LEKCIÓ: „(Megjegyzés) a karmesternek: Dávid zsoltára, abból az időből, mikor nála járt Nátán próféta, mert bement Dávid Betsabéhoz. Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem! Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van. Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted. Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem. Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem. Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél. Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet! Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen, hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád. Ments meg, mert vért ontottam, ó, Isten, szabadító Istenem! És igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem. Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám. Hiszen a véresáldozatot nem kedveled, és ha égőáldozatot adnék is, nem vennéd szívesen. Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!” Zsolt 51.
ALAPIGE: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” Jn 1, 29b
Jézus mondja: „Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.” Mt 9, 13
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! Szeretjük a zsoltárokat, mert azok befelé néző ablakok. Az ember lelkébe engednek szabad betekintést. Ráadásul a zsoltárok függöny nélküli ablakok. Rajtuk keresztül tényleg azt lehet látni, ami egy ember szívében lakik. A legtöbb ember szemérmesen elrejti a világ elől azt, ami a szívében van, és csak a barátai előtt fedi fel valódi érzéseit. Mert az a fajta nyitottság, amelyet a zsoltárok is képviselnek, az embert sebezhetővé teszi. A Biblia azonban elsősorban nem egyéni szempontokat tart szem előtt, hanem közösségi érdekeket szolgál. Egy-egy zsoltár vallomása azért lett közkinccsé téve, hogy akik hallják, azok gazdagodjanak, épüljenek általa. Ez lehetett a cél a felolvasott 51. zsoltárral, Dávid imádságával is. Azért vált a zsidó szellemi örökség részévé, hogy példaként szolgáljon a Dávid utáni nemzedékeknek.
Az Ószövetségből tudjuk, hogy milyen történet áll az 51. zsoltár hátterében. Érdemes néhány mondatban föleleveníteni az eseményeket. Dávid király szemet vet az egyik hadvezére feleségére, és úgy szerzi meg az asszonyt, hogy annak férjét csatába rendeli, sőt a biztos halál reményében a frontvonalba küldi. Miután a hadvezér meghal, Dávid feleségül veszi az özvegyet. Nátán próféta nagyon keményen megfeddi a királyt és kilátásba helyezi Isten ítéletét, mire Dávid bűnbánatot gyakorol. Ebben a lelkiállapotban születik meg az 51. zsoltár. Előzetesen elég ennyi információ. Az 51. zsoltár egy lelkiséget közöl, méghozzá nem csupán a Dávid lelkiségét, hanem a zsidó ember lelkületét, amelyet egy kicsit közelebbről megérteni bizony nem haszontalan dolog.
A zsidó vallás egy nagyon agresszív vallás, nagyon-nagyon messze áll a szeretet vallásától, bár a kortárs zsidó szemlélet az, hogy a szeretetet gyakorolni kell, a szeretetet élni kell, mert minden konfliktus forrása a szeretet megvonása felebarátainktól. Hogy mennyire agresszív vallás, az már a vallás alapjának mondható áldozati rítusokban is megmutatkozik. A zsidó ember miközben az istene kedvét keresi, egyfolytában megsérti a ne ölj parancsolatot. Ha bűnéért áldozik, ha a nép bűnéért áldozik, ha megköszöni az elnyert áldásokat, vagyis örömében és bánatában, meg a kettő között is, ártatlan állatok vérét ontja, mert istene ebben leli a kedvét. Azért egyfajta isteni igényesség is megmutatkozik az Ószövetségben, amikor elvárja, hogy legyen az áldozatot bemutató ember lelkében töredelem, őszinte megbánás, mert csak akkor kedves istennek a bemutatott áldozat.
