VÁLSÁG A VARÁZSLÓ KÖRÜL – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
János evangéliuma 6. részének 1-27.versei alapján:
Olvasmány: „Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, Tibériás tavának túlsó partjára. Nagy sokaság követte őt, mert látták, milyen jeleket vitt végbe a betegeken. Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt. Közel volt a páska, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus észrevette, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset. Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá: Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek? Jézus ezt mondta: Ültessétek le az embereket! Füves terület volt az. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba! Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékával, amit meghagytak azok, akik ettek. Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba. Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában.
Estefelé lementek tanítványai a tengerhez, hajóra szálltak, hogy átmenjenek a tenger túlsó partjára, Kapernaumba. Sötét volt már, és még nem ment oda hozzájuk Jézus; a tenger pedig háborgott, mert nagy szél fújt. Közben eljutottak mintegy huszonöt vagy harmincfutamnyira, amikor meglátták, hogy Jézus a tengeren jár, és közeledik a hajóhoz. Megrémültek, de ő így szólt hozzájuk: Én vagyok, ne féljetek! Fel akarták venni a hajóra, de a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak.” (1-21)
Alapige: „Másnap megértette a tenger túlsó partján maradt sokaság, hogy nem volt ott más hajó, csak egy, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival együtt abba a hajóba, hanem csupán a tanítványai mentek el. De Tibériásból jöttek más hajók annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután hálát adott az Úr. Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a hajókba, és elmentek Kapernaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle: Mester, mikor jöttél ide? Jézus ezt válaszolta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten.” (22-27)
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! De jó is lenne mögéje látni a varázslók kezének, a bűvészek mutatványának! Ezt meg hogy csináltad? – kérdezi az, aki lenyűgözve figyeli a másik embernek, a csalónak, a szemfényvesztőnek a kezét. De jó is lenne megtanulni egy-két ügyes mozdulatot, hogy egyszer, egy baráti társaságban mi is el tudnánk kápráztatni egymást. Biztosan egészen friss az ilyen természetű élménye azoknak, akik a tegnap esti varázsláson részt vettek, de ugyanígy friss lehetett az élménye azoknak is, akik az előző napon még ott ültek az illatos mezei fűben és észrevették, hogy nem fogy el a kenyér, pedig csak öt volt belőle; nem fogy el a hal, pedig csak kettő volt belőle, de még mindig van és csak osztogatják szét és elég, mindenkinek elég. Ötezren voltak, csak a férfiak, és asszonyokkal, gyermekekkel együtt, akár Mátészalka méretű, tizenötezres sokaság is lehet. Jézus megszaporította az ételt és mindenkinek jutott elég. Senki nem kérdezte: ezt meg hogy csináltad? Hanem mindenki evett, jóllakásig evett és nem kérdezett, csak elfogadott.
De másnap kérdeztek. A kenyérszaporítás, az ingyen koszt emlékével, aztán az elszabadult indulatok emlékével, hogy királlyá akarták tenni Jézust, de nem hagyta, mert a sokaságból kivonta magát, bizonyára tanítványaival együtt; de eljött a másnap és a tegnapi emberek a tegnapiak maradtak, talán mert éhes gyomruk újra az ételért kiáltott és most már a kérdés sem maradt el: ezt meg hogy csináltad? Ezt hogy csináltad Jézus? Mármint nem a kenyérszaporítást, bár az is érdekelne, de hogy történhetett, hogy az este csak tanítványaid szálltak hajóra, de te Jézus, nem voltál velük. Azóta más hajó nem jött csak az, amivel ma idejöttünk, mégis itt vagy a tengernek ezen a túlsó partján. Hogy csináltad Jézus, hogy nem hajóztál és mégis itt vagy? Hogy jöttél ide? Legalább ezt az egy trükköt áruld el Jézus, a kenyerekről majd később kérdezünk. Ugyanis a kenyérszaporítás csodájában biztosan tetten ért, a vízen járás kérdésében pedig alaposan gyanúsítható isten-ember áll előttük.
Jézus válasza pedig a trükkök magyarázata helyett egy nagyon tiszta tükröt tart a kérdezők elé. Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Vagyis, az a ti legnagyobb bajotok, hogy lent keresitek azt, ami fentről érkezik. Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért.
A sokaság és Jézus további beszélgetéséből, amit otthoni csendességben nagy haszonnal elolvashatunk, kiderül, hogy az emberek tömegesen félreértették a Messiás küldetését. Egy nagy csalódás bontakozott ki Jézus körül. – Nem fogja megoldani népünk sorsát. – Nem fogja felszabadítani Izráelt. – Nem oldja meg a kenyér gondját, nem számolja fel a szegénységet. – Nem teszi meg sem helyettünk, sem pedig értünk. Pedig olyan jól esett a kenyér és a hal és nem csak azért, mert nekünk semmibe sem került, hanem mert áldást nyertünk, mert közben valami mást is éreztünk belül, mert aki a kenyeret adta, önmagát is adta. Mert aki adta, az előtte hálát adott, és két falat között az is gondolatainkba fészkelt, mi lenne, ha otthon mi is megpróbálnánk, hogy előtte hálát adunk az égnek? Talán máskor is, családunkban is érezhetnénk, hogy a kevésből sok lesz; vagy ha csak annyit érzenénk, hogy a kevesebb is elég?
