úrnak. Megvan ez a kő Bét-Semes földjén még akkor is, amikor ezt a régi történetet írásba foglalják. Erre utal a szentíró megjegyzése, hogy ott van ez a kő mind a mai napig. Akik arra járnak észreveszik a követ, tisztelettel felemlegetik, vének az ifjaknak történetét elmesélik. Valami olyan lehet ez a kő nekik, mint nekünk a reformáció emléknapja. Itt valami nagy dolgot cselekedett az Úr!
De ha elutaznánk Izraelbe, akkor nem találnánk meg a követ Jósua mezején. Bét-Semes ma is virágzó város, ám a kő helye, sőt Jósua mezeje sem azonosítható, legfeljebb a Júdeai dombvidék lejtőin legelészhet a kíváncsi tekintet. Itt járt valamikor az Isten szekere…
Wittenbergben pedig még áll a templom, kapuit turisták nézegetik és böngészik a 95 tétel kőbe vésett betűit, amelyeket az utókor és az emlékezet alkotott. Történészek vitatják, hogy vajon úgy történt-e minden, ahogy századok óta hisszük, vagy ez is csak meghamisított történelem? Nem tudjuk, de úgysem ez a reformáció legfontosabb kérdése, hanem hogy az Isten szekere bizonnyal befutott a középkori egyház mezejére és nem emberi kéz vezette azt. A szövetség ládája az Úr jelenlétének jelképe volt, a Szentlélek világosító munkája, ami elgondolkodni és azután cselekedni késztette Luthert és Kálvin Jánost, és mindazokat az élő víz forrásához akartak visszatérni, és mindent, de mindent az Ige mérlegére tenni. Mit kell kivetni az egyházból, és az istentiszteleti gyakorlatból és mit kell meghagyni abban? Mit kell kivetni a keresztyén ember gondolkodásából és cselekvéséből és mit meghagyni abban?
Kősziklánk pedig a Krisztus. Régen is az volt és ma is az. A régi történet tárgyi emlékét már eltemette az idő, Jósua mezején fű nőhette be a kő helyét, vagy egy modern szállodának az alapja lett. A wittenbergi templom áll, de sem abban, sem a környékén nyoma sincs már a hitvalló, protestáns gyülekezetnek.
És mi lett az egyházzal azóta? Mi lett a Lélek munkájával? A kérdés megválaszolásához nem elég Wittenbergig, hanem Bét-Semesig kell visszamenni.
Mert hogy a Nap Házában, ahová befutott az Isten szekere, a város lakói lehet, hogy megszédültek. De nem a Nap hevétől, hanem attól a sok színaranytól, amit a filiszteusok engesztelő ajándékul küldtek. Nagyon diszkréten hallgat róla a Szentírás, de azért bizonyos dolgokra lehet következtetni. A járvány okozta fekélyek, a járványt terjesztő egerek képmását kellett a filiszteus papok és varázslók tanácsára elkészíteni, mert a filiszteusok talán úgy gondolták, hogy ami az ő istenüket kiengeszteli, az engeszteli ki a zsidók istenét is. Nem tudjuk, hogy Bét-Semes lakói mit kezdtek a pompázatos színarany ajándékkal? Nem tudjuk, hogy vajon úgy gondolták-e, hogy ami utálatos, az színaranyból is utálatos?! Nem tudjuk, hogy vajon nem foglalta-e el szívüket a minden rossznak gyökere, a pénz szerelme? Csak azt tudjuk, hogy összezavarodtak, amikor befutott hozzájuk az Isten szekere. Azt mondja az ige, hogy néhányan, sokan, aztán nagyon sokan belenéztek az Úr ládájába, amit az Ószövetség törvényei szerint nem lett volna szabad, mert ember nem láthat bele az Isten titkaiba. Vélhetően tekintetük nem csak a szövetségládát vette célba, hanem az aranyos láda tartalmát sem kerülte el és lehet, hogy ez lett a vesztük.
A nagy emberveszteség után maguk kérték, hogy ne maradjon az Úr ládája közöttük. Tették ezt örök tanulságul, hogy Isten közelsége ítélet annak, aki nem akar teljes szívből megtérni hozzá. Aki nem az Úrhoz menekül, annak Isten előli menekülés lesz az egész élete. Aki nem az Úrhoz menekül, annak az arany bűvölete, a pénz szerelme jelenthet ideig-óráig menedéket, de a vége kárhozat és annak szörnyű várása.
A németországi Wittenbergbe is, a svájci Genfbe is, Európa számos országába is egyszer csak befutott az Isten szekere. Vitte a frigyládát és vitte a világ aranyát is. Ki minek került a bűvöletébe, annak a szolgája lett. Az Isten szekere pedig még ma is szerte jár. Kézi vezérlet nélkül kódorog, mert kocsisa az élő Isten, aki egyedül felül tudja írni nem csak egy oktalan állat ösztöneit, génjeibe kódolt cselekvési mintáit, hanem az ember természetét is. Az ember megromlott, megsebzett, bűnös természetét is képes meggyógyítani, hogy ne az aranyláda kincseit kutassa, hanem igazi hódolattal, a szív alázatával boruljon le a szövetség ládája előtt. Még akkor is, ha nincs már láda sem, emlékkő sincsen Jósua mezején, hanem csak a kőszikla van, csak Jézus van, egyedül csak Jézus van.
Wittenberg még van, templom is van, emlékkapu is van, de azt az aranyos láda tartalmából csináltatta az egyház, mert úgy látszik a szekérről csak levették eleink azt az aranyos ládát, a világ kezéből a kincset elfogadták, ezért sem turisták nem térnek meg ott a református kegyhelyen, sem pedig reformációra emlékezők bárhol a világon, mert megtérést, igazi reformációt egyedül csak az Úr adhat. Egyedül Jézus. Keressük hát a szükséges és lehetséges egyedüli megújulásnak az áldott lehetőségét nyitott Bibliánk fölé hajolva, a mi nyelvünket is beszélő Isten előtt alázattal leborulva. Ámen.
Mátészalka, 2024-10-31.
Becsei Miklós lelkipásztor
