MEGMARADNI AZ ÚR ELJÖVETELÉIG – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
Olvasmány: „Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő pedig így felelt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged! Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én bárányaimat! Másodszor is megkérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Ő ismét így válaszolt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus erre ezt mondta neki: Őrizd az én juhaimat! Harmadszor is szólt hozzá (Jézus): Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: Szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: Kövess engem!” János evangéliuma 21,15-19
Alapige: „Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére, és megkérdezte: Uram, ki az, aki elárul téged? Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: Uram, hát vele mi lesz? Jézus pedig így szólt hozzá: Ha azt akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem! Elterjedt tehát a testvérek között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és megírta ezeket, és tudjuk, hogy igaz az ő bizonyságtétele. De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.” Ámen. János evangéliuma 21, 20-25
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! A naponkénti bibliaolvasás során a tegnapi nappal János evangéliuma végéhez értünk. Karácsony első napja óta – talán otthoni csendességben is, de itt, az Isten házában biztosan – János evangéliuma terelgette a lelkünket és vezette gondolatainkat. A 2026-os esztendő minden eddigi vasárnapján János evangéliumából szólt az igehirdetés. A sas jelképével látták el ezt a negyedik evangéliumiot a régiek, mert a szerző Jézus és az evangélium útját szinte mennyei magasságokból látta, méghozzá nagyon mélyreható érzékeléssel. Folyamatosan a Napba nézett és ettől el nem vakult, hanem látása egyre csak tisztult, mert aki Jézusra néz, az előtt az Igazság napja felragyog.
Az evangélium az első század vége felé jelent meg, egy olyan nehéz történelmi korban, amikor a keresztyéneket már sorra kizárták a zsinagógákból és a Római Birodalom is üldözte őket Domitianus császár (Kr. u. 81-96.) uralkodása alatt. Ebben az időben az apostolok közül Péter már nem élt, a hagyomány szerint hasonlóan, mint Mesterét, de mégis másként, fejjel lefelé feszítették keresztre. János apostol szintén a hagyomány szerint a legutoljára halt meg az összes tanítvány közül, méghozzá természetes halállal, Efézusban. De János megjárta a Római Birodalom poklát, a patmoszi fogolytáborban szenvedett, ott kapta meg a Lélek által Jézus kijelentését és írta meg ez alapján a Jelenések könyvét.
János evangéliuma szerzőségét sokan vitatják, némelyek közvetlenül az apostolnak, mások egy tanítványának, vagy tanítványi körének tulajdonítják. Eredetileg csak 20 fejezettel készült el a negyedik evangélium, vélhetően azért, mert szerzője közben meghalt és az utolsó részt mintegy utószóként toldották az evangéliumhoz. Ez János evangéliuma hitelességét nem csorbítja, mert a 20. rész végén nyelvtani értelemben is lezárt evangéliumhoz még fontos, isteni ihletettségű záradékot írnak, de ugyanazon Lélek által, mint aki az egész könyv íróját támogatta. Ebből a 21. zárófejezetből olvastam fel a befejező szakaszt, amely két részből áll.
Az egyik része egy csodálatos párbeszéd Jézus és Péter között, amivel a szentíró Péter emlékének tartozott. Ez a beszélgetés Jézus és Péter között minden kétséget kizáróan megtörtént. A Jézus mellett mindig kiálló, olykor saját démonjaival küszködő, gyakran hősködő, szókimondó tanítvány az élete legnehezebb kihívása során elgyengült és tagadott. Elárulta mesterét. Háromszor tagadta meg az Urat. Ha az életünkre visszanézve csak ennyi bűnünk lenne, hogy mindvégig csak háromszor voltunk hűtlenek, szavaink vagy tetteink, akár mulasztásaink, nem voltak méltók ahhoz a szeretethez, amiben minket az Úr részesített, könnyebb szívvel állhatnánk majd Jézus elé, reménykedve, hogy aki Pétert is felemelte, háromszori tagadását három kérdéssel eltörölte és őt háromszorosan feloldozta és mint kegyelmet nyert pásztort a szolgálatába állította; nos bízhatnánk, hogy minket is felment és feloldoz majd. De jó, hogy ez a történet is belekerült a Szentírásba, hogy kapaszkodónk legyen az Úr visszajöveteléig, s hogy ne mutogassunk egymásra, hanem mindenki a maga dolgát Jézussal rendezze. Ebből a történetből következtetnek katolikus testvéreink az apostoli jogfolytonosságra, hogy minden pápa Péter utódja, akinek az Úr hatalmat adott, de visszaigazolja az egyháztörténelem, hogy a kapott hatalommal szinte mindenki visszaélt, s az egyházban ez különösen veszélyes, mert aki ezt tette, az Isten neve mögé bújva meg is magyarázta. Ezért: a Szentírás alapján valljuk, hogy ez a szép történet a teljes megbocsátás és nem a hatalomátadás története, mert Jézus földi helytartója kizárólag a Szentlélek, akit maga helyett elküldött az Úr, és akinek jöveteléért pontosan hat hét múlva, Pünkösd szent ünnepén hálát adunk.
