NÉGY GYERTYA, NÉGY LÉLEK – ADVENT 4. VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
„Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Megtelt Erzsébet Szentlélekkel, és hangos szóval kiáltotta: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogyan is lehetséges ez, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? Mert íme, amint felfogta fülem köszöntésed hangját, ujjongva mozdult meg a magzat méhemben. Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.” Mária pedig ezt mondta: „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt, mert rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké.” Lk 1, 39-55.
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! Két édesanyán keresztül két gyermek találkozik egymással, mert ezek az édesanyák „elintézik”, hogy két igaz barátnak legyen már magzati korban is találkozása. Ez a két gyermek pedig nem más, mint Keresztelő János és Jézus. Olyan eseménybe enged bepillantást Lukács evangélista, amit földi szem nem láthat, hanem aminek csak a képzelet szárnya adhat határtalanságot. A történet arról beszél, hogy nem csak annyi az élet, amennyit látunk belőle. Az élet korábban kezdődik annál, mint amikor először felsír egy gyermek, aki meglátja a napvilágot. Van élet, nemcsak a síron túl, hanem a születésen innen is.
Anyjuk méhében lelkek találkoznak akkor, amikor a várandós Mária a szintén várandós Erzsébetre rányitja az ajtót. Lelkek találkozása ez, méghozzá négy lélek találkozása; így nézzünk rá a történetre, amikor advent negyedik vasárnapján a koszorúnak mind a négy gyertyája világít már. Kibontakozó életekkel van tele ez a történet, ahogy az adventi koszorú is, maga a kibontakozás. Eszünkbe sem jutna úgy gondolni az adventi koszorúra, mint az év bármelyik másik időszakában. Hiszen mindig a halál, vagy legalább is a fájó emlékezés hírnöke a koszorú. De most, adventben az élet és a kibontakozás boldogító melegágya az, még ha műanyagból van is, mint az örömünk, vagy ünnepváró hangulatunk is sokszor csak halvány utánzata a valódi örömnek.
Az, amit Lukács evangélista leír, nem egy olcsó címlapsztori, hanem a legteljesebb valóság. Az élet a földre száll, hogy kiteljesedjen, és mások életét is kiteljesítse. Soha nem kevesebbért jön közénk az élet, hanem hogy kiteljesedjen, és az ember életét is kiteljesítse.
A szent ige arról a boldog állapotról beszél, amikor már majdnem karácsony van, de még nincsen itt. Addig még annyi minden történhet a bennünk lévő, a szívünk mélyén hordozott élettel. Amíg a szeretet testet ölt, a szándéktól, a fogantatáson át a születésig annyi minden történhet vele. Abortálhatják, meg is ölhetik és meg is ölheted az életet. Elindulsz jónak lenni, és nem érsz oda, ahol a te szeretetedre várnak. Elindulsz más embernek lenni, és nem leszel az. Füle Lajosnál aligha írták le szebben, hogy mikor kezdődik az igazi élet. Ha fájni kezd majd, ami vagy, és ami nem vagy, bár lehetnél, majd ha bevallod végre, hogy sosem voltál igaz keresztyén… (Akkor jön el c. vers)
Annyira törékeny az élet, különösen ebben a magzati korban, hogy nagyon kellene rá vigyázni. Annyira meg kellene becsülni azt a lelkiállapotot, amikor az emberben a mély és őszinte elhatározás megszületik a jóságra és igaz emberségre. Azonnal cselekedni kellene, és nem halogatni, nem kivárni, nem a másikra várni, hanem a gondolatot tettekre váltani.