De mi, Jézus szeretetétől megérintett lelkű, újszövetségi emberek azonnal megkérdezzük, hogy melyik isten az, amelyik folyton a halálsikolyt akarja hallani? Milyen isten az, aki az ember hálaáldozatát is csak úgy fogadja el, ha annak előjátéka a halálsikoly, egy ártatlan állat kétségbeesett kiáltása az életért?! Van erre elfogadható és megnyugtató válasz ebben a végtelen nagy Univerzumban? Milyen isten az, aki a gyilkosságban leli kedvét, és megnyugszik a vér láttán? Beszéltünk már róla, hogy Ábrahám törzsének kora legfélelmetesebb istenét kellett összefabrikálni, a szomszédos népek isteneinek legvadabb tulajdonságait a zsidó istenképbe ötvözni, hogy kicsinységük ellenére fennmaradjanak. Férgecske Jákób, maroknyi Izrael (Ézs 41, 14) – ez a kép él a fejükben önmagukról, bizonyára nem alaptalanul, és ezt a gyenge énképet csak valami rettenetes istenképpel lehet ellensúlyozni.
A jézusi szeretet jegyében azzal a gondolattal is nagyon hadilábon állunk, hogy egy ártatlan állatra az ember bűne rátehető, és annak megölésével isten haragja enyhíthető. Az Ószövetségben úgy van – egy mai fiatal így fogalmazott – hogy a bárány viszi el a balhét! Mai fejjel, józan paraszti ésszel átgondolva mi más ez, mint a személyes felelősség áthárítása.
Dávid imádságában van egy különös mondat, azt mondja a bűnbánó király az Istennek: Egyedül ellened vétkeztem! Ha jól meggondoljuk, akkor mekkora önáltatás és hazugság ez. Dávid megöl egy embert, más katonáit ezzel a kitervelt gyilkossággal megbotránkoztatja, elcsábít egy asszonyt, az átkos frigyből született gyermek kiskorában meghal, és még azt mondja a király: egyedül az Isten ellen vétkezett. Ez más, mint az az álságos zsidó lelkület, hogy minden bűnömért csak az Istennel van rendezni valóm, elég leimádkozni azt, a többi következmény, hogy hányan szenvednek és sírnak tőlem és miattam, nem számít. A bárány viszi el a balhét.
Az áldozat bemutatását az ókornak szinte minden népe gyakorolta. A tehetetlenség érzése a természet erőivel szemben, az istenség azonosítása a természet erőivel nagyon régre nyúló, és egészen máig ható gondolat. A gondolkodás fejlődésével vissza kellett volna szorulni az áldozat gyakorlásának, de valójában az történt, hogy a történet kétfelé ágazott el. Azok, akik elkezdtek gondolkodni, hamar rájöttek arra, hogy az őserőtől való félelemmel manipulálni lehet azokat, akik pedig nem hajlandók, vagy nem képesek gondolkodni. Így vált az áldozat bemutatása intézményesített gyakorlattá, és lelki fegyverzetté. Ebből aztán egyenes út vezetett ahhoz az ószövetségi szálhoz, hogy áldozzatok csak, de a papoké a kövérje(!), és az áldozati állatok értékesítéséből befolyt haszon is a papoké(!), a lelki haszonról, a zsidó köznép szellemi leigázásról nem is beszélve. Az Ószövetség népe úgy gondolja, hogy áldozatai minőségileg különböznek a környező népek áldozataitól, mert egyrészt önkéntes alapon történnek, másrészt az áldozat bemutatását mindig a megjobbulás szándéka vezérli. DE valójában ugyanazok az indítékok, amikor az ember egy általa elképzelt vérszomjas istent akar megetetni, megitatni, megnyugtatni, vagy a füsttel elkábítani. Talán egy kicsit bizarr lesz a kép, de égess el egy állati tetemet, és bűzös füstjét belélegezve próbáld átérezni, hogy mit érezhet az Isten! Nem bűzlik valami ebben a történetben? A szeretet égi atyjának nem füstölünk így is eleget az orra alá, amikor szeretet nélkül élünk? Kell ezt még fokozni a környezetet is súlyosan szennyező, bűzös füsttel?