Az evangélium utószavának második részlete egy nagyon izgalmas történet, aminek ez lehetne a címe: Mi lesz János apostol sorsa? Uram, ővele mi lesz? – így kérdezték sorsa felől Jézust.
Ismét egy olyan mozzanat kerül a látóterünkbe, amiről az első három evangélium nem beszél, de János igen. A feltámadt Jézus találkozik a tanítványokkal. Beszélget Péterrel, feloldozza Pétert, ahogy az előbb mondtam, de az elmélyültebb tudás kedvéért más szavakkal is megismétlem: nem uralkodni, semmiképpen nem hatalmaskodni, hanem pásztorolni küldi Pétert az Úr, hogy a Szentlélek ajándékával vigasztaljon, vezessen és szelíden terelgessen. Péter túl van ezen a lélekgyógyító beszélgetésen, amit Jézus nagyon megrendítő szavakkal zár, mert Péternek az eljövendő életútját rajzolja meg: „Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod…” A „más övez fel téged és oda visz, ahova nem akarod”, Péternek a már említett, erőszakos halálát vetíti előre. Vagyis ez nem egy fényes karrier, nem a földi helytartóság káprázata, hanem szolgálat és a végén mártírhalál az Úrért és a nyájért.
Péter lelkébe, mint mély kútba a nehéz kövek, úgy zuhannak e súlyos szavak, mikor ráébred, hogy feloldozott élete és sorsos útja Mesterével végleg egybefonódott. Az út végén neki is ácsolnak majd egy keresztet és beteljesül a Golgota felé elhangzott jézusi szó, ha a zöldellő fával ezt teszik, mit tesznek a kiszáradt fával (Lk 23, 31), s ha engem gyűlöl a világ titeket is gyűlölni fog (Jn 15,18), de aki mindvégig kitart, az üdvözül (Mk 13,13). Péter ebben a pillanatban hátranéz és ráébred, hogy kihallgatták, hogy életének legsúlyosabb üzenete, mely egyszerre szólt a kegyelemről és a szenvedésről, valaki másnak is a tudomására jutott. Maga mögött János apostolt pillantja meg, aki ezt az elhangzott párbeszédet, a feloldozást és küldetést, a mártírságról szóló jézusi híradást hallotta és meg fogja írni. Az egész világ megtudja majd, hogy milyen meghitt beszélgetés zajlott Jézus és Péter között. A mi jelenlegi helyzetünkből szinte lehetetlen eldönteni, hogy vajon ebben a pillanatban Péter megharagudott-e Jánosra? Talán igen. Ma így mondanánk, hogy János apostol Péternek az intim zónáját sértette meg mikor túl közel volt, és Péter izgatottan kérdezi Jézust, talán kissé zavarodott állapotában is: hogy Uram, hát Jánossal mi lesz? Neki is megmondhatnád a tutit, nehogy elbizakodjon. Jézus azonnal helyreigazítja Pétert és azt mondja, hogy a János sorsa nem rád tartozik: Ha azt akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!
Akkora energia van ebben a helyreigazító mondatban, hogy szinte elmondhatatlan. De megpróbálom. Legelőször is benne van, hogy Jézus újra eljön. Ennél vigasztalóbb szó és nagyobb erőforrás keresztyén ember számára nem lehet, minthogy Jézus újra eljön. Lehet, hogy ezek a szavak ott és akkor olyan mélyen ívódnak János apostol lelkébe – Jézus újra eljön –, hogy később, Patmosz szigetén, a császári fogolytáborban, mikor a Jelenések könyvét írja, akkor olyan jó leírni Jézus üzenetét, aki maga mondja, hogy: bizony hamar eljövök.