De itt és most a tömeg sodor magával és kitapossa belőlünk legszebb érzéseinket. Igaza van annak, aki kiabál: ez a kenyér jár nekünk! Minden nap jár nekünk! Hiszen atyáink is az égből hullott kenyeret ették Mózes által a pusztában! Minden nap hullott a manna! Nekünk is jár az a kenyér, mert mi a választott nép vagyunk! Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret (34. vers)!
A nagy csalódás pedig az lesz, hogy ilyen kenyér nincs. Nincs olyan kenyér, amiért nem kell megdolgozni. Ahogy ez ma történne, akkor és ott éppen úgy volt, hogy kiverte a biztosítékot nyakon felül a biztos tudat. Nincs ilyen kenyér! Aki ígéri, az sem tud ilyet adni, s talán a sok álmessiás, akik jöttek Jézus előtt és után, ők rontották el a helyzetet, mert mondták, hogy lesz és nem lett, mert a semmiből nem terem kenyér, azért meg kell dolgozni. Arcod verejtékével eszed a kenyeredet, nincs más út, csak az ördög szokott mást kínálni. Nagy csalódás van Jézus körül, hogy nem olyan, mint akinek elképzelték, hogy annyi balszerencse közt és oly sok viszály után végre megoldaná a nemzet gondját és a világ sorsát. És aztán – ami mindennek a teteje már –, hogy Ő az igazi, égből szállt kenyér, az élet kenyere Ő, és adja magát eledelül, mint a próféták által megígért Messiás, ezt a fülük el nem szenvedheti. Sem pedig azt, hogy amit Mózes adott, annál nagyobb ajándékot kínál az Isten, mert nagyobb van itt Mózesnél. Akik a mannát ették a pusztában, még azok is meghaltak, de aki eszi az én testemet, az élni fog örökké – így szólt az Úr.
A tömeg szétoszlik Jézus körül. De nem is baj, hogy így történik, mert a tömeg rossz tanácsadó. A nyájszellem rossz tanácsadó. A rajongók kiábrándulnak, az érdeklődők elszélednek, talán még a hetvenes tanítványi kör is hátat fordít. Csak a tizenkettő marad.
De egészen nyilvánvalóan kristályosodik ismét az, hogy Jézusnak egyszemélyes mondanivalója van azokhoz, akik nem a csoda körülményeit fürkészik, nem azt kérdezik, hogy ezt meg hogy csináltad, hanem azt, hogy ki vagy Te Uram? Kicsoda vagy Uram? – ahogy Saul is kérdezte a damaszkuszi úton (Apcsel 9.).
Az, amit a mai igéből hallottunk, úgy vonult be az egyházi köztudatba, hogy ez volt az a bizonyos „galileai válság”, amikor az emberek tömegesen elfordultak Jézustól. Mintha megbicsaklott volna a jézusi misszió, de valójában csak az történt, hogy Jézus szétoszlatta maga körül a rózsaszín ködöt; összetörte a tévhiteket és az álhiteket, porba zúzta a hiszékenységet, hogy azoknak a megmaradt keveseknek a szívében az igazi kérdés, a jól feltett kérdés megszülessen: kicsoda vagy Uram!
– Én vagyok Jézus! – Én vagyok a te megváltód! Ha rám bízod magad, akkor én segítek. A fejedben, ott, ahol a képzetek, ahol az érzetek, ahol a gondolatok vonatja fut végig, mindig ugyanazon a sínpáron, évek, évtizedek óta ugyanott; ugyanonnan és ugyanoda érkezve; magadtól-magadig érve, én a te Megváltód segítek neked átállítani a váltót, hogy egyszer végre ne a veszendő eledelért, ne a pillanatnyi megoldásokért, ne csupán az enyhítő jobbanlétekért, ne az átmeneti megoldásokért, hanem az örök élet, a teljes élet jutalmáért fáradozz. Már annyit futottál, már annyit fáradtál, kirohantad a lelkedet; vedd az élet kenyerét, vedd szívedre az Igét, hogy ha hirtelen és váratlanul utolsót dobbanna a szív és még volna egy szempillantásnyi idő visszanézni, akkor elmondhasd, hogy nem éltél és nem halsz meg hiába. – Én vagyok Jézus a te Megváltód, aki nem kevesebbet, mint az életemet adtam, hogy amit a Bennem való hitben, a Velem való kapcsolatban élsz, azt életnek lehessen mondani. Annyit futottál már a veszendő eledelért, annyiszor akartad a követ is kenyérré változtatni, hogy közben a Tízparancsolat mindkét kőtáblája összetört benned és körülötted. De Ő megépít, meggyógyít és újjáteremt és akkor kenyérré válik az Ige és nem kell hozzá tömeg, hogy Jézus király legyen, mert Ő enélkül is királynak született, és mégiscsak az a legnagyobb dolog, ha önszántadból, saját felismerésként tudod kimondani: Jöjj, királyom Jézusom, szívem, íme megnyitom, élet útját megmutasd, én meg nem találom azt. Ámen.
Becsei Miklós lelkipásztor
Mátészalka, 2026-01-18.