Ezekért kellene végre nagyon tisztán hallani és meghallani Jézus szavait, amikor azt mondja, hogy én irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Nagyon valószínű, hogy Jézus ezeket a szavakat számtalanszor elmondta, amikor itt járt a földön. Máté evangéliumában kétszer is olvassuk ezt a jézusi mondatot két különböző történetben, ahol Jézus felmerülő nehéz helyzetek megoldásként az Ő szavaira emlékeztet. Jézus hallgatósága nem nagyon tudott, vagy inkább nem akart vele mit kezdeni. Mert az áldozat bemutatása azt jelenti, hogy a probléma kívülről megoldható, a megoldás megvehető. Az Ót szegényei galambfiókával is áldozhattak, írják a mózesi törvények. Abból is volt egy kis aprópénze a zsidó papi tőkének…
De a szeretet – amiről Jézus beszél, az egy belső áldozat. Lemondok valamiről, hogy neked egy kicsit jobb legyen. Ez a zsidó gondolkodástól egy teljesen idegen világ. Ezért marad fenn az áldozat, mint az élet helyrehozatalára irányuló tökéletlen megoldás, mert az anyagilag jobban megéri a zsidóságnak.
Irgalmasságot akarok és nem áldozatot – visszhangzik Jézus szava évezredek óta. Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást, és nem kell áldozni, és ártatlan állatokat megölni, és elégetni és elfüstölni. Szeressétek egymást, legyetek irgalmasok, miként Atyátok is irgalmas (Lk 6, 36) – teszi hozzá Jézus. Atyátok is irgalmas, aki nem kívánja senkinek az életét, még az ártatlan állatokét sem. És amit most mondok, csak nagyon óvatosan szeretném megfogalmazni, hogy tényleg csak az botránkozzon meg, aki meg akar, de mondom, mert a Jézus Lelke sorra kimondatja velem a gyógyító igazságokat.
Jézus az Isten báránya? Ezen a tantételen nyugszik az egész keresztyénség, ez az európai keresztyén kultúra egyik kimozdíthatatlan tartóoszlopa, amely szerint csak a Fiú, csak Jézus tehet eleget Isten igazságának, amely az ember bűnéért elégtételt kíván. És nem tehet eleget földi halandó, csak aki tökéletes Isten és tökéletes ember egyszerre. Ha Isten igazságos Atya – tanítja ez a zsidó hitvilágból táplálkozó tétel –, akkor egyedül Fia halála engeszteli ki. Ez egy körbebástyázott zsidókeresztyén, és inkább zsidó, mint keresztyén gondolat. A keresztyénség kétezer éves történetébe Isten bárányaként bevonuló Jézus azt sugallja, hogy a keresztyénség mégiscsak zsidó vallás maradt, így végső soron a zsidóság céljait szolgálja.
Ha azonban Istenre, mint szerető mennyei Atyára gondolunk, akkor más a megközelítés. Akkor Jézus az övéi közé jön, és a szeretet végső győzelme érdekében a kereszthalálig elmenően, a szeretet mindenhatóságát hirdeti.
És a végén, a keresztfán önmagát adja, de valójában nem ez a vég, ez csak az emberi vég, ez az emberi gonoszság vége, mert Jézus feltámad a halálból, és ezáltal hirdeti meg a szeretet végső győzelmét. Azt olvassuk az ószövetségi Énekek Énekében: Erős a szeretet, mint a halál. Jézus pedig azt hirdeti, erősebb a szeretet, mint a halál. Nekünk ezért Megváltónk a Jézus, mert a szeretet által legyőzte a halált.
A zsidó hitvallás alapja a megöletett bárány, a keresztyén hitvallás alapja az Élet Fejedelme, Aki szeretetével legyőzte a halált, hogy halálából és feltámadásából mi is erőt merítsünk ahhoz, hogy egyedül csak szeretetből érdemes élni!
Mátészalka, 2017. július 2.
Becsei Miklós lelkipásztor