Aztán így mondja Péternek az Úr: te a magad dolgával törődj, te kövess engem, mert nem járhatod a mások útját, csak a sajátodat. Jánosnak sem lesz könnyű sorsa, de te kövess engem.
Legvégül János apostolról is mond próféciát az Úr, méghozzá így: „akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök”. Mit jelenthet, hogy valaki megmarad, míg Jézus újra eljön? Az evangélista hozzáteszi, hogy e szavak hallatán az a szóbeszéd terjedt el, hogy János nem fog meghalni, míg vissza nem jön az Úr.
Akarom, hogy ő megmaradjon – kérdeztem én is Urat, hogy vajon mit jelent? Tisztán csak lelki üzenet, hogy János neve és emlékezete fennmarad? Vagy talán Jánosnak az életművére gondolt az Úr, a negyedik evangéliumra gondolt? Vagy a száműzetésben eltöltött időre, a súlyos szenvedések között kapott kijelentésre gondolt az Úr? Vajon előre látta Jézus, hogy ez az ember, János fogja megírni a Biblia legutolsó könyvét, a Jézus evangéliumát, közismerten a Jelenések könyvét is? Bármi is lehet a felsoroltak közül, amiért úgy gondolta Jézus, hogy János örökre megmarad, mert amit tett, és mondott és leírt, az örök érvényű üzenet. Így lesz Jézus által is aranykeretbe foglalva János evangéliuma és mindaz, amit Jánoson keresztül elvégzett a kegyelem, és amit az Ő visszajöveteléig a benne hívők szívében munkál.
Mert az is János apostol tollából származik, hogy bizony, hamar eljövök. Ez pedig elmúlhatatlan reménye minden hívőnek. Akinek pedig nem reménye, az élet kilátástalan helyzeteiben nem fénysugara, az nem hívő ember. Annak Jézushoz és az általa hirdetett és példaként adott keresztyénséghez semmi köze nincsen. Én hiszem, hogy Jézus eljön, és végleg lezár majd egy zsákutcába futott világkorszakot. Hiszem, hogy a benne igazán hívőkkel, akik magukban nemet mondtak a bűn természetére és őszinte vággyal szomjaznak az isteni igazságra, azokkal új világot épít az Úr, ahol semmiféle bűnnek helye nincsen.
De úgy látszik, hogy még mindig van kegyelmi idő jobbá lenni, felismerni, hogy mit tehetsz te a világért, mit tehetünk egymásért és a hazánkért. Mit tehetsz azokért, akik neked fontosak. Ma még megkérdezhetjük Jézust arról, aki nekünk a legfontosabb, de nem hisz: Uram, hát vele mi lesz? Mit tehetünk azért, hogy szeretteink szívét Jézus felé fordítsuk? Mit tehetnénk, hogy akiket szeretünk, azok a világgal együtt el ne vesszenek, hanem teljes szívvel Istenhez térjenek és megmeneküljenek? Egy szó sem volna jó és elég, mert semmilyen szónak nincs hitele már. Csak ha teljes szívvel keresni kezdjük Istent és mikor ez rajtunk először meglátszik, csak ez lehet másokat is megszólító cselekedet. Ha nem Jézus mondta volna, nem kellene elhinni, de Ő mondta és igaz, hogy a világban mindenből van eredeti és mindennek van utánzata is. Van Jézus szaván nyugvó, Szentírásból merítő keresztyénség és van bibliaismeretet nélkülöző, hangzatos, de megtévesztő, álkeresztyénség is. A Biblia azt írja, hogy jézusi hitünk célja a lelkünk üdvössége. Az hamiskeresztyénség számára a hit a haszonszerzés és a megtévesztés eszköze. A megtévesztés korszakában a korszerű technika is eszközzé vált, a megtévesztés eszközévé, így hát egyedül csak Jézus előtt fog kiderülni, méghozzá visszajöttekor, hogy kiket melyik oldalára állít majd az Úr. Kikről mondja majd, hogy nem ismerlek titeket és kiknek, hogy jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot (Mt 24).
Ezért hát szeretett testvéreim, tetteinkben, szavainkban és döntéseinken igyekezzünk a jézusi szeretet értékrendjéhez igazodni, míg csak eljön az utolsó óránk, vagy visszajön Jézus. Ámen.
Becsei Miklós lelkipásztor
Mátészalka, 2026. április 12.