Ajtónyitáskor a mai igében lelkek találkozása történik meg. Méghozzá a lehetséges összes dimenzióban, látható és a láthatatlan világban, keresztbe-kasul, gyermek és szülő, szülő és szülő, gyermek és gyermek, Isten és ember között. Mindenki mindenkivel találkozik és kölcsönös egymásra hatás van, mert a szálak mindenkit összekötnek, és az érzés, ingerület, élmény átfut a szálakon. Pontosan úgy van, mint most közöttünk. Láthatatlan szálak minket is egybekötnek, és ki-ki, amit magával hozott, az a többieket is átjárja, és kialakul a közhangulat, és a szíved vágya, érzése, gondolata emeli, vagy mérgezi, gyógyítja, vagy rombolja a templom levegőjét, amiből mind nagyokat lélegzünk. Erőteljesen hatunk és ezért nagyon vigyázhatnánk is egymásra itt, és otthon, hogy mivel van „tele” tőlünk a levegő.
Abban a kis szobában boldog lelkek találkoznak. Keresztelő „Jancsika” a várandósság hatodik hónapjában, alig fél kilogrammosan és nem egészen harminc centiméteresen ujjongva mozdul meg édesanyja méhében, mert édesanyjához beköszönt egy másik édesanya, Mária, aki a szíve alatt egy még kisebb magzatot, de a csupa nagybetűs ÉLET-et hozza el magával. Keresztelő János magzati korban ujjongva köszönti az érkező Jézust, akinek szintén alig formálódik még földi teste, de ezek ketten régtől fogva ismerik egymást, mert örökkévaló, isteni, születés előtti, közös élettervük van, ami most kezd kibontakozni és valóra válni. S alighogy elindultak a szellemi világból a földi megvalósulás útjára, még csak félig érkeznek meg, de egymásra máris ráköszönnek. Még nem látják, de már érzik egymást.
S ugyanígy a boldog édesanyák is, akik pedig egyszerre látják és érzik egymást. A két kismama örömét megőrizte a Biblia, hogy amikor ezek a szavak felcsendülnek, akkor a mi belsőnket is öröm járja át, hogy fagyos szívünkben, elkeseredett lelkünkben, megfáradt életünkben megmozduljon végre az élet.
Mária és Erzsébet ujjongva örülnek egymásnak, és találkozásuk azt mutatja meg, amit vészesen elveszítettünk mi, ma élő emberek. A szálakon, amelyek minket összekötnek, átmehetne nemcsak a csüggedés, a lehangoltság, az indulat, hanem az élet is, az öröm is, a boldogság is, ha újra vevők lennénk a boldogságra. Ha ismét kinyitnánk lelkünket az örömre. Ma olyan világot élünk, hogy ha örömöd van, nem mondhatod el mindenkinek, hanem csak annak mondod el, aki tud veled örülni, mert így a boldogság hatványozódik. De akiben egy kis rosszindulat lapul, az örömödet megmérgezi, az életerődet mint egy vámpír elszívja, sebzett lelkének mély hiányérzetét a másoktól elvett öröm mégsem csillapítja. Két embernek addig van igazán dolga egymással, amíg tudnak együtt örülni. Amikor kioltják egymás örömét, akkor a világ megfagy körülöttük és élettervük kártyavárként omlik össze.
Akiket egy családba, vagy egy gyülekezetbe sodort az élet, azoknak közös életterve van, akárcsak Máriának, Erzsébetnek, Keresztelő Jánosnak és Jézusnak, a mai négy „gyertyaszálnak”. Amikor eljön a karácsony, akkor a négy gyertya fénye szépen egybeolvad, és Jézusban felragyog. Ők négyen együtt indulnak a közös örömbe, útközben boldogan ráköszönnek egymásra és végre megérkeznek.
De jó dolog megérkezni lélekben is az ünnepbe! Csak akkor lesz igazi karácsonyunk, ha útközben ráismerünk és boldogan ráköszönünk egymásra. Ha egymástól felujjonghat a lelkünk. A közös sors, amit a Teremtő nekünk szánt, az lehet közös boldogság is, és lehet közös szenvedés is, de az Isten terve mindig, minden körülmények között az egymás fölemelése, egymás életének kiteljesítése és boldogítása. Isten adja, és mi tegyünk érte, hogy így legyen.
Ámen.
Mátészalka, 2024-12-22.
Becsei Miklós lelkipásztor
